Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-29 / 51. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 29. Kultúra 9 Jirí Vejdélek legújabb, mélyen emberi történetet elbeszélő filmje öt kategóriában esélyes Cseh Oroszlánra Václav - az elfogadás mércéje Jirí Vejdélek már előző filmjében, a Társasutazásban megmutatta, különös érzéke van a lélek olvasásához, érzi a magatartásformák belső mozgatóit, mélyen belelát az emberbe. És, amit ehhez a képességéhez kapott a sorstól, nagyon tud filmet csinálni. Úgy tud mesélni, ahogy a nagyok, hogy az ember benne él a történetében. Belevonzza a nézőt a film valóságába. TALLÓSl BÉLA Azért lehet ez így, mert (ahogy a Társasutazás esetében volt) ezúttal is olyan valóságszeletet ültetett át filmszalagra, amelynek bárki részese lehetett-lehet - elsősorban falusi közösségben élők, mivelhogy a Václav festőin mesés vidéki környezetben játszódik. Bukoli- kus-idillikus falusi nosztalgiázó sztoriként indul a film, a karosszék lábához rögzített sörösüvegtartó és hasonló, hatásos motívumok miatt igencsak elrugaszkodott komédiának hinnénk az első benyomás alapján, de aztán másfelé megy el a cselekmény, s a kibontakozás egészen meglepő. Jirí Vejdélek emberábrázolásban, sztorizásban, miliőteremtésben menzeli nagyság. Nemcsak azért, mert Václav alakjával megteremtette Otyík - nevezzük így - féltestvérét, hanem mert visszamentünk egy kicsit az Én kis falumba (Jirí Menzel 1985-ös munkája). Visszamentünk^ egy időtlen vüág- ba, ahol még ČSSR-feliratú pólóban közlekedik a főhős, Václav (Ivan Trojan), s a mozgóárus ószerestől egy szocialista gyártmányú, használt házi kötőgépet vehet születésnapi ajándékba. De olyan világ is ez, ahol ugyancsak szülinapi meglepetésként a legmodernebb, szuper-hiper, állítható és könnyített könyökmankó jut az ünnepeknek. A film egyik legmeghatóbb s maradandó epizódja, amikor Václav átadja anyjának (Emília Vášáry- ová) a saját kötésű kék pulóvert, s az anya magára ölti. Vejdélek filmjével visszamegyünk egy olyan közösségbe, ahol mindenki mindenkit ismer, s ahol az emberek még közösségben élJan Budaf, Soňa Norisová, Jirí Vejdélek és Ivan Trojan a film pozsonyi sajtóvetítésén (Fotó: Peter Prochózka) vetéstől. Akad is egypár ilyen jól kihegyezett komikus jelenet a filmben, csakhogy ez is lélektani eszköz, hogy a rendező felkészítsen arra, amit valójában fel akar fedni s amiben el akar mélyedni. Mégpedig Václav, a tizenkét éves gyerek szintjén maradt felnőtt legbelső énjében. Aki gyerekként veszítette^ el rajongásig imádott apját (a ČSSR-póló az apai kötődésjelképe), s aki képzeletben ma is apja kezét fogja, s még mindig apja tanácsai szerint cselekszik. A fantázián túl, a való világban két emberhez kötődik a legjobban: a néha már-már a türelmét vesztett anyjához, aki - bármennyire győzködik őt - nem- engedi intézetbe a fiát. Továbbá Lídához (Soňa Norisová), a falu csábos szépasszonyához vonzódik nagyon, akivel František is csalja a feleségét. Lída, aki a film legemlékezetesebb, fürdőzős jelenetében férfivá teszi Vádavot, olyan konfliktusforrássá válik a fivérek közt, hogy Václav börtönbe kerül miatta. Az anya és Lída petíciógyűjtésbe kezd, hogy Václav kegyelmet kapjon a köztársasági elnöktől. Ekkor és itt szabadulnak el az érzelmek igazán. Itt vésődik a néző leikébe, amit lát, amit látott: a véresen komoly történet. Jirí Vejdélek filmje az elfogadásról szól. Öt Cseh Óroszlánra jelölték. Holnap este - a díjátadón - kiderül az elfogadás mértéke. nek, egymás közelségében, egymás értésében - egy szép világban. Festett valóság lenne azonban a cseh opus, ha ez így is maradna. Ha elringatna bennünket jól választott helyszínével: a csodálatos cseh tájjal, közepében a baromfizajtól hangos omladozó kúriával. E környezetet azonban megzavarja egy „szépséghiba”, Václav, aki mindent összekever, mindent a maga esze szerint rendez el, úgy, hogy a végeredmény minden esetben a visszájára elsült gyerekes bosszú ésjóakarat. Václavnak ugyanis nincs ki mind a négy kereke - tudjuk meg a kezdő képsorokról, abból, ahogy a kerekező postásra és a hegyoldalon traktorozó bátyjára lövöldöz, s ahogy a merőlapát budiból merített tartalmát testvérére és a falumindenes polgármesterre lódítja. Václav a falu félnótása, akit azonban mindenki igyekszik elfogadni. Csupán egyetlen emberrel van állandó összetűzése, saját testvérével, Františekkel (Jan Budaf). Vérbő komédia lehetne ebből, olyan fergeteges bolondozást lehetne csapni egy ilyen figurával, hogy az oldalunkat fognánk a neIvan Trojan és Emília Vášáryová (Fotó: Continental-film) A Pátria rádió kétnapi kínálatából válogathatnak Szótár ódon, furcsa, mára kihalt szavakkal Hétvégi programok Megjelent a Szómúzeum MŰSORAJÁNLÓ Szombat: 7.15-től az elmúlt évek slágereiből válogatunk. 8 órakor jelentkezik a Térerő, ezúttal a kolozsvári magyar szerkesztőség gondozásában. 9 órakor indul ze- "hés, publicisztikai magazinunk, a Hétről hétre. All órakor kezdődő Délidő vendége Ján Fűzik, a magyarországi Országos Szlovák Ön- kormányzat elnöke. A déli hírek után népzenét közvetítünk. 12.30-kor a Tékában Ozsvald Árpádnak a Nap Kiadónál megjelent könyvét Barak László és Tóth László mutatja be. 13 órától Köszöntő, 14.40-től műsorzárásig, 15 óráig összefoglaljuk a legfontosabb politikai és társadalmi eseményeket. Vasárnap: Hírekkel, sportösszefoglalóval, hangszemlével indul az adás 7 órakor. A műsorajánlat után a Világosság református kiadásában Süli Kinga egyházzenész-lelkipásztor szól a hallgatókhoz. 8 órától Haydn és Prokofjev egy-egy műve hangzik el. A Kaleidoszkóp fél 9-kor kezdődő adásában ellátogatunk egy babakiállításra, megszólal a kiállítás kurátora, és két bábkészítő is: Winkler Dorottya és Czibuláné Csicsmann Erzsébet. A győri Zi- chy-palota munkatársa a város egyik látványosságára, a három napig tartó barokk esküvőre hívja fel a figyelmet. Matkovcsikné Szabó Anikó Kassák Lajos bizonyítványáról és bátyja képeslap- és dokumentum-gyűjteményéről mesél, végül Szilágyi Judit irodalom- történész Lesznai Anna meséit és az ezekhez készített illusztrációit mutatja be. 9.30-kor a Zenei galériában Székely Mihály operaénekesre emlékezünk. 10 órától Randevú, a déli hírek után Nótacsokor. 12.30-kor a Kultúra világában Varga József Huszti Péter színművész most megjelent könyvéről beszél. Megismerkedhetnek a Gú- tán élő Fekete Zoltán festőművésszel, akit újabban nagyon izgatnak a számítógépes grafika által kínált lehetőségek. Végül a komáromi Jókai Színház március 7-i bemutatóját ajánljuk a hallgatók figyelmébe. 13 órától Köszöntő, majd vasárnapi adásidőnk utolsó húsz percében hírösszefoglalónk hangzik el. (bodri) MT1-HÍR Budapest. Megjelent a Szómúzeum című szótár, az „ódon, furcsa, érdekes, bolondos, emlékezetes szavak, nevek, címek” tára, amely a magyar nyelvben megszületett, de „serdülőkoruk előtt kihalt” kifejezéseket foglalja magában - közölte Kiss Gábor, a kötetet gondozó TINTA Könyvkiadó vezetője. A gyűjtemény kétezer szópárt sorol fel és értelmez, negyven fogalomkörbe rendezve. A szótárat, amely a kiadó Ékesszólás Kiskönyvtára című sorozatának ötödik kötete, Hajdú Endre soproni nyugdíjas, mérnök-tanár állította össze, nyolcéves gyűjtőmunkával - mondta Kiss Gábor. Példaként említette, hogy a 124 oldalas, képekkel illusztrált kiadványban olyan szavak szerepelnek, mint az éleny (oxigén), a düleny (rombusz), a nyargonc (kerékpár), a szökcse (balerina) vagy a szinuszra és a koszinuszra egykor használt kebel-pótkebel. Kiemelte: a nyelvből a felesleges és nem használt dolgok neveit jelölő szavak kihullnak, az új dolgokat pedig új szavakkal nevezzük meg. Ma már kevesen ismerik például a paraszti életforma olyan szavait, mint a szakajtó, a rocska, a mángorló, a szúszék, miközben a napjainkban felbukkanó tárgyak, tevékenységek megnevezésre megszületett a A kiadványban olyan szavak szerepelnek, mint a düleny (rombusz), a nyargonc (kerékpár)vagy a szökcse (balerina). mobil, a szörf, a pendrive és a drogfutár kifejezés - tette hozzá. A kiadóvezető rámutatott arra, hogy van a szavaknak egy nem is kis csoportja, amelynek tagjai megszületnek ugyan, de nem terjednek el, azaz nem vernek gyökeret nyelvünkben; éppen ezért furcsának, idegennek és kissé mulatságosnak tartjuk őket. Ilyen szavakat, illetve szópárokat sorol fel a szótár. A világ egyik legnépszerűbbje volt Budapest. A világ negyedik leglátogatottabb tárlata volt kategóriájában a Szépművészeti Múzeum Vincent van Gogh életművét bemutató kiállítása az elmúlt évben a napi látogatottsági adatok alapján, közölte az Art Newspaper művészeti szaklap adatai alapján az intézmény. „A nemzetközi statisztikák alapján 2007-re a világ legvonzóbb múzeumai közé került a Szépművészeti Múzeum” - olvasható a közleményben. Az „Impresszionisták és modernitás” kategóriában a budapesti múzeum tárlatát csak a Tokyo National Art Centerben rendezett Monet-kiállítás, a párizsi Musée d'Orsayban, valamint a New York-i Metropolitan Museum of Artban bemutatott Cézanne-tól Picassóig című tárlat előzte meg a napi látogatottsági adatok szerint. A Szépművészeti 100. születésnapján nyílt van Gogh-tárlatot 483 ezren látták, a kiállítás valamennyi kategóriát összesítve 2007-ben a világ 15. leglátogatottabb tárlata volt. (mti) PENGE A rohadt alma! Ma már kétségtelennek látszik, hogy az 1989 előtti szlovákiai magyar irodalomnak nevezett karantén legizgalmasabb hangú költője Bettes István volt. Amikor a finom árnyalatokban pompázó humor orcátlanság- nak számított, a szójáték eklektikus káosza pedig kuriózumszámba ment, a legtöbben többkevesebb szerencsével kiválasztott magyarországi minták utánzásába fogtak vagy a „valóságirodalmat” működtették: az ítészek Bettest vagy öncélú szószerelőnek szerették látni, vagy finoman fogalmazva afféle lesajnált csörgősipkás bolondnak. Önnön helyét a szlovákiai magyar valóság terében mintha egy versében játékosan ki is jelölné: „Sehogysem akar a kupacba /Merthogy »állítólag«/Vala- hol legközépen / Van egy rohadt alma/Melytől aztán a többivel/ Szép lassan megrohadna. ” Tőzsér Árpád távlatból a szójátékban immár az „ellenzékiség burkolt formáját” vélte felfedezni. Az ellenzékiség azonban Bettesnél nem politikai kategória, hanem költői hozzáállás, viselkedésminta: a humor igazsága nevében lehet igazán bölcselkedni és kimondani azt, amit amúgy lehetetlen. Bettes költészete ennélfogva nem is a szocialista realista valóság kritikája volt, hanem a szlovákiai magyar irodalomnak nevezett pókhálós kirakaté. Talán ez magyarázza meg azt is, hogy miért nincs jelen a magyarországi irodalmi köztársaságban, hogy miért nem jegyzett név az aktuális költészetesztétikai tőzsdén. A groteszk, az irónia és a rokokó tobzódás olyan szokatlan áramlását teremtette meg ez a költészet, melyre kevés példát lehet találni a magyar irodalomban, legfeljebb a ma oktalanul és jogtalanul lesajnált avantgárd berkeiben vagy a „radikális eklektika” híveméi. Bettes kicsiben a legnagyobb: a köznapi léttörténés ártatlansága felől tud magabiztosan eljutni a legmélyebb bölcseletig, s mindezt a bohóc szomorúságával teszi. Egy kulcskereséséből (Míg vársz egy szál papucsban...) a mindenkori kiszolgáltatottság pazar megfogalmazása lesz, a lafontaine-i verses mese játékos ars poeticába fordul át önmagából (A hangya kalandja), vagy a hangutánzás (hangköltészet?), ha kell, muzikális diszkóballadává szerveződik (Galibabu abuliba), ha kell, a monotonitásból és az előírt szócséplésből, absztrakttá tett konkrétumból formál vérbeli komikumot (Lemezelemzések). A kegyetlen odamondogatás éle ugyan kicsorbul a humoron, de ez esetben az életlen kés mégis mélyebben sebez, mint a kifent (Csendélet-kritikussal..., Meddő irodalmi vitákra). Bettes költészetének egyik legszimpatikusabb vonása az életigenlés és az életimádat hangsúlyos jelenléte, s e ponton talán Berda József vérbeli rokona. A hagyományhoz való tudós költő hozzáállás alighanem mindenkit meglep, aki a Bettes-lírát hallgatva legtöbb recenzensére (a verskötet a Bettessel foglalkozó kritikákat, recenziókat, vállveregetéseket és baráti fogalmazványokat is közli, bár sajnálatos módon ezek közt elég kevés a valóban mérvadó értelmezéskísérlet), a könnyed Múzsa pazarló ajándékának tekinti. Bettes későbbi, 1989 utáni költészetének nagy része viszont öngerjesztő és önismétlő jellegűnek tűnik, s mintha a korábbi erőteljesség itt kissé visszafogottabbá válna. A publicisztikai karakter túlzó jelenléte olykor talán túl sokat von el a szöveg életteréből, s a Parti Nagy nyomán generálódott szójáték-invázióval sem képesek Bettes szövegei érdemben versenyezni. Ez utóbbi ter-i ÉGTENGER ÚSZTATÓ HARMINC ÉV VERSEI 1977-2007 mészetesen abból is fakad, hogy míg Parti Nagy egy dilettáns modor retorikai kimeríthetósé- géből csalja elő hatványozottan mesterségesen és láthatóan mesterkélten a mélység költészetét, Bettes számára a szójáték a rátalálás gesztusa: a hétköznapokból veszi át, és kreálás helyett szinte krónikás módjára rögzíti a kor épp aktuális szóhumorát. (Bettes István: Égtenger- úsztató. Harminc év versei 1977-2007, Pozsony, Kalli- gram, 2007.) Értékelés: •••••••• O O