Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-06 / 56. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AAÁRCIUS 6. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ KARPAT1NFO.NET Kovács Miklós, a Kárpátal­jai Magyar Kulturális Szövet­ség elnöke bízik abban, hogy március 15. előestéjén fel­avatják a vereckei honfogla­lási emlékművet. Kovács a karpatinfo.net portálon meg­jelent inteijújában elmond­ta, a szövetség 12 éve szeret­né megépíteni a Vereckei- hágón a honfoglalási em­lékművet. Egyszer már hoz­záfogtak, de akkor a megfe­lelő engedélyek hiányára hi­vatkozva a hatóságok nacio­nalista körök nyomására megakadályozták. Az utóbbi hetekben fordulat történt az ügyben. Minden remény megvan az építés befejezésé­re, az engedélyek meg­vannak. „Igaz, Ukrajna nem egészen jogállam, de remél­jük, március 14-én felavat­hatjuk Matl Péter alkotását” - mondta Kovács. (MTI)-A kőolaj ára történelmi magasságokba emelkedik, épp úgy, mint az az összeg, amelyért hajlandók va­gyunk eladni magunkat mi, politikusok. (Peter Gossónyi karikatúrája) Az Európa Parlamentben II. János Pál pápát beszédébe belekiabálva „Antikrisztusnak" bélyegezte Távozik Észak-írország „Dr. No”-ja Fél évszázadnyi „nem” és alig egyévnyi „igen” után hamarosan távozik Észak­írország éléről Ian Paisley tiszteletes, a gyújtó retori- kájú protestáns unionista politikus, akiről soha senki nem képzelte volna - bele­értve saját magát hogy valaha is kormányra lép a radikális katolikus mozga­lommal. mti-háytér A 82 éves Paisley, aki tavaly má­jus óta a hosszú idő után, többed­szer felélesztett önigazgatású tar­tomány első minisztere, vagyis miniszterelnöke, májusban adja át még kijelölendő utódjának - valószínűleg pártbeli helyettesé­nek, Peter Robinsonnak - irodáját az északír parlamentnek és kor­mánynak otthont nyújtó belfasti Stormont palotában. A tartományi önigazgatást a brit és az ír kormány hathatós erőfeszí­tései után, történelmi léptékű át­törés eredményeként sikerült is­mét helyreállítani éppen egy éve. Jelenleg a protestáns britpárti, il­letve a republikánus oldal két leg­radikálisabb politikai ereje, a Pais­ley vezette Demokratikus Unionis­ta Párt és a Sinn Féin kormányozza Észak-írországot, korábban telje­sen elképzelhetetlen koalíciót al­kotva. Londonban és az ulsteri britpár­ti protestáns oldalon tényként ke­zelik, hogy a Sinn Féin és az észak­írországi brit fennhatóság ellen küzdő legnagyobb katolikus milí­cia, az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) gyakorlatilag ugyanaz a szervezet; az előbbit az utóbbi po­litikai szárnyának tekintik. Az IRA három évtizedes terrorkampányá­ban óvatos becslések szerint is há­romezren vesztették életüket. A tavalyi áttörés előzményeként az IRA leszerelte fegyverzetét, és bejelentette, hogy lemond az erő­szak alkalmazásáról, de Paisley még ezután is határozottan kije­lentette: soha nem lépne koalíció­ra a Sinn Féinnel. A „soha” és a „nem” egyébként is a tiszteletes hírhedt retorikájának két leggyakrabban visszatérő ele­me volt. Az északír katolikus oldal mérsékelt pártjának, a szociálde­mokrata irányzatú SDLP-nek a ve­zetője egy ízben meg is jegyezte: ha az angol nyelvből kiiktatnák a „nem” szót, Paisley megnémulna. A „Dr. No”-ként is emlegetett politikus a katolikusokra általában sem vesztegetett sok jó szót. Poli­tikai karrieijének egyik leghírhed- tebb megnyilvánulása volt, amikor 1988-ban, az Európai Parlament­ben felszólaló D. János Pál pápát a beszédébe belekiabálva .Anti­krisztusnak” bélyegezte - mielőtt kidobták volna az ülésteremből. Az észak-írországi katolikusokat sem szerette jobban. A brit politi­kai nyelvi folklórban „Bajok” (Troubles) néven rögzült IRA-ter- rorkampány kezdetén, 1969-ben azt találta mondani róluk, hogy „tenyésznek, mint a nyulak és sza­porodnak, mint a férgek”. A tiszteletes nem sokkal koráb­ban még a börtönt is megjárta, amiért nekivezetett egy felhecceit protestáns tömeget a jogaikért bé­késen tüntető katolikusoknak. Ez az ember kötötte meg tavaly az újkori európai politikatörténet egyik legvalószínűtlenebb koalíci­ós egyezségét azzal a Sinn Féin­vezérkarral, amelynek tagjait nem olyan régen „vérszomjas ször­nyetegeknek” nevezte. Koalíciós társa és helyettese Martin McGuinness, az IRA vete­rán alvezére, aki brit hírszerzési adatok szerint a katolikus milícia egyik leghírhedtebb osztagát, a Derry Dandárt vezette a 70-es években, és tevőleges része volt a fegyveres terrorkampány irányítá­sában. Paisley tiszteletes most bejelen­tett májusi távozása az általa vég­rehajtott történelmi fordulat elle­nére már jó ideje várt fejlemény volt. Az agg politikus mögött ugyanis már régóta mozgolódott a fiatal gárda, amelynek tagjai alig várták, hogy kiléphessenek a „Nagy Emberi’ árnyékából. Nem tett jót Paisley pozíciójának az sem, hogy fia, egyben saját titkára, egy zavaros lobbyügy miatt nem­rég távozni kényszerült a Stor- montból. Bárki kövesse is az unionista ve­zért az első miniszteri székben, azt még McGuinness is elismerte, hogy Paisley tavalyi döntése „örökre meghatározta az (észak­ír) politika irányári’. KÉZ,IRAT Pártakadások MIKLÓSI PÉTER A népámító populizmus nyer­gében lovagoló kormányzattal szembeni egységes kiállást és az oppozíció tényleges össze­fogását sürgető ellenzéki ber­kekben ronda idők járnak mos­tanában a honi pártelnökökre. Folyton-folyvást közbejön va­lami, mielőtt még egymás te­nyerébe csaphatnának. Az egyiket (SDKÚ) arra ösztö­kéli a saját alelnöke, ráadásul nyilvánosan és mindenki előtt, hogy végre „monnyon már le”, különben sosem javulnak a pártpreferenciák; a másikat (KDH) egykor leghűbb párt­alapító pártkatonái és elvtársai hagyják faképnél, akár anno Szent Pál az oláhokat; a har­madikat (MKP) pedig puccsot, országvesztést és magyaráru­lást híresztelő külhoni díszven­dége füröszti meg olyannyira halandzsájának szózuhatagával Losoncon, hogy aki hallja e só­dert, az az egész Kárpát-me­dencében rögvest fürdősapká­ért nyúl! Lehet így épkézláb ellenzékké összekovácsolódni? így csak összeomlani lehet, nem összerántani az ellenzé­ket... Pedig az ember egyetlen pártban sem azért áll pártel­nöknek, hogy pártja minden szembejövő országos értekezle­tén megméresse magát, mint egy középsúlyú iszapbirkózó. Hogy magyarázkodjon pártja senkire sem kötelező és bizo­nyosan tendenciózusan mért közvélemény-kutatási adatai miatt, emellett még azt bizony­gassa, az általa tartott irány a helyes. Nem holmi melegvíz­ügynök ő, hogy mindenkit kü- lön-külön meggyőzzön az iga­záról. Már csak azért sem, mert párttag bárkiből lehet, pártel­nöknek viszont mindenkor szü­letni kell. És mivel a pártelnök már megszületett, további pártelnökjelölteknek akár meg­születniük is hiba volna. A párt­elnök kellő döntéskoncentráci­óval pártelnököl, és punktum! Becses erejét nem holmi párton belüli sárdagasztásra és sehová nem vezető csoportküzdelmek­re ajánlatos fecsérelnie - a pártelnöknek pártszervezete felemelkedésén illendő mun­kálkodnia, amiről évente több­ször is számot szükséges adnia pártja legfelsőbb szervei előtt. Elég csapás ez, higgyék el. Hát még az, hogy a választások előtt ki kell állnia a szavazók elé, s pártja leendő kormányzati sze­repének reményében lehozni nekik a csillagokat az égről, megígérni ajómód szélesvásznú változatát, no meg a lutriban is az alanyi jogon járó főnyere­ményt! Persze, ha a párt sikert ér el, a dicsőség java az övé, el­végre az egész kitűnő apparátus az ő tervei szerint remekelt. Ám ha, ne adná az ég, mind a vá­lasztási, mind a köznapi siker nem oly nagyon átütő, sőt olyannyira nem az, hogy távol a pártirodáktól akár kudarcnak is látszhatik, akkor a beosztottak hibáztak. A teszitoszi pártme­nedzserek, a szólózó alelnökök, a regionális vezetők, akik csak a sült galambot vátják. Akárcsak mi is, holmiféle jöttment, sen­kiházi mezei polgárok, akik rá­adásul és furtonfurt csupán az ellenzékbe szorult pártok ballé­péseit látjuk a pár(t)ját ritkító ellenzéki összefogás helyett. Meg azt, hogy örökösen csak a különutak taposása, egymás überelése folyik, elvégre tök- kelütött és elvetemült ember, aki nem tud(atosít)ja, hogy a Pártnak semmi sem szentebb a saját szereplési vágyánál; ezért a jó pártelnök ráúszással közelít meg minden mikrofont. Azt kérdezik: ha így áll a hely­zet, akkor Szlovákiában mi lesz az ellenzék céltudatos összetar­tásával, a demokráciával? Megmondom: egyhamar sem­mi. Ugyanis a józanész meg a demokrácia párton kívüli. KOMMENTÁR Cár és cárevics MAL1NÁK ISTVÁN A szociban suttyomban az a mondás járta, hogy míg Amerika a korlátlan lehetőségek országa, addig a Szovjetunió a korlátlan le­hetetlenségeké. Úgy tűnik, ez a putyini Oroszországra is teljes mértékben érvényes, nem véletlenül állítják elemzők, hogy a tá­vozó elnök hatalomgyakorlási módszereiben a szovjet idők kö­szönnek vissza, megfűszerezve a régi cári hagyományok egyes elemeivel. Ennek következménye például az, ahogyan egyes orosz lapok a hétfői ellenzéki tüntetésekről tudósítottak. A Másik Oroszország ellenzéki koalíció demonstrációját a szentpétervári hatóságok engedélyezték, s ott rendben le is zajlott. Moszkvában viszont betiltották, s az ennek ellenére gyülekező mintegy száz embert a rettegett omonosok szétverték, rohamkocsikba tuszkol­ták és elszállították. A sajtó - a demokráciákban a hatalom ellen- őrizője, a politikai és szabadságjogok védelmezője - itt még csak fel sem háborodott, sőt egyetértett. Még a Nyezaviszimaja Gazeta is azon édelgett, hogy a Másik Oroszország újjáélesztése céljából szervezett tüntetések csúfos kudarccal végződtek. A lap egészen abszurd módon nem a hatalom elfogadhatatlan módszereit bírál­ja, hanem megkérdőjelezi az ellenzék létjogosultságát, mondván: kétes hatással van az ország politikai életére. A szerző Garri Kasz- parov volt sakkvilágbajnok makacsságán csodálkozik, akinek egyetlen komoly elképzelése, szövetségese sincs, mégis közel két éven át meg tudta győzni nyugati szponzorait arról, hogy a Másik Oroszország reális erő. Az orosz médiában az agymosottság és a személyi kultusz ismét a tetőfokára hágott. Volt már itt ilyen, csakhogy anno a sztálini, majd a valamivel puhább brezsnyevi jelzővel illették. Az azért mégis elképesztő, hogy az egyébként senki által vissza nem sírt jelcini korszak vitathatatlan felszabadultságának, szólásszabad­ságának elfojtásához elegendő volt nyolc év. A médiának kutya kötelessége lett volna szembeszállni az elnökválasztásnak neve­zett groteszk színjátékkal, ehelyett hozsannázóit neki, a putyini jólét nagyon csalóka eredményei miatt elfogadva a putyini neoto- talitarizmust. Hosszú távon ez az orosz társadalom, az orosz poli­tika igazi tragédiája. Persze, érdekes - meg a világ is vevő rá - azon meditálni, hogyan fér meg két medve egy barlangban (orosz köz­mondás) , hogy Medvegyev csak marionettfigura marad-e vagy úgy rázza le magáról Putyint, mint Putyin Jelcint, igazi cár lesz-e Medvegyev vagy csak cárevics marad, és van még tucatnyi, érde­kesnél érdekesebb variáció. De a lényeget tekintve mindez csak ködösítésnek tűnik. Változás akkor lesz, ha az orosz sajtó követel­ni fogja, hogy az Európai Parlament Kaszparovnak ítélje oda a Szaharov-díjat. Miért is ne? Uraim, ott Brüsszelben: ébresztő! FIGYELŐ Állampolgárok lesznek ismét A lengyel kormány egy­szerűsített eljárással visszaadja az 1968-as antiszemita kampány miatt 1968 és 1971 között emig­rált lengyel zsidók állampolgár­ságát -jelentette be egy rádióin- teíjúban Grzegorz Schetyna. A belügy- és közigazgatási minisz­ter közölte: utasítást adott a la- kóhelyileg illetékes vajdaságok vezetőinek, kérésre adjanak iga­zolást arról, hogy az állampol­gárság akkori megvonása a zsi­dóktól jogellenes volt, ezért ér­vénytelen. Az 1968-as antisze­mita kampány nyomán emigrált lengyel zsidók állampolgársá­gának visszaadását vezető len­gyel művészek és tudósok köve­telték nyílt levélben. Az irodalmi Nobel-díjas Wislawa Szymbors- ka költőnő, esszéíró, Andrzej Wajda filmrendező és Olga Tok- arczuk írónő is aláírta a Gazeta Wyborcza című lapban közölt nyílt levelet. Az aláírók támoga­tásukról biztosították Golda Tencer lengyel színésznő koráb­bi felhívását, amelyet Lech Ka- czynski államfőhöz intézett, és amelyben kérte, adják vissza a lengyel állampolgárságot az emigránsoknak az 1968. márci­usi események 40. évfordulója alkalmából. Változtatásra kényszerülnek Kommentált előzetest közölt szerdán a Der Standard és a Ku­rier című osztrák napilap a ma­gyarországi népszavazásról. Or­bán Viktor ellenzéki vezető ab­ban reménykedik, hogy Gyur- csány Ferenc miniszterelnök „in­tőt kap” a szavazóktól, illetve ar­ra, hogy lázadás törhet ki a kor­mányfő szocialista pártjában - írta Gregor Mayer, a Der Stan­dard tudósítója. A szerző utal ar­ra, hogy Orbán a 2006 őszi za­vargások csúcspontján jelentet­te be a népszavazási kezdemé­nyezést. (A cikkíró szerint Jobb­oldali szélsőségesek vívtak utcai csatákat a rendőrséggel, s Orbán és a Fidesz nem határolódott el a jobboldali radikálisoktól”.) Idő­közben Orbán szerényebben vi­selkedik, Gyurcsány pedig nem mond le, akárhogy végződik is a referendum, legalábbis nem közvedenül a népszavazás után - folytatta fejtegetését a cikkíró. Hozzátette: Orbán azt reméli, fokozhatja a kormányra gyako­rolt nyomást a referendummal. A szocialista párt társadalmi bá­zisának elsorvadására épít. A szocialisták változtatni kény­szerülnek - idézte a szerző az el­lenzéki pártvezető kijelentését, majd hozzáfűzte: párttársai vált­ják le Gyurcsányt. A Kurier sze­rint a referendum szítja a pártok közti gyűlölködést, a hangnem még durvább az ellenségeskedő táborok között, mint amilyenhez a magyar választóknak rég hoz­zá kellett szokniuk. A szerző sze­rint Gyurcsánynak saját táborá­ban is vannak olyan bírálói, akik szerint „autokratikusán és arro­gánsán cselekszik”, akik a sze­mére vetik, hogy „reformokat akar, de nem magyarázza meg ezeket”. Előre programozva vannak március 15;re a tünteté­sek a kormányfő lemondásának hangos követelésével - idézi a cikk Bayer József magyar polito­lógust . (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents