Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-26 / 22. szám, szombat
Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 26. TALLÓZÓ THE NEW YORKT1/WES A The New York Times szerkesztőbizottsága a demokrata párti Hillary Clinton és a republikánus John McCain elnökjelöltségét támogatja. A szerkesztőbizottság az újság honlapján azt írta: lenyűgöző Clinton tudása, intellektusának ereje és hatalmas tapasztalata, amelyeket bizonyít, amikor elképzeléseiről és az Amerika nagy problémáira adandó válaszairól beszél. McCain pedig az egyetlen olyan republikánus pályázó, áld ígéretet jelent a Bush-féle kormányzási stílus befejezésére. A lap kiemeli Barack Obama szenátor vonzerejét és tehetségét. Azt is felvillanyo- zónak tartja, hogy az egyik nagy párt jelöltje elsőként afroamerikai (Obama), illetve azt is, hogy elsőként nő legyen (Clinton), (mti) HÉTVÉG(R)E Bábu vagy Képzeljük el azt a kormány-felháborodást, ha az interneten megjelenik egy videófelvétel, melyen újságírók lövöldöznek és Tomanová kutyája a céltábla. (Ez az a szegény kutya, amelyet Fico szerint tavaly elkábított a média, ezért feljelentette a sajtót. A nyomozást azonban a tehetetlen rendőrség bizonyíték hiányában már megszüntette - Kaliňák alkalmatlan, mondjon le, mondom lemondóan.) HOLOP ZSOLT Puskaporos hangulatú sajtótájékoztatón jelentené be a kormányfő, hogy feljelentette az összes újságírót, s közben még fuldokolna is a lőporfüsttől. A napnál is világosabb ugyanis, hogy a ku- tyacéltáblás lógyakorlat nyílt bujtogatás lenne a kormány elleni erőszakos cselekedetek elkövetésére. Mečiar is rendkívüli sajtótájékoztatót hívna össze, és pontos személyleírást adna az újságírókról: Mindenki újságíró, akinek mikrofon van a kezében - ezen a nyomon már elindulhatna a rendőrség. Szerencsére a héten nem bukkant fel olyan videó, melyen Tomanová kutyájára lövöldöznének, így aztán a kormány-felháborodásra sem volt szükség. (Csak Tomanová jelentett fel egy újságírót, mert az írta róla, olyan, mintha egy földönkívüli lenne.) Belügyminiszterek és rendőrfőkapitányok kedvenc közhelye, hogy nem lehet minden bűnöző mellé rendőrt állítani. Ezt most úgy kell módosítaniuk, hogy nem lehet minden rendőr mellé még egyet állítani. (Illetve, mint kiderült, lehet, de felesleges, mert akkor ketten lövöldöznek a Hedvig-céltáblára.) Végül is elégedettek lehetünk, mert a rendőrségi vizsgálatot lezárhatták volna annyival: megerősítést nyert, hogy nem cél nélkül lövöldöznek a rendőrök és ez di- csértes. Vagy hogy magyarok lőttek Hedvigre, vagy maga az álruhás Hedvig, és az egész a kormány elleni szándékos provokáció. Mit várhatunk a neonáciktól, szkinhedektől, ha a rendőrség soraiban ilyen emberek vannak, és most idekívánkozik Roman Kvas- nica e heti nyilatkozata: Csak abban bízom, sosem kerülök olyan helyzetbe, hogy szükségem legyen a szlovák rendőrségre. A szlovák rendőrök valóban krimikbe vagy azok paródiáiba illő dolgokat produkálnak, lásd a kórház vécéablakán át megszökő bankrablót, akit vakbélgyanúval kísérget két rendőr. A szökést egy órán át titkolják (Keressük meg, vakbéllel nem juthatott mesz- szire...!), végül csak beszólnak a központba, hogy az őrizetes elillant a vécéből. Ezután jön a java: a fő fővárosi útvonalakat teljesen le- zátja a rendőrség, a mellékutakat nem, és elfelejtenek szólni a határra. A rendőrség azt mond, amit akar. Először, hogy azért nem zárták le a határt, mert a bankrabló Červenka nem beszél nyelveket. Aztán, hogy az ügyeletes rossz kódot nyomott be, ezért nem volt schengeni riasztás, csak országos. Nem tudom, melyik változat hajmeresztőbb. Fico tegnap a haramia Jánošíkot ünnepelte. Cervenkának csak azt kellene mondania, a lopott pénzt szétosztotta a szegények között, és ő lenne a kormány példaképe. Nem kellene feleslegesen keresnie őt a rendőrségnek, meg mindenféle riasztásokat elbaltázni, fővárost lezárni. Kašický védelmi miniszter tegnap lemondott, mert valami hóhányók nagyot akartak kaszálni a hadseregnél. Elárulhatom a következő védelmi miniszter nevét: Robert Kaliňák. így elillanhat a botrányokat sorozatban gyártó belügyminisztériumból, a védelmi tárca pedig nem lehet olyan rossz hely, ha ilyen csodálatos versenypályázatokat lehet kiírni. A hó hull, a fű nő, pénz van - csak ügyesebbnek kell lenni, mint Kašickýék voltak. Magyarországon Szeva bácsiként ismerték, bűnözői körökben Don Szimeon néven Őrizetbe vették Szemjon Mogiljevicset MT1-HÁTTÉR Moszkvában őrizetbe vették a világ egyik legnagyobb orosz maffiafőnökének tartott Szemjon Mogiljevicset, aki évekig élt Magyarországon, s akit számos forrás összefüggésbe hoz az olajszőkítési üggyel. Mogiljevicset Vlagyimir Nyekraszowal, az Arbat-Presztizs üzletlánc tulajdonosával együtt fogták el, a vád ellenük különösen nagy arányú adócsalás. Mogiljevicset számtalan ország rendőrsége kereste. Számos esetben változtatott nevet, jelenleg vezetékneve hivatalosan Snájder. Az 1946-ban, Kijevben született Mogiljevics, akit Magyarországon Szeva bácsiként ismertek. Bűnözői körökben Oroszországban és külföldön Don Szimeon néven, a hétarcú emberként, de eszes dónként is ismert, mivel a lembergi (Lviv) egyetemen közgazdasági diplomát szerzett. Több állampolgársága van, és évek óta számos ország titkosszolgálatai keresték. A nemzetközi körözést az FBI adta ki ellene, mivel az Egyesült Államokban csalással és pénzmosással vádolják. Szemjon Mogiljevics állítólag a világ legnagyobb, Vörös Maffiaként ismert orosz bűnszövetkezetének feje, fegyver- és kábítószer-kereskedelemmel, nukleáris anyagok forgalmazásával, prostitúcióval, pénzmosással és védelmi zsarolással foglalkozik. A hetvenes években a Moszkva melletti hírhedt ljuberci banda tagja volt. A nyolcvanas években kezdett meggazdagodni, amikor az Oroszországból kivándorló, s hirtelen indulni kénytelen zsidók nem tudták magukkal vinni értékeiket. Mogiljevics felajánlotta, hogy megveszi azokat, később eladja, és elküldi a tulajdonosoknak a bevételt, ám állítólag soha nem küldött senkinek semmit. 1990 körül maga is Izraelbe költözött több „munkatársával”, milliomosként. A nyomozó hatóságok szerint a szervezethez több bérgyilkos banda tartozott, s a „védelemért” fizetni nem akaró boltosokat és üzletembereket különös kegyetlenséggel kínozták és ölték meg. Magyarországra 1991-ben érkezett magyar feleségével, és állam- polgárságot is szerzett. Jelentős szerepe volt az olajszőkítési ügyben, amely nem csupán Magyarországon okozott hatalmas adókiesést. 1995-től Budapest volt a főhadiszállása, innen intézte külföldi bűnügyeit is. Állítólag 1993-ban szövetkezett az oroszországi Szolncevo-bandá- val lopott oroszországi, közép- és kelet-európai műkincsekkel való kereskedelemre. Egy prágai vendéglőben találkozott a szolncevói- akkal, de a találkozót megrohanta a rendőrség, mivel az oroszországi maffiózók le akarták lőni Mogiljevicset. Egy év múltán az Inkom- bank elnökével kötött titkos üzlet alapján megvette a bankot, Oroszország egyik legnagyobb magánbankját, s ezzel közvetlen kapcsolatba került a pénzügyi világgal, jelentős részt szerzett a Szuhoj katonai repülőgépgyártó konszernben. Az Inkombank 1998-ban gyanús körülmények között összeomlott. 1997-98-ban kanadai újságírók leleplezték, hogy másokkal együtt Mogiljevics áll a torontói tőzsdén jegyzett, egymilliárd dollárra becsült YBM Magnex cég mögött. Annak részvényei pillanatok alatt értéktelenné váltak, amikor kiderült, hogy a jövedelmező nemzetközi tevékenység csalás volt. 1998- ig az Inkombank és a Mena- tep bank részt vett egy 10 milliárd dolláros pénzmosásban, amelyet a Bank of New York útján folytattak. Mogüjevics keze benne van az orosz gáz kizárólagos ukrajnai értékesítésével foglalkozó RoszUkr- Energo cégben is. A magyar Nemzetbiztonsági Hivatal 2000. évi tevékenységéről kiadott évkönyve név szerint nem említi, de körülírja az 1991-1999 között Magyarországon tevékenykedő, Szemjon Mogiljevics vezette orosz-ukrán bűnszervezetet, amit sikeresen felszámolt. Szeva bácsi 1999- ben távozott az országból, 2000- ben emberei is elhagyták a magyar határt, miután kiárusították ingatlanjaikat és fedőcégeiket. Az FBI tette Mogiljevicset a keresettek listájára az YBM Magnex kanadai cég befektetőinek kárára elkövetett csalás miatt 2003-ban. Az FBI körözése szerint Mogiljevics valószínűleg fegyvert visel és veszélyesnek tekintendő. Az amerikai szövetségi nyomozóhatóság szerint Mogiljevics tevékenysége egész Közép- és Kelet-Európára, a NATO-ra és a terrorizmus elleni harcra nézve is veszélyt jelentett. KOMMENTÁR A hamis himnusz BALLAD. KÁROLY A hatvanas években, amikor egy ünnepélyes napon tévékészüléket vásároltunk, nem gondoltam még, hogy kiskölyökként rövidesen mániákus nézővé válók, s hogy rövidesen egy katartikus élménnyel is gazdagodom. Amikor csak tehettem, a képernyő elé ültem. Napirenden voltak a viták a családban arról, meddig tévézhetek, korán ágyba kergetnek-e szüleim, vagy kivételesen megnézhetem az esti filmet is. Az első alkalom, amikor elmaradt a vita: szilveszter éjszakája, talán éppen negyven éve. Együtt néztük éjfélig a műsort a magyar televízióban, és amikor Budapest káprázatos látképei után megszólalt a Himnusz, anyám elsírta magát. Akkor, tizenegy évesen, nem értettem, miért. Nekem akkor semmit sem jelentett nemzeti imádságunk, Sem szövegét, sem dallamát nem ismertem, kommunista apám és elveit látszatra legalábbis követő anyám nem tartotta fontosnak, hogy megtanítsa nekem, a szovjet iskolában pedig... de ezt talán mondanom sem kell. Anyám meghatottsága alaposan megdöbbentett, és a Himnusz sokáig nem mást, mint éppen ezt az él- ménytjelentette számomra. Évekig inkább ódzkodtam Kölcsey versétől és Erkel zenéjétől, ahelyett, hogy szívembe fogadtam volna. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg saját öntudatra ébredve kialakult bennem az a lelki szükséglet, amit az iskola és a család elmu- lasztott belém plántálni. Már a 80-as éveket írtuk, amikor azt is megértettem, számunkra, kárpátalj ai magyarok számára milyen többletjelentéssel bírnak a vérzivataros múltat felelevenítő költői képek és a teremtőhöz mint legfelsőbb fórumhoz intézett szavak. Én voltam a legértetlenebb, amikor egy akkori egyetemi vetélkedőnk során kisebb botrány lett abból, hogy a diákzsűri a „Himnuszunk szerzője?” kérdésre helyesnek fogadta el Kölcsey Ferenc nevét, holott a jelenlevő tanári kar véleménye szerint a jó válasz Szer- gej Mihalkov lett volna (ő az, aki a szovjet himnuszt írta). Amikor pedig kitört a peresztrojka, a szólásszabadság első mámorából én is teli torokból zengtem minden kisebb-nagyobb összejövetel előtt és után az „Isten áldd meg”-et. Addig-addig, míg meg is csömörlöttem tőle. Úgy éreztem, elveszett a Himnusz méltósága. Az hagyj án, hogy elénekeljük az összes ünnepen, de hogy minden piszlicsáré gyűíést ezzel zárunk vagy nyitunk, hogy elzengjük minden emléktáblánál, minden vetélkedőn, konferencián, avatáson, átadáson, szentelésen, megnyitáson és bezáráson? Néha inkább óbégatva, mint énekelve? Hogy évente Himnusz-mondó vetélkedőt rendeznek az iskolákban, ahol a nebulók, mint betanult verset, jól-rosszul egymás után felmondják? .. .Bátyám kamaszkorú unokája harsonázik: zeneiskolába jár, cipeli a nagy tokot, fújja a rezet elszántan. A magyar kultúra napján azzal állított be hozzánk, hogy valami kottát talált az utcán... Dédszülei forgatják a kicsit összesározódott lapot: hát bizony a magyar Himnusz dallamát jegyezte le rá valaki. Akiskölök el akarja kápráztatni a két öreget, azt mondja, ő bizony lejátssza ezeket a kottafejeket. Elő is veszi hangszerét, hamiskás mosolyából sejteni lehet, az utcán talált kotta történetét alighanem ő találta ki a nagyobb hatás kedvéért. Maga elé teszi a papírlapot, mély levegőt vesz és rázendít. A harsona recsegve szól. Múltjától rég eltávolodott apám halkan énekelni kezdi a szöveget, anyám szemében rendeltetésszerűen megjelenik a könny. Én meg azt hallom, hogy hamisak a hangok. JEGYZET Mi atyánk, kivagy a GRENDELÁGOTA Mi atyánk, ki vagy a miniszterelnöki székben, ki Istennek képzeled magad, szállj le közénk, egyszerű földi halandókközé, akik más nyelvű anya méhében fogantak, s akik közül néhányan olyan szakmát választottunk, amelynek gyakorlói azzal foglalkoznak, hogy megírnak, elmondanak, egyszóval közzé tesznekmindent, ami összeegyeztethetetlen a demokráciával, az emberi jogokkal, a nálunk még mindig divatos kisebbségi jogokkal; ugye meg sem fordul a fejedben, hogy mi is emberek vagyunk, teljes jogú állampolgárok, nem kisebbség, amelynek kuss, amely örüljön, hogy lyuk van a száján-hogy testünk más tájaitne vessük papírra-, de, kérlek, próbálj belegondolni, ez a lyuk nem azért van, hogy örökösen betömjék, nemis kizárólag azért, hogy mindennapi kenyerünket rajta keresztül nyel- jükle azzal a sok méreggel együtt, amittetálalsznekünk, s úgy megfekszi a gyomrunkat, ahogyan valószínűleg neked okoz emésztési nehézségeket, ha szembe kerülsz az igazsággal, ha valaki az orrod alá dörgöli, nem te vagy az Isten, nem hogy a magyarok Istene nem vagy, hanem ajózanul, európai, de az is lehet, hogy észak-, netán keletvagy nyugat-, de még a dél-szlovákiai szlovákok Istene sem te vagy, ne csodálkozz hát, hogy szüleid nem Bohumilra kereszteltek, igaz, a fényes hírnév sem igazán illik rád, csak a második fele, hogy az aztán Ro vagy bért, nem tudom pontosan, sejtem, valószínűleg a bért a fény, csakhogy te nem az élet fényes, hanem árnyas oldala vagy, hatalmas, egyre dagadó árnyékod mázsányisúlykéntnehezedik ránk, hiába csűröm-csavarom a szavakat, ha fényesnekképzel- lek is neved végett, ez a fény elvakít, persze, nem bennünket, hiteden gyaurokat, akik nem hajbókolunk előtted, s nem óhaj- tunklstenkénttisztelni, hanem azokat, akikvakonkövetnek téged, igazából ennyi szót is kár rád pazarolni, kedves mi (nem) atyánk, aki nem a mennyek trónusán, csakegy bársonyszékben ülsz, akinek nincs szent Pátere, akit ördögbőrbe bújt arkangyalok vesznek körül, s aki úgy teszel, mintha ez a csonka ország magalenneaparadicsom, ahol csak akkor maradhatunk meg, ha mindnyájan férges almát eszünk. Mi atyánk, kivagyok tőled.
