Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-07 / 57. szám, péntek

16 Hirdetés ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 7. www.ujszo.com APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk köszönetét minden ked­ves rokonnak, ismerősnek, munkatársnak, szomszédnak és mindazoknak, akik 2008. feb­ruár 6-án, életének 78. évében elkísérték utol­só útjára a párkányi temetőbe a drága édes­anyát, feleséget, VARGA LÁSZLÓNÉ született KUKLIS ERZSÉBETET. Köszönjük a sok koszorút, virágot és az őszinte részvétnyilvání­tást, mellyel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. A gyászoló család BR-8-10986 MEGEMLÉKEZÉS Szeretteim én már elmentem, küzdöttem, de tovább nem tehettem. Szerettem volna még sokat remélni, gyermekeim, unokáim útját figyelemmel kísérni. De a halál eljött, búcsúzni nem hagyott. Édes szeretteim, én most már az Úrnál vigyázok reátok. Szeretettel emlékezünk 2008. március 7-én, halálának első évfordulóján LELKES PÉTERRE (Lúcs). Szerető felesége, fia, menye, lányai, vejei, unokái és dédunokái BR-8-10724 Összetört lelkünk, megsebzett a szívünk, most van egy éve, hogy elmentél tőlünk. Azóta szomorú és üres a házunk, most sem hisszük el, hogy hiába várunk. Nálad nélkül már szomorúak az ünnepek, pótolni már Téged, soha nem lehet. Fájó szívvel emlékezünk március 2-án, halálá­nak első évfordulóján ÉLIÁS JÓZSEFRE (Andód). Szerető felesége, lányai, veje és unokája BR-8-10889 MEGEMLÉKEZÉS Lelked remélem, békére talált, S Te már a mennyekből vigyázol majd Ránk! Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, S örökkön-örökké emlékezünk Rád! Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk március 9-én, halálának 1. évfor­dulóján MÉSZÁROS FERENCRE (Galánta). Emlékét örökké őrző szülei, felesége, gyermekei és az egész ro­konság GA-43 Őrizzük emlékét, kit nagyon szerettünk, már egy éve annak, hogy nem lehet közöttünk. Mióta itt hagytál, üres lett a házunk, hiába keresünk, sehol sem találunk. Hiányod elviselni nagyon nehéz, örökké él bennünk a fájó emlékezés. Fájó szívvel emlékezünk március 7-én, halálá­nak első évfordulóján a szerető édesanyára, SZŐCSNÉ szül. BOLYA MÁRIÁRA (Kisgyarmat). Szerető férje, lányai, édesanyja, testvérei és anyósa BR-8-10835 ADÁSVÉTEL ♦ Budapesti antikvárium régi ma­gyar és latin nyelvű könyveket vásárol díjtatal kiszállással. Tel.: 0036/1787 9282, 0036/30 9220. BR-8-10353 ♦ Minőségi szőlőoltványok! 0908/741 364, 0903/683 359, 0905/962 608. BR-7-14355 ♦ Napos brojlercsirkék, tojós csir­kék, kacsák, pulykák. Házhoz szállítás egész Szlovákiában. Fir­ma Lovas. Tel.: 031/552 6592, 0903/573 699. BR-8-10097 Jó minőségű malmi búza eladó 1800 t. Jászberény, Magyaror­szág, tel.: 0036-704 527 302. BR-8-10718 ♦ Tallóstól 3 km-re lévő gulame- zei baromfifarmon megrendel­hetők 3-21 napos brojler és mu- lard kacsák, 2 napos fehér húsli­ba 105 Sk, szürke májliba 115 Sk, 7 hetes big 6-os brojlerpulyka május végére, súly 2 -2,5 kg, 240 Sk. Tel.: 031/778 2353, mobil: 0908 159 277. BR-8-10722 ♦ Húscsirkék - 0905/944 149. BR-8-10828 ♦ Megrendelhető fűszerepaprika, Slovakia és kápiapalánta. Martin Körösi, 925 92 Topoľnica 182. Tel.: 0907/757 989, 031/781 1418. GA-53 ♦ Figyelem! Redőnyakció! Külső hőszigetelő redőnyök megren­delhetők már 620 Sk/m2-től. A redőnyökhöz ingyenesen szúnyog­hálót szerelünk. Tel.: 0905/145 572, KN. BR-8-10857 Nyolc hetes piros isa brown tojós jércék megrendelhetők, 73 Sk/db. A házhoz szállítás bárhová ingyenes (min. 20 db). Tel.: 0905/909 503. BR-8-10625 ♦ Figyelem! Akció ablakokra! Ga­rantáltan német alapanyagokból készült ablakok, ajtók megren­delhetők akciós áron. Az ablakok­hoz szúnyoghálókat szerelünk. Tel.: 0905/145 572, KN. BR-8-10858 ♦ Eladók fa- és szalmakazánok 5 év garanciával. Telefon: 0905 120 543. BR-8-10831 SZALAGPARKETTA akciós áron 239/Sk/m2. Szivacs, sze­gélyléc, szállítás ingyenes. Lerakást is vállalok. 0910/649 674. BR-8-10996 ♦ Eladó új márkás francia önt­vény kandallóbetét, 14 kW, 5 éves jótállás, ár 10 500 Sk. Tel.: 0905/872 673. TR-8-10101250 ♦ Eladó lovaglásra alkalmas 8 éves kanca. Tel.: 0905/979 287. GA-55 ♦ Eladó több fajta pikírozni való paprikapalánta. Telefon: 031/554 54 79. Br-8-10920 ♦ Zsindelyek téli árakon. Tel.: 0905/447 687. BR-8-10921 ♦ Kiváló minőségű holland kri­zantém-, gerbera-, szegfűdugvá­nyok eladók kedvező áron. Tel.: 0911/813 251. BR-8-11045 AUTÓ-MOTOR ♦ Eladó kitűnő állapotban lévő, garázsolt 6 éves 1.2 CLIO 47 000 km-rel, klímaberendezéssel. Irányár: 200 000 Sk. Tel.: 0907/627 550. BR-6-10860 ♦ Eladó 1,3 Škoda Felicia. Gyárt, év: 1998. Ár: 98 000 Sk. Tel.: 0905/713 692, DS. BR-8-10977 INGATLAN ♦ Eladó 3 szobás lakás Komárom­ban. Tel.: 0905/658 505. BR-8-11036 ♦ Vennék garzont Somorján. Tel.: 0902/232 201. BR-8-10790 ♦ Vennék szántóföldet Csallóköz­ben. Tel.: 0911/911 830. BR-8-10957 ♦ Eladó 4 szobás lakás Bősön. Tel.: 0905/658 505. BR-8-11037 Eladó 3 szintes családi ház Érsekújvárott, csendes környe­zetben, 8 áras telken. Tel.: 0918/958 931. BR-8-11019 ♦ Eladó családi ház Őrsújfalun, az új negyedben. Tel.: 0905/658 505. BR-8-11038 MUNKÁT KERES-KÍNÄL ♦ Gépi vakolást végző csoporto­kat alkalmazunk hosszú távra, BAUMIT gipszes, glettes és ce­mentes vakolatok készítésére. Kitűnő feltételekkel. Tel.: 0905/257 334. BR-8-10963 ♦ Dunaszerdahely-tejedi székhe­lyű cég munkatársat keres az alábbi posztokra: üzletkötő Ke- let-Szlovákia területére. Mun­kahely: Dunaszerdahely és Ke- let-Szlovákia. Feltételek: B típu­sú jogosítvány, 2 éves gyakorlat, szlovák nyelv ismerete, rugal­masság, kommunikációs kész­ség. Előny: személygépkocsi, mo­biltelefon. Üzletkötő Ausztria területére. Munkahely: Duna­szerdahely és Ausztria. Feltéte­lek: B típusú jogosítvány, 2 éves gyakorlat, szlovák nyelv ismere­te, rugalmasság, kommunikáci­ós készség. Előny: személygépko­csi, mobiltelefon. Tájékoztatás: 031/551 6938. Életrajzát a követ­kező címre: Mol-Glass DS, s. r. o., Mliečany 64, Dunajská Streda vagy sklad@mol-glass.sk. BR-8-10792 ♦ Dunaszerdahely-tejedi székhe­lyű cég jelentkezőt keres raktárá­ba a következő munkahelyre: raktáros. Feltételek: 2 éves gya­korlat, szlovák nyelv ismerete, ru­galmasság. Előny: személygép­kocsi, mobiltelefon. Tájékoztatás: 031/5516938. Életrajzát a követ­kező címre: Mol-Glašs DS, s. r. o., Mliečany 64, Dunajská Streda vagy sklad@mol-glass.sk. BR-8-10793 ♦ Érettségizett munkatársakat ke­resek főállásba, banki tevékeny­ségre. 0949/192 237. BR-8-10883 Spoločnosť obchodujúca s ná­radím a meradlami prijme obchodného zástupcu-kyňu pre juhozápadoslovenskú ob­lasť. Podmienky: min. ÚSO- stroj., vlastné auto, dobré vy­stupovanie. Kontakt: 0905/617 220. BR-8-10923 ♦ A tejedi (Mliečany) székhelyű Masterglass s. r. o. CNC-gépke- zelőket és sofőröket alkalmazna azonnali belépéssel. Érdeklődni a 0905/617 037-es telefonszámon vagy a masterglass@masterglass.sk e-maü címen lehet. BR-8-10912 ♦ Angliai öregotthonokba kere­sünk ápolókat angolnyelv-tudás- sal-0905/210 006. BR-8-10914 ♦ Hosszú távú munkalehetőség angliai hotelekben angolnyelv­tudással - 0905/210 006. BR-8-10915 Japán gépgyártó cég angolul, ül. szlovákul beszélő üzletkötőt keres. Érdeklődni Asztalos Ti­bornál, a következő telefonszá­mon lehet: 0036-20-551-8149. BR-8-10938 ♦ Beton, tégla vágását, bontását és vésését vállalom. Tel.: 0908/459 155. BR-8-10495 ♦ Műanyag ablakok gyártásával foglalkozó cég kereskedelmi képviselőt keres. Önéletrajzot az agil@stonline.sk e-mail címre várjuk. Tel: 0905/979 287. GA-56 Leléd község az 596/2003 Tt.- sz törvény értelmében pályá­zatot hirdet a lelédi Magyar Tannyelvű Óvoda igazgatói állásának betöltésére. Feltéte­lek: középfokú szakmai vég­zettség, 5 éves szakmai gya­korlat. A jelentkezéshez az alábbi okmányokat szükséges mellékelni: végzettséget és szakmai gyakorlatot igazoló okmányok, életrajz, erkölcsi bizonyítvány, az óvoda fejlesz­tésére kidolgozott javaslat, szlovák nyelv tudása. A jelent­kezéseket a 2008. 03. 31-én, 15 óráig várjuk a következő címre: Obecný úrad, Leľa 154, 943 65. A borítékta írják rá: Výberové konanie. BR-8-10985 ♦ KRAUSE és EKRO homlokzati állványok, guruló aluállványza- tok és létrák árusítása, bérbe adása és szerelése. Viszonteladó­kat keresünk Szlovákia egész te­rületén. Mintaszaküzletünk meg­található Dunaszerdahelyen, Tr­hovisko 12., és Tanyon, a 19-es házszám alatt, a 63-as főút men­tén. www.vl-montex.sk, 0905/257 334, 0915/975 149. BR-8-10964 ♦ A Melli Interiéry Kft. Felsőpa- tony felvesz bútorkárpitost és ki­segítő munkásokat a gyártásba. A betanítást vállaljuk. Tel.: 031/590 0951, 0903/965 562. BR-8-10983 ♦ Könyvelőt keresünk. Tel.: 0902/096 516. BR-8-10992 ♦ Várom a jelentkezését csoma- golói munkára, Tatabányára. A munka még nem indult el, a ko­rábban már jelentkezetteket SMS- ben értesítem a pontos kezdésről. Tel. 0036-20-55-70-531. BR-8-11029 ♦ A DOIT HR Kft. munkatársakat keres forgácsoló, NC, CNC meg­munkáló gépekre sárvári munka­helyre, szállással. Tel.: 0036-20-55-70-531. BR-8-11027 ♦ Festőt, gipszkartonost, segéd­munkást keresek. 0905/315 003. BR-8-10876 ♦ A DOIT HR Kft. munkatársa­kat keres: SMT-operátor, SMT- javító, debug-os munkakörbe, tatabányai munkahelyre. Tel.:0036-20-55-70-531. BR-8-11028 ♦ Zongoratanárt keresek meg­felelő végzettséggel a RAJKAI ZE­NEISKOLÁBA (Magyarország, Po­zsonytól 15 km). Jelentkezni le­het: zeneiskola@janossomoija.hu Tel: 0036-70-2730 893. BR-8-10950 VEGYES ♦ Lapos tetők szigetelését és hő- szigetelését vállaljuk 10 év ga­ranciával. Telefon: 031/787 8369, 0903/215 695, www.metzner.sk. GA-30 ♦ Fiatalodjon és szépüljön tavasz­ra! Oxigén mezoterápia 95%-os oxigénnel. Most 20%-os akciós áron. Gyógykozmetika. Tel.: 0904/465 597. BR-8-10726 ♦ Esküvői videofelvételek elő­nyös áron. 0905/201 000. BR-8-10731 ♦ Palatetők bontás nélküli felújí­tása, szigetelése. Lapos tetők szi­getelése 12 év garanciával. Kedvező árak. Telefon: 0905/958 021. BR-8-10862 ÚJRA MEGNYÍLT Vezekényen az átalakított QUEEN étte­rem. Önt is szerettei várjuk. Telefon: 031/7855 207. BR-8-10869 Olcsó tetőanyagok, tetőfelújí­tás, szigetelés, csatornázás - részletre is, havi 1000 Sk. Tel.: 0915/586 633. BR-8-10882 ♦ Az összes elérhető hitel. www.forsterfinancial.sk 0903/222 071, Patócs Ottó. BR-8-10945 ♦ Kútverést vállalok. Tel.:0910/306 048. BR-8-10954 ♦ Gyorskölcsön - bármire. Tel.: 0908/199 411. GA-58 ♦ Fürdőkád-zománcozás hideg zománccal. Tel.: 0905/599 663. BR-8-10976 Húsvét Zalakaroson márc. 22-étől 24-éig. Színházi kíná­lat: április 6. - Ma a tied va­gyok! Karády estje! Április 13. - Macskák, musical, júni­us 11. - József, musical, Er­dély: június 11-15., Prága: június 27-29. Telefon: 031/552 8084, 0918 466 867, 0903 214904. BR-8-11007 Születésnapok, névnapok, csa­ládi összejövetelek, kisebb cé­ges bulik megrendezését vál­laljuk, igény szerint borkósto­lással egybekötve. Hetény, BORKŐ panzió. Tel.: 0905/306087. BR-8-11023 ♦ STATEMENT OF DISSOLUTI­ON OF Exclesior Holding Ltd. Pursuant to Section 92(6) of the International Business Compa­nies Act, 1994, I hereby submit that winding-up and dissolution of the Company has been comp­leted on this Day of 14/12/2007. Liquidator Ms. Gabriella Magya- ricsová, Nám Priateľstva 2168/15, 929 01 Dunajská Streda, SLOVA­KIA. BR-8-10998

Next

/
Thumbnails
Contents