Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-19 / 42. szám, kedd

Vélemény És háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 19. TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG „Fodor Gábor hívei, barátai, támogatói” néven hoztak létre profilt az iwiw portálon: azon SZDSZ-tagok és -szimpati­zánsok csatlakozását várják, akik elfogadhatatlannak, a párt hagyományaival és a libe­ralizmus eszméjével össze­egyeztethetetlennek tartják, hogy a párt vezetését csalással szerezhessék meg - áll a teg­napi Népszabadságban. Eddig huszonketten jelölték be is­merősüknek a felhívást. A lap idézi Gulyás Józsefet, az SZDSZ országos tanácsa el­nökét is, aki a képek és szöve­gek újragondolására kérte a társaságot. Szerinte az akció következtében a tisztázó vizsgálattal párhuzamosan hiszterizálódhat a hangulat azSZDSZ-ben. (mti)- Maga csak induljon, és etesse az erdőben a vadat. Én megyek a városba, hogy megtömjem a politikuso­kat. (Peter Gossónyi karikatúrája) James Bissett kanadai diplomata szerint „háborús bűnösök" kormányozzák az új államot Összeomlott a trianoni kártyavár Kanada volt belgrádi nagy­követe szerint „háborús bűnösökből” áll a Koszovó függetlenségét vasárnap kikiáltó pristinai vezetés. MTI-ÖSSZEFOGIALÓ „A NATO-megszállás alatt csaknem az összes nem albán lakost elűzték, több mint 150 keresztény templomot és kolos­tort romboltak le” - mondta Ja­mes Bissett a Junge Weltben megjelent nyilatkozatában. Koszovó függetlensége újabb tápot ad a Nagy-Albániáról szőtt álomnak és tovább destabilizálja a Balkánt, miközben sérti a nemzetközi jogot, az ENSZ Alapokmányát és a helsinki zá­róokmányt. Egy ország területi épsége, szuverenitása és a hatá­rok sérthetetlensége jogi alapve­tések, ezeket NATO-országok nem söpörhetik le az asztalról. Az USA-nak „perverz érdeke” fűződik ahhoz, hogy az albán fél pártját fogja a Balkánon. Nagy csalódást okozott, hogy Német­ország, Franciaország és Nagy- Britannia alázatosan követte - tette hozzá a kanadai diplomata. „A Szerbia elleni NATO-hábo- rúnak nem volt köze szerb bűn­tettekhez, az észak-atlanti szö­vetség fennmaradásának és át­alakításának legitimálását szol­gálta.” A szerb biztonsági erők kemény fellépése csak válasz volt a (Hashim Thacsi koszovói miniszterelnök vezette) Koszo­vói Felszabadítási Hadsereg (UCK) fegyveres felkelésére. Az UCK merényleteket követett el szerb tisztségviselők és rendőrök ellen, de azoknak az albánoknak is életükkel kellett fizetni, akik nem támogatták az UCK harcát - hangsúlyozta Bissett. A lavinát a szlovének indították el, amikor a koszovói problémát használták fel propagandaeszközként arra, hogy igazolják saját elszakadá­sukat Jugoszláviától. Ez egy fe­nyegető Nagy-Szerbia mítoszá­nak volt a része - fejtegette Bis­sett. „Közben tudni lehet, hogy az amerikai és a brit titkosszol­gálatok fegyverezték fel és ké­pezték ki az UCK-t, végül be is vetették Koszovóban. Az eljá­rást, ahogyan a NATO az USA szándéka szerint átalakul egy agresszív katonai szövetséggé, amely bárhol és bármikor tá­madhat, előre kitervelték. Ennek a folyamatnak része az is, hogy Koszovónak megadják a füg­getlenséget” - vélekedett Kana­da volt belgrádi nagykövete. A romániai magyar lapok a romániai magyarság helyzeté­nek tükrében tekintenek Koszovó­ra. Főleg azt elemzik, milyen pre­cedenst teremt a szerb tartomány függetlenségének kikiáltása a ma­gyar autonómia szempontjából. A bukaresti Új Magyar Szóban Bíró Béla politológus megállapít­ja: Koszovónak demokratikus kö­rülmények között megfellebbez­hetetlen joga van ahhoz, hogy maga döntse el, a terület, amelyen él, milyen politikai közösséghez akar tartozni. Kérdés azonban, mi­lyen alapon jelölhetőek ki a „terület” határai. Mert ha Erdély­nek demokratikus joga volt kisza­kadni a Magyar Királyságból, s az államon belüli többségnek ezt nem volt joga szavazataival meg­akadályozni, a Székelyföldnek vagy Kalotaszegnek is joga lehet­ne kiszakadni Erdélyből, sőt az így függetlenedett Székelyföldön la­kó román családnak is joga volna kertes házával kiszakadni a Szé­kelyföldből, de a család is aláak­názhatná a hitvesi ágy középvona­lát, lévén az asszony magyar, a fér­fi román. Ez lenne a „következete­sen végigvitt” demokrácia. „Ennek elismerése az államok végét is je­lentené. A nemzetközi közösség kénytelen határt szabni a darabo­lásnak. Koszovónak joga van a ki­váláshoz, Kurdisztánnak vagy Baszkföldnek nincs. Hogy miért? Csak... Mert az egyik függetlensé­gét a világrendszer domináns ál­lamai, az USA és Nyugat-Európa támogatja, a másikét nem. Ilyen egyszerű” - olvasható a cikkben. A kolozsvári Szabadságban Moldován Árpád Zsolt aggasztó­nak tartja, hogy Koszovó leválásá­val vérszemet kapnak a közössé­gek, amelyek Jugoszlávia szétda- rabolása során a különböző hatá­rok „rossz” oldalára kerültek. A sepsiszentgyörgyi Három­székben Sylvester Lajos úgy véle­kedik: a Balkánon végleg összeom­lott a trianoni kártyavár. Szerinte a kisebbségben élő magyarok szá­mára tanulságos az albán példa. Vegyes visszhanggal reagáltak Koszovó függetlenedésére fran­cia, dán és bolgár napilapok. A strasbourgi Les Demieres Nou- velles d'Alsace a hidegháborús szembenálláshoz hasonlítja a Ko­szovó függetlenné válását kísérő hangulatot. A lap szerint az egyik oldalon ismét az Egyesült Államok áll, amelynek zászlaját hálával len­getik Pristinában. Washington a volt dél-szerbiai tartomány elsza­kadásával NATO-szövetségesre tesz szert a Balkánon, ahonnan szem­mel tarthatja Dél-Európát. A másik oldalon áll az erősödő Oroszország, amely viszont Szerbiát támogatja új befektetésekkel. A két nagyhata­lom közé szorulva az Európai Unió ugyanúgy cselekszik, mint a Közel- Keleten: követi a „főnököt”, és fizet. A Berlingske Tidende című dán konzervatív napilap úgy véleke­dik, Koszovó függetlenségének kinyilvánítása helyes lépés, még akkor is, ha nem hoz megoldást minden problémára. A lap szerint rendkívül sok pénzt kell pumpálni az új államba, hogy az független egységként működni tudjon. Hosszú távon a Szerbiából kisza­kadt egykori tartomány nem lé­tezhet sem Belgrad, sem az ENSZ árnyékában. A biztonság és a nép­csoportok közötti bizalom megte­remtése, a Szerbiához fűződő vi­szony alakítása nagy feladat az EU-nak Koszovóban. Az Ataka bolgár nacionalista lap a koszovói függetlenség elis­merésének következményeire fi­gyelmeztet. Európa szívében egy muszlim állam jött létre az Egye­sült Államok támogatásával. Nem volna meglepő, ha a Macedónia nyugati részén élő' albánok rövid időn belül csatlakozni akarnának ehhez az „anyaállamhoz”, és „nagy Albániát” akarnának létre­hozni. A lap szerint nem szabad Koszovót államként elismerni, sőt az európai államoknak bojkottál- ni kellene az egyoldalúan függet­lenné vált volt szerbiai tarto­mányt, ellenkező esetben a szepa­ratizmust mozdítanák elő. A szerbiai lapok internetes kiadásaikban tág keretben tudósítanak Belg­rad elutasító válaszáról, a főváros­ban és vidéki településeken történt zavargásokról, latolgatják azt, hogy milyen forgatókönyv szerint ismeri el a világ nyugati része a tar­tományfüggetlenségét. A Blic kommentátora, Szrdjan Radulovics felhívja a figyelmet ar­ra, hogy „állami bölcsesség” híján nemcsak Pec városában és Pristi­nában, hanem a ma még szerbek lakta Gracanicában, Észak-Mitro- vicában és Zubin Pótokban sem lesznek szerbek. Ezért mindent meg kell tenni, ami Belgrad poli­tikai, pénzügyi és diplomáciai ere­jéből telik, hogy a szerbek Koszo­vóban maradjanak, ellenkező esetben ugyanis „semmit se fog­nak érni sem a kormánydöntések, sem a parlamenti határozatok”. A liberális Danas szerkesztősé­gi kommentárjában felhívja a fi­gyelmet arra, hogy „Müosevics el­lenségei éveken át azt hangoztat­ták: Koszovó nem területi prob­léma, hanem elsősorban demok­rácia kérdése”, és a tartomány csak akkor maradhat Szerbiában, ha az demokratikus ország lesz. De Szerbiában a demokratikus változások Koszovó elvesztése után következtek be, és mire na­pirendre került a tartomány ügye, Belgrad már elvesztette jóformán minden politikai hitelét Európá­ban. „Ha lett volna több politikai akarat, Szerbia sokkal közelebb lett volna Európához. Jobban fi­gyeltek volna szavára, érveit más mércékkel mérték volna” - írja a Danas, amely szerint most rend­kívül nagy felelősség hárul az ál­lami szervekre. Az erős indulatok ellenére a politikát az észnek kell diktálnia. „Minden eldobott követ - bármire' dobják is - jelen pilla­natban az egész Szerbiára vetik” - fejezi be kommentárját. A Vecsernje Novoszti azzal kezdi indulatos és kesergő írását a „szerb bölcső” elvesztéséről, hogy Szerbia „ma olyan anya, akitől el­vették legidősebb gyermekét”, akinek „nincs látása, mert kiváj­ták a szemét” az „amerikai cow- boyok és európai zsarnokok”. Manojlo Vojovics felemlegeti az ország kilenc évvel ezelőtti bom­bázását, az embargós időket, az ország „gettóba zárását”. Azt fir­tatja, hogy „mi rosszat tett Szer­bia, miben bűnös annyira, hogy rajta hajtják végre a XX. század és a harmadik millennium kezdeté­nek leggonoszabb kísérleteit”? Vukotics elsősorban Washing­tont, de Brüsszelt is korholja: Eu­rópa hallgatott egy dölyfös és tá­voli Amerikára, s felaprított, fel­szabdalt egy nagyon régi, gazdag civilizációval és reneszánsz kultú­rával rendelkező országot, a ke­reszténység oltalmazóját, a béke fáradhatatlan harcosát. Szerbia beismerheti minden bűnét és té­vedését, de nem nézheti jámbo­ran, ahogy elveszik területének 15 százalékát, és „bűnállamot”, „NATO-államot” hoznak létre raj­ta. Mondjuk Európának: „Meg­szégyenültél. Veled akarunk len­ni. De nem Koszovó nélkül. Nem lehetünk szív nélkül. Elvetted tő­lünk a szívünket” - üzeni a lap a belgrádi döntéshozóknak. KOMMENTÁR Rekviem egy provinciáért MÓZES SZABOLCS Vasárnap bekövetkezett avárt esemény, ígyahétvégén ügyeletes lapszerkesztőkfellélegezhettek:sikerültahétfői újságot breaking newsszal megtölteni. Koszovó kihirdette függetlenségét, ám a tar­tománynem most vasárnap vált függetlenné. Legalább 1999 óta az. Amikor a szerbek- mint az elmúlt két évtizedben többször is- „kissé” túllőttek a célon, és a NATO-bombázásokkövetkezményeként bevo­nuló ENSZ-csapatok érkezésével de facto függetlenné tették egykori déli tartományukat. A függetlenség ténye tehát nem új - tudták ezt évek óta az albánok és a szerbek is (Csak nem ismerték be) -, ünne­pelni, illetve katasztrófa után kiáltani viszont lehet. S kell is. Elvégre nem minden nap születik új állam. Kevés nemzet értheti jobban a szerbek fájdalmát, mint a magyar. Mi, akik ismerjükMagyarországtörténelmiésjelenkori térképét. Lehet­ne arról beszélni, hogy mígmi évezredes áUamrészeket veszítettünk el, addig a szerbeknek egy 1913 óta újra hozzájuk tartozó tartomány­ról kell lemondaniuk- amely nem is teszi ki területük kétharmadát és már csak 100-200 ezer szerb lakja. Igen ám, de ha valakineknem a két lábát, „csak” a bal kezét vágják le, attól az még nem fáj ke vésbé. Ezzel a lépéssel véget is ér a szerbek szinuszgörbére hasonlító nagy évszázada, mely 1912-ben kezdődött. Az elején egy kis Szerbia állt, amely a balkáni háborúkban jelentősen növelte területét az oszmá­nok és a volt szövetséges bolgárok rovására, majd az első és a második világháborúban isajóoldalonállt.Már-márbeteljesülnilátszotta nagy szerb álom, Belgrad évtizedekig egy balkánnyi területű ésvi­szonylag nagy befolyású délkelet-európai állam fővárosa volt. Ezt az államot a szerbekegy kicsit mindig nagyszerb országként kezelték. A 90-es években a kisebb „testvérnemzetek” sorra adták be a felmon­dást, svégülanagyszerbálmokhelyettmaradtakis szerb realitás. Il­letve még annál is kevesebb a montenegróiak kiválása után. Maradt egy ország tenger és nagyság nélkül, ahogyan a 20. század elején állt. Ám az igazi rágós falatot ezekben a hetekben kell lenyelniük a szer- beknek, hiszen korábbi integráns, a történelmük számára kulcsfon­tosságú területetvesztenek el. Szlovéniavagy Horvátország területe sosem volt a szerbeké, ezek elvesztése nem oiyan nagy trauma szá­mukra. Ahogy a magyarok sem Horvátország vagy Szlavónia elsza- kadásamiattbánkódtakTrianon után. Koszovóié szempontból talán Erdélyhez lehetne hasonlítani. Olyan terület, ahol a szerb történelem egy részében a szerbek számára kulcsfontosságú események zajlot­tak. Az ilyen résztől pedig különösen fájdalmas megválni. Aszerbek nem tegnapelőttvesztették el Koszovót. Nem is 1999-ben. Koszovó száz éve sem volt szerb többségű, amikor 1913-ban az első balkáni háború után Szerbiához csatolták, lakosainak kétharmada albán volt. Ez az arány az óta csak nőtt s mostanra a terület lakossá­gának alig öt százaléka szerb. Ezekegyjelentős része a régió északi, Szerbiával határos csücskében él, mely nagy valószínűséggel az al­bán Koszovó része marad. Pedig az elmúlt években lett volna esélye a szerbeknek, hogy legalábbeztmegmentsékmaguknak,deehhez be kellettvolnaismemi,hogyatartománytöbbirészételvesztették.S szépen csendben szét kellett volna osztani, amitlehet. Ezt nem tehet­ték meg, hazaárulónak számít mindenki, aki nem harcol az egészért, és nem akaijatovább álomban ringatni a nemzetet. S önmagát. Az álomnak vége, a szerbek számára is itt a kemény realitás. Ezután már csakegy kérdés marad: mi lesz a korábbi tartomány- új állam-további sorsa. Független marad, vagy egyidő után az albán anyaállam részévé válik. Ez viszont már olyan kérdés, amelybe a tar­tományt korábban uraló szerbekneknem lesz többé beleszólásuk. PES, Vatikán, karaván JARÁB1K BALÁZS Igazán nem panaszkodhatnak azok, akikúgy hisznek a „balsors, akit régen tép”-ben, mint a Szentírásban-egy hét alattkét csapás is érte a szlovákiai magyarságot. Először a kutya PES vette be az európai buli­ba a Smert, utána a Vatikánhagytajóvá a szlovákiai püspökök által még2002-ben javasolt egyházmegyei változtatásokat. Szépen dara­bolt a Vatikán, az eddigi három helyett hat egyházmegyébe tartoz­nak a magyar hívők. Magyar püspökmeg marad az imádságokban. Lehetsiránkozni, imádkozni és azoknak, akikmégidőben tehettek volnamindakétügyérdekében.leginkábbelgondolkodni-önmagu- kon. Azért is, mertjómagammárhónapokkalezelőttBrüsszelbenhal- lottam aPES egyik főemberétőlezt aszándékot. Az ominózus, Fi- co-Slota -levelet, amelyre a PES hivatkozik, gondolom, ők maguk ír­ták. Azonban nincs tudomásom olyan dokumentumról, levélről, elemzésről, amelykisebbségi (figyelem, nemcsakmagyar!) összefüg­gésben vizsgálná a szlovákkormánypolitikáját, amely aPES második hivatkozási alapja. MárpedigBrüsszelbeniselszállaszó (Slotáé is, meg a miénk is), az írás megmarad. Hasonló a helyzet a vatikáni döntéssel. Siránkozás helyett, imádság mellett nem ártott volna hatékonyan lobbizni. Adöntés politikai háttere nem lehet vita tárgya. Áma szlo­vák püspökökhat éve ismert terve és a katolikus szláv lobbi hatása a lengyel II. János Pálhalála után és egynémetpápafelkenésévelbizo- nyára csökkent. Ezért kíváncsi lennék, hogy az illetékes szlovákiai magyarszervezetek (nemkizárólagaz MKP- demokrácia van, nem egypártrendszer) mit tettek az ügy érdekében hat év alatt, és miért sokkolja az MKP-t ez a döntés (is). Ebből a két esetből illene levonni a tanulságot, hogy komoly dol­gokról is szó eshessen szlovákiai magyar berkekben. Mert a két esetnek van két olyan dimenziója, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az egyik a Szlovákia európai integrációja utáni nemzeti vagy kisebbségi stratégia hiánya, a másik Magyarország nemzet­közi presztízsének csökkenése. Mivel az egyik lehetséges stratégia az EU-kereteket kihasználva a gazdasági integráció és regionális fejlesztés Dél-Szlovákia és Észak-Magyarország között, nem mindegy, hogyan vágja a magyar politikai elit tönkre az országot és ezzel az egyik lehetséges stratégiánkat is. Persze, egyik kutya, másik eb. Ám amíg mi csaholunk, addig az ő karavánjuk halad.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents