Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-29 / 51. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 29. Kultúra 9 Jirí Vejdélek legújabb, mélyen emberi történetet elbeszélő filmje öt kategóriában esélyes Cseh Oroszlánra Václav - az elfogadás mércéje Jirí Vejdélek már előző film­jében, a Társasutazásban megmutatta, különös érzéke van a lélek olvasásához, érzi a magatartásformák belső mozgatóit, mélyen belelát az emberbe. És, amit ehhez a képességéhez kapott a sorstól, nagyon tud filmet csinálni. Úgy tud mesélni, ahogy a nagyok, hogy az em­ber benne él a történetében. Belevonzza a nézőt a film valóságába. TALLÓSl BÉLA Azért lehet ez így, mert (ahogy a Társasutazás esetében volt) ezút­tal is olyan valóságszeletet ültetett át filmszalagra, amelynek bárki ré­szese lehetett-lehet - elsősorban falusi közösségben élők, mivel­hogy a Václav festőin mesés vidéki környezetben játszódik. Bukoli- kus-idillikus falusi nosztalgiázó sztoriként indul a film, a karosszék lábához rögzített sörösüvegtartó és hasonló, hatásos motívumok miatt igencsak elrugaszkodott komédiának hinnénk az első be­nyomás alapján, de aztán másfelé megy el a cselekmény, s a kibonta­kozás egészen meglepő. Jirí Vejdélek emberábrázolás­ban, sztorizásban, miliőteremtés­ben menzeli nagyság. Nemcsak azért, mert Václav alakjával megte­remtette Otyík - nevezzük így - fél­testvérét, hanem mert visszamen­tünk egy kicsit az Én kis falumba (Jirí Menzel 1985-ös munkája). Visszamentünk^ egy időtlen vüág- ba, ahol még ČSSR-feliratú póló­ban közlekedik a főhős, Václav (Ivan Trojan), s a mozgóárus ósze­restől egy szocialista gyártmányú, használt házi kötőgépet vehet szü­letésnapi ajándékba. De olyan világ is ez, ahol ugyancsak szülinapi meglepetésként a legmodernebb, szuper-hiper, állítható és könnyí­tett könyökmankó jut az ünnepek­nek. A film egyik legmeghatóbb s maradandó epizódja, amikor Vác­lav átadja anyjának (Emília Vášáry- ová) a saját kötésű kék pulóvert, s az anya magára ölti. Vejdélek filmjével visszame­gyünk egy olyan közösségbe, ahol mindenki mindenkit ismer, s ahol az emberek még közösségben él­Jan Budaf, Soňa Norisová, Jirí Vejdélek és Ivan Trojan a film pozsonyi sajtóvetítésén (Fotó: Peter Prochózka) vetéstől. Akad is egypár ilyen jól kihegyezett komikus jelenet a filmben, csakhogy ez is lélektani eszköz, hogy a rendező felkészít­sen arra, amit valójában fel akar fedni s amiben el akar mélyedni. Mégpedig Václav, a tizenkét éves gyerek szintjén maradt felnőtt legbelső énjében. Aki gyerekként veszítette^ el rajongásig imádott apját (a ČSSR-póló az apai kötő­désjelképe), s aki képzeletben ma is apja kezét fogja, s még mindig apja tanácsai szerint cselekszik. A fantázián túl, a való világban két emberhez kötődik a legjobban: a néha már-már a türelmét vesztett anyjához, aki - bármennyire győzködik őt - nem- engedi inté­zetbe a fiát. Továbbá Lídához (Soňa Norisová), a falu csábos szépasszonyához vonzódik na­gyon, akivel František is csalja a feleségét. Lída, aki a film legem­lékezetesebb, fürdőzős jeleneté­ben férfivá teszi Vádavot, olyan konfliktusforrássá válik a fivérek közt, hogy Václav börtönbe kerül miatta. Az anya és Lída petíció­gyűjtésbe kezd, hogy Václav ke­gyelmet kapjon a köztársasági el­nöktől. Ekkor és itt szabadulnak el az érzelmek igazán. Itt vésődik a néző leikébe, amit lát, amit látott: a véresen komoly történet. Jirí Vejdélek filmje az elfoga­dásról szól. Öt Cseh Óroszlánra je­lölték. Holnap este - a díjátadón - kiderül az elfogadás mértéke. nek, egymás közelségében, egy­más értésében - egy szép világban. Festett valóság lenne azonban a cseh opus, ha ez így is maradna. Ha elringatna bennünket jól válasz­tott helyszínével: a csodálatos cseh tájjal, közepében a baromfizajtól hangos omladozó kúriával. E kör­nyezetet azonban megzavarja egy „szépséghiba”, Václav, aki min­dent összekever, mindent a maga esze szerint rendez el, úgy, hogy a végeredmény minden esetben a visszájára elsült gyerekes bosszú ésjóakarat. Václavnak ugyanis nincs ki mind a négy kereke - tudjuk meg a kezdő képsorokról, abból, ahogy a kerekező postásra és a hegyolda­lon traktorozó bátyjára lövöldöz, s ahogy a merőlapát budiból merí­tett tartalmát testvérére és a falu­mindenes polgármesterre lódítja. Václav a falu félnótása, akit azon­ban mindenki igyekszik elfogadni. Csupán egyetlen emberrel van ál­landó összetűzése, saját testvéré­vel, Františekkel (Jan Budaf). Vérbő komédia lehetne ebből, olyan fergeteges bolondozást le­hetne csapni egy ilyen figurával, hogy az oldalunkat fognánk a ne­Ivan Trojan és Emília Vášáryová (Fotó: Continental-film) A Pátria rádió kétnapi kínálatából válogathatnak Szótár ódon, furcsa, mára kihalt szavakkal Hétvégi programok Megjelent a Szómúzeum MŰSORAJÁNLÓ Szombat: 7.15-től az elmúlt évek slágereiből válogatunk. 8 óra­kor jelentkezik a Térerő, ezúttal a kolozsvári magyar szerkesztőség gondozásában. 9 órakor indul ze- "hés, publicisztikai magazinunk, a Hétről hétre. All órakor kezdődő Délidő vendége Ján Fűzik, a ma­gyarországi Országos Szlovák Ön- kormányzat elnöke. A déli hírek után népzenét közvetítünk. 12.30-kor a Tékában Ozsvald Ár­pádnak a Nap Kiadónál megjelent könyvét Barak László és Tóth Lász­ló mutatja be. 13 órától Köszöntő, 14.40-től műsorzárásig, 15 óráig összefoglaljuk a legfontosabb poli­tikai és társadalmi eseményeket. Vasárnap: Hírekkel, sport­összefoglalóval, hangszemlével indul az adás 7 órakor. A mű­sorajánlat után a Világosság re­formátus kiadásában Süli Kinga egyházzenész-lelkipásztor szól a hallgatókhoz. 8 órától Haydn és Prokofjev egy-egy műve hangzik el. A Kaleidoszkóp fél 9-kor kez­dődő adásában ellátogatunk egy babakiállításra, megszólal a kiállí­tás kurátora, és két bábkészítő is: Winkler Dorottya és Czibuláné Csicsmann Erzsébet. A győri Zi- chy-palota munkatársa a város egyik látványosságára, a három napig tartó barokk esküvőre hívja fel a figyelmet. Matkovcsikné Sza­bó Anikó Kassák Lajos bizonyítvá­nyáról és bátyja képeslap- és do­kumentum-gyűjteményéről me­sél, végül Szilágyi Judit irodalom- történész Lesznai Anna meséit és az ezekhez készített illusztrációit mutatja be. 9.30-kor a Zenei galé­riában Székely Mihály operaéne­kesre emlékezünk. 10 órától Ran­devú, a déli hírek után Nótacsokor. 12.30-kor a Kultúra világában Varga József Huszti Péter szín­művész most megjelent könyvéről beszél. Megismerkedhetnek a Gú- tán élő Fekete Zoltán festőmű­vésszel, akit újabban nagyon iz­gatnak a számítógépes grafika ál­tal kínált lehetőségek. Végül a ko­máromi Jókai Színház március 7-i bemutatóját ajánljuk a hallgatók figyelmébe. 13 órától Köszöntő, majd vasárnapi adásidőnk utolsó húsz percében hírösszefoglalónk hangzik el. (bodri) MT1-HÍR Budapest. Megjelent a Szó­múzeum című szótár, az „ódon, furcsa, érdekes, bolondos, emlé­kezetes szavak, nevek, címek” tá­ra, amely a magyar nyelvben megszületett, de „serdülőkoruk előtt kihalt” kifejezéseket foglalja magában - közölte Kiss Gábor, a kötetet gondozó TINTA Könyvki­adó vezetője. A gyűjtemény kétezer szópárt sorol fel és értelmez, negyven fo­galomkörbe rendezve. A szótárat, amely a kiadó Ékesszólás Kis­könyvtára című sorozatának ötö­dik kötete, Hajdú Endre soproni nyugdíjas, mérnök-tanár állította össze, nyolcéves gyűjtőmunkával - mondta Kiss Gábor. Példaként említette, hogy a 124 oldalas, képekkel illusztrált kiadványban olyan szavak szere­pelnek, mint az éleny (oxigén), a düleny (rombusz), a nyargonc (kerékpár), a szökcse (balerina) vagy a szinuszra és a koszinuszra egykor használt kebel-pótkebel. Kiemelte: a nyelvből a felesle­ges és nem használt dolgok neve­it jelölő szavak kihullnak, az új dolgokat pedig új szavakkal ne­vezzük meg. Ma már kevesen is­merik például a paraszti életfor­ma olyan szavait, mint a szakajtó, a rocska, a mángorló, a szúszék, miközben a napjainkban felbuk­kanó tárgyak, tevékenységek megnevezésre megszületett a A kiadványban olyan sza­vak szerepelnek, mint a düleny (rombusz), a nyar­gonc (kerékpár)vagy a szökcse (balerina). mobil, a szörf, a pendrive és a drogfutár kifejezés - tette hozzá. A kiadóvezető rámutatott arra, hogy van a szavaknak egy nem is kis csoportja, amelynek tagjai megszületnek ugyan, de nem ter­jednek el, azaz nem vernek gyö­keret nyelvünkben; éppen ezért furcsának, idegennek és kissé mulatságosnak tartjuk őket. Ilyen szavakat, illetve szópárokat sorol fel a szótár. A világ egyik legnépszerűbbje volt Budapest. A világ negyedik leglátogatottabb tárlata volt kategóriá­jában a Szépművészeti Múzeum Vincent van Gogh életművét be­mutató kiállítása az elmúlt évben a napi látogatottsági adatok alap­ján, közölte az Art Newspaper művészeti szaklap adatai alapján az intézmény. „A nemzetközi statisztikák alapján 2007-re a világ leg­vonzóbb múzeumai közé került a Szépművészeti Múzeum” - ol­vasható a közleményben. Az „Impresszionisták és modernitás” ka­tegóriában a budapesti múzeum tárlatát csak a Tokyo National Art Centerben rendezett Monet-kiállítás, a párizsi Musée d'Orsayban, valamint a New York-i Metropolitan Museum of Artban bemutatott Cézanne-tól Picassóig című tárlat előzte meg a napi látogatottsági adatok szerint. A Szépművészeti 100. születésnapján nyílt van Gogh-tárlatot 483 ezren látták, a kiállítás valamennyi kategóriát összesítve 2007-ben a világ 15. leglátogatottabb tárlata volt. (mti) PENGE A rohadt alma! Ma már kétségtelennek lát­szik, hogy az 1989 előtti szlová­kiai magyar irodalomnak neve­zett karantén legizgalmasabb hangú költője Bettes István volt. Amikor a finom árnyalatokban pompázó humor orcátlanság- nak számított, a szójáték eklek­tikus káosza pedig kuriózum­számba ment, a legtöbben több­kevesebb szerencsével kiválasz­tott magyarországi minták utánzásába fogtak vagy a „va­lóságirodalmat” működtették: az ítészek Bettest vagy öncélú szószerelőnek szerették látni, vagy finoman fogalmazva afféle lesajnált csörgősipkás bolond­nak. Önnön helyét a szlovákiai magyar valóság terében mintha egy versében játékosan ki is je­lölné: „Sehogysem akar a kupac­ba /Merthogy »állítólag«/Vala- hol legközépen / Van egy rohadt alma/Melytől aztán a többivel/ Szép lassan megrohadna. ” Tőzsér Árpád távlatból a szó­játékban immár az „ellenzéki­ség burkolt formáját” vélte fel­fedezni. Az ellenzékiség azon­ban Bettesnél nem politikai ka­tegória, hanem költői hozzáál­lás, viselkedésminta: a humor igazsága nevében lehet igazán bölcselkedni és kimondani azt, amit amúgy lehetetlen. Bettes költészete ennélfogva nem is a szocialista realista valóság kriti­kája volt, hanem a szlovákiai magyar irodalomnak nevezett pókhálós kirakaté. Talán ez ma­gyarázza meg azt is, hogy miért nincs jelen a magyarországi iro­dalmi köztársaságban, hogy mi­ért nem jegyzett név az aktuális költészetesztétikai tőzsdén. A groteszk, az irónia és a rokokó tobzódás olyan szokatlan áram­lását teremtette meg ez a költé­szet, melyre kevés példát lehet találni a magyar irodalomban, legfeljebb a ma oktalanul és jog­talanul lesajnált avantgárd ber­keiben vagy a „radikális eklek­tika” híveméi. Bettes kicsiben a legnagyobb: a köznapi léttörté­nés ártatlansága felől tud ma­gabiztosan eljutni a legmélyebb bölcseletig, s mindezt a bohóc szomorúságával teszi. Egy kulcskereséséből (Míg vársz egy szál papucsban...) a mindenkori kiszolgáltatottság pazar megfo­galmazása lesz, a lafontaine-i verses mese játékos ars poeticá­ba fordul át önmagából (A han­gya kalandja), vagy a hang­utánzás (hangköltészet?), ha kell, muzikális diszkóballadává szerveződik (Galibabu abuliba), ha kell, a monotonitásból és az előírt szócséplésből, absztrakttá tett konkrétumból formál vérbe­li komikumot (Lemezelemzések). A kegyetlen odamondogatás éle ugyan kicsorbul a humoron, de ez esetben az életlen kés mégis mélyebben sebez, mint a kifent (Csendélet-kritikussal..., Meddő irodalmi vitákra). Bettes költé­szetének egyik legszimpatiku­sabb vonása az életigenlés és az életimádat hangsúlyos jelenlé­te, s e ponton talán Berda József vérbeli rokona. A hagyomány­hoz való tudós költő hozzáállás alighanem mindenkit meglep, aki a Bettes-lírát hallgatva leg­több recenzensére (a verskötet a Bettessel foglalkozó kritikákat, recenziókat, vállveregetéseket és baráti fogalmazványokat is közli, bár sajnálatos módon ezek közt elég kevés a valóban mérvadó értelmezéskísérlet), a könnyed Múzsa pazarló aján­dékának tekinti. Bettes későbbi, 1989 utáni költészetének nagy része viszont öngerjesztő és ön­ismétlő jellegűnek tűnik, s mintha a korábbi erőteljesség itt kissé visszafogottabbá válna. A publicisztikai karakter túlzó je­lenléte olykor talán túl sokat von el a szöveg életteréből, s a Parti Nagy nyomán generáló­dott szójáték-invázióval sem képesek Bettes szövegei érdem­ben versenyezni. Ez utóbbi ter-i ÉGTENGER ÚSZTATÓ HARMINC ÉV VERSEI 1977-2007 mészetesen abból is fakad, hogy míg Parti Nagy egy dilettáns modor retorikai kimeríthetósé- géből csalja elő hatványozottan mesterségesen és láthatóan mesterkélten a mélység költé­szetét, Bettes számára a szójá­ték a rátalálás gesztusa: a hét­köznapokból veszi át, és kreálás helyett szinte krónikás módjára rögzíti a kor épp aktuális szó­humorát. (Bettes István: Égtenger- úsztató. Harminc év versei 1977-2007, Pozsony, Kalli- gram, 2007.) Értékelés: •••••••• O O

Next

/
Thumbnails
Contents