Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-23 / 46. szám, szombat
26 Presszó ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 23. www.ujszo.com 2004-ben Budapesten lett Európa-bajnok zalmát, sokan megkérdőjelezték, miért versenyzek. Nem az volt a nehezebb, hogy te magad veszítetted el az önbizalmad? Amit elmondtam, az mind ezzel jár. S ha a saját környezetében sem hisznek az emberben, akkor az még nehezebb, de erről nem is akarok többet beszélni. A legfontosabb, hogy az olimpia után elkezdtem dolgozni Gurgen Vardanjannal. Örülök, hogy elvállalt, kijavította az ugrásaimat, technikailag újra rendben vannak, ezt most meg is mutattam. Járok sportpszichológushoz, ő is Csak két kilót fogyott, de sokkal finomabban mozog végig erősítette bennem, hogy ezt meg tudom csinálni, csak tegyem azt, amit az edzéseken, mert az csak jó lehet. Ez mindmind hozzásegített ahhoz, hogy magamra találjak. A környezetem, a családom, a koreográfusom, Jerena Ipakjan az elmúlt évben nagyon sokat foglalkozott velem, de említhetem a szponzoraimat, akik gyengébb eredményeim ellenére kitartottak mellettem, bíztak bennem. Ők mind erőt adtak nekem ahhoz, hogy újra össze tudjam szedni magam. Egyébként azon, hogy tavaly Világkupa-versenyt nyertem, bekerültem a döntőbe, már látszott, a munkának van eredménye, s talán idén még mentálisan is sikerült megerősödnöm. Amikor rámentem a jégre, nem azt éreztem, ,jaj Istenem, most ezt nekem meg kell csinálnom”, hanem próbáltam nyugodt lenni, és tenni a feladatomat. Talán ez az, ami meghozta az eredményt. Rájöttél, hogyan kell csinálnod? Igen, amikor a gála után lejöttem a jégről, az edzőm a palánk mellett várt. Mondta, hogy ez nagyon szuper volt. Ott akkor igazán éreztem, hogy élvezet volt korcsolyázni. megméretés - a göteborgi világ- bajnokságon. Gondolom, ezért nem is volt hosszabb pihenőd az Eb után? Két nap, s megint elkezdtem az edzéseket. Közben felléptem Ljubljanában és Szarajevóban egy bemutatón, aztán még egy gálasorozaton, s február közepe óta itthon, Budapesten készülök a világbajnokságra. A programon nyilván nem változtatsz? Ilyenkor már nincs változtatás, eseüeg apróság, u- gyanazt gyakoroljuk- persze, finomítások lehetnek. A világbajnokságon is az a legfontosabb, hogy az ugrások jól sikerüljenek, illetve, jó összhatású programot mutassak be. Az edzőn kívül mi minden változott az életedben? Igazán sok minden nem változott, lassan befejezem a főiskolát, tavasszal készülök az államvizsgára. Próbálok nagyon komolyan dolgozni, hogy utólag ne tehessek szemrehányást magamnak. Az idénynek nincs vége, március 17-23. között jön még egy „Járok s poripszichológushoz, ő megerősítette bennem, hogy ezt meg tudom csinálni" Érzed, hogy ezt a programot rád szabták? Igyekeztünk úgy összeállítani, már a zenét is úgy kiválasztani, hogy az én stílusomnak megfelelő legyen, nagyon szeretem Edvin Marton zenéjét. Sikerült a koreográfiát, az ugrásokat úgy összerakni, hogy az nekem kényelmes legyen - ez volt az elsődleges szempont. Göteborgban sokkal erősebb lesz a mezőny, jönnek a tengerentúliak és az ázsiaiak is. A vb-n megcserélték a programot, a hét közepén, amikor a fiúk futottak, most a lányok fognak versenyezni. Nekem teljesen mindegy,. 2003-ban is ilyen sorrend volt. Az tény, hogy nagyon erős lesz a mezőny, az európai kiegészül három japánnal, három amerikaival, kanadaival, a koreai lány is nagyon ügyes. Az jó dolog, hogy a világranglistán pillanatnyilag a hatodik helyen állok, s ha változik is a négy kontinensverseny eredménye miatt, benne maradok az első tízben. Nyolcadik hely körül végezhetek; biztos, hogy a rövidprogramot az utolsó két csoport valamelyikében mutathatom be. Most az Eb-n is láttam, milyen fontos a futási sorrend. Az elsődleges cél ott is az lesz, hogy nagyon jó programot fussak. < < < I i i i I I I 4 «