Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-16 / 40. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 16. www.ujszo.com CD-AJÁNLÓ Éliás Jr.: Jól vagyok PUHA JÓZSEF Nálam zenei szempontból az év eleji viszonylag nyugisabb hetek már régóta ugyanazzal telnek, megpróbálom behozni a lemaradásom. A nagy és túlzsúfolt nemzetközi zenepiacokon ugyan sosincs megállás, egész évben folyamatosanjelennek meg a hanghordozók, januárban csak a kiadás intenzitása hagy alább. A kisebb - világviszonylatban jelentéktelen - piacokon, például a magyaron viszont teljesen megáll az élet ilyentájt. Úgyhogy a magamfajta, „többé-kevésbé folyamatos adagoláshoz szokott magyar zenerajongó” ezekben a napokban előszedi azokat a nagylemezeket, amiket az előző időszakban, a nagy dömpingek közepette felületesen hallgatott, és csupán a klipesített dalokat ismeri róluk. Elsősorban nem az aktuális divatirányzatokat meglovagoló tiszavirág-életű sztárocskák albumait bányászom elő, hanem olyan lemezeket, amelyek akár öttíz év múlva sem veszítenek aktualitásukból. Vagy ha mégis veszítenek, azért bátran bármikor meghallgathatók. Mondjuk, a Magyarországon meglehetősen mostohasorban levő funky korongjait. A stílus évtizedek óta népszerű ugyan, de nincs mögötte jelentősebb lemezvásárló réteg, pedig a koncertek szemszögéből nézve az egyik legnépszerűbb, a (jó) képviselők frenetikus hangulatot teremtenek, s nemcsak kis klubokban, hanem nagy koncerttermekben is fantasztikusan érvényesülnek. Szóval kezembe került Éliás Jr. tavaly áprilisban kiadott első szólóalbuma, amelyről két dal szép játszási eredményt könyvelt el a rádiók műsorán: a címadó Jól vagyok és a Táncoljunk a jégen című. Ha rangsorolni kellene a szerzeményeket, a két legegyszerűbb felvételről van szó, vagy inkább egyezzünk ki abban, hogy a lemezen vannak izgalmasabb dalok, igazi gyöngyszemek is. Utólag belegondolva érthetetlen, miért siklottam át az album felett. (Ebből eredően én is csak az említett két felvételt játszom a rádióban, pedig a többi jobban rászolgálna erre.) Azért is érthetetlen, mivel már jártam így: Éliás mellékprojektje, a Staff nevű formáció első, 2000-es nagylemezét is késve fedeztem fel egyik ismerősöm zenetárában, amikor már sehol sem lehetett kapni. Azóta is képtelenség beszerezni, mivel kiadója, az MI-5 Records nem sokkal a megjelentetése után megszűnt. Nemrég egy „second handes” zeneboltban bukkantam rá a róla kimásolt Kacsamadár című dál maxi CD-jére, de az album ilyen helyeken sem tűnik fel. Akinek megvan, bizonyára ragaszkodik hozzá, és semmi pénzért sem adna túl rajta. Éliás Jr. a kilencvenes évek elején tűnt fel a popéletben. Zenei tanulmányait követően klubzenekarokban játszott. Első együttesét, a Horizont nevűt 1990-ben alapította, majd a Let’s Go és az Éliás projekt következett, miközben a zenei irányzatok közül a funky fokozatosan egyre nagyobb teret hódított magának hősünk repertoárjában. Manapság az Éliás Jr. és zenekara nevű formáció mellett két másik együttesben is játszik: a Very Bite Orchestra és a Jazz Moments, nevűekben. Külföldön is zenélt, többek között Rómában, Barcelonában, Liverpoolban és német nagyvárosokban. Közben további zenei tanulmányokat folytatott, 2003-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakán diplomázott Berki Tamás és Holczer Irma tanárok növendékeként. Ezt követően felkérést kapott az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola jazz-ének szakának vezetésére. Színházi szereplései és dalszerzői munkássága mellett vendég- művészként énekelt különböző zenekarokkal és előadókkal, például a Budapest Jazz Orchestra, a Jazzpression vagy a Frank Zappa Emlékzenekarral, de fellépett Pély Barnával és Somló Tamással is. Ezenkívül ő volt a Megasztár első két sorozatában szereplők felkészítő énektanára. A Jól vagyok, Éliás Jr. szólólemeze, hamisítatlan Barry White- os stüusban készült. A hasonlat a zenére vonatkozik: a gyökerekre, feelingre, nem pedig a hangra. Bár ha akar, hősünk tud Barry White-osan is énekelni, amikor a zenész repertoárjából választ - ezt koncertjein mindig bizonyítja. Funkys diszkózene dzsesszes alapokkal, retrostílusban - így jellemezhetnénk leginkább az albumát. Tíz igényesen kivitelezett, könnyed szövegvilágú, elsősorban táncparkettre íródott, vagy legalábbis táncra csábító felvételt és a címadó szerzemény három mixváltozatát vonultatja fel. Néhány helyen már-már a dzsessz diadalmaskodik a funky felett, a kiváló hangszerelésnek köszönhetően. Az említett gyöngyszemek közül való a nagylemez előhírnökeként maxi CD-p még 2006 augusztusában kiadott Együtt szép a világ, a zongorakísérettel operáló, lassú Úgy lennék, vagy a Játsszunk még egy dalt - az utóbbi társszerzője az első Megasztárban is szereplő Szabó Leslie. Ő már 2003-ban, közvetlenül a tehetségkutató verseny indulása előtt is dolgozott Éliás- sal, az Ágyra járok című Staff-fel- vételt készítették. A főszereplő a lemez összes dalában közreműködik szerzőként is, sőt ő viszi a prímet. A munkálatokban részt vett még többek között Kowalsky, a Kowalsky meg a Vega frontembere. Az album végén az elektronikus zenei vonalból is kapunk némi ízelítőt, a Jól vagyok című felvétel mixváltozataiban. Éliás Jr. a koncertjein a saját dalai mellett számos fúnky-világslá- gert is előad. Érdemes őt megnézni. A fellépés után garantált az elégedettség, aminek köszönhetően aztán mi is elmondhatjuk majd magunkról, hogy tulajdonképpen jól vagyunk.- KÖNYVAJÁNLÓ Két élet, vagy egy - Stein és Toklas titkai MOLNÁR MIRIAM Gertrude Stein és Alice B. Toklas közismert irodalmi figurák - még azok is hallották nevüket, akik nem olvasták műveiket. Annak ellenére, hogy sokan sok mindent leírtak már róluk, életüket és kapcsolatukat illetően rengeteg kérdés megválaszolatlan maradt, imigyen garantálva a Stein- és Toklas-témá- jú cikkek és könyvek nem szűnő fel-felbukkanását. Janet Malcolm Two Lives: Gertrude and Alice (Két élet: Gertrude és Alice) című könyvében (a cím Stein Három élet című könyvére való utalás) leginkább azt a kérdést próbálja körbejárni, miként tudta Stein és Toklas elkerülni írásaikban, könyveikben és naplóikban azt a maguk létezésében és a huszadik század első felében sorsdöntő két tényt, hogy ugyanis zsidók és leszbikusok voltak. Hogyan menekült meg ez az idős leszbikus zsidó páros a nácik elől? Miért maradtak Franciaországban a német megszállás alatt, amikor az USA- ba menekülhettek volna? Gertrude Stein és Alice B. Toklas: mindketten amerikai állampolgárok, jó körülmények között nőttek fel az Egyesült Államokban. Gertrude Stein 1903-ban költözött Párizsba, ahol fivérével, Leóval lakott. Itt ismerkedett meg Picassóval, Henri Matisse-szal, itt tett szert egyedi képgyűjteményére és indította útjára irodalmi szalonjait. Stein 1907-ben ismerte meg Toklast, aki 1910-ben költözött Gertrude és Leo lakásába. Leo nemsokára kiköltözött a Rue de Fleurusból, mert elege lett Gertrude egoizmusából és beképzeltségéből. Az eredetileg orvosnak készülő Stein tanulmányainak utolsó évében hagyta ott a John Hopkins Egyetemet, mert úgy döntött, híres író lesz. Toklas tökéletes partnere volt Steinnek irodalmi ambícióiban, és Gertrude halála után is féltve őrizte hagyatékát és titkait. Janet Malcolm mérlege szerint Alice volt az, aki dolgozott - főzött, takarított, irányította a háztartást, legépelte Gertrude előző éjjel kézzel írt oldalait, gondoskodott Gertrude minden óhajának teljesítéséről. Stein pedig cserében kizárta életéből azokat (így például Mabel Dodge Luhant), akikre Alice féltékeny volt, nőket és férfiakat egyaránt, még az Alice előtti szerelmeit is. (Csak egy példa a sok közül: Stein első szerelmét Maynek hívták, ezért Alice kérésére egyik szövegéből az összes „may” igét „can”-re javította.) A két nő nagyban különbözött - Stein éjszaka alkotott, és délig aludt, Toklas korán reggelt kelt, és gyorsan elvégezte a háztartási feladatokat, mert Gertrude nem szerette, ha környezetében valaki „dolgozott”; Stein nyitott és barátságos volt mindenkivel (és bárkit rá tudott venni arra, hogy segítsen neki), Toklas ellenben hideg volt és tartózkodó; Stein volt az idealista, Toklas a gyakorlatias. De facto házasságuk mégis (vagy pont ezért) majdnem negyven évig tartott. A két nő szerelméről, összetartozásáról sok szemtanú írt és nyilatkozott, mégis Hemingway volt az, aki bosszúból (Stein rossz diáknak titulálta őt egyik könyvében) írásban tett tanúvallomást a két nő szexuális életét illetően a The Moveable Feast (Vándorünnep) című memoárjában. Válaszok után kutatva Janet Malcolm megpróbálja elolvasni Stein összes művét, és rendszeresen találkozik három hivatásos Stein-kutatóval. A Making of the Americans (Az amerikaiak nevelése) című regényt Malcolm egy konyhakéssel hat darabra szabdalja, és csak így válik számára olvashatóvá. Erről az ezeroldalas könyvről írja egyik levelében Thornton Wilder, a korabeli Ste- in-támogató, hogy furcsának tartja, Gertrude miért nem említi, hogy a család, amelyet a könyvben boncolgat, egy zsidó család, ráadásul a sajátja. A Wars I Have Seen (Háborúk, amelyeket látottam) című könyv kapcsán Malcolm Bemard Fay- ről ír hosszasan, mert ez a Vichy- kormánnyal és Gestapóval ápolt kapcsolatokkal rendelkező fiatalember volt valószínűleg az, aki közbenjárt Stein és Toklas érdekében a Vichy-kormánynál és a német megszállóknál is. Gertrude Stein levélben nyilatkozott a felszabadítás után a Fayt elítélő bíróságnak arról, hogy ő mentette meg értékes festménygyűjteményét a nácik elől. Toklas a háború után segédkezett Fay börtönből való kimenekítésében. De egyikük sem említi, hogy Fay az életüket mentette volna meg. Fayt 1946-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de öt év után egy kórházból Svájcba szökött, majd 1968-ban Francois Mitterrand akkori igazságügyi miniszter kegyelmével visszatért Párizsba. Gertrude Stein nem tesz említést saját és Toklas zsidó származásáról ebben a könyvben sem, ugyanakkor a Dreyfus-per- ről, az antiszemitizmusról és a zsidó menekültekről szót ejt, és Malcolm mindebből arra a következtetésre jut, hogy ezek közvetve Gertrude saját félelmeinek tükörképei. Stein talán legnépszerűbb és legolvashatóbb művét, az Autobiography of Alice B. Toklas (Alice B. Toklas önéletrajza), amelyet párja, Toklas nevében írt. Stein itt írja le nyíltan, hogy Alice a „többi lángelme feleségekkel ül”. A könyv kontextusából nyilvánvaló, hogy a hangsúly nem azon van, hogy Toklas Stein felesége, hanem azon, hogy Stein lángelme, kimagasló zseni, aki más hasonló kiváló elmékkel társal- gott naphosszat, amíg a feleségek (Toklast is beleértve) csendben ültek a szalon sarkában. Toklas élete végéig ebben a szerepben maradt. A Stein-ro- konság, Gertrude végrendelete ellenére, kisemmizte Toklast, aki szegénységben élt szeretett Párizsában haláláig. „Baby halála után nincs boldogság” - írta Toklas egyik legjobb barátjának 1946-ban, és annak ellenére, hogy sok barátja volt, akik kitartottak mellette, és akiknek gyönyörű leveleket írt, nem talált boldogságra Stein nélkül. Alice B. Toklas egyetlen könyve, az Alice B. Toklas Cook Book (Alice B. Toklas szakácskönyve) 1954-ben jelent meg, és inkább memoár, mint szakácskönyv. Malcolm nagy élvezettel olvassa, és könyvében több receptet is idéz, miközben sok mindenre következtet. A közép-európai olvasó nagy bánatára az egyik ételt Szegély Goulash-nak írja le - persze nem biztos, hogy ez Malcolm vagy könyve kiadójának a hibája, lehet, hogy az eredetiben szerepel rosszul ennek a híres magyar ételnek a neve, véleményem szerint azonban akkor sem illik a Yale University Pressnek ilyen hibát ejtenie. Janet Malcolm végül belátja, hogy minden igyekezete dacára neki sem sikerült megfejtenie Gertrude Stein és Alice B. Toklas titkát. Könyve tele van nagyon érdekes kérdésekkel, feltevésekkel és értékes anekdotákkal Gertrudéről, Alice-ről és a körülöttük felbukkanó híres és kevésbé híres emberekről. A három Stein-kutatóval egyetemben Malcolm neheztel Leon Katzra, az egykor fiatal doktorandusra, akit Alice bizalmába fogadott és rendelkezésére bocsátotta Gertrude meg a saját leveleit, valamint válaszolt az addig megválaszolatlan kérdésekre. Katz ugyan befejezte doktori disszertációját a Toldástól kapott anyagok segítségével, viszont sosem jelentette meg a könyvet, amelyet állítólag disszertációja alapján írt, s a mai napig nem osztotta meg egyedülálló információit más kutatókkal. „Mi a válasz?” - kérdezte Gertrude Stein Toldástól a halála előtti pillanatokban. Mivel Alice nem válaszolt, a legenda szerint Gertrude újra kérdezett: ,Akkor pedig: mi a kérdés?” Nekünk, kortárs Stein-olvasóknak kérdésből jut bőven, végleges válaszból annál kevesebb...
