Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-05 / 55. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2008. MÁRCIUS 5. www.ujszo.com Nyárra elkészül a kishajók fogadására is alkalmas kikötő, amelytől a turizmus fellendülését várják - 100 ezer koronát különítettek el a fejlesztési terv befejezésére Az aranybarnára sült, búzacsírából készült finomságot hozzáértő zsűri és a mintegy kétszáz főnyi közönség kóstolgatta és értékelte Kőtéskóstoló Kürtön - ötödik alkalommal Nyolcszáz éves a Duna-parti település Dunamocs. Két komoly beruházást tervez idén a komáromi járásbeli község, mindkettőt pályázati pénzből szeretné megvalósítani - tudtuk meg Asbóth Sándor polgármestertől. V. KRASZN1CA MELITTA Az egyik a régi szeméttelep rekultivációja, a másik pedig egy gyűjtőudvar létrehozása az osztályozott hulladék számára. Már mindkét pályázatot benyújtották, az előbbi 8,8 millió, az utóbbi 2,2 millió korona beruházást jelentene a településen. A 31,14 millió koronás kiegyenlített költségvetés egyharmadát tehát ezek a pénzek teszik ki, további 5,5 millió pedig az iskola működtetésére szolgál. A község az állami normatíván felül különböző munkákkal támogatja iskoláját, például a zöldterületek kaszálását, a szennyvíz elszállítását A gazdasszonyok is értékeltek A legifjabb ítész alig egyéves volt Mindenkinek jutott belőle Jáki Sándor Teodóz: „Áldás van ezen a kóstolón" ingyen végzi az intézmény számára. A saját forrásból megvalósítandó beruházások közül a polgármester megemlítette a sportöltöző és a halottasház felújítását (összesen 150 ezer korona értékben), további 250 ezer koronát különítettek el pályázatírásra, 100 ezret a hosszú távú falufejlesztési terv befejezésére, 150 ezret pedig egy újabb - a már megA pontonhidat egy magánbefektető állítja fel, mivel a többmilliós költségeket a település nem tudta volna vállalni. lévővel azonos - hétlakásos bérház tervdokumentációjának elkészítésére. A község turisztikai' fejlődésének fellendülését reméli a várhatóan nyárra üzembe helyezett Duna-parti, pontosabban a süttői sétányhoz közeli kikötőtől. A pontonhidat egy magánbeÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Kürt. Zsúfolásig telt kultúr- ház, több neves vendég, vidám hangulat, citerazenekar és rengeteg kötés, csiripiszli, biracs - ki minek nevezi. Cserkészfiúk és - lányok hordták körbe a megszámozott tálakat, amelyekben ott illatozik az aranybarnára sült, búzacsírából készült finomság. Nem csak a hattagú szakmai zsűri, a közönség is értékelt. Idős nénikék, fiatal asszonyok, fiúk, férfiak, öregurak - mindenki kapott egy csipetnyit a tányérkájába, hogy megkóstolhassa. Ez kissé odakozmált, ez meg kacsa- zsírszagú, biztosan a kacsasütő tepsiben készült és nem mosták ki rendesen, ez viszont nagyon híg - konstatálta két ifjú hölgy az egyik asztalnál. Biztosan értenek hozzá, maguk is háziasszonyok, és Kürtön szinte minden háziasz- szony készít kötést évente 2-3 alkalommal. Végül, a maratoni - négy órán át tartó - verseny végeredményeként Danczi Mónika, e különleges fesztivál főszervezője kihirdette a győztest. Összesen 25 kőtéskészítő - 20 kürti, 2 nádszegi, 1 nagymácsédi, 1 érsekújvári és 1 fűri - közül idén a kürti Balogh Rozália vitte el az Aranykőtés Vándordíját, további aranykőtés díjasok: Bíró Eleonóra és Kanyicska Valéria. Nyertes volt azonban minden látogató, hiszen finomabbnál finomabb falatokat ízlelgethetett, közben csodaszép nótákat hallgathatott Szalóki Ági népdalénekes előadásában, aki maga is tagja volt a szakmai zsűrinek, belehallgathatott a kürti Kisbokréta citerazenekar gazdag műsorába, vagy szórakozhatott Jáki Sándor Teodóz győri bencés tanár sikamlós poénokat sem nélkülöző, mégis magvas és megszívlelendő előadásán. A hattagú zsűri: Szalóki Ági, népdalénekes, Póda Erzsébet, az Új Nő szakácskönyveinek szerkesztője, Korpás András szőlész, Melecsky Tibor borász, Szekeres Mária és Sütő Katalin háziasz- szony. A kötéseket a zsűri és a hozzáértő, mintegy kétszáz főnyi közönség egytől tízig pontozta látvány, íz, állag és összhatás szerint. Meglepetésre a zsűri és a nagyközönség is ugyanazt a mesterművet hozta ki legjobbnak, vagyis megtörtént az, ami az eddigi négy év alatt még sosem: a szakma és a közönség egyetértett. Balogh Rozália biztos lehet benne, nála jobb kötést ott és akkor senki nem készített, (kp) fektető állítja fel, mivel a többmilliós költségeket a település nem tudta volna vállalni. És hogy mit tud kínálni az itt kikötő turistáknak a falu? „Van egy nagyon szépen berendezett tájházunk, és csárda, étterem, panzió, valamint benzinkút is működik a faluban. Ez utóbbi tulajdonosával már folynak a tárgyalások arról, hogy közvetlenül a parton is vételezhetnének üzemanyagot a jachttulajdonosok” - árulta el Asbóth Sándor. A tűzoltók is ünnepelnek A település első írásos említésének 800. évfordulóját ünnepli idén Dunamocs. Ebből az alkalomból jelentetik meg a falu szülöttének, Nehéz Ferencnek, a Komáromi Lapok egykori szerkesztőjének novelláskötet- ét. Egy további évfordulóról is megemlékeznek ebben az évben: 125 éves az önkéntes tűzoltók szervezete. A közös ünnepségre augusztus folyamán ke- A polgármester reméli, a Duna-parton kikötő turisták közül sokan megtekintik majd falumúzeumot rül sor. (vkm) (Vas Gyula felvétele) Kiscserkészek kínálgatták a finomságot (Kis Péter felvételei) A mellékletet szerkeszti: Klein Melinda és J. Mészáros Károly (sport) Levélcím: Szülőföldünk, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 426, fax: 02/59 233 469, e-mail: melinda.klein@ujszo.com