Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-12 / 10. szám, szombat
28 Presszó ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 12. www.ujszo.com A téli zimankó idején is legyünk nőiesek! Ebben a hideg, kellemetlen időben általában a hölgyek nem szívesen mutogatják kecses idomaikat, előszeretettel bugyolálják magukat vastag, meleg pulóverekbe, egyszerű szabású nadrágokba. Ez nagy hiba, hiszen ebben a szezonban a nőies trend a menő, a divattervezők kollekcióiban olyan darabokra, összeállításokra lelhetünk, amelyekből nyugodtan ötleteket meríthetünk. Idén télen nagyon menő az egyenes vagy az A-szabású kabát, melynek ujja pár esetben csupán háromnegyedes. Az ilyen kabáthoz (mely idén szigorúan térd felett ér véget) kiváló választás a hosszú kesztyű. Fejfe- ' y-' dőnek ebben a szezonban lehetőleg tányérsapkát vagy elegáns filckalapot válasszunk, ezzel is hangsúlyozva ápoitságunkat és kitűnő ízlésünket. A hidegben nagyon praktikus választás a bővebb szabású szövetnadrág, mely lehet hosszú és háromnegyedes is. Ha a szoknyák és ruhák szerelmesei vagyunk, akkor idén könnyű helyzetben vagyunk, mert leginkább ezekkel a ruhadarabokkal hangsúlyozhatjuk ki nőiességünket. Nagyon divatos a hosszú ujjú, térdig érő ruha, mely lehet szövet és kötött is, a lényeg, hogy finoman kövesse testünk vonalát. A színek terén nincs nagy megkötés, ám azért figyeljünk oda arra, hogy ha színes darabot választunk, kiegészítőink már egyszínűek legyenek. A szoknyák szintén térd fölött végződnek, a legtöbb modell alul bővül. Egy-egy csinos ruhadarabot na- gyón feldob, ha övét viselünk hozzá (szigorúan deréktájékon, >, V, nem lejjebb). Az öv kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy szír \ nében és anyagában illjen a ruhánkhoz, (he) A nadrág idén lehet hossz és háromnegyedes is A19. és 20. század első feléből ránk maradt polgári bútorokkal, egyéb használati tárgyakkal és csecsebecsékkel pár évtizeddel ezelőtt jóformán senki sem törődött. A csúf kárpitos szalonbútorok divatja a padlásokra vagy az ócskaságok piacára száműzték ük- és dédapáink finom ízlésű lakásberendezését. Ma azonban annál nagyobb a keletje a táblabíróvilág-korabeli holmiknak, amelyet német szóval biedermeier stílusúnak nevezünk. E feltámadás abban leli magyarázatát, hogy ez az iparművészet a mai polgári társadalméhoz hasonló szükségletekből született és a polgári lélek stílussá alakult hangulatait viseli magán. A biedermeier bútor sem termekbe készült, hanem jóval kisebb szobákba, nem fényűzést akart hirdetni, hanem egyszerűségre és olcsóságra törekedett, nem ünnepélyek hangos keretéül szolgált, hanem a polgár munkában töltött életének nyugodt otthonának. Ennek szobája nem márvánnyal vagy selyemkárpittal borított terem, hanem 3-4 méter belmagasságú alacsony szoba, melynek festett fala egyszerűséget hirdet. Ez a négy fal és a sima mennyezet meg az egyszerű padló azt kívánja, hogy a közöttük elhelyezett bútor se legyen hivalkodóbb. A biedermeier kor nem ismeri az egykori arisztokrata társadalom nagy ünnepélyeit, a polgár élete nem ceremóniákból, hanem munkás hétköznapokból áll, ezért bútorai sem igyekszenek reprezentálni, hanem meghitt kényelmet kínálnak. Az ülőbútorokba a napi munkában elfáradt test úgy akar beléülni, hogy azok minden oldalról támogassák hajlásaikkal, míg a rokokó embere inkább csak ráült a bútorára, mert merev illemszabályai és ruházata is akadályozták a kényelmes elhelyezkedését. Az igénytelen falak nagyobb teret mutatnak, és több bútort tűrnek meg maguk között, mint a fejedelmi világ termei és a polgárember szobáinak több célt is kellett szolgálni. Három-négy helyiségben kellett egy egész család bútorait elrendezni. A bútorok, tehát jóval kisebbek, mint az előző koroké, de olcsóbbak is. Az olcsóság kettős: az anyagé és a ráfordított munkáé. A biedermeier nem használ mahagónit, paliszandert, ébenfát, gyöngyházat, rezet, selymet, bársonyt, helyettük olcsóbb honi anyagokkal épít, diófából, tölgyből, topolyából, jávorból, de már a rózsafa is fényűzés számba megy. A munka olcsóságának követelménye pedig kizárta a berakást, a drága hímzéseket, gobelineket, faragást, vésést, mindezek különben sem illenének a polgári egyszerűséghez. A díszítményes szépségeket az akkori asztalosok természetes anyagszépségekkel igyekeztek pótolni. A jávor-, a dió-, a topolya-furnérok erezetének gazdag mintázatát használták erre a célra. A furnérok kifűrészelésénél az egymás mellé, párhuzamosan vagy a körberakott lapokat, ugyanabból a darab fából szelték le melynek mintája megsokszorozott ismétlésben került rá a nagy sima bútorfelületekre és különösen a kerek asztalokon, érvényesültek szépen, pompás csillag alakú díszítményeket mutogatva. (Iakberendezes.hu)
