Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-15 / 12. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 15. www.ujszo.com RÖVIDEN Folytatódik a savasmaffia pere Pozsony. Tegnap a Speciális Bíróságon folytatódott a savasmaf- fia-ügy gazdasági részének tárgyalása. A tárgyaláson most sem jelent meg a gyanúsítottak és a tanúk többsége, sőt két védőügyvéd is igazolás nélkül hiányzott. Ezért a bíró húsz ezer koronás büntetéseket is kiszabott. A bűnbanda vállalatokat alapított és egymás között értéktelen szoftverekkel üzletelgettek, majd visszaigényelték az államtól a forgalmi adót. A számukra kellemetlenné vált személyeket meggyilkolták, majd savban oldották fel. (SITA) , Öt halott az utakon Pozsony. A hétvégén 358 baleset történt az országban, melyek során öt ember életét vesztette, az anyagi kár meghaladja a 27 miihó koronát. Az egyik áldozatot a komáromi járásbeli Madáron gázolták halálra. A gázoló a helyszínről elhajtott, majd négy óra múlva feladta magát. Vérében még ekkor is 0,41 promile alkoholt mértek. (SITA) A smeres képviselő autóbalesete Pozsony. Fölborult tegnap autójával Lea Grečková a SMER-SD parlamenti képviselője. A 47 éves szepessümegi (Smižany) képviselőasszony autójában a szemtanúk szerint nem nyűt ki a légzsák. A balesetet valószínűleg pillanatnyi elalvás okozhatta, nyilatkozta a hírügynökségnek a Smer szóvivője. Grečková a baleset során könnyebb sérüléseket szenvedett. (SITA) Mától biometrikus útlevelek Pozsony. Mától kezdik kiadni az arc térképét is tartalmazó útleveleket. A kép olyan arcvonásokat rögzít, amelyek az ember élete során nem változnak. Az újfajta útlevél nem drágább a réginél. A gyermekeket ötéves korig be kell íratni annak a szülőnek az iratába, akivel utazik. Ha nem szülőkkel utazik, külön údevélre van szüksége, amelyet két évre adnak ki. 13 éves korig a gyerekeknek saját igazolványra van szükségük, amelyet öt évre állítanak ki. A 13 év feletti gyermekeknek, hasonlóan a felnőttekéhez, 10 évre szól az úti okmányuk. A belügyminisztérium felhívja a figyelmet, hogy a határellenőrzések eltörlése ellenére az Európai Unió országain belül ellenőrzésekre lehet számítani. (SITÁ) A magyar diplomácia egy évét értékelte Göncz Kinga Hedvigről MTl-HÍR Budapest. Gönc Kinga magyar külügyminiszter tárcája elmúlt évét értékelte. Szlovákiával kapcsolatban Göncz Kinga hangsúlyozta: az alapproblémák ugyanazok, mint korábban, folyamatosak a konfliktusok a magyar-szlovák viszonyban. Az alaphelyzet abból a szempontból változatlan, hogy a szlovák kormánykoalícióban még mindig részt vesz a magyarellenes, radikálisan nacionalista Szlovák Nemzeti Párt. Továbbra is különböző Magyarország és Szlovákia helyzetértékelése a kétoldalú kapcsolatokról - jegyezte meg. A diplomáciai vezető szerint a szlovák kormánynak meg kell szüntetnie a kettős beszédet, és tárgyalnia kell a Magyar Koalíció Pártjával, a magyarság képviselőjével. Még mindig feszültséget okoz a Maiina Hedvig ügy is - tette hozzá. Göncz Kinga elmondta: tovább főijük a szlovák-magyar kormányfői találkozó előkészítése, de a megbeszélésre csak akkor kerülhet sor, ha előrelépés történik a kérdésekben. tf Göncz Kinga (SITA-felvétel) Az ellenzéki képviselők szerint a Szociális Biztosító igazgatója tudatosan riogatja a lakosságot Rémhírterjesztő igazgató Pozsony. Rémhírkeltéssel vádolja az ellenzék a Szociális Biztosító igazgatóját annak hétvégi kijelentése miatt. Ivan Bernátek a Szlovák Rádió egyik szombati műsorában kijelentette, hogy a kétpilléres rendszer közel egymillió ügyfél számára hátrányos. ÚJ SZÓ-HÍR Tegnap már enyhített szombati szavain, azt állítva, hogy ő csak adatokat sorolt. „Csak azokat a számokat mondtam el, melyek a Szociális Biztosító nyilvántartásában megtalálhatóak” - mondta Bernátek. Szombati szavai miatt azonban tiltakozott Jozef Halecký, a parlament szociális bizottságának elnöke, a HZDS képviselője is, aki a bizottság előtt akarja kérdőre vonni a Szociális Biztosító igazgatóját. Sárközy Klára, az MKP alel- nöke és parlamenti képviselője botrányosnak tartja az igazgató kijelentéseit. „Nem nyüatkozhat légből kapott adatokra támaszkodva, anélkül, hogy bármüyen elemzés készült volna” - mondta lapunknak Sárközy. A képviselő szerint a szociális ügyi minisztérium saját elemzése - melyet a szociális bizottság már megkapott - alapján arra számít, hogy a második pillérből alig több mint 30 ezer ügyfél távozik majd. Az elemzést ma tárgyalja a testület. „Egy magas rangú köztisztviselő, aki hatalmas meny- nyiségű közpénzért felel, nem tehet ilyen felelőtlen kijelentéseket, mivel ezt akár rémhírterjesztésnek is nevezhetném” - tette hozzá az igazgató címére Sárközy. Elfogadhatatlannak tartja az igazgató kijelentéseit Iveta Radičová, az SDKÚ alelnöke is. „A lakosságnak joga van tudni, hogy müyen elemzések alapján jutott el a vezérigazgató a végkövetkeztetéséig - jelentette ki az SDKÚ alelnöke. - Javaslom, hogy hasonlítsuk össze számításainkat.” Bernátek azonban nem hajlandó Radičovával találkozni, szerinte a képviselő csak az elnöki választási kampányát készíti elő. Radičová szerint azonban nem ő, hanem a Szociális Biztosító kezdte meg a kampányt, mellyel azt szeremé elérni, hogy a nyugdíjpénztárak minél több ügyfele térjen vissza az egypilléres rendszerbe. Ez ugyanis rövid távon kisegítené a magas hiánnyal küzdő Szociális Biztosítót: az ügyfelek magukkal hoznák eddigi megtakarításukat, és a továbbiakban a nyugdíjjárulékuk teljes összege a Szociális Biztosítóban maradna. Légből kapottnak tartják Bernátek adatait a magánnyugdíjpénztárak képviselői is. Viktor Kouríl, a Nyugdíjpénztárak Szövetségének (ADSS) alelnöke szerint ezt a számot az igazgató az „ujjából szopta ki”. „Mindenki ellenőrizheti, hogy melyik rendszer az előnyösebb számára a honlapunkon lévő nyugdíjszámológép segítségével” - mondta Kouríl. (lpj) VILLÁMINTERJÚ Martín Chren, a Hayek Alapítvány igazgatója Meg lehet pontosan határozni, hogy kinek nem éri meg a kétpilléres rendszer? Erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni, de a szám biztosan meg sem közelíti az egymilliót, annál sokkal alacsonyabb. Nem szabad összehasonlítani az első és a második pillért, mivel az első pillérben még sok változás lesz. Az, amit az állam ma ígér az első pillérből, biztosan nem fogja betartani. Ez látszik abból is, hogy a nyugdíjrendszer folyamatosan változik. Az állam módosítja az első pillért, ha nem lesz pénze arra, hogy kifizesse azt, amit ma ígér. És biztosra vehető, hogy erre nem lesz pénze. A második pillérnek több előnye is van, egyik például az öröklés. Természetesen vannak olyanok - miután a kormány módosított a második pillér működésén - akiknek érdemes mérlegelniük a visszatérést, elsősorban azoknak, akiknek a nyugdíjkorhatárig már kevesebb van hátra 15 évnél. A második pillér azonban jóval előnyösebb az első pilléméi, kisebb a politikai beavatkozás veszélye, megosztja a kockázatot az állami és a magánrendszer között, hiszen a nyugdíjpénztárak ügyfelei is részben az állami rendszerbe tartoznak. Úgy vélem, hogy a jelenlegi ügyfelek túlnyomó többségének megéri a második pillérben maradni. Ivan Bernátek jövedelemhatárokkal érvel. Meg lehet határozni a fizetés alapján, hogy kinek nem érdemes maradni a kétpilléres rendszerben? En egyáltalán nem beszélnék a jövedelemnagyságról, hiszen az egypilléres rendszerből származó nyugdíj is másolja a fizetést. Én csak a nyugdíjkorhatárig hátralévő időt venném figyelembe a döntés során. Opj) Ján Slota sűrű programjára hivatkozva utasította el az élő tévévitát a komáromi vállalkozóval Belousovová szlovákul tanítaná Bószát ÚJ SZÓ-INFORAAÁCIÓ Pozsony. Személyeskedésektől sem mentes vitának lehettek tanúi a TA3 hírtelevízió nézői. A nap témája című műsorban Anna Belousovová többször is beszólt Bósza Jánosnak, hogy ne vágjon a szavába, egy alkalommal pedig egy hibás ragozás miatt arra szólította fel, tanuljon meg rendesen szlovákul. Az adás elején Bósza kifejtette, ő a magyar nemzet részének tartja magát, csak éppen Szlovákiában él, bár ő erről nem tehet. Hangsúlyozta, az alkotmány preambulumában még mindig az áll, „mi, a szlovák nemzet“, holott helyesebb volna Szlovákia állampolgárairól beszélni. Belousovová elmondta, ő nem vitázni jött, ugyanis Bósza - akit végig következetesen „ez az úť’-ként aposztrofált, egy alkalommal pedig Rózsának nevezte - szerinte önjelölt, senkitől nem kapott mandátumot az autonomista eszme képviseletére. Véleménye szerint Bósza csupán egy lakmuszpapír, akin keresztül a mögötte állók tesztelik, hogy meddig lehet elmenni, s szervezete több alkalommal is alkotmányt sértett. A Szlovák Nemzeti Párt éppen emiatt ma beadvánnyal fordul a főügyészséghez és a belügyminisztériumhoz, hogy vizsgálják felül a Nomos Regionalizmus működését és létjogosultságát. Belousovová Feszty Dániel, az ottawai Carleton Egyetemen tanárának lapunkban megjelent autonómiapárti tanulmányát, és Németh Zsolt, a magyar Parlament külügyi bizottsági elnökének Koszovó kapcsán tett kijelentését is idézte. Németh arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben a helyzetben lehetne kiharcolni az autonómiát a kisebbségi magyarok számára. Belousovová ezeket a megnyilvánulásokat veszélyesnek tartja. Bósza kifejtette, nem politikai, hanem területi, regionális, polgári alapokon álló autonómiát szeretne. Belousovová emlékeztetett, eleinte Hitler is nevetséges volt, aztán mi lett belőle, ezért kell a Bósza-félékkel is komolyan foglalkozni. Negyedik próbálkozásra jegyezte be december végén Bósza János civil szervezetét a belügyminisztérium, Nomos Regionalizmus néven. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke leszögezte, mindent elkövet annak érdekében, hogy a komáromi vállalkozó szervezetét betiltsák. A szaktárcánál az SNS jelölte Vladimír Čečot államtitkár felel a civil szervezetek bejegyzéséért. Slota saját bevallása szerint személyesen elbeszélget vele Bósza szervezetének további sorsáról, (kcr, dem) Bósza János (ČTK-felvétel) Martin Frone volt oktatási miniszter abszurdnak tartja a törvény azon rendelkezését, mely meg szeretné tiltani az iskolákban a „nemi befolyásolást" Közoktatási káosztól és anarchiától tartanak a kereszténydemokraták ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Martin Frone volt oktatásügyi miniszter szerint a tárca által előkészített közoktatási reform csak látszólag javítja az oktatásügy helyzetét, valójában bebetonozza a korábbi állapotokat. A KDH alelnöke tegnapi sajtó- tájékoztatóján a Ján Mikolaj vezette oktatási minisztérium által a múlt évben kidolgozott törvény- módosítást bírálta, melyet a miniszter ez évben kíván a törvény- hozás elé terjeszteni. Frone szerint az oktatás színvonala és mikéntje nem fog megváltozni, minden marad a régiben, csak a „terminológia és a törvény borítója fog megváltozni”. A volt miniszter szerint ha a törvénymódosítást a szaktárca által kidolgozott formában fogadják el, az a jelenlegi iskolaügyi rendszer bebetonozásához vezethet. „Meggyőződésem, hogy a törvény nem hoz új szelet az iskolaügybe, és reformról ez esetben szó sem lehet” - nyilatkozta Martin Frone. A volt miniszter abszurdnak tartja a törvény azon rendelkezését, mely meg szeretné tiltani az iskolákban a „nemi befolyásolást”. „Szerintem ezzel a miniszter nem közvetve arról beszél, mintha a tanárok e tekintetben felelőtlenül viselkednének” - mondta a mozgalom alelnöke. Frone azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a miniszter ezzel a homoszexuális orientációjú tanároknak akarná megtiltani az iskolákban történő oktatást. A volt tárcavezető szerint Mikolaj politikája anarchiához vezet, ha a középiskolák felsőbb évfolyamaiban csak az idegen nyelvek és a testnevelés fognak kötelező tantárgyaknak számítani. „Ez már anarchia és káosz” -jelentette ki a Frone. A KDH alelnöke azért is kritizálta Mikolajt, mert törvénymódosító javaslatát szélesebb társadalmi vita nélkül nyújtotta be karácsony előtt a tárcaközi véleményeztető folyamatba. Frone szerint a törvény az érettségi vizsgák és az alapiskolák 9. osztályos tanulói által írt Monitor 9 tesztek esetében is visszalépést jelent majd - ez utóbbiaknak a tárca előző vezetésének elképzelései szerint a középiskolai felvételiket kellett volna fokozatosan felváltania. Martin Frone szerint a közoktatási reformcsomag centralizáló hatású lesz, és hiányzik belőle a vízió. Az ellenzéki politikusnak nem tetszik az iskolaigazgatók kinevezéséről és visszahívásáról szóló rész, továbbá az iskolák minimális tanulói létszámának megállapítása sem. „Az új törvény szerint egy új iskolának legkevesebb 150 diákkal kell indulnia. Véleményem szerint legalább a magániskolák esetében el kellene vetni ezt a követelményt” - jelentette ki Frone. A miniszter és az exminiszter véleménye az alapiskolák tagozatainak határa esetében is különbözik. Mikolaj szerint jó a jelenlegi elosztás, Frone viszont még az 5. osztályt is az alsó tagozathoz sorolná. A volt miniszter liberalizálná a tankönyvpiacot, és megszüntetné az egyes tankönyvek kötelező minisztériumijóváhagyását. Ä közoktatási törvény módosítását korábban már Szigeti László, a tárca volt - Frone utáni és Mikolaj előtti - vezetője is kritizálta. Elmondása szerint „gyorsan összecsapott fércmunkáról van szó, mely nélkülözi a kellő víziót”. Szigeti szerint Mikolaj csak improvizál, ráadásul a reformok véghezviteléhez nem áll elegendő pénzügyi keret a tárca rendelkezésére a jövő évi költségvetésben. (sita, MSz) Közoktatási reform Ján Mikolaj oktatási miniszter december végi sajtótájékoztatóján mutatta be a tárcája által előkészített törvénymódosító javaslatot. A minisztérium honlapján közzétett javaslatot január 16-ig lehet véleményezni, Mikolaj a törvényt májusig szeretné a parlamenttel elfogadtatni. Az eredeti elképzelések szerint így már szeptembertől érvénybe léphetne. A reform egyik kulcseleme a szabad oktatási programalkotás - minden intézmény saját programot készíthetne és ezzel versenyezhetne a többi intézménnyel. Hasonló, ám decentrali- záltabb reformot vezettek be az elmúlt években Csehországban, ám fogadtatása felemásra sikeredett. (MSz)