Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-21 / 44. szám, csütörtök
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 21. www.ujszo.com Mától vetítik a hazai mozik Paul Thomas Anderson Vérző olaj című amerikai drámáját, mely nagy várakozással néz az Amerikai Film- akadémia döntése elébe: nyolc Oscar-jelölést gyűjtött be. Az olajról és a haszonról, a gyengéd érzelmekről és a számításról kegyetlen erővel szóló film főhősét alakító Daniel Day-Lewis (középen) ezért a szerepért több rangos díjat begyűjtött már. (Fotó: Saturn Entertainment) Egy bebörtönzött költőről készít filmet Almodóvar Megfizethetetlen éjszakák MTl-PANORÁMA Madrid. Egy, a francoista diktatúra idején 23 évig bebörtönzött kommunista költő, Marcos Ana emlékirataiból készül filmet forgatni Pedro Almodóvar Oscar-dí- jas spanyol rendező. „Soha nem találkoztam még olyan jó emberrel, mint ő” - írta Almodóvar az El País című spanyol napilapban közzétett cikkében. Csupán azt sajnálja, hogy legkorábban 2-3 éven belül állhat neki a munkának, mivel jelenleg két filmen is dolgozik. A ma 88 éves Marcos Anát, akinek eredeti neve Fernando Ma- carro Castillo, 19 esztendősen, 1937-ben börtönözték be, és 1961-ben szabadult ki. Megkínozták, kétszer is kis híján halálra ítélték. 1954-ben a fogságban kezdett el verseket írni, és a börtönből kicsempészett költeményeket a száműzött köztársaságiak terjesztették külföldön. Kiszabadulása után hamarosan Franciaországba ment, ahol a Pablo Picasso vezette Spanyolországi Információs és Szolidaritási Központ vette pártfogásába. Később hosszabb időt töltött el Argentínában és Chilében, ahol barátságot kötött Pablo Nerudával, versei főleg Latin-Amerikában váltak népszerűvé. Végül az 1976-os nagy spanyolországi amnesztia után tért haza végleg. Emlékiratai Mondjátok meg, milyen egy fa címmel 2007-ben jelentek meg, és erre figyelt fel Almodóvar. A Mindent anyámról, a Beszélj hozzá és a Volver rendezője mindenekelőtt azt az időszakot akarja feldolgozni, amikor kiengedik Marcos Anát a börtönből. „Képzeljenek el egy 42 éves gyermeket, aki egyszerre csak szembetalálkozik a szabadsággal az 1960-as évek elejének Madridjában. Különösen nehezen viseli a fizikai élményeket: érzékei nem szokták meg a széles, nyílt tereket, sem pedig a fényt, hányingere lesz, ha beszáll egy autóba” - magyarázza Pedro Almodóvar (Reuters-felvétel) Almodóvar. Nem véletlenül írta a költő Önéletrajz című versében, hogy „a Föld nem gömbölyű, hanem egy szögletes udvar, amelyben az emberek sötét ég alatt járkálnak”. A filmben szó lesz a poéta első szerelméről: egy prostituálttal találkozik, aki nem kér tőle pénzt, mert a lány érzi: vannak bizonyos éjszakák, amelyek megfizethetetlenek. Francia mesterrajzok a Szépművészetiben A Szépség vonalai TÁRLATAJÁNLÓ Budapest. A Szépség vonalai címmel a párizsi Louvre legszebb francia rajzait láthatja a magyar közönség mától a budapesti Szépművészeti Múzeumban - mondta Baán László, a múzeum főigazgatója. Czére Andrea, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a kiállított művek tizenegy fejezetre osztva mutatják be a XVII. és XVIII. század legfontosabb művészeti irányzatait, központjait, témaköreit; a kronológiai sorrendet is szem előtt tartva vonultatják fel a mértékadó művészek rajzait. A május 12-ig látható tárlaton a klasszikus, ideális táj, a mitológiai és a történeti témák mellett az akt, az életkép, valamint az állatábrázolás is helyet kapott. A főigazgató kiemelte, hogy ez nem egyirányú gesztus, ugyanis ősszel a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott németalföldi rajzokból nyílik majd kiállítás a Louvre-ban. Megemlítette, hogy a párizsi múzeummal a jövőben is lehetséges hasonló együttműködés. A Szépség vonalai először a lo- taringiai iskola francia manierista alkotóit mutatja be. A következő szakasz a barokktól a görögös klasszikus stílusig, az úgynevezett párizsi atticizmusig terjedő irányzatok alkotásairól ad képet, ezt pedig a Párizstól Versailles-ig: a nagy dekorációk című rész követi. A zárórészben városi és vidéki életképeket, tájrajzokat mutat be a tárlat, majd a két ellentétes esztétikai irányzat, a neobarokk és a neoklasszicizmus képviselőinek az alkotásaival zár. (MTI) Andrzej Wajda új filmje, a Katyn a legjobb külföldi filmek kategóriájában versenyez az Oscar-díjért A kivégzett lengyel tisztek filmje Hosszú évek óta készült a filmre (Reuters-felvétel) Pan Tadeusz című kosztümös filmjét 1999-ben hatmillió néző látta, friss alkotására, a Katynra, amely most a legjobb külföldi film Oscar-díjáért verseng, csak a bemutatót követő három hét alatt több mint kétmil- lióan váltottak jegyet Lengyelországban. SZABÓ G. LÁSZLÓ Andrzej Wajdá, a híres lengyel filmiskola atyja, régi tervét valósította meg a Katynnal. Ahogy azt nemrég Pozsonyban mesélte: a kommunizmus éveiben szóba sem jöhetett a téma. A hallgatás fél évszázada alatt egyáltalán nem lehetett beszélni a szovjetek által elkövetett kegyetlenségről, a cenzúra pedig meg sem engedte, hogy bárki ezeket az eseményeket taglalja, az emigráns írók számára meg túlságosan bonyolultnak tűnt Katyn feldolgozása. Hosszú éveknek, évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Márványember és a Vasember Cannes-ban díjazott rendezője kedvére való alapanyaggal a kezében, nyolcvanéves fejjel leforgassa végre azt a filmet, amelyre voltaképpen azóta készült, hogy édesapját ítélet nélkül kivégezték. Jakuh Wajda egyike volt annak a mintegy 22 ezer lengyel hivatásos és tartalékos tisztnek, akik a második világháború kezdetén szovjet fogságba estek, s akiket Sztálin rövid úton a halálba küldött. Katyn a 20. századi lengyel történelem legsötétebb, legdrámaibb fejezete. Nézzük előbb a tényeket! Nem egészen három héttel azután, hogy Hitler megtámadta Lengyelországot, kelet felől a Szovjetunió is megindította katonáit a független lengyel állam ellen. Ennek a támadásnak már nem tudott ellenállni a lengyel hadsereg. Ahogy azt Krausz Tamás, a neves történész írja: „Moszkva számára igen fontos lett Lengyelország szovjetizálása. Nem egyszerűen az egykori lengyel forradalmi kormány feltámasztása miatt. A Szovjetunió már készült arra, hogy mint fegyverben levő félnek szava legyen egy esetleges nagyobb háború utáni rendezésben. A sztálini vezetés úgy ítélte meg, hogy a lengyel katonatiszti réteg mindenképpen akadályt fog jelenteni ebben a törekvésben. Meggyőződésük volt, hogy tagjai a szovjetekkel ellenséges ’pán’ Lengyelország rendíthetetlenül hűséges hívei. Nehéz lenne megmondani, hogy ez mennyire volt igaz. A történészek már foglalkoztak a tisztikar szociológiai hátterének vizsgálatával, elemzésével. Ezek alapján cáfolni semmiképpen sem lehet egy ilyen feltételezést. Kétségtelen, hogy ez a hadsereg a régi lengyel uralkodó osztályhoz látszott hűségesnek. Sztálinék számára tehát igen fontos volt, hogy egy háború utáni rendezésig ez a társadalmi réteg meggyengüljön. Nem hittek abban, hogy antifasiszta alapon maguk mellé tudják állítani a lengyel katonatiszteket.” A hátulról támadó Vörös Hadsereg végül is 230 ezer lengyel hadifoglyot ejtett, a tisztek többsége tartalékos volt, köztük az akkori lengyel értelmiség színe-java. Hogy mi történjen velük, az Krausz Tamás szerint csak „technikai" kérdés volt. A sztálini vezetés amúgy sem óhajtott hosszasan foglalkozni a problémával, a diplomatikus megoldáshoz pedig nem talált biztos fogódzókat. 1940. március 5-én a szovjet kommunista párt központi bizottsága Sztálin elnökletével megszavazta, hogy a hadifogoly lengyel tiszteket, az ukrajnai és fehéroroszországi börtönökbe zárt lengyel civileket - mint ellenforradalmi elemeket - ki kell végezni, így a lengyel hadsereget is alaposan meggyengítik, s megszabadulnak a lengyel értelmiségi elit jelentős részétől. 1940 márciusa és júniusa között a katyni erdőben 15 ezer tisztet, majd 8-10 ezer civilt hidegvérrel tarkón lőttek, a tetemeket közös sírba vetették, a kivégzettek hozzátartozóit pedig deportálták. Mindez a legnagyobb titokban történt, s talán sokáig fény sem derült volna e hatalmas tömegmészárlásra, ha a németek 1943 tavaszán nem bukkannak rá a Szmolenszk melletti Katyn erdejében a tömegsírok egyikére. Sokáig ez volt az egyetlen helyszín, amelyről tudott a világ. A németek ugyanis filmfelvételeket készítettek Katynban, s propagandacélokra fel is használták. A szovjetek azonban kitartóan tagadtak, s a németekre fogták a népirtás elkövetését. 1990-ig a kommunista lengyel vezetés is azt hangoztatta: ezt a rémtettet egyedül a németek követhették el. A lengyel nép természetesen tudta az igazat, és a szovjet fél „beismerő vallomására” várt. Kerek ötven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1990-ben Moszkva elismerje: a tömeggyilkosságok elkövetői valóban a szovjetek voltak. A népirtással kapcsolatos dokumentumokat pedig 1992 októberében átadták a lengyeleknek. Jeles lengyel szakemberek akkor már a mészárlás körülményeinek rekonstruálásával voltak elfoglalva. A feltárt sírok egyértelműen bizonyították: az áldozatok lengyel tisztek, rendőrök és határőrök voltak. A katyni erdőben nyolc, Mjednoje és Harkov mellett azonban csaknem száz tömegsírt találtak, és még mindig nincs vége a kutatásoknak. Jakub Wajda a lengyel hadsereg tisztje volt. Kivégzésekor fia, Andrzej tizennégy éves. Ahogy azt a rendező még a forgatás elkezdése előtt Pozsonyban megemlítette: édesanyjával hosszú éveken át remélték, hogy apja visszatér, hogy ő is egy volt azok közül, akiket a szovjet titkosrendőrség Szibériába deportált, és nem a katyni erdőben lelte halálát. Jakub Wajda azonban nem tért haza soha. Tragikus halálának Andrzej Wajda döbbenetes erejű filmmel állított most emléket, bár ahogy azt pár nappal ezelőtt, a berlini bemutató kapcsán nyilatkozta: ,A film nemcsak a bűncselekményről szól, hanem egy ország több évtizedes hazugságairól is.” Majd hozzátette: személyes tragédiája mellett több ezer „katyni család” sorsát akarta megörökíteni, hogy a fiatalok is tisztán lássák hazájuk történetét. A filmhez Andrzej Mularczyk Post mortem című regénye szolgált alapul, s az ifjú Wajda is megjelenik a vásznon, mégpedig a film végén. Már vége a háborúnak, amikor egy fiatalembert látunk felvételizni a krakkói filmművészeti akadémiára. (Wajda festőnek tanult Krakkóban, majd Lódzban szerzett rendezői diplomát.) A felvételi bizottság tagjai tehetségesnek látják, de figyelmeztetik: csak akkor juthat be az akadémiára, ha jelentkezési lapján kitörli, hogy édesapját Katynban kivégezték. A fiú azonban ragaszkodik az igazsághoz, s ezzel végzetes bajba sodorja magát. A hatvan nap alatt leforgatott Katyn a lengyel filmiskola záróakkordja, a Csatorna, a Hamu és gyémánt, a Márványember és a Vasember után Wajda részéről a múlt lezárása. Ezután, túl a nyolcvanon, már mai témák között válogat. Varsóban, a film hazai bemutatóján a vetítés végén öt percig néma csendben álltak a nézők, anélkül, hogy bárki tapsolt volna a moziban. A döbbenet csendje Berlint is elérte. S bár életművéért 2000-ben már kapott egy Oscart, egy másik kategóriában most ismét esélyes a díjra minden idők legnagyobb és legbátrabb lengyel filmkészítője.
