Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-01 / 52. szám, szombat
22 Presszó ÚJ SZÓ 2008. AAÁRCIUS 1. www.ujszo.com Ebből első ránézésre az tűnhetne ki, hogy a szlovák irodalom nem elég jó, de ez Deák Renáta szerint nem így van. „Elsősorban abban látom az okokat, hogy a szlovák kultúra külföldi népszerűsítése nem túl erős, és persze a szlovák irodalomnak nincsenek meg azok a hagyományai és nagy nevei, mint a cseheknél mondjuk Hrabal vagy Kundera. Meg működnek az előítéletek is” - véli Renáta, aki szerint ez ellen leginkább hatékony menedzseléssel lehetne tenni. Példaként Hollandiát hozza fel, ami azért is aktuális, mert jelenleg zajlik Magyarországon a holland kultúra hónapja, amelynek keretében szinte valamennyi művészeti ág bemutatkozik a zenétől a filmen és irodalmon át a színházig. „Szlovákból nem tudom, volt-e ilyen valaha. Pedig sokkal fontosabb lenne, hogy ez a két nemzet foglalkozzon egymással” - jegyzi meg, hozzátéve, hogy amikor Magyarországon előjött az ötlettel, nagyon pozitív volt a fogadtatása. Ez szerinte azt mutatja, hogy Magyarországon nincs eleve elutasítás, csak több ilyen akciót kellene szervezni. Az említett rendezvényekre szlovák állami támogatást is sikerült szerezni. Az utóbbi évek szlovák-magyar kulturális projektjeit sorolva Deák Renáta megjegyzi, ezek nagyon jó kezdeményezések, de ahhoz még túl kevés van belőlük, hogy érezhetően hozzájáruljanak a kölcsönös előítéletek lebontásához. „Azt viszont elérték, hogy ez téma legyen a médiában. Nem csak a konfliktusokról szólnak a hírek, ami önmagában pozitívum. Már akkor is van értelme az ilyen rendezvényeknek, ha csak annyit érünk el, hogy 50-60 ember eljön a moziba és megnéz egy szlovák filmet” - fejti ki Renáta. Párhuzamos történelem A 2007 decemberi schengeni csatlakozás eltörölte az országhatárokat Magyarország és Szlovákia között, de kérdés, ez a két kultúra közeledését is maga után vonja-e. „Nagyon érdekes, hogy miközben kultúráink tagadhatatlanul közös tradícióból nőnek ki, ezt nem bírjuk elfogadni, ami szerintem nagy probléma. A történetírásban is két párhuzamos történelem létezik, és ezek sem találkoznak. Igaz, vannak már próbálkozások, hogy a két nemzet történészei feldolgozzák a neuralgikus pontokat. Talán ez az út ahhoz, hogy a monarchia hagyományát közös hagyományként fogadjuk el, amely nem a negatívumokon épül, s innen talán eljutunk végre a történelmi megbékélésig” - véli Renáta, hozzátéve: nem elég, hogy nincsenek határok, ha azok még mindig léteznek a fejekben. Tradícióink tehát kétségtelenül közösek, de vajon mennyire hasonlít egymáshoz a kortárs szlovák és magyar kultúra? Mondjuk, a Jadviga párnája lehetne akár szlovák könyv is, ha történetesen szlovák szerző írta volna? „A Jadviga mindenképp a kortárs magyar irodalomból nőtt ki, a nyelvközpontúság nagyon fontos eleme. Ez például nem jellemző a szlovák irodalomra - magyarázza a könyv szlovák fordítója. - Remélem azonban, hogy a regény szlovák fordításban egy szlovák könyv lett. A szlovákiai sikere részben annak is köszönhető, hogy a regény szlovák környezetben játszódik, meg persze annak is, hogy jó maga a történet, s ahogy elmondják.” A két irodalom közti különbségekkel kapcsolatban Deák Renáta kiemeli, hogy a szlovák irodalomban nincsenek nagyregények, míg az utóbbi években Magyarországon az lett a fővonulat, hogy mindenki megpróbálja megírni A regényét. „A szlovák írók inkább az olvasót próbálják megfogni, többnyire rövid, hümoros szövegeket írnak, s mindenképpen ragaszDeák Renáta Závada Pállal és Esterházy Péterrel kodnak a történethez. Nem jellemző rájuk az az irodalmi kísérletezés, ami a kortárs magyar irodalomban nagyon meghatározó” - sorolja Renáta a két irodalom közti különbségeket. „Ebből a szempontból a szlovák és a magyar irodalom nagyon eltér egymástól. A magyar próza már túllépett a nyelvközpontúságon, s a nagy elbeszélés vége toposzán.” Deák Renáta legutóbbi munkája Zilahy Péter Az utolsó ablakzsiráfja, amely rövidesen a szlovák piacra kerül, hogy milyen cím alatt, az még nincs eldöntve. Ezen kívül hamarosan mutatják be az eperjesi színházban Örkény Macskajátékát, melynek szlovák fordítása szintén az ő munkája. „A magyar dráma nagyon érdekes a szlovák színházaknak. Nemrég jelent meg szlovákul egy magyar drámaantológia, amit nagyon hasznosnak tartok” - jegyzi meg a műfordító. A fordító sosincs egyedül A laikus számára a fordítás talán kicsit monoton, sok önfegyelmet és alázatot igénylő munkának tűnik. Renáta szerint azonban ennek éppen az ellenkezője igaz. „Mindig azt hittem, hogy a fordítás nagyon unalmas munka, de be kellett látnom, ez egyáltalán nem így van. Minden fordítás más. Minden könyv kihívás, és egyben vizsga is, mert az embernek minden egyes alkalommal az elejétől kell kezdenie az egészet. Minden írótól ugyanis más leckét kapok. Esterházy fordítása közben is egyedül ültem otthon a gépnél, de az adrenalinszintem olyan magasan volt, mintha éppen ejtőernyővel készülnék leugrani. Számomra is meglepő élmény volt, hogy elég volt a szöveg, elég volt kellőképpen mélyre ásni magam benne, és mintha egy más vüágban találtam volna magam.” A Harmonia caelestist úgy fejezte be, hogy a kislánya kéthónapos volt, és két szoptatás között ült le a géphez. „Ennek ellenére nagyon fegyelmezetten tudtam csinálni, pont azért, mert annyira magával ragadott a szöveg.” így is felmerül a kérdés, hogy (Családi képarchívum) nem magányos-e nagyon, miközben sok-sok órán át belemerül egy szövegbe. „A fordító sosincs egyedül. Nem lehet egyedül, mert mögötte van a nyelv, amely ugyancsak nem létezhet önmagában, hanem beleágyazva az adott nemzet irodalmába, kultúrájába, történelmébe, azaz az egész társadalmi-kulturális közegbe. S ebbe nemcsak a leírt szövegek, hanem a beszélt nyelv is beletartozik. A népmeséktől kezdve azokig a szövegekig, amiken egy adott közösségben szocializálódnak az emberek, mindennek benne kell lennie - ettől lesz élő és igazán jó a fordítás” - mesél a munkájáról Renáta. Minden a helyén van Az eredeti mű szerinte mindig élő szöveg, s a fordítónak az a feladata, hogy ezt átvigye a fordításba is. A rossz fordításoknak pedig általában az a legnagyobb hibájuk, hogy ezt elmulasztják. „A legjobban úgy tudnám ezt kifejezni, hogy a jó irodalmi mű olyan, mint mondjuk egy szimfónia, amely pontosan meg van komponálva - a mondatok az egyes hangok, szövegsíkok, minden a helyén van. Ez adja meg a mű összhangját. Ennek az összhangnak működnie kell a fordításban is, ami nem azt jelenti, hogy minden egyes szónak azonosnak kell lennie az eredetivel” - véli. Az elmúlt néhány évben lefordította a mai magyar irodalom legün- nepeltebb műveit. Azt kérdezzük tőle, vajon van-e még e téren álma. „Ezek az álmok folyamatosan keletkeznek az újabb és újabb irodalmi művekkel. Biztos szeretnék még Závadát fordítani, nagy érdeklődéssel várom a következő regényét. Már csak azért is, mert a témája hasonló, mint Pavol Rankov regényének - mindkettő a szlovák-magyar közös múlttal foglalkozik. Érdekes lesz látni, hogyan fogja meg ugyanazt a témát egy szlovák és egy magyar író.” Ezen kívül szeretne még magyar drámát fordítani, például Hamvai Kornélt, Egressy Zoltánt, Bartis Attilát. Mindenek előtt azonban a disszertációját szeretné befejezni, amelynek témája Grendel Lajos. „Ki más is lehetne, mint egy olyan író, akinek mindkét irodalomban fontos szerepe van?” - mosolyog Renáta. A kérdésre, mely szlovák írókat kellene magyarra fordítani pedig szinte gondolkodás nélkül válaszol: „A kortársakat, és minél többet. Ez nem ízlés, hanem kommunikáció kérdése. Az irodalmon és más művészeteken keresztül tudjuk a legjobban megismerni egymást.” szlovákul „A fordító sosincs egyedül. Nem lehet egyedül, mert mögötte van a nyelv, amely ugyancsak nem létez- „A párom is megtanult elégjól szlovákul, egészen a szóviccek szintjén. Ez így sokkal bensőségesebb a csa- het önmagában." (Somogyi Tibor felvétele) ládunk számára." < < < < i I
