Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-12 / 61. szám, szerda
24 Panoráma ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 12. www.ujszo.com Március 12 EGY GONDOLAT „Mi az, mi e hazát és nemzetet/ Pártokra osztja, azt én nem tudom.” CsikyGergely NÉVNAP Gergely Görög eredetű név, az ókorban Gregoriosz formában volt használatos, majd lassan Gre- gorrá rövidült, s ebből lett a magyar Gergely. Aszlovákban megmaradt Gregor formában, viselői szintén ma ünnepelnek. Jelentése: éber. MAI ÉVFORDULÓINK 225 éve született Kőszeghi Mártony Károly mérnök és táborszernagy. 0 találta fel a gázálarc ősét - és lényegében ezen az elven működnek a ma használatos könnyűbúvár-készülékek is -, a mozgó tábori főzőkészüléket, azaz a gulyáságyút is. 25 éve hunyt el Ráday Imre színész. Jávor Pál mellett a 30-as évek legnépszerűbb bonvivánjavolt. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 80 éves Edward Albee amerikai író. Első sikerét a Mese az állatkertről című művével aratta, az igazi szenzációt azonban a Nem félünk a farkastól című drámájával keltette. 85 éves Hjalmar Andersen norvég gyorskorcsolyázó, háromszoros olimpiai bajnok. Liza Minnelli (1946) amerikai színésznő, énekesnő, a Bombasiker és az Arthur című film főszereplője, a Kabaré című zenés-táncos filmjéért az 1972-es Oscar- díj kitüntetettje. Moldova György (1934) író, Az elbocsátott légió, a Negyven prédikátor, a Ferencvárosi koktél, a Bűn az élet, A Balaton elrablása, Az utolsó töltény és a Kádár János című könyvek népszerű szerzője. NAPI VICC A szöszi egy sráccal beszélget egy bulin:-Te milyen kocsival jöttél? -Busszal jöttem.- Neked van egy buszod?! ORVOSMETEOROLÓGIA Kedvezőtlen ha- j tású az időjárás, elsősorban a mozgásszervi betegedésekben szenvedők számíthatnak panaszokra. Gyakrabban fordulhat elő fejfájás, jelentkezhetnek a fantomfájdalmak. A légúti betegségekben szenvedők állapota is romolhat. Pul&veres fák csodájára járnak egy ohiói faluba. Az ok nem a rendkívüli hideg, hanem a művészi játékosság. Jó pár körtefának kötöttek színes pulóvert a törzsére, ágaira Yellow Springs főutcáján. Ennek köszönhetően azután megélénkült a turistaforgalom. Az Egyesült Államokban amúgy nem az ohiói Yellow Springs az egyetlen, ahol „bepulóvereznek" fákat: a múlt hónapban az indianai Columbusban ugyanezt csinálták és ugyancsak körtefákkal, összesen 33-mal. A kötészet megszállottjai egyébként fákon kívül parki padokat, autóantennákat, telefonpóznákat, sörösüvegeket is „bekötnek". (ČTK/AP-felvétel) Drog, környezetszennyezés, génmanipuláció... A modern világ új bűnei ÖSSZEFOGLALÓ Vatikánváros. A szentszéki bíróságvezetője felfrissítette a bűnökről szóló listát. A Vatikán szerint módosításra azért volt szükség, hogy a lista megfeleljen a globalizált világnak. A droghasználatot, a környezetszennyezést, a génmanipulációt, a szociális és a gazdasági igazságtalanságot is a modem világ új bűnei közé sorolta a szentszéki bíróság vezetője, a pápa egyik legfőbb bizalmasa. Gianfranco Girolatti püspök a gyónásról szóló egyhetes konferencia végén ismertette a listát, amely a megbocsátható bűnöket sorolja. A Vatikán szerint szükségszerű volt a bűnök listájának módosítása, hogy az jobban megfeleljen a modern, globalizált világnak. Girolatti püspök azt állítja, hogy a hét főbűn: a kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a torkosság, a harag és a jóra való restség inkább egyéni, míg a most közzétett bűnök inkább szociális vonatkozásúak. A szentszék a listát azután hozta nyilvánosságra, hogy a múlt héten konferenciát tartott a gyónásról. Egy itt elhangzott kutatás szerint az olaszok hatvan százaléka soha nem mondja el bűneit papjának, (index) Pofonstaféta Szaúd-Arábiában Ríjad. Sajátos pofonstaféta zajlott Szaúd-Arábiában: előbb egy tanár pofozott meg egy diákot, amit azután egy rendőr viszonzott. A tanár azért adott összesen hat pofont a diáknak, mert a gyerek sikeres vizsgája feletti örömében dobolni kezdett egy hűtőtesten. A tanárt feljelentették, aki ezek után választhatott: vagy 90 korbácsütést kap vagy 6 pofont. Az utóbbi mellett döntött, (pan) Václav Klaus cseh államfő állítólag a szeretőjével töltötte a megválasztása utáni éjszakát Választás után szerelmi légyott Prága. Szeretőjével töltötte az államfővé való újraválasztása utáni első éjszakát Václav Klaus, cseh köztársasági elnök - állítja a Mladá fronta Dnes című napilap tegnapi kiadásában. KOKES JÁNOS Az Aha! című lap több fényképet is közöl, amelyeken a 66 éves Václav Klaus és a 25 éves Petra Bedná- rová közösen elhagyják az Erpet nevű prágai sportklubot, beülnek az elnöki limuzinba és elhajtanak a cseh főváros melletti Vestecben lévő luxusszállóba. A fotósok azt is rögzítették, ahogy Klaus és a szőke Bednárová kora reggel együtt hagyták el a szállót. „Nem tudom, hogy ez a szerelmi légyottról szóló hír valóban igaz-e, és leellenőrizte-e valaki, vagy sem. Én azonban utánanézek, mert érdekel. Václav Klaus választói beszéde, amelyben a hagyományos családi értékek betartásáról szólt ugyanis nekem nagyon tetszett. Én nagy tiszteletben tartom a konzervatív értékeket és a családot” - nyilatkozta a Mladá fronta Dnesnek Josef Kalbác, kereszténydemokrata szenátor, aki a februári elnökválasztáson Klausra szavazott, s így hozzájárultújraválasztásához. Kalbác kifejtette: sokat gondolkodott azon, vajon Klaust vagy riválisát Jan Švejnart támogassa. Éppen a konzervatív értékek miatt végül is Klaus pártjára állt. „Ha Önök nem akarják betartani civilizációnk ezeréves hagyományait, keresztény értékeit, a klasszikus családi értékeket és az emberi élet iránti tiszteletet, akkor ne szavazzanak rám, mert én ezeket az értékeket tiszteled’ - idéz ironikusan a lap Václav Klaus kortesbeszédéből. A lapok Petr Hájek, elnöki szóvivőt is megkérdezték. „A bulvártól eltérően én nem ütöm bele az orrom az elnök úr magánéletébe” - válaszolta lakonikusan a szóvivő. Klaust először a 2003-as elnökválasztás előtt kapta rajta a sajtó, hogy félrelépett. Akkori partnere a szintén szőke Klára Lohniská, egyetemista volt. Afélrelépést később az elnök felesége Lívia Klausová nyíltan beismerte. Ma már közismert, és szinte legenda, hogy Václav Klaus akkor a hitvesi ágy helyett néhány éjszakát a kedves mamájánál töltött. A mostani botrányra Lívia asszony egyelőre nem reagált. Václav Klaus egyébként nem az egyedüli a vezető cseh politikusok közül, aki hűtlen lett feleségéhez. Mirek Topolánek kormányfő másfél éve elhagyta feleségét és három gyermekét, s azóta szeretőjével él együtt. A közelmúltban gyermekük is született. Jin Paroubek, volt cseh miniszterelnök és szociáldemokrata pártvezér harmincéves házasság után tavaly nyáron hagyta el feleségét és egy harmincas éveiben járó szlovák szépséget vett el feleségül. ♦ Anglia és Wales után Franciaországot is elérte az északnyugati irányból ó- ránként 150 km-es széllökésekkel érkező vihar, amelynek következtében egy fiatalember a tengerbe veszett, egy holland teherhajót pedig Bretagne partjainál ért baleset. Egy 26 éves fiatalember a Brest közelében található Relecq-Kerhuon kikötőjében a vízbe esett halászbárkájáról, amelyet egy hullám felborított. Holttestét néhány száz méterrel arrébb egy folyó torkolatában hétfőn reggel találták meg a vízi mentők. Saint-Denis de Fer- mentban egy nő halt meg, amikor egy vastag faág esett az autójára, (hírextra, orf) 4 Áradások okoznak kárt az erdélyi Maros megyében, ahol több száz lakost zárt el az ár a külvilágtól. Kilépett a medréből a Maros és annak több mellékfolyója. A román hírügynökségi jelentések szerint körülbelül 400 lakos kérte a katasztrófavédelmi hatóságok segítségét. (mti) Lívia Klausová és Václav Klaus. Az államfő felesége egyelőre nem reagált a mostani botrányra. Korábban nyíltan beismerte, hogy férjének viszonya volt a szőke Klára Lohniskával. „A hűtlenség már mögöttünk van. Számomra azonban nagyon nehéz volt ezt átélni és megbékélni vele" - mondta akkor újságíróknak Lívia Klausová. (ČTK-felvétel) BOTRÁNY Szexbotrányba keveredett a New York-i kormányzó AATl-HÍR New York. Az amerikai sajtóban bombaként robbant a hír: Eliot Spitzer, New York állam demokrata párti kormányzója valószínűleg igénybe vette egy nemzetközi prostituálthálózat szolgáltatását. Spitzer, aki 2007. január 1-je óta tölti be New York szövetségi állam kormányzói posztját - elődje a magyar származású George Pataki volt - hétfőn közvetve beismerte, hogy a The New York Times által aznap megszellőztetett hír igaz. A házas, háromgyerekes demokrata politikus közölte, megszegte családjáért vállalt kötelességeit. Bocsánatot kért családjától és az emberektől, akiket, mint mondta, jobban is szolgálhatott volna. „Csalódtam, hogy nem voltam képes azok szerint a mércék szerint élni, amelyeket elvártam volna magamtól” - közölte. A prostituálthálózattal kapcsolatban nem mondott semmit, és nem kívánt választ adni a lemondását firtató kérdésekre sem. A New York állami republikánusok azonnali lemondását követelték. A The New York Times szerint a rendőrség 4 embert vett őrizetbe múlt héten a prostituálthálózattal kapcsolatban. Spitzer akkor bukott le, amikor lehallgattak egy szállodai telefont a nyomozók. Ezen állítólag a kormányzó rendelt magának egy prostit. Az amerikai lapok szerint a nyomozás a Emperor's Club VIP nevű prostihálózattal kapcsolatban folyik, amely nemcsak amerikai, hanem európai nagyvárosokban is működött. Több mint 50 nőt közvetítettek, s cserébe óránként 1000 és 5500 dollár közötti árat kértek. A BBC New York-i tudósítója szerint Spitzer szénája nem áll túl jól, szüksége lesz befolyásos demokrata párti barátainak segítségére, ha túl akarja élni a botrányt, és folytatni akarja politikusi karrierjét. A botrány árnya ugyanakkor rávetül Hillary Clinton demokrata elnökjelölt-aspiránsra is, akinek Spitzer közeli szövetségese, és támogatja is kampányát. Spitzer ráadásul egyike a szuperdelegáltaknak is - akik saját akaratuk szerint szavazhatnak majd a demokrata elnökjelölő nagygyűlésen. Spitzert 2006-ban választották kormányzóvá, etikai reformmal kampányolt. Korábban főügyészként dolgozott New Yorkban, ahol csak a Wall Street-i seriffként emlegették - kitartóan küzdött a pénzügyi bűncselekmények ellen. Sikerei nyomán 2002-ben az „Év keresztes lovagja” címet kapta a Time Magazinétól. Kormányzóként kemény álláspontot képviselt a porstituáltak ügyében is A vezető amerikai lapok tegnap egyöntetűen követelték Spitzer lemondását. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (02/59233401, fax: 02/59233338) Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). Főszerkesztő-helyettesek: Czajlik Katalin (02/59233449), Sidó H. Zoltán (02/59233425). Felelős szerkesztők: Madi Géza, Holop Zsolt (02/59233440). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. Rovatvezetők: Lajos P. János - politika (02/59233438), Grendel Ágota-Vélemény (02/59233442) Molnár Iván mb. - gazdaság (02/59233424), Mislay Edit-kultúra (02/59233430), Urbán Gabriella - panoráma (02/59233444), J. Mészáros Károly- sport (02/59233431), Klein Melinda - régió (02/59233426). A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. Szerkesztőség: Lazaretská 12,81108 Bratislava. Fax: 02/59233469 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos : 0907/773835, Kassa: 055/6002225,0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 031/5511323, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780879. Kiadja a Petit Press Rt., e-mail: redakcia@ujszo.com Lazaretská 12,81108 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. Marketing: 02/59233274, lapterjesztés, laprendelés: 02/59233403-405, szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com fax: 02/59233339 Hirdetési osztály: 02/59233228,02/59233235,02/59233200,02/59233240, fax: 02/59233295 E-mail: reklama@ujszo.com. Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548,6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám : 5/2. ISSN 1335-7050. Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatja. © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ la és d cikkely) értelmében kizárólag ó jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. arculat«« A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi.