Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-28 / 23. szám, hétfő
2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 28. www.ujszo.com RÖVIDEN ; ■ • Bósza új tévévitára hívja Slotát Komárom. Bósza János, a belügyminisztérium által feloszlatott Nomos Regionalizmus Polgári Társulás vezetője újabb tévévitára szólította fel Ján Slotát, az SNS elnökét. Az első tévés szereplésénél Ján Slota helyett a párt alelnöke, Anna Belousovova volt a vitapartnere. A komáromi vállalkozó szerint csupán a párbeszéd vihet előbbre. „Lehet, hogy először mindenki csak a saját véleményét kiabálja ki, de fokozatosan el kell jutnia odáig, hogy meghallgassa a másik felet. Ez hosszú folyamat, de én hiszek benne, hogy beindulhat a kommunikáció” - nyilatkozta lapunknak. Célja az, hogy minél szélesebb nyilvánosság előtt bizonyíthassa: a nevével jelzett társulás nem vall irredenta nézeteket, nem követ el bűncselekményt akkor, amikor az országon belüli önrendelkezésért harcol. „Slota az általa javasolt három kerülettel szintén meg akarja változtatni a jelenlegi közigazgatási formát, ő tehet ilyen javaslatot, én nem?” Bósza elárulta, néhány napon belül benyújtja fellebbezését a legfelsőbb bírósághoz a Nomos Regionalizmus betiltása miatt, (vkm) Mikloško az MKP-ról Budapest. A jelenlegi szlovák kormánykoalíció legalább nyolc évre tervezhet, ez pedig az ellenzékben levő MKP radikalizálódásá- hoz vezethet - mondta František Mikloško, a szintén ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) vezető politikusa Budapesten. A hosszan tartó ellenzéki lét az MKP radikalizálódását okozhatja, mert a Smer a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) túsza - mondta. Mikloško szerint a magyar-szlovák problémák örök érvényűnek tűnnek, azt kell azonban fő célnak tekinteni, hogy a szlovákok és a magyarok is egyenrangúnak érezhessék magukat Szlovákiában. Ugyanakkor a magyar kisebbség helyzete abból a szempontból sem egyszerű, hogy sem Szlovákiában, sem Magyarországon nem kezelik egyenrangú félként - vélekedett. Mint mondta, azt sem lehet látni, hogy a magyarországi politikusok konzultálnak-e a Szlovákiában élő magyarokkal, mielőtt az őket érintő kérdésekben nyilatkoznak. „A magyar kisebbség így Pozsony és Budapest túsza is” - jegyezte meg. Hangsúlyozta: nem ért egyet a magyar autonómiatörekvésekkel, ezt a gyakorlatban azért sem lehet megvalósítani, mert vegyes az etnikai összetétel. Politikailag lehetetlen egy magyar megye létrehozása is -tette hozzá. (MTI) Egyre több az influenzás Pozsony. Szlovákiában még nincs influenzajárvány, de hétről hétre növekszik a betegek száma. A Közegészségügyi Hivatal adatai szerint országos szintű járványról még nem lehet beszélni, de a környező országokban - Ausztriában, Magyarországon, Lengyel- országban - már tombol a járvány. Nálunk egyelőre csak lokális gócok vannak, az országos járvány kitörése a szakemberek szerint a következő hetekben várható. A múlt héten azt jelezték az orvosok, hogy 76 150 embert kezelnek felső légúti megbetegedéssel, közülük 15 737-en voltak influenzásak, 7,6 százalékkal többen, mint az előző héten. A legtöbb beteg Nyitra, Kassa és Besztercebánya megyében van, és a 6-14 éves korosztályból kerül ki. A múlt héten az országban összesen 41 óvodát, 125 alapiskolát és 9 középiskolát zártak be a megbetegedések miatt, (sán) Családtípusú árvaház Berzétén Berzéte. Az Ében Haézer polgári társulás úgy döntött, felújítja a faluban levő valamikori református iskolát. „Szervezetünk a református egyháztól vette bérbe a pusztulásra ítélt, teljesen kifosztott egykori iskolát. A gyülekezet erejét meghaladja a felújítás, de a községgel képesek lennék a valaha szebb időket élt épületet újból hasznossá tenni a közösség számára” - tájékoztatott Mudi Róbert lelkész. Egy hollandiai gyülekezetét szólítottak meg, amely hajlandó a berzéteiek igyekezetét anyagilag támogatni és kétkezi munkával segítem. „Ez év júliusában 50 holland testvérünk érkezik Észak- Gömörbe, hogy kétkezi munkával is segítsen” - mondta Mudi. Az épületben egy családtípusú árvaház lenne, egy fiatal házaspárnak nyújtanának lakást és megélhetést annak fejében, hogy hat árva gyereket nevelnek fel, a települést közösségi terem szolgálná, ahol helyet kapna a nyugdíjas- és az ifjúsági klub, a helyi népdalkör és a roma zenekar, (kov) Paszternák: felerősödőben a zsidóellenesség Holokauszt emléknap ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. A helyi zsidó hitközségben tegnap megemlékezést tartottak az ENSZ által az Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábor felszabadításának évfordulójára meghirdetett holokauszt napon. A megemlékezés szomorú előjátéka volt, hogy pénteken ismeretlenek horogkereszteket és 88-as számot mázoltak a zsinagóga falán található holokauszt- emléktáblákra. A szégyenletes jelképeket már eltávolították. Paszternák Tamás szerint felerősödőben vannak a zsidóellenes hangok a városban. „Ennek egyik bizonyítéka, hogy az emléktáblafirkálásról hírt adó egyik hazai magyar hírportál fórumában a hozzászólások némelyike kimerítette a holokauszttagadás tényét, sőt volt olyan vélemény, hogy mi fújtuk le a táblát. Ilyesmik mellett nem lehet szó nélkül elmenni, kértük a hírportál működtetőjét, határolódjon el ezektől a véleményektől, de legnagyobb sajnáltunkra ez még (tegnap délutánig - a szerk. megj.) nem történt meg” - mondta felháborodottan Paszternák Tamás. A hitközség egyébként az utóbbi években nyitott a széles nyilvánosság felé, több kulturális-nevelő programot szervezett, ezekre zsidókat és nem zsidókat egyaránt várnak. Paszternák szerint az oktatás-nevelés, egymás kultúrájának megismerése által lehet elejét venni a péntekihez hasonló incidenseknek, (vkm) A Szlovák Megújhodási Mozgalommal állhat kapcsolatban a „Hedvig-lőgyakorlatot" rögzítő rendőr Radovan és a légionáriusok A Tátrai Hadtörténeti Klub (Tatranci) tagjai a cseh légionáriusoknak állítandó érsekújvári emléktábla gipszmásolatával (Képarchívum) Érsekújvár. Miután lapunk szombati számában megjelent, hogy értesüléseink szerint a „Hedvig-bábura” lövöldöző fiatalokról az érsekújvári Radovan Hegyi készítette a videofelvételeket, az információt több olvasónk, köztük Radovan Hegyi egyik volt iskolatársa és egy rendőr is megerősítette lapunknak. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS További érdekes információkkal szolgált a városi képviselő-testület egyik volt tagja, akitől megtudtuk, hogy bár Radovan apja magyar származású, nem szívesen beszél magyarul. ______Hegyi, Legény______ Újabb adalék, hogy állítólag Hegyi írta alá azt a kérvényt, amelyet két éve a Slovenské Hnutie Obrody (Szlovák Megújhodási Mozgalom) Érsekújvári járási szervezete címzett az önkormányzatának, és szobor vagy emléktábla felállítását kérte a cseh légionáriusok emlékére. Peter Legény, a Szlovák Megújhodási Mozgalom járási vezetője a 2006-os áprilisi képviselő-testületi ülésen azzal érvelt, hogy a török megszállás korára emlékeztető emlékműhöz hasonlóan fel kell állítani a cseh légionáriusok emlékművét is. Érsekújváron: 1922. június 4-én tették le a városban és környékén 1919-ben elesett 92 cseh légionárius emlékoszlopának alapkövét. Ľudovít Okánik kanonok, volt nyitrai ispán akkor kijelentette, ez a szent sírhalom lesz a biztosíték arra, hogy az elmagyarosított Érsekújvár rövidesen ismét egészen szlovákká válik. Légionárius emlékmű - petíció és ellenpetíció Az eredetileg félmillió koronára tervezett emlékmű felállításának gondolata felháborodást váltott ki az érsekújvári lakosság körében. „Mi, Érsekújvár polgárai petícióban arra kérjük a képviselő-testületet, érvénytelenítse a határozatot, amelyet a cseh légionáriusok tiszteletére állítandó emlékműről hozott. Az emlékmű megépítése mélyen érintené a város magyar lakosainak nemzeti büszkeségét, és sértené Érsekújvár szlovák és magyar lakosainak békés együttélését” - állt a petícióban. Több százan írták alá a megújhodási mozgalom ellenpetícióját is. A képviselők végül úgy döntöttek, 50 ezer korona értékben emléktáblát állítanak a légiósoknak. A pozsonyi Tomáš Achs műhelyében elkészült az emléktábla, ám azt a művész megrepedve hozta be a megegyezett időre a városházára, emiatt a mai napig nem leplezték le. Az emléktábla gipszöntvényét a Tátrai Hadtörténeti Klub (amely nem történészekből, hanem „légiósdist” játszó fiatalemberekből áll) 2006-ban a fővárosban már bemutatta. Tegnap megpróbáltuk elérni Peter Legényt, hogy megtudjuk: tagja-e Radovan Hegyi a megújhodási mozgalom érsekújvári szervezetének, de nem sikerült vele felvenni a kapcsolatot. Sportnap - lőgyakorlat Szímőn Az érsekújvári Szlovák Megújhodási Mozgalom számára sem ismeretien a szímői lőtér, honlapja szerint sportnapokat, pontosabban lőgyakorlatokat tart itt tagjai és szimpatizánsai számára. Az oldalon elolvasható, milyen fegyvereket próbálhatnak ki az érdeklődők. A felsorolásban szerepelnek azok is (például az 58-as gépfegyver), amelyek láthatók a Hedvig-céltáblára lövöldöző fiatalembereknél. (sz) Ján Kubiš külügyminiszter és Haraszti Miklós sajtószabadságért felelős EBESZ-megbízott tanácskozása Szlovákia egyeztet az új sajtótörvényről ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ján Kubiš szlovák külügyminiszter ma egyeztet az EBESZ sajtószabadság-képviselőjével az új szlovák sajtótörvény tervezetéről, amely már a jövő héten a parlament elé kerül. A szlovák külügyminiszter nem érti, Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője miért anélkül adott ki nyilatkozatot a szlovák sajtótörvénnyel kapcsolatban, hogy hivatala egyeztetett volna Pozsonnyal. Kubiš leszögezte: Szlovákia kész megvitatni az EBESZ-szakértőkkel a sajtótörvény-tervezetet. A készülő törvényt a szlovákiai szakmai szervezetek, kiadók és az újságírók több tervezett korlátozó rendelkezés miatt bírálják. Az egyik leginkább kifogásolt elképzelés az, hogy a közéleti szereplőknek, politikusoknak minden olyan esetben joguk legyen választ elhelyeztetni a lapban, ha úgy vélik, egy-egy sajtó- orgánum nem megfelelő módon számol be róluk, tevékenységükről. Az ilyen válaszokat a sajtónak kötelezően közölnie kellene. „Az ön levelét a sajtóhír kiadásával egyidejűleg kaptam meg, amit inkorrektnek tartok- írta Kubiš Harasztinak. - Ha ez az a mód, miként hívja fel a figyelmet hivatala tevékenységére, akkor szerintem elhibázott. Az EBESZ intézményeinek eredményessége az érvekkel felvértezett ügyek számában rejlik, nem pedig a sajtóhírek számában” -áll a levélben. Kubiš szerint csak az olyan közös konzultációk vezethetnek a kívánt végeredményhez, amelyek során hajlandóság mutatkozik mindkét fél érveinek megfontolására, (kor) Kašický távozása: a kormány politikai kultúráról beszél, az ellenzék kikényszerített (le)lépésről Nem tudni, kik álltak a gyanús pályázatok mögött ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Amint várható volt, a tegnapi tévés vitaműsorok központi témája František Kašický védelmi miniszter lemondása volt. A közttelevízióban Marek Maďarič kulturális miniszter azt mondta, Kašický távozása a politikai kultúra megnyilvánulása volt. Emellett kiemelte, szerinte az is lényeges, hogy „az államkasszából egy koronát sem fizettek ki” ezekre a gyanús közbeszerzésekre. „Olyan lükék azért nem vagyunk...” Milan Hort (SDKÚ) szerint Kašický rosszul vezette a tárcát és eleve nem volt megfelelő a posztra. Ezt Robert Kaliňák jelenlegi belügyminiszter szavai is alátámasztják, aki 2004-ben egy parlamenti bizottsági ülésen kijelentette, nagy hiányosságok mutatkoztak a katonai hírszerzésben, amelynek éléről akkor Kašickýt eltávolították. „Ha arra nem volt jó, hogyan lehetett volna jó miniszter?“ - tette fel a kérdést. Hort szerint Kašickýt már korábban vissza kellett volna hívni - a nyitranováki hadiüzem felrobbanásakor vagy az Ikores cég kétes tenderügyei miatt -, ráadásul az ellenzék és a koalíciós HZDS nyomására mondott csak le. Maďarič szerint az ellenzék aludt ebben az ügyben is, „még egy sajtótájékoztatót sem tudott összehívni”, a kormányfő időben lépett. „Olyan lükék nem vagyunk, hogy elhiggyük, egy hivatalnok elírása volt az egész” - tette hozzá Hort. Szerinte a védelmi tárca mögött a Smer lobbicsoportjai állnak. Volt kitől tanulni Végül kitértek a készülő sajtó- törvényre, és az azt ért EBESZ- kritikára. Maďarič szerint a szervezet sajtószabadság-felelőse „nem volt objektív”, mert egyoldalúan tájékoztatták őt a szlovákiai kiadók. Hort szerint nem lehet ilyen légkörben - amikor a miniszterelnök a sajtót hazugnak mondja - ilyen törvényt elfogadtatni. Véleménye szerint „elbűvölő, hogy a kormány az EBESZ kifogásait úgy kezeli, ahogy annak idején a Mečiar- kormány a nyugatról érkező észrevételeket”. Kettős keresztek és Jánošík Martin Frone KDH-alelnök arról beszélt, hogy Kaliňák belügyminiszter is megérett a visszahívásra. A védelmi miniszterrel kapcsolatban az a lényeges, kik állhatnak a kétes pályázatok mögött. A kormánykoalíció hazafiasságáról elmondta: „nem abban kellene versenyezni, ki állít több és nagyobb kettős keresztet vagy szobrot”, a nemzetpolitikai érdekeket kell hatékonyan védeni az EU-val szemben. Vitapartnere, Anna Belousovova SNS-al- elnök azt mondta: „Örülök, hogy megélhettem, hogy a kormányfő Jánošíkot tartja példaképének.” Politikai Alzheimer-kór A Markíza televízió testre szabva vitaműsorának vendége a parlament jelenlegi és volt elnöke volt. Pavol Paška (Smer) házelnök szerint „nem volt korrekt”, ahogy az ellenzék a múlt heti rendkívüli parlamenti ülés előtt viselkedett. „Öt perccel a határidő lejárta előtt nyújtották be a kormányfő leváltásáról szóló indítványt”. Pavol Hrušovský KDH-elnök erre azt válaszolta: „négy évig, amíg a parlament elnöke voltam, egy ülés sem kezdődött este hétkor”. Paška szerint az ellenzék politikai Alzhei- mer-kórban szenved, a kormányt most olyasmikért hibáztatja, amiket ők sem csináltak másként, amikor hatalmon voltak. Hrušovský véleménye szerint nyugtalanító, ha a parlament elnöke kórházba, a kormányfő meg egyenesen börtönbe küldi az ellenzéket. (MSz)