Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-29 / 51. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 29. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Merkel, a lakásfoglaló Miután a hatóságoktól a kommunista Kelet-Berlinben nem kapott lakáskiutalást, Angela Merkel német kancel­lár egy üresen álló lakásba költözött be első főijével. Er­ről maga számolt be egy inter­júban. A nyugati fogalmak szerint helyzete ekkor a „squatterekhez”, az elhagyott épületekbe beköltöző hajlék­talanokéhoz hasonlított. A la­káshivatal maga sem tudta át­tekinteni, melyek a szabad la­kások. „Kihasználtam a hely­zetet, sürgős szükségem volt a megoldásra. Mindazonáltal lakbért fizettem a helyi köz- igazgatásnak, amely öröm­mel fogadott minden fillért” - árultad Merkel, (m) Szerbiában elhúzódó kormányválságra lehet számítani, az ország ráfázhat kemény Koszovó-politikájára Szerbia: Európa vagy Koszovó? Azt, hogy Szerbiában kor­mányválság van, csak a poli­tikusok próbálják tagadni. Ám a szakemberek is elté­rően vélekednek arról, meddig tart a krízis. Több­ségük egyetért abban, hogy gyors kibontakozásra nem lehet számítani. MTI- ELEAAZÉS Ezt elsősorban annak tulajdo­nítják, hogy Koszovó függetlensé­gének kikiáltása után a nacionalis­ta indulatokra játszó Vojislav Kos­tunica miniszterelnöknél van a kezdeményezés. Politikai túszává tette Borisz Tadics államfőt, aki nem tud kihátrálni a Koszovói nem adjuk! jelszót harsogok közül. Csöndes ellenállással fékezheti ugyan Kostunicát, s abban re­ménykedhet, hogy idővel csilla­podnak az indulatok, alábbhagy a nacionalista hév, s ősszel talán jobb eséllyel mondhatja fel a fenn- tarthatatlannak bizonyult koalíci­ót, s mehet neki egy előrehozott választásnak. Az első pillanattól kezdve nyil­vánvaló volt, hogy a tavaly létre­jött koalíciót nem azonos értékek, közös célok tartják össze. Négyhó­napos alkudozás után, május 15-én alakult csak meg a Kostunica vezette kabinet - nem valamiért, hanem valami ellen. Azért, hogy ne a parlamentben legerősebb párt, a szélsőséges radikálisok le­gyenek kormányon, hanem az Eu­rópa-szerte - nagy leegyszerűsí­téssel - demokratikusnak nevezett erők. Hogy ez a cél megvalósuljon, a koalíció vezető erejének, Tadics elnök Demokrata Pártjának (DS) át kellett adnia a kormányfői posz­tot Kostunicának. A DS-nek ma­radt a remény, hogy a 25 tagú tes­tület 13 helyét birtokolva, a vele szövetséges erő (G17 Plusz) 4 mi­niszterével együtt kordában tud­ják tartani a 7 minisztert adó kor­mányfő pártját. Nem így történt. Kostunica Szerbiai Demokrata • Pártjának (DSS) szövetségese, az Új Szerbia (NS), valamint az ellenzékhez tar­tozó radikálisok és szocialisták se­gítségével sikerült a szerb közélet központi témájává tenni Koszovót. Annyira, hogy a Szerbia számára elemi érdeknek számító EU-integ- ráció is másodlagos kérdéssé vált. Függvényévé annak, hogy Brüsz- szel miként viselkedik az elsza­kadni akaró tartomány kérdésé­ben. Mivel Európa és az USA a leg­csekélyebb megértést sem mutatta Szerbia iránt, a szerb kormányfő álláspontja egyre merevebbé vált. Az EU-konformnak tekintett belg­rádi politikusok, élükön Tadiccsal, pedig nem tudták megtalálni en­nek az ellenszerét. Annál is kevés­bé, mert Washingtonból, Brüsz- szelből semmilyen segítséget sem kaptak hozzá. A koalícióban gyengén is erős, rendkívüli politikai manőverezési és manipulativ képességgel bíró Kostunica talán türelmesebb ma­radt volna, ha Tadics nem nyeri meg az idei elnökválasztást félel­metes riválisával, Tomislav Niko- liccsal, a szerb radikálisok alelnö- kével szemben. Ráadásul úgy, hogy a koalíciós társ DSS és NS nem támogatta. Szerbiában óriá­sinak számító, hatvan százalékot jelentősen felülmúló részvétel mellett tartották meg a választást, és Tadicra 2,3 millió ember szava­zott - több, mint tavaly januárban az összes kormánypártra együtt. És ez nagydolog. A Mi lett volna, ha? kérdéssel nem érdemes játszadozni, de tény, hogy Tadic elmulasztotta a döntő pillanatot,.győzelme után nem lé­pett azonnal, s ezzel ismét Kostu- nicáé lett a kezdeményezés. Neki pedig nincs más ütőkártyája, mint Koszovó. Egész előző miniszterel­nökségét arra tette fel, hogy meg­tartsa a dél-szerbiai tartományt (ezért verte keresztül a parlamen­ten a szedett-vedettsége miatt rengeteget bírált, de preambulu- mában Koszovó leválaszthatatlan- ságát kimondó alkotmányt), s en­nek jegyében vívta választási kampányát is. Ha felhagy harcos retorikájával, és beismeri, hogy Koszovó elveszett, bukott politi­kussá válik. Mivel ezt nem akarja, hajlandó szövetkezni akár a nála is nacionalistább radikálisokkal is. Innentől kezdve értelmezhető­ek igazán a múlt heti események. Az, hogy a február 21-én Koszovó függetlensége ellen nagy nemzeti felbuzdulásból megrendezett til­takozó gyűlés az amerikai nagykö­vetség felgyújtásához, más diplo­máciai képviseletek megtámadá­sához, belvárosi üzletek lerombo­lásához és kirablásához vezetett. Az akcióról - február 17-én, egy hivatalosan bejelentett tanácsko­záson-Tadic, Kostunica és Nikolic egyeztetett. Majd Tadic visszako­zott, a tüntetés napján elment Bu­karestbe, hivatalos látogatásra. Az esti órákban pedig a kormány irá­nyítása alatt álló rendőrség feltűnő passzivitása mellett randa­lírozók feldúlták Belgrad belváro­sát. Erről a Tadic elnökletével kedden megtartott nemzetbizton­sági tanácsi ülésen sem született igazi értékelés. A DS és a G17 Plusz belgrádi la­pok által megszólaltatott névtelen forrásai azt mondják, hogy ki kel­lene ugyan vonulni a kormányból, de ez a jelenlegi nacionalista han­gulatban kivitelezhetetlen, mert akkor Kostunica a radikálisok kül­ső támogatásával tovább kormá­nyoz. Az előrehozott választások kiírásához viszont kétharmados parlamenti többség kell, ami az „igazán demokratikus” pártoknak nincs meg. Ki kell tehát várni az indulatok csitulását, s aztán fel­tenni a kérdést a miniszterelnök­nek: mit akar? Tovább harcolni az elveszett Koszovóért, vagy a Szer­biát eláruló EU-hoz közeledés út­jára lépni, ami az egyetlen, igazi jövőt ígérő lehetősége az ország­nak. A választól függően szeptem­ber-október táján vagy újból par­lamenti választás lesz Szerbiában, vagy fennmarad a kínkeservesen létező koalíció. A „műtét" célja, hogy a nőket megfosszák nemi vágyuktól és megőrizzék tisztességüket ENSZ-kampány a női körülmetélés ellen MTl/AP-HÍR Összehangolt kampányt kezd az ENSZ tíz ügynöksége a női kö­rülmetélés ellen annak érdeké­ben, hogy 2015-re jelentős mér­tékben visszaszorítsa, és egy em­beröltő alatt felszámolja ezt az ár­talmas gyakorlatot. New Yorkban közzétett nyilatkozatukban a kampányt indító ügynökségek rámutatnak, hogy a nők és kislá­nyok körülmetélése sérti az egészséghez, az önrendelkezés­hez és az élethez való jogukat is, mivel e beavatkozás nem egyszer halállal végződik. A kezdemé­nyezők támogatást ígérnek min­den olyan erőfeszítéshez, ame­lyet kormányok, közösségek, nők és lányok tesznek, hogy vissza­szorítsák és felszámolják ezt a gyakorlatot. A női körülmetélés, amely a vi­lág számos régiójában bevett szo­kás, a női csikló részleges kimet­szésétől egészen a szeméremaj­kak összevarrásáig terjedhet. Azokban az etnikai közösségek­ben, ahol rendszeresen elvégzik ezt a primitív „műtétet” a többnyi­re még pubertás kor előtti kislá­nyokon, azzal érvelnek, hogy be­avatkozásuk elfojtja a nemi vá­gyat és megőrzi a nők tisztességét. Gyakran hivatkoznak a vallás, fő­ként az iszlám parancsára, holott szakértők szerint ez a gyakorlat egyetlen vallásos szöveggel sem indokolható. „Ma ki kell állnunk és határo­zottan elleneznünk kell ezt a gya­korlatot, mivel ütközik alapvető és általános értékeinkkel, s ve­szélybe sodorja az emberi méltó­ságot és egészséget - jelentette ki Asha-Rose Migiro, az ENSZ főtit­kárának egyik helyettese a világ- szervezet nők helyzetével foglal­kozó bizottságának ülésén, ahol a kezdeményezést bejelentették. - A nemi szervek megcsonkításá­nak következményei elfogadha­tatlanok bárhol, bármikor és min­den erkölcsi norma szerint” - hangsúlyozta a főtitkárhelyettes asszony. A kezdeményező ENSZ-ügy- nökségek nyilatkozata szerint a világban 100-140 millióra tehető a körülmetélésen már átesett nők és kislányok száma. Emellett évente újabb három millió kis­lányt fenyeget, hogy alávetik en­nek az eljárásnak, amely főleg a Nílus-völgy, a Szaharától délre fekvő fekete-afrikai országok, a közel-keleti országok közül Je­men és Omán, valamint Indoné­zia és Malajzia bizonyos etnikai csoportjainál bevett. A női körül­metélés az utóbbi években több országban visszaszorulóban van, még ha lassan is, ugyanakkor a tömeges migráció következtében megjelent egyes nyugati orszá­gokban, például Nagy-Britanniá- ban. Az ENSZ három napja, hét­főn indított útjára egy másik kampányt a nők és lányok elleni erőszak általános visszaszorításá­ra, amely adatai szerint a világ női népességének legalább egyhar- madát sújtja. KOMMENTÁR Kuba a barátunk MOLNÁR IVÁN A szlovák kormányt mágnesként vonzzák a kommunista és posztkommunista diktatúrák. A hét sztárországa Kuba. Robert Fico már nem elégszik meg azzal, hogy a világ egyik utolsó kommunista diktatúrájának pozsonyi nagykövetével a kubai forradalom évfordulóján évente egyszer elszívjon egy szivart, a kormány e heti ülésén áldását adta arra is, hogy a két ország gazdasági kapcsolatait az 1989 előtti szintre virágoztassuk fel. A kormány által jóváhagyott szerződés-tervezet kidolgozását a két ország közötti „hagyományosan jó baráti kapcsolatokkal” magyarázzák. Ľubomír Jahnátek szerint „a gazdasági kapcsola­tokban ugyan szerepet játszik a politika is, azonban nem ez a meghatározó tényező”. A gazdasági miniszter úgy véli, így nyu­godtan eltekinthetünk attól, hogy a Castro-rendszer, a nemrég végrehajtott vezetőváltás ellenére, semmiben sem felel meg a nyugat-európai és észak-amerikai értelemben vett demokrati­kus normáknak. Olyan pártállami rendszerrel igyekszünk fel­melegíteni a kapcsolatainkat, amely nem tűri az ellenzéki meg­nyilvánulásokat, miközben a pártállam totális ellenőrzést gya­korol a társadalom életének minden szegmense felett. A két or­szág közötti forgalom ráadásul jelenleg nevetségesen alacsony, alig 22 millió dollár. Míg Kuba a gépipari termékeink iránt ér­deklődik, mi jórészt csak a kormányfő által is kedvelt szivart és alkoholt hozzuk be. Gazdasági kapcsolatainkat jelentősen befo­lyásolják a kubai gazdaság súlyos gondjai, az ország fizetéskép­telensége és a nagy földrajzi távolság is. Azoknak sincs azonban igazuk, akik mindenfajta gazdasági együttműködést elutasítanak a közép-amerikai országgal. Kuba folyamatos odafigyelést érdemel. Az elmúlt években a refor­moknak köszönhetően kialakultak a feltételei annak, hogy az ország végrehajthasson egy tényleges gazdasági rendszervál­tást. Mindez persze még nem azt jelenti, hogy a jelenlegi veze­tés tényleg végre is hajtja ezeket, napjainkban ugyanakkor az Európai Unió tagországai, így Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Németország Havannával már konszolidált áru­csere-forgalommal rendelkeznek. Ugyanígy az Egyesült Álla­mok, Kanada és a legújabb kubai külkereskedelmi politika ér­vényesítése révén Kína és Venezuela fokozatosan lefedik a ku­bai piacot. Jelentős különbség van azonban az egyes országok hozzáállása között. Míg az európai uniós országok, az USA és Kanada a gazdasági kapcsolatok ellenére bátran bírálják a kubai rend­szert, Venezuela és Kína ideológiai szempontból sem tart semmi kivetnivalót az országban. Melyik véleményt teszi magáévá a Fico-kormány? A nyugati álláspont szerint a diktatórikus rend­szerekkel fenntartott gazdasági kapcsolatokban a józan ítélőké­pesség és a megfontolt távolságtartás számítanak a legfonto­sabb alapelveknek. Csupa olyan követelmény, amit Fico csak nehezen lesz képes betartani egy hozzá ideológiailag is közel ál­ló ország esetében. JEGYZET A diszpécser BUCHLOV1CS PÉTER Egy szálas, vállas, gyermekar­cú idióta ácsorog a buszmeg­állóban, artikulálatlan hangok buggyannak a torkából, szag­gatott taglejtéssel irányít és magyaráz, félpercenként az órájára pillant, kocogtatja a számlapot, hevesen integet a sofőrnek, mutatja, hogy már indulnia kellene, s azt is, mer­re kanyarodjon ki. Az összes járműre gondja van, ugyanígy gesztikulál a vállala­ti járatoknak, a kisbuszoknak és a távolsági autóbuszoknak, beint és elemez és hadoná­szik, szemmel látható lelkese­déssel, elhivatottsággal, bár arcán nem tükröződik semmi­féle érzelem. Az egészben van valami gépies, ugyanakkor esetleges, a rendszerben a ká­osz és a káoszban a rendszer, mint egy megbolondult iránytű, egy elpattant rugójú óraszerkezet, mint egy Gólem, melynek hibás parancsot rak­tak a nyelve alá, s mindig ugyanúgy, ugyanott, ugyanaz a pantomim. Tavasszal, nyá­ron, ősszel és télen, zuhogó esőben és húszfokos fagyban, agyzsibbasztó kánikulában és verőfényes sétaidőben, szél­ben és hóban, délelőtt és késő délután is. Olykor-olykor biciklire pattan és elkerekezik, ámde hamaro­san újra felbukkan, s máris nekifog a sürgős, halaszthatat­lan, komoly munkának, a fel­adatnak, mely az életét tölti ki, s mely számára fontosabb lehet, mint betegnek az egész­ség, rabnak a szabadság, szomjazónak egy korty víz. Ő a világegyetem diszpécsere, minden halandók főkalauza, egy droidba oltott Hermész, aki megbízhatóbb és ponto­sabb, mint az agyában zakato­ló buszok, mint aki nem evilá­gi utasításra cselekszik, mint akit egy felsőbb hatalom ren­del ki állandóan. A sofőrök és az utasok már megszokták, hogy ez az alak mindig itt van. Már nincsenek szánakozó félmosolyok, hitet­lenkedő ábrázatok, sőt már hiányzik, ha mégsem áll ott, mert lehet, hogy valami vég­leg eltört benne, de ha nincs jelen, maga a létezés billen meg, az univerzum egyensú­lya borul fel. Látom ezt a mélák testet, a bárgyú gyermekábrázatot, s elképzelem őt, amikor már nem jön többé számára sem­miféle busz, s amikor majd agyában is elhalkul a motorok berregése, s amikor az utolsó lélegzetvétellel elillan a kipu­fogók gázának legparányibb felhőcskéje is, akkor, igen ak­kor, abban a pillanatban le­csukódik ez a merev tekintetű szem, és az egy tömbből fara­gott arcon lecsurran egy kris­tálytiszta csepp.

Next

/
Thumbnails
Contents