Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-05 / 30. szám, kedd

Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 5. FIGYELŐ IMWMWiMnWMMllAít Elkerülni a balra tolódást Baloldalibb politizálás elke­rülésére szólított fel az SPD két alelnöke, Frank-Walter Steinmeier külügy-, Peter Steinbrück pénzügyminiszter és Matthias Platzeck, az SPD volt elnöke, brandenburgi miniszterelnök. A pártban a tartományi parlamenti vá­lasztások után éleződött ki a vita az irányvonalról. Az SPD balszámya nagyobb szociális elkötelezettséget követelt. A tartományi választásokon Hessenben előretört az SPD, de Alsó-Szászországban „tör­ténelmi mélypontra” süly- lyedt. Az SPD hivatalos állás­pontja az, hogy nem lehet szó a PDS és az SPD szövetsé­géről. (mti) Szöveg nélkül (Peter Gossányi karikatúrája m Szerbiában továbbra is Borisz Tadics maradt az államfő Tovább az európai úton Szerbia történetében a leg­tömegesebb választásokon a legszorosabb eredmény született: közel 68 százalé­kos volt a részvételi arány, tehát nagyjából négy és fél milliónyian járultak az ur­nákhoz, végül mintegy 120 ezer szavazat döntött a Demokrata Párt (DP) jelölt­je mellett - az európai irá­nyultságot hirdető Borisz Tadics így további öt évre államfő maradhat. S1NKOVICS PÉTER Az eredmény valóban egy haj­szálon múlott, s az örömujjongást mellőzve inkább konstatálhatjuk: Szerbia valóban komoly esélyt te­remtett önmaga számára, hogy ki­harcolja helyét a civilizált orszá­gok táborában. Látni kell ugyan­akkor, hogy az ország teljességgel megosztott, hasonlóképpen: a ra­dikálisok előretörése most a legki- fejezettebb. Egy esetleges parla­menti választáson a Szerb Radiká­lis Párt (SZRP) ez idő tájt megkö­zelítőleg 40 százalékos támoga­tottságra számíthat. Nyilván ez késztette Tadicsot is a választások éjszakáján annak bejelentésére, hogy a legrövidebb időn belül ta­lálkozni kíván az SZRP elnökével, Tomiszlav Nikoliccsal. Talán még korai megpendíteni, de az ország szempontjából igen fontos lenne, ha az említett párt a nemzeti radi­kalizmus helyett a szociális témá­kat tűzné zászlajára (ennek bizo­nyos jelei a mostam kampány so­rán már megmutatkoztak). Tény ugyanis, hogy az új formátummal fellépő Nikolics - a két héttel ez­előtti első forduló győztese - az it­teni közéletben immár megkerül­hetetlen tényező. (A szavazatok 47,9 százalékát kapta, Tadics pe­dig 50,5-öt.) Ha némi derűvel elemeznénk a történteket, akár azt is állíthat­nánk, hogy - sakknyelven szólva - most vasárnap voltaképpen remi született, magyar előnnyel. Ha ugyanis a Magyar Koalíció mögé felsorakozó itteni magyarság ezút­tal is „hozta” a maga százezer sza­vazatát, s ehhez még hozzáadjuk a horvátok, bosnyákok és más itt élő kisebbségek voksait, akkor e számí­tás szerint a „szerb döntetlent” a nemzetiségek szavazatai billentet­ték át Európa felé. A magyar körze­tekben Tadics fergeteges győzel­met aratott, s ez nyilván kellő alap az esedékes tárgyalásokon, miként az sem mellékes, hogy a régi-új ál­lamfő a segítők felsorolásában Belgrád kellős közepén név szerint is megemlítette Pásztor Istvánt. Kü­lönösebb illúziókra ez persze még nem jogosítana fel, a Magyar Koalí­ció esélyét - amennyiben a három párt szövetsége tartós marad - mindenekelőtt a tartományi ha­talmi struktúrában, valamint a má­jusban esedékes helyhatósági vá­lasztásokon való jó szereplésben kell keresnünk. Végül: két komoly dilemmát kellene rendezni az elkövetkező néhány hétben. Nem világos ugyanis, hogy milyen mértékben gyöngült meg a jelenlegi minisz­terelnök pártjának, a Szerbiai De­mokrata Pártnak (SZDP) a tekinté­lye. A kampány második szaka­szában ugyanis Kostunica semle­ges maradt, vagyis közvetlenül nem támogatta a kormányzásban koalíciós partnerét. Ezzel ugyan csak Tadics járt jól, mert így olya­nok is rászavazhattak, akiket amúgy a Kostunica-féle partnerség talán elriasztott volna. Egyes vé­lemények szerint a miniszterelnök most azzal tenne jószolgálatot, ha lemondana, ennek azonban cse­kély a valószínűsége (bár nem ki­zárt). Az viszont világos, hogy a DP-nek (és magának Tadicsnak is) az eddiginél markánsabb politizá­lást kell folytatnia, mert a radikáli­sok felerősödése éppen az SZDP- vel való (a folyamatokat lassító) kompromisszumok révén vált le­hetségessé. Az igazán fontos kér­dés azonban jelen pillanatban az, hogy mit lép Európa. Egyes hely­zetelemzők szerint legfeljebb két héten belül le kell zárni a koszovói ügyet (elismerve a déli tartomány függetlenségét), nyomban azt kö­vetően pedig megadni a szerbiai állampolgárok számára a vízum­mentességet. A koszovói időhúzás ugyanis nem csak felesleges, ha­nem ezúttal veszélyes is, mert ne­hezen ellenőrizhető belső forron­gásokhoz vezethet. E fájdalmas műtéten egyszerűen mielőbb át kell esni, mielőtt a Tadics győzel­mében rejlő lehetőségek szerte­foszlanának. Kubában jegyrendszer van, az átlagember a legalapvetőbb szükségleti cikkekhez csak jeggyel jut hozzá Három kiló rizs (a) GÁL ZSOLT Szeretett bölcs miniszterelnö­künknél, Robert Ficónál kezd szo­kássá válni, hogy ellátogat a kubai nagykövetség koktélpartijára, amelyet a kubai forradalom győ­zelmének évfordulója alkalmából rendeznek. Idén január kilencedi­kén már másodszor ünnepelte meg Fidel Castro hatalomra jutá­sát. „Mit is ünnepelhetett ott? Azt, hogy 250 politikai foglyunk van? Hogy két és fél millió kubainak kel­lett elhagynia a szigetet? Hogy annyi cukrot termelünk, mint 150 évvel ezelőtt és egész falvak vesz­tették el a munkájukat?” - fakadt ki a hír hallatán Hector Ruiz, kubai ellenzéki vezető, aki a múlt hétvé­gén kis hazánkba látogatott. Per­sze, nem a kormány, hanem egy civil szervezet („Človek v ohrození”) meghívására. Mit is ünnepelhetett Fico? Ta­lán azt a hamis képet, amely egy szegény, de az alapvető létszük­ségletet kielégítő, a népnek in­gyenes közoktatást, egészségügyi és szociális ellátást nyújtó, az im­perialista nagyhatalom Egyesült Államokkal hősiesen dacoló, bol­dog „szabadságszigetet” ábrázol. Ez esetben Hector Ruiznak lehet igaza: kormányfőnknek alig­hanem kevés reális információja van Kubáról. A valós viszonyok­nak nem sok köze van az ideali­zált elképzelésekhez. Az ország­ban jegyrendszer van, a kubai át­lagember a legalapvetőbb szük­ségleti cikkekhez csak jeggyel jut hozzá. A fejadag három küó rizs, nyolc tojás (de csak Havannában, másutt csak négy) és negyed liter olaj havonta, egy tubus fogkrém és egy szappan két fő részére két­havonta. Az, hogy ennyi jár, még nem jelenti azt, hogy meg is kap­ják, mivel gyakori az áruhiány. Elvileg persze pénzért bárki vehet több árut is az üzletekben, már ha telik rá a havi fizetéséből, amely 500-600 koronának megfelelő összeg, ezt az állami alkalmazot­tak kapják. Persze, nem telik, de ha lenne is pénz, a „népnek” fenn­tartott állami üzletek, ahol a hiva­talos kubai pesóért lehet(ne) vá­sárolni úgy is üresen tátongnak. Konvertibilis pesóért viszont a speciális üzletekben szinte min­den kapható. De ilyen pénzhez csak a kommunista fejesek jut­hatnak, meg azok, akik nyugati valutában kapnak jövedelmet, külföldi rokonaik küldenek nekik pénzt, vagy a turistáknak fenntar­tott szállodákban, intézmények­ben dolgoznak. Való igaz, hogy az egészségügyi ellátás ingyenes, csak az a bibi, hogy nincs se gyógyszer, se műszer, se elég kép­zett orvos. Kivéve a fejeseknek és a külföldi turistáknak fenntartott speciális kórházakat. Közlekedési rendszer gyakorlatilag nem léte­zik, 1000 lakosra kb. 35 jármű jut (ha minden autót, buszt, teherau­tót és traktort összeszámolunk). Ez kb. tizede a szlovákiai szintnek és nem sokkal több, mint 50 éve, Castro hatalomra jutásakor. Rá­adásul a járművek többsége ősré­gi roncs, jelentős részük állandó javításra szorul, gyakran üzem- képtelen. A lakbér tényleg nagyon olcsó, de az állam a tulajdonos és a lakóházak nagyon lerobbant ál­lapotban vannak, többnyire két- három nemzedék szűkölködik a kis, 2-3 szobás lakásokban, gya­koriak az áramszünetek is. Ilyen viszonyok között a kubaiak túl­nyomó része igyekszik valami­lyen, a turizmushoz kapcsolódó mellékjövedelmet szerezni, hogy ne nélkülözzön, vagy az életét kockáztatva a tengeren keresztül megpróbál Floridába szökni. Az 1958-as forradalom után több mint kétmillió ember tett így, de megtörtént, hogy Castro maga ra­katta hajóra és indította útnak az Egyesült Államok felé a bűnözőket, homoszexuálisokat és egyéb, számára nem kívánatos egyéneket. Mit is ünnepel Castro hatalom­ra jutásán Robert Fico? Talán nem ismeri Kuba igazi arcát. Vagy na­gyon is jól ismeri. És tetszik neki, hogy a Castro-rezsim börtönbe zárhatja az ellenzéki vezetőket, manipulált választásokat tarthat, ellenőrzi a médiát, a másként gondolkodó újságírókat pedig bármikor elhallgattathatja. Elvég­re miért is rójuk fel egy ízig-vérig kommunistának, hogy tetszik ne­ki a „szabadság szigete”, az egyik utolsó ország, ahol a kommunis­ták szabadon azt tesznek, amit akarnak. KOMMENTÁR Szerbia a Nirvána felé JARÁB1K BALÁZS BoriszTadics,a„demokrata”és„európai”jelzőkkelfeltuningolt szerbelnökaz elnökválasztás másodikfordulójábanaligszázezer szavazatot vert a radikális, oroszbarát (jelzők minden mennyiség­ben) Tomiszlav Nikolicsra. Nagy nap volt a vasárnapi: Európa ünne­pel, az oroszok hallgatnak, a pápa meg csak azért nem rendelte el a déli harangszót, mertmárszólegy Belgrádhoz kötődő másik győze­lemhez. Persze, akkor Nándorfehérvár, de Hunyadi Jánost se hason­lítsuk Tadicshoz. Vagyis: Szerbiában minden marad a régiben. Hát ez az. A vasárnapi eredmény kísértetiesen hasonlít az öt évvel ez­előttihez - akkor is Tadics nyert a második fordulóban, miután az el­sőben alulmaradtNikoliccsalszemben.Csakmostmégnehezebb volt neki, hiszen Tadics és Demokrata Pártja nem váltotta beahozzá- juk fűzött szerb és európai reményeket. Az országot ugyanis Vojisz- lav Kostunica - módszereiben elaggott kommunista, de a nyolc évvel ezelőtti demokratikus ellenzék győzedelmes ikonja Miloseviccsel szemben-igazgatja. Tadics elnökpártjaakormánykoalícióban-a fokozatos kompromisszumkeresés j egyében - gyanús privatizációs ügyletek bonyolításában, háborús bűnösök ki nem adásában asszisz­tált. Tadics pedigakétválasztásiforduló között repült Moszkvába Kostunicával,hogyszentesítsékaNIS (Szerbia legnagyobb olajfi­nomítója, melyért fél Európa sorban állt) eladását a Gazpromnak- bagóért. Szerbia hócipője tele van-azegész elittel. Mindehhezhoz- zájárul aNyugat-az EU és EgyesültÁllamok-politikája, amely min­den áron a demokrata és európai politikai erők hatalmon tartásában volt érdekelt. Akérdés, megérte-e, nem is annyira költői, hiszen Ko­szovó függetlenségének kihirdetése - amire maximum pár hetet kell várni- megmutatja, mit ér ez a választás. A Kostunica-kormány már megtette az óvintézkedéseket: a diplomáciai kapcsolat megszakítá­sát mindenkivel, aki elismeri Koszovó függetlenségét. Vagyis szinte a teljes EU-val -Szlovákiátkivéve... Szerbia a Nirvána felé tart és most olyan elitre lenne szüksége, amely nemcsak a farkasokkal üvölt, hanem ebből a helyzetből képes új irányt mutatni és modernizálni az országot. A szerbek úgy érzik, a Nyugat arra kényszeríti őket, válasszanak, melyik lábukat amputál­ják. Ajobbot (Koszovó) vagy a balt (EU integráció). Az üszkösödést azonban saját maguknak köszönhetik. Egyébként valaki újra mesél­hetne nekik Dugonics Tituszról. FIGYELŐ Többen törtek az életére A tavaly decemberben meggyil­kolt Benazir Bhuttót négy cso­port is meg akarta ölni - derül ki a volt pakisztáni kormányfő post- humus emlékirataiból, amelyből a The Sunday Times közölt rész­leteket. Az összeesküvők között volt Oszama bin Ladennek, az al- Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjének egyik fia és Baitul- lah Mehszúd pakisztáni törzsi vezető. A pakisztáni hatóságok Mehszúdot gyanúsítják az ellen­zéki vezető elleni merénylet megszervezésével. Pakisztánba történt visszatérése - 2007 októ­bere - előtt Bhuttót Pervez Mu- sarraf pakisztáni elnök kormá­nya és „egy, az ügyét támogató külföldi muszlim kormány” is fi­gyelmeztette arra, hogy öngyil­kos merénylők négy csoportja is az életére tör - írta emlékiratai­ban Bhutto. Ezek Baitullah Meh­szúd, a tálibok törzsfőnöke és Hamza bin Laden, az al-Kaida vezérének fia által felbérelt fegyveresek, az iszlámábádi Vö­rös Mecset iszlamistái és egy ka- racsi székhelyű fegyveres cso­portvoltak. Musarraf azt mondta, gondos­kodott a biztonságomról, de a hívei nem nyújtották nekem a kellő védelmet, ami volt kor­mányfőként kijárt volna - írta Benazir Bhutto. Röviddel Pa­kisztánba érkezése után, októ­berben Karacsiban merényletkí­sérletet hajtottak végre Bhutto ellen, amelynek 139 halálos ál­dozata volt. A volt miniszterel­nök decemberben halt meg egy választási gyűlésen elkövetett öngyilkos merényletben, amely 22emberéletetkövetelt. (mti) GLOSSZA Valami bűzlik J. MÉSZÁROS KÁROLY Ha valami bűzlik a lapban, az a sportrovatból származhat. Új munkahelyünkön mozgalmas helyre kerültünk, fel-alá sétál­nak mellettünk az emberek. Csütörtök délben váratlan do­log történt. Négylábú vendég érkezett. Megállt a szélső asztal mellett, lemerevedett, és hirte­len két rakással lettünk gazda­gabbak. Frissen bűzlő rakások­kal. Aztán tovasétált, s talán odaért, ahova elindult. A gazdi jött, egy mogorya pardon után feltakarította az ürüléket. A tu­laj hétfőtől alapos teremszem­lét tartott, időnként a számító­gépem billentyűzete alatti por­szemeket is megszámlálta. A negyedik napon már ebét is ma­gával hozta. Mi ugyan nem Eb- vel foglalkoztunk, hanem a Fra- di-Artmedia focimeccs média- kampányát csillapítottuk, de annyi beszűrődött, hogymegje- lent a kutya kolléga, legalábbis a gazdája szerint. Mint minden ember, e négylábú is megtanul­ta az utat az illemhelyre. Mellet­tünk elsétálva. Délelőtt gyako­rolta, délre elfelejtette, és ott a rakás. Egyszerre kettő. Azóta is megvan a helye. Virtuális ku­tyavécé, amely, ha négylábú kollégánk visszatér, bármikor valóságossá válhat. Bűzével együtt. Ha megismétlődik, megdönthetjük amenekülés vi­lágcsúcsát. Öten várunk készen­létben erre a talán soha vissza nem térő lehetőségre.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents