Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-17 / 65. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 17. Vélemény És háttér 5 TALLÓZÓ PER STANDARD Orbán új stratégiáért küzd címmel közölt írást a ma­gyarországi belpolitikai helyzetről a Der Standard című osztrák napilap. A libe­rális újság - miután az al­címben kiemelte, hogy az el­lenzéki vezető a tömegek mozgósítása és a kivárás kö­zött ingadozik - a március 15-i Fidesz-rendezvény be­harangozójaként azt írta: Orbán Viktortól, a párt elnö­kétől azt várják a hívei, hogy ismét kijelölje a menetirányt az általuk gyűlölt balliberális kormány hivatalból való el­mozdítására. Közvetlenül a népszavazás után a Fidesz- elnök azonban tőle szokatla­nul óvatos hozzáállást tanú­sít. Jóllehet, nyomban beje­lentette a következő, ezúttal az egészségügy - nagyobb horderejű - részleges priva­tizációja ellen kezdeménye­zett referendumot, tartóz­kodott attól, hogy a kormány lemondását követelje. A lap magyarázata szerint néhány tanácsadója alighanem meg­értette Orbánnal, hogy az idő jelenleg neki dolgozik. A népszavazás eredménye mé­lyen megrázta a kormányzó szocialistákat, és újólag meg­terhelte a liberális koalíciós partnerhez fűződő viszo­nyukat. Gyurcsány Ferenc kormányfőre, akinek a népszerűsége már a referen­dum előtt is mélyponton volt, szemlátomást egyre na­gyobb nyomás nehezedik. Az ország túlérett gyümölcsként hullhat a Fidesz ölébe. A Der Standard felhívja azonban a figyelmet arra is, hogy a me­netrend szerint a következő parlamenti választás csak két év múlva lesz. Orbán követő­inek radikális szárnya, látva az érzékeny sebet kapott kormány helyzetét, elveszít­heti a türelmét. Ám ha a poli­tikai harc ismét áthelyeződik az utcára, a középvonalat preferáló választók közül so­kan megint elfordulhatnak Orbántól, mint ahogy koráb­ban is megtették. (MTI) Ők ismerték el Koszovót Egy hónap alatt 27 ország Egy hónap alatt, Koszovó füg- gedenségének február 17-i kikiál­tása óta 27, többségében európai uniós ország ismerte az új balkán államot. Az alábbiakban felsorol­juk azokat az országokat, amelyek felveszik a diplomáciai kapcsola­tokat az önálló Koszovóval: Albánia, Ausztria, Belgium, Dánia, § I Észtország, Franciaország Finnország, |j | Hollandia, Írország Izland, Lengyelországi J- Lettország, Luxemburg, Nagy-Britannia, § Németország Olaszország, Szlovénia, Svájc, Svédország, T orokorszag * AFRIKA Costa Rica, Egyesült Államok, Peru Afganisztán, Ausztrália, Malajzia Aranyida 11, avagy jobb lesz résen lenni 15 esztendő után is Robog az úthenger Vannak beszédek, ame­lyekről vagy másnap, vagy egy idő után kiderül, hosszabb-rövidebb törté­nelmi korszakok esemé­nyeit vetítik előre, vagy legalábbis erőteljesen be­folyásolják a közgondol­kodást. LOVÁSZ ATTILA Ilyen volt Winston Churchill híres foultoni beszéde, amelyről nem aznap, de idővel kiderült, a hidegháború kezdetét jelentette. Egészen más kosárból való Gyur­csány Ferenc balatonőszödi be­széde, amely az előadó akaratá­tól függetlenül határozta, hatá­rozza meg a mai magyar közgon­dolkodást, legalábbis annak poli­tikai részét. Nem szeretném Vladimír Mečiart Churchillhoz hasonlítani, s ismerve egy kicsit a kilencvenes évek szlovák politikáját, még Gyurcsány Ferenccel sem követ­ném el az összehasonlítást. A híres aranyidai beszéd 1993-ból viszont Szlovákia számára legalább annyi­ra fontos volt, mint Európa számá­ra a foultoni szónoklat, s talán fon­tosabb, mint a magyar politikában az őszödi beszéd. Az utóbbihoz ha­sonlóan Mečiar a „sajátjai” között beszélt, de egyáltalán nem zavar­ta, hogy hangfelvétel készül róla. Persze, amikor kitört a botrány, már zavarta, de ez más történet. Mečiar az aranyidai beszédben olyan alapvetéseket; „követett el”, amelyekről nagyon rövid időn be­lül kiderült, komolyan gondolta, és pontosan az Aranyidán elhang­zottak alapján végzi napi politikai munkáját. Emlékeztetőül: az aranyidai úthenger érvényesült az 1994-es választásokat követő hosszú parlamenti éjszakán, ami­kor Mečiar sorozatszavazással igazította saját képére a parlamen­ti bizottságokat és a közintézmé­nyek jelentős részét. Ugyanazon elvek alapján számolta fölt a kultú­ratámogatási modellt, majd he­lyettesítette a magyarok és más ki­sebbségek számára kellemetlen emlékű pénzosztási masinériájá­val (a Slovenská republika című lap kisebbségi melléklete, két­nyelvű fércművek kiadása, szín­házak ellehetelenítése, magyar sajtótermékek szó szerinti kinyírá­sa stb.). Ugyancsak Aranyida fo­galmazta meg azt a szemléletet, amelyben megvalósult a „mieink” és az ellenség elve, amikor a politi­kai ellenfél nemcsak Mečiar, ha­nem Szlovákia ellensége is lett, ugyancsak ez a programbeszéd le­gitimálta a többség minderre kiha­tó hatalmát, és annak révén egy parlamenti mandátum parlamenti szavazással történő megvonását. Ez a beszéd jelentette az alapját az osztogató-fosztogató magánosí­tásnak, amelynek következménye még a legsikeresebb vállalatok esetében is majdnem a csőd lett. És végül Aranyida szelleme legitimál­ta azon titkosszolgálati adlátusok tetteit, akik elraboltak és a határon túlra hurcoltak egy szlovák állam­polgárt (mindegy, hogy éppen a köztársasági elnök fia volt). Az aranyidai beszéd alapvetése­inek politikáját az ország 1998-ban elutasította. De mint ahogyan a rendszerváltást követő­en a kommunisták, úgy 1998-at követően Mečiar szavazói sem köl­töztek Madagaszkárra, s hitünk, hogy a puha diktatúra mečiari formája végleg eltűnt, komolyan meginoghat manapság. Főleg, ha Mečiar nagy csinnadrattával még meg is ünnepli legtökéletesebb programbeszédének 15. évfordu­lóját ott a helyszínen. Jobb lesz résen lenni. FIGYELŐ Tádzsik gyilkos akart végezni velük? Már integethettek az állítólagos merénylőnek is (Képarchívum) ÖSSZEFOGLALÓ Az orosz titkosszolgálat sze­rint egy bérgyilkos végezni akart a március 2-ai elnökválasztás napján Vlagyimir Putyinnal. Állí­tólag egy 24 éves tádzsik szár­mazású férfi az újonnan elnökké választott Dmitrij Medvegyevet is meg akarta ölni. A tervezett merényletről a Tvoj Gyeny című moszkvai bulvárlap szombaton közölt részleteket. Az orosz vezetőkre akkor akartak lőni a Tvoj Gyeny sze­rint, amikor a március 2-i elnök- választás estéjén - eléggé szo­katlan módon - kettesben, gya­log mentek át a Vörös téren az ott éppen zajló könnyűzenei koncertre, hogy annak színpadá­ról szóljanak első ízben az eredményről. A lap úgy tudja, hogy a Szö­vetségi Biztonsági Szolgálat kommandósai alig néhány órá­val a kitűzött időpont előtt ro­hamozták meg a lakást, ahon­nan a merényletet el akarták kö­vetni, és fogták el a lövészt, aki már éppen elkezdett vallani, mi­re Vlagyimir Putyin távozó és Dmitrij Medvegyev megválasz­tott elnök megjelent a téren. A merénylet szervezői lakást vet­tek ki egy olyan helyen, ahon­nan jól rá lehetett látni a Vaszil- jevszkij szpuszkra - a Vörös tér­nek a Vaszilij Blazsennij-székes- egyház mögött a folyóig tartó folytatására -, és onnan akartak lőni az ország első embereire - írja a Tvoj Gyeny. A bulvárlap nemcsak megírta, hogy az elfogott személy tádzsi­kisztáni születésű fiatal férfi, hanem fényképét is közölte. Hi­vatalos helyről nem erősítették meg a bulvárlap értesüléseit. Tény azonban, hogy Nyikolaj Patrusev, a Szövetségi Biztonsá­gi Szolgálat (FSZB) igazgatója szerdán a Nemzeti Terrorizmus- ellenes Bizottság (NAK) ülésén szólt arról, hogy az elnökválasz­tás napján terrorakciókat hiúsí­tottak meg. (m, i) KOMMENTÁR Megélhetési hazátlanság BARAK LÁSZLÓ .Adjátok vissza a hazánkat! Azt hiszem, nem lehet ettől rövideb­ben megfogalmazni a lényeget. Nem szülőföld-, nem ország-, nem államhiányban szenvedünk, hanem nemzet- és hazahiányban. Hazája csak a nemzetnek van. A hazanélküliség pedig a gyengülő nemzetet sújtja. Ha megerősödünk, ismét lesz hazánk? Altkor visszaszerezhetjük a hazát.” Az a helyzet, hogy nemzeti ünnepek napjain általában ünneplőbe öltözik az ember. Az önnönmagát megmutatni vágyó külsőleg, a szerényebb fajtája lélekben, legbe- lül. A politikus jellemzően az előbbi kategóriához tartozik, hiszen az efféle ünnepeken gátlás nélkül leereszkedhet népéhez, amely rögvest alányomja a jelképes hordót is. Azaz mikrofonkarót kerít, hogy messzebbre hangozzék a szózat... A rétor a fogadtatás hőfo­kától és egyéb minőségétől függően ilyenkor aztán eleresztheti, s el is ereszti magát. Vagyis kenetteljesebb, harsányabb, esetleg szenvelgőbb a szokásosnál is. Főként, ha alapvetően mazochista vagy éppen kellőképpen furmányos ő... Nincsen hitelt érdemlő adat arra nézvést, mi is a módi a nemzetek legszentebb ünnepein. Fölszabadultan, örömmámorban lubic­kolna-e a többség, avagy a Golgota szenvedését idézné inkább; barátra vágyik-e a néplélek vagy ellenséget orrontana szívesebben... A lényeg viszont mindenképpen az egészséges kö­zösségépítés, épülés lenne, nemdebár... Lehet-e vajon egészséges egy hazátlan ember? No és az általa épí­tett közösség? Főként, ha a hazátlan ember, esetünkben Duray Mikós, a politikus vélhetően nem is gondolja komolyan saját ha­zátlan mivoltát... Merthogy a fent idézett sorok az övéi lennének ám. Ő az a politikus, aki a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsá- nak választott közjogi méltóságaként, azaz parlamenti képviselő­jeként keresi a kenyerét. Meg, ugye, a nemzetét. Annak hazájával együtt. Legalábbis a magyarok nemzeti ünnepeinek tájékán. Ami­kor nemzetőri ünneplőbe öltözködve végighaknizhatóak Szlová­kia, alkalomadtán pedig az anyahoni pulpitusok is. Főként, ha némi pénzmag vagy ún. természetbeni járandóság (a politikai tá­mogatástól kezdve a térdvalagrendek ldérdemlésén át a vacsora- meghívásig bezárólag) fejében, az ellenségkeresés, a szemforgató utálkozás, az acsarkodás a feladat... Persze korántsem egyedi eset a Durayé. Számos pandanja van ne­ki, akik épp úgy alakítják a hazátlanok szerepét, mint ő. Az efféle színjátszókat nevezzük megélhetési hazátlanoknak...! Ők azok az aktorok, akik évtizedek óta képesek abból megélni, hogy önma­guk és szájtáti közönségük hazátlanságát hirdetik. Miközben van nekik szülőföldjük meg államuk is, de van ám! Ennek az államnak az adófizetői pedig nagyvonalúan és folyamatosan pénzelik a szó­ban forgó hazátlansági státust. Amely korántsem szimpla diagnó­zis. Kórisméjük ugyanis csak a szánni való, beteg embereknek van. Az életművészek, a hazátlanságot alakító szélhámosok sajátja vi­szont nem más, mint egyjól kifundált hazátlansági stratégia... JEGYZET Én is magyar, te is magyar JUHÁSZ KATALIN A hét végén két új csillag jelent meg a magyar képzőművészet egén. Ennél patetikusabb kez­dőmondat nem jut eszembe, pedig most kifejezetten ez a cél. Illetve az, hogy minél többen kerekedjenek fel a dunacsúni Danubiana Kortárs Művészeti Múzeumba. A néhány éve nyüt, nem mindennapi környezetbe álmodott helynek máris kultu­sza van. Hatalmas tömeg verő­dött össze a szombati megnyi­tón, alig hittem a szememnek, mert egy ilyen kiállításon húsz fő is tömeg. Itt mindig ennyien vannak, hangzott a válasz. Ak­kor is, ha ismeretlenül cseng az alkotó neve, ha csak a szűk szakma tudja, mekkora tehet­ség volt Kemény Zoltán. A félje árnyékában élő feleséget, Sze- mere-Kemény Madeleine festőművészt pedig tényleg csupán néhány bennfentes is­merte. Egészen mostanáig. Kemény Zoltán asztalossegéd­ből lett az 1964-es Velencei Bi- ennále nagydíjas szobrásza. Mivel huszonhárom évesen Pá­rizsba emigrált, Magyarország elfeledte hűtlen fiát, ahogy ez lenni szokott. A legenda szerint egy délután sétálgatott az egyik bulváron, egyszer csak magyar szó ütötte meg a fülét. Egy fia­tal lány csicsergett a közelben édes anyanyelvén. Tudod, mit? Te is magyar, én is magyar jár­junk együtt, amíg Párizsban vagyunk, jó? - ezzel a rendha­gyó antréval lépett oda a mi Zoltánunk a lányhoz, aki meg­lepetésében rögtön rá is bólin­tott a nyelvi szempontból min­denképp kényelmes ajánlatra. Az csak jóval később, a második vagy harmadik mondatnál de­rült ki, hogy mindketten képzőművészek. A kapcsolat 1965-ig, a férfi haláláig tartott. Kemény Zoltán festészettel kezdte, aztán az alakok és alak­zatok fokozatosan kibújtak a keretből, teret követelve ma­guknak. A meglepő felületi ha­tásokat különböző anyagok kombinálásával érte el. Éles rézhullámokból épített tengert, csavarokból ismereden boly­gók térképét, fogaskerekekből rétet, szóval életművének nin­csenek se előfutárai, se követői. Tudta ezt Madeleine is, aki fér­je menedzselésének szentelte életét, ahelyett, hogy saját kar­rierjét építgette volna. Á po­zsonyi kiállítás holland kuráto­ra szerint Zoltán nem is nézte jó szemmel felesége kezdeti sike­reit, Madeleine pedig békét akart otthon, ezért csak a pad­lásnak festett. Képein defor­mált, összetört nőket látunk, fából faragott, nyomorúságos gyöngyök ékesítik őket, kendő­jük szorosan nyakuk köré csa­varva. Egy Venezuelában élő műgyűjtő fedezte fel a házas­párt, neki köszönhetem az el­múlt hét legnagyobb élményét. És szerintem sokan vagyunk ezzel így...

Next

/
Thumbnails
Contents