Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-08 / 33. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 8. Sport 17 A hatvanegy esztendős, volt magyar szövetségi kapitány hét éve bajnokságot nyert a zöld-fehérekkel, most ismétlésre készül, ezúttal a második osztályban Csank János: „A Fradinak az élvonalban a helye” Csank János tavaly nyáron vette át az NB Il-es Ferenc­város futballcsapatát. A 61 éves egykori szövetségi kapitányt a Fradi múlt heti dunaszerdahelyi, eléggé zűrös vendégjátéka alkal­mával faggattuk. dent elnézett a ligetieknek, nem torolta meg kellőképpen a kímé­letlen szabálytalanságokat. A má­sodik félidő már inkább bikavia­dalra hasonlított, s éppen le akar­tam hívni védenceimet, amikor a legtöbbször a kárunkra tévedő játékvezető idő előtt lefújta az összecsapást. Jól tette! Csank János eligazítást tart az Artmedia elleni előkészületi mérkőzés szünetében Már régen itt kellett volna len­niük, ám mivel érvénytelen volt a klubunk által használt területre kiírt ötödik állami versenypályá­zat is, így a szigetországi befek­tető egyelőre hoppon maradt. Bí­zom benne, hogy február végéig befejeződik a bizonytalanság, s a hatodik tender már sikeres lesz, s új időszámítás kezdődik nálunk. Ilyen bizonytalan időszakban nem nehéz bánni a rutinos játé­kosokkal? Szerencsére ezzel egyáltalán nincs gond. Valamennyien azt valljuk: a Fradinak az élvonalban helye. Azon munkálkodunk, hogy júliustól a NB I-ben játszunk. Egyébként korábban több ko­moly anyagi gondokkal küszködő klubnál tevékenykedtem, például Vácott, Siófokon és a Videoton­nál. így van némi tapasztala­tom... Csak a harmadik helyről vár­ják az NB II tavaszi rajtját, le­dolgozzák a Kecskeméttel szembeni négypontos hátrá­nyukat? (Somogyi Tibor felvétele) Egyértelműen ez a célunk. Annál is inkább, hogy az Üllői úton fogadjuk a listavezetőt. Az első felvonásban odahaza sok ér­tékes pontot elhullajtottunk, ez tavasszal nem ismétlődhet meg. Hét éve bajnoki címet nyertem a Fradival, igaz most csak a máso­dik vonalban, de ismétlésre ké­szülök. SZABÓ ZOLTÁN Miként értékeli a felkészülés eddigi menetét? Nagyjából elégedett vagyok. Kár, hogy az Artmedia elleni ed­zőmeccsre nem később került sor, mert a ligetiek jóval előbbre tar­tanak a felkészülésben. Mi a ke­mény erőnléti edzéseket végzünk, a csallóközi összecsapásig mind­össze két találkozót vívtunk elég­gé gyenge ellenfelekkel (Pénz­ügyőr 7:0, Százhalombatta 4:0), ez a pályán is meglátszott. Nagy­on sajnálom, hogy a durva össze­csapáson Vincze Ottó hosszabb időre harcképtelenné vált. Remé­lem, a tavaszi rajtig felépül. Rajta kívül, Vasas, Nagy, Brettsteiner és a próbajátékon levő Piszonjuk baj­lódik sérüléssel. Véleménye szerint miért sza­badultak el az indulatok? Sajnos, a szlovák bíró sok min­NÉVJEGYKÁRTYA Név: Csank János. Születési hely/idő: Ózd, 1946. október 27. Magasság: 180 cm Súly: 76 kg Edzői pályafutása: Eger, Bé­késcsaba, Vác, Prodeftiki Pi­reusz, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Vác, Videoton, Ferencváros, Sió­fok, Videoton, Sopron, Győr, Diósgyőr, Ferencváros. Evezzünk békésebb vizekre. Egyelőre nem történt nagy játé­kosmozgás, de az őszhöz képest erősebbnek tűnik a gárda. Erősebbek is leszünk, hiszen csupán a veterán Horváth Péter távozott. Új szerzeménynek az angol Paul Shaw számít, Szkuka- lek Igor visszatért hozzánk, s biz­tatóan mutatkozik az ősszel Ve- csésen és Mosonmogyóvárott ven­dégeskedő Holczer, Fülöp, Szalay trió. Hogyan került a képbe pél­dául Szkukalek? Mivel gesztetei származású va­gyok, gyakran átugrom Rima­szombatba, s az egyik tavaszi meccsen ismerős figurát fedeztem fel a trencséni együttesben. Job­ban megnéztem, s kiderült, hogy Igor az. Januárban ő jelentkezett, de szükségünk is volt balhátvéd­re, annál is inkább, mert Vasas Zoltán megsérült. Szkuki most jobb formában van, mint amikor legutóbb láttam. A Fradi-szurkolók elsősorban Shaw-t dicsőítik. •Nem csoda, a 34 esztendős Ar- senalt is megjárt csatár klasszis fo­cista, igazi gólvágó. Rutinjára és találataira nagy szükségünk lesz a tavaszi bajnokikon. így utólag örülök, hogy a Peterborough, a Cardiff és a Bumley egykori táma­dója hasfalhúzódása miatt hiány­zott a dunaszerdahelyi meccsről... Úgy hírük, hamarosan újabb három angol játékos érkezik. SAKK- I HSS - 8 . v v ■ m ■ I ÉNÉINB I MNBS Nyári olimpiai játékok - 1900 Párizs: megjelentek a nők; érmek helyett esernyők, sétapálcák, fésűk... Magyar győztesnek idegen himnuszok TOMI VINCE Coubertin ér­demeinek elis­meréseként kapta Párizs az olimpia rende­zési jogát, de a francia báró sa­ját hazájában nem nagyon ta­lált megértésre és támogatásra. Szülővárosa nem volt kegyes az olimpiához. Senki sem figyelt oda A világkiállítás árnyékában bo­nyolították le, szinte senki sem fi­gyelt oda, tulajdonképpen a nagy nemzetközi vásár egyik nem túlsá­gosan érdekes műsorszáma volt. Végül is az olimpia versenyeire olimpiai stadion, megnyitó- és záróünnepség nélkül került sor, sőt, anélkül, hogy igazi közönségről, igazi érdeklődésről lehetne beszél­ni. A küzdelmeket sportklubok pá­lyáin rendezték vagy egyszerűen a természetben, réten, legelőn, erdő­szélen. Megalázóak voltak a tiszte­letdíjak is. Semmilyen érem, csak esernyők, sétapálcák, asztali naptá­rak, tollak, ceruzák, fésűk... Zűrzavarok sorozata A francia főváros mindmáig kide­ríthetetlen műsorával és eredmé­nyeivel a „zűrzavarok olimpiája­ként” vonult be a sporttörténelem­be. Mivel a vüágkiállítás, úgymond „hátsó udvarában” rendezték, a hi­vatalos versenyek közé egész sor szórakoztató számot iktattak. Ilyen volt az élőgalamb-lövészet és a vaddisznólövés, valamivel sporto- sabbnak mondható az akadályúszás és a kötélhúzás. Akadályúszás közben, nyilván a nagyobb cécó kedvéért, két lehorgonyzott hordón is át kellett vergődniük az úszóknak, majd a víz alatt kellett néhány mé­tert megtenniük. A „sima” 100 mé­tert az angol Jervis nyerte (1:16,4), a 200-at az ausztrál Lane (2:25,2). Vagyis Lane a második százával is agyonvágta volna Jarvist. Magyará­zat? Ajó ég tudja. Az úszószámokat a Szajna egyik holtágában tartották. Lehetséges, hogy a holtág csak tetsz- holtág volt: hol erre folyt, hol arra... 1. Bauer (Budapest, Ausztria) Elképesztően pontatlan volt a tá­jékoztatás. Diszkoszvetésben a ma­gyar Bauer Rudolf győzött 36,04 méterrel (forgással dobta ki a disz­koszt, ő lett a modem stílus megho­nosítója), mire a zenekar eljátszotta tiszteletére az amerikai himnuszt. Figyelmeztetés után a karmester el­játszatta a bandával az osztrák him­Bauer, a diszkoszvetés párizsi bajnoka (Képarchívum) nuszt. A sajtó is ilyen értelemben tu­dósított: 1. Bauer (Budapest, Auszt­ria) . „Ha még egyszer előfordul ez a sértés, akkor...” - tiltakoztak a ma­gyarok. Nem fordult elő. Sőt. Más­nap így jelent meg egy eredmény: 2. Wahle (Bécs, Magyarország). Ewry, a helyből ugró Különleges egyénisége volt az olimpiának a gumiembemek becé­zett amerikai Ray Ewry. Ötéves ko­rában gyermekbénulásban megbe­tegedett, tolószékhez volt kötve. Sok orvos .lemondott róla, egyik azonban minden egyes izmára gya­korlatokat írt elő. És Ewry legyőzte a betegséget, 24 éves korában elkez­dett járni. A futással próbálkozott, de az nem ment, a helyből ugrást mintha neki találtákvolna ki: három olimpián nyolc aranyérmet nyert. Például ilyen eredményekkel: helyből magas 165 cm, helyből távol 3,47 m, helyből hármas 10,58 m. Ismeretlen kormányos Az olimpián debütáló evezésben jegyzik minden idők legfiatalabb bajnokát, akinek a neve ismeretlen. A holland kormányos kettes túl sú­lyosnak találta navigátorát, és a döntőre egy hétéves francia kisfiút ültetett a kormányhoz, s az győze­lemre vezette a hajót. Aztán elfutott játszani a pajtásai közé. A nők vi­szont befutottak. Teniszben és golf­ban versenyezhettek, persze csak „tüchtig”, gondos, rendes ruhában. Amikor befejeződött a hosszúra nyúlt olimpia, az újságok megállapí­tották a rendetlen rendezőkről: egy­etlen hibátlan és nagyszerű húzá­suknak az atlétikai versenyeket követő tűzijáték bizonyult. Az öthónapos versenysorozatnak 50 ezer látogatója volt, a világkiállítás­nak 48 millió. ÖTKARIKÁS KRÓNIKA HOL, MIKOR: Párizs, 1900. május 14-szeptember 13. INDULÓK: 21 ország 1077 sportolója (ebből 12 nő) SPORTAGAK/VERSENYSZÁ- MOK: 9/56 MAGYAR ARANYÉRMES: Bauer Rudolf (diszkoszvetés -36,04 méter) MÉSZÁROS MIHÁLY Az esztendő első szupemagy- mester-versenye alatt óriási vesz­teség érte a sakkvüágot. Amíg a legjobbak Wijk aan Zee-ben har­coltak, Izlandon elhunyt a sakko­zás tizenegyedik világbajnoka, Robert James Fischer. Az évszá­zad mérkőzésén (1972-ben) az akkor még szovjet Borisz Szpassz- kijtól hódította el a trófeát egy halhatatlan párbaj után. Már ak­kor nagy vihart kevert a külön­böző követelményeivel, de végső­sorban ezeknek a gyümölcsét a mai nagymesterek aratják lé ma­gasabb pénzalapok formájában. Emlékezzünk meg a nagymes­terről egy csodás játszmájával: Szicíliai védelem Világos: Fischer- Sötét: Tál l.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.Hc3 Vc7 6.g3 Hf6? (Komoly hiba, sötét elfeledkezett a 6...a6 lépésről.) 7.Hdb5! Vb8 8.Ff4 He5 9.Fe2! Fc5 10.Fxe5! Vxe5 11.f4 Vb8 12.e5 (A sötét c8 futó csak passzívan figyelheti a játszma sorsát.) 12...a6 13.exf6 axb5 14.fxg7 Bg8 15.He4 Fe7 16.Vd4 Ba4 17.Hf6+ Fxf6 18.Vxf6 Vc7 19.0-0-0 Bxa2 20.Kbl Ba6 21.Fxb5 Bb6 22.Fd3 e5 23.fxe5! (A hírhedt taktikus el­len Fischer tetszetős vezéráldoza­tot hozott.) 23.. .Bxf6 24.exf6 Vc5 (Sötét nem tudja megmenteni a g8 bástyát.) 25.Fxh7 Vg5 26.Fxg8 Vxf6 27.Bhfl Vxg7 28.Fxf7+ Kd8 29.Fe6 (A két bástya a nyílt oszlo­pokon jóval erősebb a vezérnél.) 29...Vh6 30.Fxd7 Fxd7 (Első lé­pésénél mindjárt el is hullik a sze­gény futó.) 31.Bf7 Vxh2 32.Bdxd7+ Ke8 33.Bde7+ Kd8 34.Bd7+ Kc8 35.Bc7+ Kd8 36.Bfd7+ Ke8 37.Bdl b5 38.Bb7 39.g4Vh3 40.g5 Vf3 41.Bel + Kf8 42.Bxb5 Kg7 43.Bb6 Vg3 44.Bdl Vc7 45.Bdd6 Vc8 46,b3 Kh7 47.Ba6 és sötét feladta. 2575. számú fejtörő Világos indul, és két lépésben mattot ad. w A A & 2 1 A & I % * m & Ellenőrző jelzés - világos: Ka5, Vf2, Bc5, Hdl és f3 (5 báb). Sötét: Kd3, Vb7, Ba2, Hc2 és e2, Fh7, gy.: a4, b3, g7 (9 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (Laza- retská 12, 811 08 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Fe­ladványonként mattligás megfej­tőink között egy 400 koronás, li­gás megfejtőink között egy 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2574., a 2576. és 2577. számú fejtörőkkel együtt - 2008. március 3

Next

/
Thumbnails
Contents