Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-26 / 22. szám, szombat

20 TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - SZOMBAT ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 26. www.ujszo.com MŰSORAJÁNLAT A. Christie: Szunnyadó gyilkosság ml, 20.15. Angol bűnügyi film. Gwenda huszonegy éves, fél éve van férjnél, és most életében először Angliába érkezett. Házat szeret­ne venni, hogy főijével majd ott éljenek, hiszen Új-Zélandról ide szándékoznak települni. Gwenda a dél-angliai tengerparton kezd házkeresésbe, és alig egy hét múlva rátalál a tökéletes házra. Úgy ér­zi, máris az otthona, csak egy kevés felújításra szorul. Nemsokára azonban aggódni kezd. Szerinte nem normális, hogy minden változ­tatás, amit rendel, a ház eredeti állapota helyreállításának bizonyul. A falu Markíza, 21.40. Amerikai thriller. Első pillantásra ez a XIX. század végi falu tökéletes képet nyújt, lakosai idillikus körülmé­nyek között, harmonikusan él­nek. Ez az összetartó közösség azonban azzal a szörnyű tudattal él együtt, hogy a falut körülvevő erdőben különös teremtmények élnek. Ezek a titokzatos lények nem jönnek a faluba, a falubeliek nem lépik át az erdő határát. Ez a hallgatólagos megállapodás biz­tosítja a viszonylagos békét. James Bond: A holnap markában TV2, 22.05. Angol kalandfilm. Valaki egymás torkának akarja ug­rasztani a vüág nagyhatalmait. A nyomok Elliott Carver-hez, a nagy befolyású sajtómogulhoz vezetnek, aki hatalmas médiabirodalma segítségével könnyedén manipulál bárkit. Ha Carveren múlik, az egész világon úrrá lesz a káosz. Itt csakis egyvalaki csinálhat rendet! Bond, James Bond... Bond először Carver szexis feleségét, - korábbi barátnőjét - Parist próbálja megkörnyékezni, majd egyesíti erőit Wai Linnéi, a lélegzetelállítóan gyönyörű kínai ügynöknővel... Ősrobbanás RTl Klub, 16.45. Amerikai ka­tasztrófafilm. Sorra gyulladnak ki és robbannak föl az épületek, és míg a városüzemeltetés igaz­gatója, Scott Daniels biztos ben­ne, hogy ez a föld mélyéből elő­törő gázoknak köszönhető, ad­dig a tűzoltók parancsnoka egy notórius gyújtogatóra gyanak­szik. A két szakember egymás torkának ugrik, Scott ki akarja üríttetni a várost, Patterson mindeközben Scott lejáratásán fáradozik. Hamarosan azonban beigazolódik Scott feltevése: a föld alatti gázok nyomása meg­változott és hatalmas katasztró­fa van készülőben... McBride: Éjfél után üt az óra STV1, 17.00. Amerikai krimi. A kaliforniai védőügyvédnek, Mc- Bride-nak lehetősége nyílik, hogy a törvényhozó rendszer működé­sének másik oldalát is megismeije, amikor megbízást kap, hogy bí­ráskodjon egy gyilkossági kísérlet ügyében, melyben a vád képvise­lője tapasztalt, öreg riválisa, Bred Leyton. A kómában lévő áldozat a milliomos Craig Harriman, akit Pacific Palisades-i szállásán mérgez­tek meg, tanúként nem merülhet fel. A vádlott, fiatal és gyönyörű fe­lesége, Claire, az idős férfi halálán neki van a legtöbb nyernivalója. PÁTRIA A Szlovák Rádió Magyar Szerkesztőségének műsora az 567, 702, és az 1098 kHz-es hullámhosszon: 7.00 Hírek 7.15 Slágerhullám 8.00 Térerő 9.00 Hétről hétre 12.00 Hírek 12.10 Népek zenéje 12.30 Téka 13.00 Zenés köszöntő 14.40 Hírek A HÉTRŐL HÉTRE MAGAZIN TARTALMA PÁTRIA rádió, 9.00. A magazin témái: Egy hónap leforgása alatt kétszer próbál­ta kihúzni a miniszterelnöki bársonyszéket Robert Fico alól az ellenzék, mindkét alkalommal sikertelenül. A műsorban arról kérdezik az elemzőt, volt-e egyálta­lán értelme a legutóbbi próbálkozásnak, nyert, vagy inkább veszített vele az el­lenzék, és mennyire álltak szilárd lábakon a kormányfő ellen felhozott vádak? Egész héten ülésezett az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, amelyen az el­nöklő ország, Szlovákia ismertette prioritásait. A Strasbourgban történtekről Berényi Józsefet, az ET kisebbségi jogi albizottságának új elnökét kérdezik. A csa­ládi háttéren is múlik, ki milyen tanuló - derül ki egy - az OECD megbízásából szlovákiai iskolákban végzett felmérésből. A szakemberek -vizsgálódásuk során - arra a megállapításra jutottak, hogy nálunk a család társadalmi és vagyoni hely­zete nagyobb befolyással bír a serdülőkorúak tanulmányi előmenetelére, mint a fejlett államokban. Vagyis, az alacsony jövedelmű szülők gyermekei az iskolában gyengébb eredményeket érnek el, mint a jómódúaké. A témával kapcsolatban egy pedagógus nyüatkozik tapasztalatairól. A szerkesztő Rózsár László. KOSSUTH 9.00 Útitárs 10.00 Szombat délelőtt 12.01 Krónika 12.20 Történet, hangsze­relve 13.05 Kabaréklub, 22. 14.04 Cigányóra 15.05 Zöldövezet 15.30 „Ma­gyarországról jövök...” 16.04 Időt kérek 17.04 Az én hetem 17.30 Krónika 17.50 Sportvilág 18.04 VUágóra 18.35 Gazdasági magazin 19.05 Sportvilág 19.27 Határok nékül 20.04 Rádiószínház 21.30 Hunyady Sándor meséli 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.30 Esti beszélgetés 23.04 Arcvonások PETŐFI 5.00 Zenei válogatás 7.03 Zenés délelőtt 12.03 Zenei válogatás 14.03 Kíván­ságműsor 19.03 Zene olvasáshoz 22.00 Esti mix Scott Daniels (Joe Lando) TV-MÜSOROK ml TV2 RTL KLUB MARKÍZA 5.50 Nap-kelte 6.00 TV2-matiné. Benne: Talpig 6.00 Slayers - A kis boszorkány 6.00 Rajzfilmsorozatok 8.00 Hétmérföld zűrben; Marsupilami; Jap._anim. sorozat 8.15 Herkules IV., 22/10. 8.35 Delta Kenguk, Levelek Félixtől, 6.30 Kölyökklub. Tsubasa kapi­9.05 Két cent és Paprika 9.10 Pingvinek. Rajzfilmsor., 26/4. Spongya Bob kockanadrág; tány; Digimonszelidítők; Vad­Amerikai vígjáték 9.20 Blanche, 26/20. Született kémek; Frédi és Bé­macska kommandó; Hupikék 10.50 Film a filmről 9.25 Heuréka! Rajzfilmsor., 39/4. ni, avagy a két kőkorszaki törpikék; Blinky Bili kaland­11.10 Csupasz pisztoly 9.35 Az ezüst vadló, 39/22-23. szaki. JETIX: W.I.T.C.H.; jai; Pokemon; Winx Klub Amerikai vígjáték 10.35 Pizsama-parti I. Sor., 26/6. Walter Melon, szuperhős 8.50 Disney-rajzfümek. Mickey 12.40 Cserebere szerelem 11.05 Odüsszeusz kalandjai, 19. rendelésre egér klubja; Gumimadk, Amerikai vígjáték 11.35 Egy kamaszlány naplója I., 10.00 Szurikáták udvarháza, 21. Balu kapitány kalandjai Lloyd Rockwell New Yorkból 13/8. 10.30 így készült 10.25 Hívjon! Játsszon! Nyeljen! és Susie Wilding Londonból 12.01 Hírek a Kalandorok c. fűm 11.10 Receptklub lakást és munkát cserélnek 12.10 Fogadóóra 11.00 Sí-Kalandjárat 11.30 Ötletház egy hónapra a cégek között 12.40 Momentán 11.35 Babavüág 12.00 Híradó - déli kiadás szervezett tapasztalatcsere 13.10 Klipperek 2.0 12.10 Tökös csajok. Ném. sor., 2. 12.10 Autómánia keretében. Először persze ne­13.40 Lég-Tér 12.40 Ed. Am. sor., 44. 12.45 Ki vagy dokj? Am. sor., 3. hezen boldogulnak a meg­14.10 ÚtPekingbe 13.30. JAG - Becsületbeli ügyek 13.45 Tequüa és Bonetti legújabb változott körülmények kö­Olimpiai magazin Ném.-am. sor., 203. kalandjai, 4. zött... 14.40 TS - Műkorcsolya és jégtánc 14.30 Bűbájos boszorkák. Sor., 122. 14.40 Tengeri őrjárat. Krimisor., 16. 14.20 Dante pokla Eb. Nők 15.30 Csillagkapu. Sci-fi sor., 153. 15.45 Döglött akták I. Krimi, 15. Amerikai katasztrófafüm 17.20 Szigetek ismeretlen tájakon 16.30 Jericho. Am. krimisor., 19. 16.45 Ősrobbanás 16.20 Ugly Betty L, 23/5-6. Ném. útifilmsor. 17.25 Az elveszett ereklyék fosztó­Amerikai katasztrófafilm 18.00 A tetőn. Pletykálkodás 18.10 Ötcsillagos szerelem gatói. Kalandfilmsor., 33. 18.30 Híradó - esti kiadás ismert személyekről Ném. sor., 20/20. 18.30 Tények - Hírműsor 19.00 Fókusz plusz 18.50 Időjárás 19.00 Luxor-show 19.00 Magellán 19.30 Dirty Dancing - Piszkos tánc 19.00 Híradó, sport 19.30 Híradó este 19.35 Activity szüveszter (ism.) Amerikai film 19.30 Társadalmunk krémje 20.00 Ötöslottó-sorsolás 20.15 Gagyi mami. Am.-ném. 21.45 Rossz társaság 20.00 A megmentő. Akciófilm 20.15 Agatha Christie: Szunnyadó akcióvígjáték Amerikai akcióvígjáték 21.40 A falu. Am. thriller gyilkosság. Bűnügyi film 22.05 James Bond: 0.10 Kegyetlen játékok 2. 23.45 Odaát. Am. horrorsor., 21.55 Hírek, sporthírek A holnap markában Amerikai thriller 22/18. 22.15 Menekülő gyermekek Angol kalandfilm 1.50 Horrortár-A jövő ősembere 0.35 Drakula. Am. horror Olasz tévéfilm, 2/1. 0.20 Telhetetlen űr. Am. sci-fi Amerikai sri-fi 2.45 Csupasz pisztoly. Am. film 0.05 Pengető. Koncerte kaz 2.00 Ed. Am. sor., 44. 3.20 Fókusz plusz (ism.) (ism.) A38 hajón 2.50 Magellán (ism.) 4.10 Dante pokla. Katasztrófafilm SZLOVÁK TELEVÍZIÓI 5.05 A világ képekben 5.35 Európa palotái, 3. 6.30 Rajzfilmsorozatok gyerekeknek 8.05 Anyajegy. Csehszl. tévésor., 7/3. 8.35 Képben vagy? 9.05 Sportvetélkedő gyerekeknek 9.35 South Beach. Am.sor., 8/3. 10.15 Örök nyughatatlanok. Sor., 22/5. 11.05 Ushuaia-expedíció 12.00 Őslények nyomában. Sor., 3. 12.30 Motorosok magazinja 13.05 Találd ki, ki hívott meg? 13.35 Providence. Am. sor., 17/9-10. 15.10 Bartali. Életrajzi filmdráma, 2/2. 17.00 McBride: Éjfél után üt az óra Amerikai krimi 18.30 S.O.S. Szórakoztató műsor 19.05 Esti mese 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Postaláda. Váratlan találkozások 21.10 Igaz történetek. Könnyek nyoma. Am. filmdráma 22.40 A pokol konyhája. Krimithriller 0.50 A Vöröskereszt lovagja Algériai-fr.-orosz.-sp. film 2.30 S.O.S. Szórakoztató műsor SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 5.55 Hírek 6.15 Hírek magyar nyelven 6.25 ČT-híradó 6.50 Hírek és kommentárok 7.10 Szélsőséges időjárás. Dok.sor., 3. 8.00 Élő körkép 8.40 Reflets I. Francia nyelvlecke, 26/16. 8.50 Vice-Versa. Fr. ifjúsági sor., 26/16. 9.15 Gombocska 9.45 Híres emberek. Indira Gandhi 9.50 Auschwitz - A nácik és a végső megoldás, 6/2. 10.35 Rendőrségi magazin 10.45 A remény útjai 11.15 Csupasz tudomány, 13/9. 12.05 Iszlám Európában, 10/2. 12.35 Munkakutyák 13.00 Dokumentumfilm 13.20 Félhang. Gospelzenei magazin 13.45 Környezetvédelmi magazin 14.15 Tempó 14.30 A madarak élete. Dok.sor., 10/2. 15.20 Kapura 16.00 Farmergazdaságok 16.15 Irány Peking, 2. 16.50 Jégkorong Extraliga-mérkőzés 19.30 Híradó, Kenő 10 20.00 A világkultúra története Észak-szíria 20.55 Őrangyalok. Talkshow 21.30 Oroszlán télen. Am. történelmi dráma, 2/2. 22.50 Pozsonyi Dzsessznapok 2007 23.40 ČT-híradó 0.10 Külvárosi rendőrök. 01. sor., 51. 1.05 Motorosok magazinja 1.30 Hírek m2 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát Expressz 5.50 Nap-kelte 8.00 Nap-kelte plusz 9.00 Angelina, a balerina. Rajzfilm­sor. 9.10 Cirmos őrmester. Rajzfilmsor. 9.20 Az idő kalandorai, 26/23. 9.45 A fekete város. Tévésor., 7/6. 10.45 Szívtipró gimi V. Sor., 40/33. 11.30 „Kodály után, száz évvel”, 10/3. 12.04 Gastroblues. Magy. zenés dok.film-sor., 13/4. 12.25 Tanuljunk szakmát! 12.55 A vüág legjobb konyhafőnökei, 14/7. 13.20 Az én grundom, 4/1. 13.45 Ész-lények. Fr. ism.térj. sor., 5/3. 14.40 Mesterségem, te gyönyörű 15.05 Az Ushuaia expedíció, 16/11. 15.55 Nyomorultak. Sor., 4/3. 17.40 Egészségszervíz, 5/1. 18.05 Klikkerek 18.35 Popsziget. ír zenés dok.sor., 21. 19.00 Bravó Tv 19.30 Esti mese 19.55 Hungária Kávéház 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek 20.55 Időjárás-jelentés 21.00 Natalie Wood rejtélyes élete Am.-ausztrál film, 2/2. 22.30 A sanghaji asszony. Am. film 0.00 Nap-nyugta DUNA TELEVÍZIÓ 5.10 Duna tér 5.20 Gazdakör válogatás 5.50 Agora (ism.) 6.50 Nyelvőrző (ism.) 7.15 Hol volt, hol nem volt (ism.) 7.35 Tweeniék, 104/100. 7.55 Kisvakond és barátai. Mesesor. 8.00 Ördögi szerencse, 10/9. 8.35 Az erdő védelmezői, 14/11. 9.00 Cimbora 9.30 Rigócsőr király. Színházi közv. 11.10 Talpalatnyi zöld 11.45 Híradó 12.05 Duna tér 12.15 Isten kezében 12.45 Élő népzene 13.15 Majd most kiderül. Am. film 15.05 Az amszterdami Van Gogh Múzeum. Holl. ism.telj. film 15.45 Indián olimpia. Ang.-fr. dok.film 16.35 Kézjegy 17.15 Duna tér 17.30 Mese 18.00 Híróra 18.35 A simlis és a szende, 65/19. 19.15 Találkozás Roman Polanskival 19.25 A zongorista Ang.-fr.-holl.-ném. film 22.00 Dunasport 22.15 Luther. Am.-ném. film 0.20 14. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál 0.55 Vers JOJ 5.10 Vadmacskák naplója VII. 6.10 Rajzfilmsorozatok gyerekeknek 8.15 Star Wars: A Jedi visszatér Amerikai sci-fi 10.40 Okostojás. Am. vígjáték 12.20 Szerelem játéka. Am. vígjáték 14.20 Mami, mikor leszel már felnőtt? Ném. vígjáték 16.00 Filofax. Am. film 18.00 Felderített gyilkosságok Ném. dok.sor. 19.00 Videoshow 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.00 Egy gyilkosság forgatókönyve Amerikai krimi 22.00 Mach 2. - Merénylet a levegő­ben. Am. akcióthriller 0.00 A sebezhetetlen. Thriller ČT 1 6.30 Rajzfilmsorozatok 7.33 Garfield és barátai, 26/16. 7.55 Hurrá, iskola! Fr. sor. 8.10 Apa csak egy van. Am. film 9.45 Packal nyomozó esetei 10.25 Hanuman - A majmok királya Fr.-indiai kalandfilm 12.00 Hírek 12.05 Egy hét a régiókban 12.30 Motorosok magazinja 13.15 A vadon birodalma. Elefántok 14.15 Ötletmagazin 14.40 Bűvölet Vili., 54/11. 15.30 Nagy durranás. Am. film 17.20 Taxi 18.00 Hírek 18.10 Maharal - A talizmán titka, 5/4. 18.45 Esti mese 19.00 Híradó 20.00 Eurosong 2008. Zenés szórakoztató műsor 21.40 A hűtlen. Am. filmdráma 23.45 Hírek, sporthírek 0.00 Fekete angyalok. Cseh krimisor. ČT 2 7.50 Panoráma 8.30 Bolygónk, a Föld. Az északi sarktól a déli sarkig, 11/1. 9.20 Folklórmagazin 9.45 A vidék 10.05 Gazdit keresünk 10.25 Sí Vk - női műlesiklás 11.35 A Simpson család IX. 13.05 Game Page 13.25 Sí Vk-női műlesiklás 14.30 Szabotázs 15.00 Mozimagazin 15.25 Mi az igazság? A Biblia és Darwin 16.10 Kamerával az utakon 17.05 Bálnák tengere 18.00 A cseh nyelvről 18.15 Kalandozás a művészetekben 18.30 Kultúra.cz 19.00 Híres klasszikusok 19.15 Jaroslav Ježek: Zongoraverseny 19.35 A Simpson család IX. 20.00 Sóska, sült krumpli. Vígjáték 21.30 Egy nap a Dejvicei Színházban 22.25 yytmix 23.20 Éjszaka az Angyallal 0.50 Motel. Ang. sor., 12/4. HALLMARK 6.00 Gyermekkönnyek. Filmdráma 8.00 D’Artagnan lánya Am.-horv. kalandfilm, 2/1. 10.00 A csikó. Am. filmdráma 12.00 D’ Artagnan lánya Am.-horv. kalandfilm, 2/1. 14.00 Tengeri őrjárat. Sor., 13/9. 15.00 Tengeri őrjárat. Sor., 13/10. 16.00 Augusta lázadása. Am. fűm 18.00 Kisvárosi gyilkosságok Angol krimi 20.00 Vad szívek. Am. filmdráma 22.00 George Gently. Ang. krimi 0.00 Augusta lázadása. Am. film F1LAA+ (cseh nyelven) 13.45 Tommy és a vadmacskák Kalandfilm 15.25 100 nő. Am. vígjáték 17.00 Az út. Fr. film 18.35 Nindzsa kölyök. Am. film 20.05 A szeretet ereje. 01. film, 2/2. 21.55 Titkok könyvtára - A Szent Lán­dzsa küldetés. Am. sci-fi 23.30 Szem 2. Hong. thriller (magyar nyelven) 13.50 Rockkastély. Vígjáték 15.55 Tibor vagyok, de hódítani akarok! Magy. film 17.30 Kisvárosi gyilkosságok. Krimi 19.30 Balhé Bronxban. Akcióvígjáték 21.10 Gyilkos múlt. Am. film 23.20 Átváltozás. Horror HBO 6.00 Nászút az anyámmal. Vígjáték 7.30 Fűszerek hercegnője Ang.-am. film 9.05 Mozi! Mozi! Mozi! 9.35 Elsa és Fred. Sp.-agr. film 11.25 Mr. Tűsarok. Am.-ang. vígjáték 13.10 Bobby, a hűséges terrier Ang. kalandfilm 14.55 Rumlis vakáció. Vígjáték 16.35 DOA: Élve vagy halva Am.-ang.-ném. kalandfilm 18.00 Fekete dicsőség. Am. filmdráma 20.00 Lúzer SC. Am. vígjáték 21.25 Kidobós: Sok flúg disznót győz Am.-ném. vígjáték 0.35 A Bristol banda. Am. krimi ORF1 12.55 Az életem és én 13.15 Sí VK, női óriás-műlesiklás, élő vagy 13.25 Különcök és stréberek 14.05 Mindenki gyűlöli Christ 14.25 Halló, Holly! 14.30 SíVK, északi összetett, síugrás HS 100, összefoglaló vagy 14.50 A Simpson család 15.15 Sí VK, északi összetett, Seefeld, élő vagy 15.20 Smallville 16.00 Rali 16.45 Sí VK, síugrás, élő vagy 16.50 Fivérek és nővérek 17.30 Született feleségek 18.15 Szívek szállodája 19.00 Találd ki, kijön vacsorára 19.30 Newton 20.15 Fogadjunk, hogy...? 22.40 A múmia. Am. kalandfilm PRQ7 12.25 Oroszlán Las Vegasban 12.50 A Simpson család 13.20 Mindenki gyűlöli Christ 13.50 Két és fél férfi 14.15 Malcolm 15.15 A csapat 16.10 Freddie. Am. vígjátéksor. 17.00 Ki vagy, Doki? Ang. kalandfilmsor. 18.10 Ki vagy, Doki? Angol filmsor. 19.10 Talk, talk, talk fun. Show 20.15 Hazárd megye lordjai Am. akcióvígjáték 22.15 Vas. Am. akciófilm 23.50 Jackass - A vadbarmok támadása. Am. vígjáték EUROSPORT 3.30 Tenisz 8.30 Tenisz. Ausztrál nyílt bajnokság, nők, döntő 9.30 Síugrás Vk 10.30 Alpesi sí 11.15 Sífutás Vk, férfiak, 15 km, szabad stílus 12.00 Alpesi sí Vk, férfiak, lesiklás Élő adás 13.30 Alpesi sí 14.15 Műkorcsolya Eb 16.45 Tenisz. Ausztrál nyílt bajnokság, nők, döntő 18.00 Labdarúgás. Afrikai Nemzetek Kupája, Ghána: Kamerun-Zambia. Élő adás 20.00 Labdarúgás. Afrikai Nemzetek Kupája, háttérmagazin 20.30 Labdarúgás: Egyiptom-Szudán Élő adás 22.30 Labdarúgás. Afrikai Nemzetek Kupája, Ghána 23.30 Rali-vb

Next

/
Thumbnails
Contents