Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-19 / 16. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 19. www.ujszo.com RÖVIDEN Ficót szeretik a legjobban Pozsony. Továbbra is Robert Ficót tartja az ország lakossága a legmegbízhatóbb politikusnak - derült ki a statisztikai hivatal ja­nuár elején végzett felméréséből. A megkérdezettek 35%-a a kor­mányfőben bízik a legjobban, dobogó második helyét pedig Ivan Gašparovič (18,8%) köztársasági elnök foglalja el. Az első öt leg­megbízhatóbb politikus között van még Ján Slota (15,7%), az SNS frontembere, Robert Kaliňák (10,9%) belügyminiszter és Iveta Radičová (8%), az SDKÚ alelnöke. A valamikori nagy kedvenc, Vladimír Mečiar (7,9%) csak a hatodik helyre tudott felkapasz­kodni, az MKP volt elnöke, Bugár Béla (6,8%) a hetedik helyen végzett. A megkérdezettek 23,1%-a nem bízik egy szlovákiai poli­tikusban sem. (SITA) Veszélyes fogkrémek Pozsony. Veszélyes fogkrémek kerülhettek forgalomba a szlo­vák piacon - figyelmeztet a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ). Az ír Colgate Herbai Wite olyan mikroorganizmusokat tartalmaz, amik bőr-, nyálkahártya- és fülgyulladást okozhatnak. A Knában előállí­tott Dr. Cool nevű fogkrém mérgező, fagyálló oldószert tartalmaz, aminek szervezetbe jutása a vesék leállásához, légzési elégtelen­séghez, végső esetben akár kómához is vezethet. (SITA) Bírálat Szlovákiának Budapest. Az Európai Parlamentben működő Nemzeti Kisebb­ségügyi Intergroup Tabajdi Csaba elnök vezetésével évadnyitó ülést tartott Strasbourgban. A képviselők a Regionális vagy Ki­sebbségi Nyelvek Európai Chartája aláírásának 10 évfordulója alkalmából elemezték a charta alkalmazásából származó tapasz­talatokat. Súlyos gondok vannak a charta végrehajtásával pél­dául Szlovákiában. Az Európa Tanács Miniszteri Tanácsa megál­lapította, hogy a szlovák nyelvtörvény ellentétes a Pozsony által ratifikált chartával. (OS) Új bizonyítékok Černák ellen Besztercebánya. Ismét bíróság előtt áll Mikuláš Černák, akit évekkel ezelőtt felmentettek a lengyel Grzegorz Szymanek meggyilkolásának vádja alól - a főügyészség szerint újabb bizo­nyítékok kerültek elő. Čemákot 2001-ben már felmentették a gyilkosság vádja alól. Érdekes módon, a maffiafőnököt akkor felmentő bíró azóta nyugdíjba vonult, és ügyvédként dolgozik. Jelenlegi kliensei közül a leghíresebbet éppen Mikuláš Čemáknak hívják. (SITA) Nem fizetik meg a képzettséget Pozsony. A munkavállalók 60-68 százaléka nem a képzettségé­nek méltó fizetést kap, másrészt a felsőfokú végzettség akár 75 szá­zalékkal is növelheti a bér nagyságát - derül ki a Merces.sk felméré­séből, amely 55 ezer fő adatainak feldolgozásán alapul. Eszerint az érettségivel nem rendelkezők átlagos havi javadalmazása 17 ezer korona, az érettségi havi 20 ezer, az egyetemi végzettség pedig 31 ezer koronás átlagos fizetést eredményezhet. (SITA) Bombariadók a fővárosban Pozsony. Tegnap két épületet is bombariadó miatt kellett átfésül­ni. Ismeretlen személy telefonon bejelentette, hogy a Kő téri Tesco áruházban robbanószerkezetet helyezett el. A rendőrök átvizsgálták az épületet, és kiderült, hogy hamis bejelentésről volt szó. Ugyanígy tettek egy közelebbről meg nem határozott tűzoltóállomáson is, az ottanivizsgálat eredményéről lapzártáig nem érkezett jelentés, (ú) MINISTERSTVO ZAHRANIČNÝCH VECÍ SLOVENSKEJ REPUBLIKY MINISTRY OF FOREIGN AFFAIRS OF THE SLOVAK REPUBLIC A szlovák atomerőművek minden käséget kizáróan biztonságosak - jelentette ki a külügyminisztérium teg­napi sajtótájékoztatóján Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (AAAAE) vezérigazgató­ja. A AAAAE közel 15 éve tevékenykedik Szlovákiában. (SITA-felvétel) Két magán-egészségbiztosító is milliárdos pert helyezett kilátásba Fico zsarolást emleget Pozsony. Robert Fico kor­mányfő újra megharagu­dott a magán-egészségbiz­tosítókra: zsarolással, maf­fiamódszerekkel vádolja a Dôvera Egészségbiztosító részvényeseit, mert nem­zetközi bírósághoz fordul­tak sok tízmilliárdos kárté­rítést követelve a nyeresé­gük szabad felhasználásá­nak korlátozása miatt. LAJOS P. JÁNOS Csütörtökön a Dôvera holland tulajdonosa, a HICEE levélben fordult a kormányhoz, peren kívü­li megegyezést javasol, ha a kabi­net hajlandó 15 milliárd koronát fizetni a várható nyereségkiesés fejében. „Ez a Szlovák Köztársa­ság szimpla zsarolása, mi nem hagyjuk zsarolni magunkat’ - mondta tegnap reggeli sajtótájé­koztatóján Robert Fico. Szerinte az egész ügy mögött a Penta be­fektetői csoport áll, ebbe tartozik ugyanis a HICEE holland cég is. „Nem egy holland társaságról, nem a külföldi befektetések vé­delméről van szó, hanem újra a klasszikus felállás ismétlődik: Penta kontra Szlovákia” - jelen­tette ki a kormányfő. A Penta sze­rint azonban a HICEE önálló hol­land társaság, így Szlovákiának nincs esélye kitérni a nemzetközi per elől, jelentette ki Martin Dan­ko, a Penta Investments befekte­tési csoport szóvivője. Grigorij Mesežnikov szerint a kormányfők nem szoktak ilyen szavakat hasz­nálni, de Robert Fico esetében ez nem különleges. „Már többször volt hasonló megjegyzése külföldi társaságok címére - mondta la­punknak a politológus. - Az állam érdekei szempontjából azonban ezek meglehetősen szerencsétlen kijelentések, hiszen a nemzetközi perben Szlovákia veszíthet is.” Perelni fog az Apollo is A kormány azonban hamarosan újabb perre készülhet. A Dôvera tu­lajdonosához hasonlóan nemzet­közi bírósághoz akar fordulni az Apollo Egészségbiztosító tulajdo­nosa, az osztrák Eurambank is. „Az ősszel elfogadott törvény korlátoz­za a részvényesi jogok szabad gya­korlását - magyarázta lapunknak Podstránsky Vladimü, a E.I.C. Rt. - az Eurambank száz százalékos le­ányvállalata - igazgatótanácsának elnöke. - Az egészségbiztosítók klasszikus részvénytársaságok, az egészségbiztosítókról szóló tör­vény korlátozza a tulajdonosnak azt a jogát, hogy szabadon döntsön a nyereség felhasználásáról, ezzel a befektetés elértéktelenedik.” Az Eurambank egyelőre nem nyilat­kozik a kártérítés összegéről, ezt majd a megbízott nemzetközi ügy­védi iroda és pénzügyi szakértők ál­lapítják meg. A kormány azzal indokolja az őszi törvénymódosítást, hogy az egészségbiztosítás nem vállalko­zói, nem gazdasági tevékenység. „Sohasem fogunk beleegyezni abba, hogy magáncégek azon a pénzen gazdagodjanak meg, amit az emberek havonta kötele­zően befizetnek egészség- biztosításra” - jelentette ki Ro­bert Fico. Azt állítja, hogy az egészségbiztosítók csak lefölözik a hasznukat a beszedett egész­ségbiztosítási járulékból, és a többit szétosztják a szolgáltatók között. „Úgy vélem, hogy ebben az esetben nem beszélhetünk vál­lalkozói tevékenységről - tá­masztotta alá a miniszterelnök szavait Ivan Valentovič egész­ségügyi miniszter. - Az egészség- biztosítás nem gazdasági tevékenység.” A törvény szerint azonban az egészségbiztosítók az egészségügyi rendszer szervezői, komoly feladatuk az egész­ségbiztosítási járulék gazdaságos elosztása. „Az egészségügyi mi­niszter is többször elmondta, hogy az egészségügyi szolgálta­tók gazdaságos működését a biz­tosítóknak kell garantálniuk” - mondta Podstránsky. A védelmi minisztérium négy év leforgása alatt 900 millió koronát akar költeni a kaszárnyák és más épületek takarításra Tisztaságmániás honvédelem: kerül, amibe kerül? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A közel másfél milli­árd koronán kívül, amit a védelmi minisztérium hó eltakarítására akart költeni a következő négy évben, a tárca további százmillió­kat akar fordítani takarítókra. Egy másik nyilvánosságra került pá­lyázatban ugyanis takarító céget keresnek, amelynek szolgáltatá­saiért a következő négy évben 900 millió koronát fizetnének. Vladi­mír Gemela, a minisztérium szó­vivője nem tudta megmondani, hogy a megrendelést túlárazták-e vagy sem. A védelmi tárca már vizsgálatot indított mindkét pályázat ügyé­ben, mert a szóvivő szerint fennáll a gyanú, hogy a közbeszerzési el­járásokat törvényellenesen hir­dették meg. Megpróbálják kiderí­teni azt is, kit mekkora felelősség terhel ezért, ugyanis Gemela azt sem zárta ki, hogy a végösszeget egyszerűen elszámolták. „A bi­zottság jelenleg azt próbálja kide­ríteni, hogyan lehetséges, hogy a végösszeg 1,5 milliárd korona volt, és nem 139 millió, amit a tár­ca ezekre a munkákra elkülönített” - mondta Gemela. A takarításra kiírt pályázatra beér­kezett borítékokat a jelentkezők ajánlataival nemrég nyitották fel. „Egyelőre nem árulhatjuk el, mely cégek jelentkeztek” - szögezte le Gemela. Megismételte, az ületé- kes személyeknek a védelmi tárca bizottsága előtt kell válaszolniuk arra a kérdésre, miért hirdettek meg ilyen túlárazott beruházáso­kat. Gemela szerint František Kašický védelmi miniszter rögtön azután leállította a két tendert, hogy az eltúlzott árakról szóló in­formációk nyüvánosságra kerül­tek. Martin Fedor, a tárca korábbi vezetője kizártnak tartja, hogy a minisztérium alkalmazottai vélet­lenül írták volna el a végösszeget 1,5 milliárd koronára. Meggyő­ződése, hogy a szaktárca működési költségei az elmúlt hó­napokban indokolatlanul meg­nőttek - szerinte erről tanúskod­nak a hó eltakarítására, és a taka­rításra kurt versenytárgyalások, melyekért Kašický minisztériuma összesen 2,4 milliárd koronát fi­zetne a következő négy évben. ,A minisztérium saját költségvetésé­nek 82 százalékát működési költ­ségek fedezésére fordítja, fejlesz­tésre pedig nem marad pénz” - tette hozzá Fedor. Azt, hogy Robert Fico kormány­fő a gyanús közbeszerzési eljárá­sokról magyarázatot kér-e a Smer által jelölt védelmi minisztertől, tegnap nem sikerült megtudnunk. A Donald Tusk lengyel miniszter- elnökkel tartott sajtótájékoztató­ján Fico nem volt hajlandó vála­szolni a védelmi tárcával kapcso­latos kérdésekre, mondván: „ez nincs összefüggésben ezzel a sajtótájékoztatóval”. Katarína Kližanová-Rýsová, a Smer szóvi­vője lapunknak elmondta, a köz- beszerzési eljárásokkal kapcsola­tos kérdésekre a kormány szóvi­vője, Silvia Glendová válaszol. Glendová viszont lapzártánkig nem vette fel a telefonját. Miroslav Kusý politológus nem tartja valószínűnek, hogy a kor­mányfő a botrányos közbeszer­zési eljárások miatt esetleg levál­taná a védelmi minisztert. Vé­leménye szerint, ha Fico nem váltotta le Viera Tomanová szo­ciális ügyi minisztert a Privilégi­um botránya után, amikor a szo­ciális tárca annak ellenére tá­mogatta a szervezetet, hogy an­nak adósága volt az állammal szemben, akkor Kašickýnak sem kell féltenie bársonyszékét. „Természetesen más lenne a helyzet, ha az érintett tenderek nem egy smeres miniszterrel lennének kapcsolatban. Akkor talán szemrebbenés nélkül nyo­mást gyakorolna az érintett tár­cavezető leváltására. Ez a példa is bizonyítja, hogy Fico kettős mércét alkalmaz” - mondta el lapunknak Kusý. Gemela azokat az értesülése­ket is elutasította, melyek szerint mindkét versenytárgyalást a mi­nisztérium által előre kiválasz­tott cégek nyerték volna meg. Másrészt a versenytárgyalás olyan szigorú feltételeket hatá­rozott meg, amelyeket az or­szágban csak kevés társaság tud teljesíteni. Hó eltakarítására pél­dául csak olyan cég jelentkezhe­tett, amelynek legalább 150 al­kalmazottja van, megkapta a biz­tonsági átvilágítást, és az utak karbantartására minden télen legkevesebb tízmillió koronát fordít. Az esélyes takarító cég éves forgalma pedig nem lehetett kevesebb százmillió koronánál. Fiala Ilona, a Közbeszerzési Hiva­tal szóvivője szerint a versenyel­járás feltételei ugyan nem diszk­riminálják a jelentkezőket, de a tárca „ugyanakkor a feltételeket nem határozta meg kellő­képpen”. Gemela tájékoztatása szerint a hó eltakarítására kiírt verseny- tárgyalás esetében módosítják a feltételeket -1,5 milliárd korona helyett 139 millióra javítják az összeget. Azt viszont, hogy a már megkezdett versenyeljárás során lehetőség lesz-e ilyen mó­dosításra, a közbeszerzési hiva­tal fogja megvizsgálni - sajtóér­tesülések szerint a tárcának a tender teljes leállítását javasol­ják. (dem, p) Megszüntetné a pártot Bósza János az SNS ellen Pozsony. Nem kizárt, hogy rö­vid időn belül a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) megszüntetését fogja kezdeményezni Bósza János, a Nomos Regionalizmus polgári szervezet elnöke. Az autonomista törekvéseiről ismert komáromi vállalkozó la­punknak elmondta: bizonyítani tudja, hogy amit az SNS képvise­lői állítanak a szervezetéről, az hazugság, ezért nem tartja kizárt­nak annak lehetőségét, hogy rö­vid időn belül kezdeményezni fogja az SNS felszámolását. A nemzeti párt már a Nomos Regionalizmus feloszlatására szó­lította fel a belügyminisztériumot, etnikai gyűlöletkeltés miatt Bó- szát is feljelentette. „Ezzel is csak azt bizonyították, hogy számukra a vádaskodás sokkal fontosabb, mint az ország törvényeinek és al­kotmányának betartása” - mond­ta a komáromi vállalkozó. To­vábbra is meggyőződése, hogy szervezete nem sérti a jogszabá­lyokat, sőt szerinte még akkor sem lehetne törvényszegésről be­szélni, ha konkrét tevékenységet fejtenének ki az autonómia eléré­sére. A belügyminisztérium jelen­leg nem kívánja kommentálni a szervezet tevékenységét, Erik Tomáš szóvivő szerint kizárólag akkor foganatosítanak szigorúbb intézkedéseket, ha Bósza szerve­zete törvényt sért. (dem) Tárgyalás a radarról Donald Tusk Szlovákiában Pozsony. Tegnap Donald Tusk lengyel miniszterelnök Robert Fi­co kormányfővel tárgyalt, ez volt a lengyel politikus első hivatalos látogatása Szlovákiában. Megbeszéléseik egyik fő témája a Lengyel- és Csehországba telepí­tendő amerikai rakétavédelmi rendszer volt. „Véleményem a ra­dartelepítéssel kapcsolatban szé­les körben ismert, nem tartom szükségesnek elismételni“ - nyi­latkozta Fico. Tusk azt szeretné, ha a radar- és rakétavédelmi rendszer az összeurópai védelmi rendszer részévé válna. A két kormányfő emellett a Zsolna-Skalité-Zwardon autópá­lya-szakasz megépítésének kér­déseivel is foglalkozott, valamint kitért a közép-európai térség energetikai biztonságának kérdé­sére is. Donald Tusk délután Mikuláš Dzurinda volt miniszter- elnökkel is megbeszéléseket foly­tatott. (SITA) Hétfőn lesz a rendkívüli ülés Pozsony. Hétfőn 19 órára hívta össze a parlament rendkívüli ülését Pavol Paška házelnök. Az ellenzéki pár­tok csütörtökön nyújtották be a miniszterelnök leváltá­sát kezdeményező indítvá­nyukat, a parlament elnöké­nek pedig hét napon belül össze kellett hívnia az ülést. Az ellenzéki pártok már má­sodszor kísérelik meg levál­tani Robert Fico kormányfőt, legutóbb a Szlovák Föld­alappal kapcsolatos botrány kapcsán december elején próbálták meg meneszteni, ám az ülés botrányba fulladt, mivel az ellenzéki képvise­lőknek nem felelt meg az ülés késői időpontja, (sán)

Next

/
Thumbnails
Contents