Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-11 / 35. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 11. Vélemény És háttér 5 TALLÓZÓ THE SUNDAY TELEGRAPH A szélsőséges tálibok elleni harc egyedül nem hozhatja el a tartós békét Afganisztánban - vélekedik a brit külügyminiszter. „Afganisztán esetében nincs katonai megoldás” - írta David Müiband a The Sunday Telegraph című brit vasárnapi újságban megjelent cikkében. „A hadsereg csak az újjáépítés és a fejlődés kereteit teremtheti meg, ezek nélkül a haladás csak átmeneti lesz”. Miliband síkra szállt ugyan a Nyugat nagyobb katonai szerepvállalásáért, de egyben hangsúlyozta: a legjobb stratégia, ha a tálibok elleni harc gazdasági fejlődéssel és tisztességes kormányzással társul.- Ha a feleségem után fogsz mászkálni, amíg én bizottsági ülésen vagyok, akkor nem szavazom meg a Lisszaboni Szerződést! (Peter Gossányi rajza) Sok mai fiatal számára lehet furcsa, miképp lettek néhai pártkatonák újabban demokraták Cenzor, jelen időben A rendszerváltás után rengeteg középkorú, felnőtt ember kényszerült rá, hogy szembenézzen a múltjával és kezdjen valamit magával, képességeivel, viselt és elrontott dolgaival az új viszonyok közepette. LOVÁSZ ATTILA Sok mai nagyon fiatal felnőtt számára lehet fürcsa vagy érthetetlen, miképp lettek néhai pártkatonák újabban demokraták s miként kerülhettek akár felelős tisztségbe. A negyven évig tartó- rendszer egyik hozadéka éppen az volt, hogy a maga módján - a nagyon kevés közvetlen ellenállót kivéve - mindenki kollaborált valahol a néhai hatalommal. Van egy újságíró-történész kollégám, aki a kommunista rendszerben nagy pártkutya volt, közel a döntéshozatalhoz, s aki a rendszerváltást követően képes volt szembenézni önmagával, áttekinteni, mit s hogyan cselekedett, és köpönyegforgatás nélkül hasznossá válni az új világban. Olyan emberről van szó, aki nem állt fel az emelvényre és nem szórt hamut a fejére, nem járt Canossát, nem hajította el a pártigazolványt, csak tisztességesen dolgozott, s azóta néhány olyan munkát tett le - akár cikk, akár tanulmány formájában - az asztalra, amit rajta kívül kevesen lennének képesek megírni. Ez a kolléga jut eszembe - tisztelettel viseltetve iránta - mindannyiszor, amikor a sajtó megpe- dzi egy-egy korifeus, állami hivatalnok vagy politikus átkosbeli múltját. Mert, kérem, megváltozni és jobbá válni lehet. Nem egy példa igazolja. Ha viszont azt látjuk, hogy egy pártállami tisztviselő az elmúlt 18 évben semmit sem tanult, akkor viszont felróni a múltját indokolt, sőt, kötelező! Ivan Sečík kulturális államtitkárt azzal vádolja a honi szlovák sajtó, hogy a néhai Sajtó- és Információs Központ (SUTI) munkatársaként bizony cenzor volt a lelkem. A védelem egyszerű és megszokott: kis hal volt, referens, ő bizony nem cenzúrázott senkit, csak szakmai munkát végzett. Mondja ezt Sečík, és mondja ezt róla Zuzana Krútka, a szlovák lvan Sečík kulturális államtitkárt azzal vádolja a honi szlovák sajtó, hogy a néhai Sajtó- és Információs Központ cenzora volt. újságírók egyetlen releváns szervezetének elnöke. Nos, mi elhinnénk, hogy Sečík államtitkár csak kis hal volt (lehetett akár nagy is), nem számít. Mert az a tény, hogy szakmai újságírói múltja a SÚTI- hoz kötődik, csak akkor érdekes, ha megnézzük a mai munkáját. Az általa felügyelt sajtótörvény - sajnos - esetenként rosszabb és „pártállamibb” (bocsánat e magyartalan jelzőért), mint a negyven éves, néhányszor módosított, máig érvényes jogszabály. Ha Krútka az újságírók nevében még védelmére is kel, akkor az sem érdekes, ő mit csinált az átkosban, mert a kormány által beterjesztett sajtótörvényért még Pezlár elvtárs sem szégyellené magát a politbüro ülésén. Nem haragszik hát senki sem Sečíkre, sem Krútkára s főleg nem ítéli el senki pártállami munkájukat (ma is vannak cenzorok, magukat nagy demokratának hívő SÚTI-lekű emberkék). Egyszerűen arról van szó, hogy mai szemmel, mai körülmények között végzett munkája kapcsán csak megérteni akarjuk egyes cselekmények motivációját. Mert továbbra is érvényes ama illyési mondás, mely szerint nem az határozza meg egy ember értékét, honnan jön, hanem az, hogy hová megy. A román alkotmánybíróság döntésével megbénította a kommunista titkosrendőrség aktáinak feldolgozását Visszavág a Securitate: lehetetlenné vált a kutatás MTl-ELEMZÉS A román alkotmánybíróság döntésével megbénította az egykori kommunista titkosrendőrség aktáinak feldolgozását és értékelését végző testület munkáját, ami a Neue Zürcher Zeitung meglátása szerint a Securitate-dossziék eltemetését jelentheti, menlevelet biztosítva az egykori besúgók tízezreinek. A minap a civiltársadalom romániai védelmezői tüntettek Bukarest belvárosában az alkotmánybíróság határozata ellen. Pár ezren voltak csupán, ami a kérdés súlyához mérten igen szerény szám. Jelenleg ugyanis az forog kockán, hogy milyen mértékben történik meg (ha egyáltalán valamikor) a Ceausescu-diktatúra még életben lévő ügynökeinek és besúgóinak a felelősségre vonása. A svájci újság szerint a múlt feldolgozásának eme lépése nemcsak azt jelentené, hogy az állam teljesíti erkölcsi kötelességét az erőszakon alapuló elnyomó rezsim áldozataival szemben, de egyúttal a napi politika közvetlen érdekeit is szolgálná. Románia (és Bulgária) ugyanis januárban dorgálást kapott az Európai Bizottságtól a változatlanul virágzó korrupció, valamint az igazságszolgáltatás hiányosságai miatt. Ha Brüsszel nem tapasztal hamarosan javulást, a két újsütetű EU- tagra szankciók várnak. Az unió által kifogásolt visszás állapotok azt az államfelfogást tükrözik, amely - akárcsak 20 évvel ezelőtt - kiskorú alattvalóknak tekinti a polgárokat. Éppen emiatt nem képes a Securitate-akták sorsa nagyobb tömegeket mozgósítani: az államon belüli átláthatatlanság nem kivétel, hanem szabály. Január 31-én az alkotmánybíróság helyt adott Dán Voiculescu médiacézár és politikus panaszának. A döntéssel megszűnt a Secu- ritate-levéltárát vizsgáló országos Dán Voiculescu médiacézárt korábban leleplezték mint az állambiztonsági szolgálat nem hivatalos munkatársát. bizottság (CNSAS) működésének a jogalapja. A testületnek 300 munkatársa van, munkáját 11 tagú kuratórium irányítja, amelynek összetétele arányos a parlamenti pártok frakcióinak létszámával. A CNSAS lényegében nem volt működőképes, amíg a posztkommunista szociáldemokraták (PSD) 2004-ben ki nem buktak a kormányból. Hatalomra jutása után pár nappal Traian Basescu államfő felhatalmazást adott a CN- SAS-nak az összes felellhető titkosrendőrségi akta felügyeletére. Az archívumban több mint kétmillió akta található. A Basescu által kinevezett, ám reformellenes támadásoknak tavaly áldozatul esett egykori igazságügyi miniszter, Monica Maco- vei olyan törvényt hozott, amelynek értelmében leválthatok azok a bírák és ügyészek, akik ügynökei vagy besúgói voltak a kommunista titkosrendőrségnek. Annak eldöntése, hogy aktív politikusok, leleplezett bírák és ügyészek esetében megvalósul-e a „politikai rendőrségi tevékenység” tényállása, a CNSAS kuratórium hatáskörébe tartozik. Pontosan ezt a hatáskört vonta meg január végén az alkotmánybíróság, azzal az indoklással, hogy egy hatóságot nem illet meg bírói jogkör. Az Ab határozata értelmében alkotmányellenes a CNSAS összes korábbi döntése is. Voiculescut korábban leleplezték mint az állámbiztonsági szolgálat nem hivatalos munkatársát. Ceausescu idején magas pozíciót töltött be a külkereskedelmi tárcánál. Közvetlenül a rendszerváltás után médiabirodalmat hozott létre, amelynek révén ő és amúgy jelentéktelen Konzervatív Pártja meghatározó befolyáshoz jutott a romániai belpolitikára. Bírálói a romániai köpönyegforgatók legundorítóbb példányát látják benne. Leleplezése miatt tavaly nyáron kénytelen volt lemondani helyettes kormányfői tisztségéről - mandátumát a parlament felsőházában azonban megőrizhette. Abban, hogy éppen ó tudta sikerrel megtorpedózni a CNSAS-t, bukaresti megfigyelők újabb jelét látják annak, hogy Romániában tovább folyik a régi rezsim sötét alakjainak felszín alatti rehabilitálása. A román kormány most sürgősségi rendeletén dolgozik, amely lehetővé tenné, hogy a CNSÁS az alkotmánybíróság döntésének dacára folytathassa a munkáját. Calin Popescu-Tarice- anu kormányfő a múlt héten fölkereste a hivatalt, hogy megnyugtassa annak munkatársait. Megfigyelők arra számítanak, hogy a jövőben a Securitate megbízásából végzett politikai tevékenység megállapítása nem a CNSAS-ra, hanem bíróságokra fog tartozni. így a hivatal munkája alighanem csak történészek számára bírna jelentőséggel, mivel a román bíróságok teljesítő- képességét bizonyára meghaladná ez a feladat. KOMMENTÁR A Giziké meg a gőzeke BARAK LÁSZLÓ Az elmúlt hét olyan volt, mint egy autórodeó velőtrázó műsorszáma, amelyben két föltuningolt jármű egymással szemben száguld, s az a tét, ki rántja el előbb a kormányt, azaz ki lesz, aki előbb kitér ellenfele elől. Mert nem bírja idegekkel... Természetesen a Lisszaboni Szerződés és a parlamentbe a kormánykoalíció által beterjesztett sajtótörvény-javaslat kapcsán kialakult húzd meg, ereszd megről van szó. Tény, azzal, hogy Ficóék bizonytalan időre elnapoltáka Lisszaboni Szerződés ratifikálásáról szóló parlamenti szavazást, mivel azt ellenzéki szavazatok nélkül képtelenek lettek volna sikerrel abszolválni, elvesztettek egy csatát az ellenzékkel szemben. A háborúnak viszont korántsem lehet még vége, mert annak végeredménye 2010-re, vagyis az akkor esedékes parlamenti választá- sokidejére lesz majd egyértelmű. Mindenesetre úgy néz ki, Robert Ficónak nem sikerül sem ajelképes gyeplő rángatásával, sem pedig ostorral megreguláznia a sajtót. Amellyel az a baja, ami általában a politikusokat jellemzi, nevezetesen, hogy nem arról, nem azt és nem úgy ír, ahogyan azt ők elképzelik a pártközpontok boszorkány- konyháiban, odahaza a nagyságos asszony, esetleg az ügyeletes maca mellett, no és a kocsmai haverok között. Erről csak annyit, hogy kutyából nem lesz szalonna. Amely közmondás, most kimondottan a politikusokra vonatkozik, hiszen tök mindegy, kormány- párti vagy ellenzéki-e az illetékes közszerepelő, tökéletesen egyformán utálja a sajtót. Konkrétan az újságírókat, ha azok nem a szájuk íze szerint írnak. Mert, ugye, kedves „elvtársak”, nap, mint nap előfordul, hogy adófizetők pénzéből eltartott közszereplőkként a legnagyobb gondotok egy-egy olyan újságíró puszta létezése is, j óbban mondva, írásai, amelyek rendeltetésszerűen közlik az olvasókkal, hogy tulajdonképpen hol lennétek ti a legjobb helyen. No, de ez most itt nem az ellenzéki politikusok szívatásának a helye, hiszen ókjelenleg jobban utálják a kormánypárti „ellenséget”, mint a szólás- és sajtószabadságot. Amelyeknek természetesen megvannak a kockázatai. Ami elromolhat, el is romlik alapon, például, tényleg vissza lehet élni a szólás- és sajtószabadsággal is. És a legkevésbé sem csak úgy, hogy avatatlan és jellemtelen emberek bitorolják hivatásszerűen a médiát. Hanem úgy, hogy elvileg és gyakorlatilag akár potenciálisan közveszélyes eszelősök, esetleg fizetett kalandorok is teret nyerhetnek a szólásszabadság jegyében. Egy Bósza nevű komáromi szatócs erre az élő példa, aki, ha kell, ha nem, ha törik, ha szakad, meg akarja csinálni, a szlovákiai magyarok területi autonómiáját. .. Félreértés ne essék, önmagában ezzel a „dél-fölvidéki” agyrémmel nem is lenne komolyabb gond. Még Bósza azon kinyilatkoztatásával sem, hogy közvetve bár, de „fegyveres konfliktust” vagy „nemzeti fölszabadító harcot” hirdetett meg, ha elképzeléseit továbbra is ignorálják a hivatalos szervek. A probléma ez esetben is a befogadó'közeggel lehet. Nevezetesen, bizonyos olvasókkal... Ha nem tudják, vagy nem akarják megszokni, hogy mindenekelőtt nekik kell disztingválniuk, azaz különbséget tenniük a Giziké meg a gőzeke között... JEGYZET Várakozó álláspont JUHÁSZ KATALIN A várakozásról szeretnék most értekezni. Olyankor úgy peregnek a percek életünk homokóráján, hogy alig tudatosítjuk, ismét elfecséreltünk egy fél órát, fél napot, vagy annál is többet, hogy ennyivel is csökkent az időnk ebben a galaxisban. A legvégén aztán szépen lepereg előttünk életünk, a liftre, banánra, buszra, fodrászra, orvosra várakozásokkal együtt. Mindez a múlt hét szerdáján foglalkoztatott eléggé intenzíven, amikor Budapestről Pozsonyba kellett eljutnom. Az történt, hogy telibe kapott a vasutassztrájk. Szerencsére akadt, aki helyettem is néz tévéhíradót, és idejében figyelmeztetett: felesleges elmetróznom a Keletibe. Na, most mi lesz? Az internetnek hála találtam egy autóbuszt, amelyre viszont nem a sofőrtől kellett jegyet venni, hanem egy utazási irodában, a város másik végén. Ez fél napos procedúrának bizonyult, a pesti tömegközlekedés nem helikopterverseny, az irodában meg persze álltak előttem a sorban. Aznap délelőttre már hiába terveztem volna bármit, még jó, hogy soha semmit sem tervezek meg részletekbe menően, stopperórával a kézben. Kiderült, hogy ha csak tíz perccel később érek oda, már nem fértem volna fel a luxusbuszra, amely egyébként Pozsony és Brünn érintésével Prágába közlekedik, általában félig üresen. Amikor a jól megérdemelt jegy már a zsebemben lapult, beálltam egy másik sorba egy kínai büfében, ahol viszont villámgyors a kiszolgálás. Aztán bevettem egy fejfájás-csillapítót, és vártam, amíg hatni kezd. A szálláson megnéztem a déli híreket, hogy legalább a képernyőn lássak vonatot aznap. Aztán irány a Népliget, ahol indulás előtt fél órával már legalább húszán vártak a buszra. Es elkezdett az eső cseperészni. Olyankor különösen lassan vánszorog az óramutató, a dzsekim átnedvesedésénél is lassabban, pedig a boltban azt állították, vízhatlan. A buszon újabb trauma: egy amerikai „akció-thrillert” vetített a figyelmes sofőr a kedves utasok lelki épülésére. A történet során legalább húsz autó szaladt egymásba, ideális filmválasztás egy távolsági buszra, olyan, mint repülőn nézni az Airport 3-at. Az első tíz percben elkezdtem várni a végét. Egyre türelmetlenebbül. A stáblistánál több utas megkönnyebbülten sóhajtott fel, úgy látszik, nem vagyok egyedül fóbiáimmal. Az államhatár a megszokott várakozás nélkül tényleg csak egy szimbolikus valami. Mire este nyolcra hazaértem kis lakomba, a vasutas-sztrájkot is.felfüggesztet- ték, azaz csak egyet kellett volna aludnom, hogy érvényes vonatjegyemet felhasználhassam. Én viszont utálok várakozni...
