Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-11 / 9. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 11. www.ujszo.com RÖVIDEN ________ Már az interneten az adóívek Pozsony. A 2007-es személyi jövedelemadó és társasági adó be­vallásához szükséges formanyomtatványok már letölthetők a Köz­ponti Adóigazgatóság honlapjáról (www.drsr.sk). Az interneten található űrlapokat kinyomtathatjuk, és ezeken is benyújthatjuk az adóbevallásunkat. Az adóigazgatóság honlapján emellett azt is megtudhatjuk, hogyan töltsük ki az adóíveket, és letölthetjük az adóbevallást igazoló nyomtatványokat. Az adóbevallást személye­sen is beadhatjuk az adóhivatalhoz, elküldhetjük azonban postán is. A lényeg, hogy mindezt március 31-ig megtegyük, (mi) Tavaly példásan fizettük be az adót Pozsony. A tavalyi állami költségvetés 248 milliárd korona adóbe­vétellel számolt. A pénzügyminisztérium tegnap ismertetett összesíté­se szerint viszont ehelyett 258,2 milliárd koronát fizettünk be az ál­lamkasszába, azaz 10,2 milliárd koronával (4,2 százalékkal) többet a tervezettnél. A többletbevétel döntően a jogi személyek nagyobb befi­zetésének, valamint a dohánytermékek utáni magasabb jövedéki adó­nak köszönhető - ez utóbbi az üzletek év végi „bespájzolásának” ered­ménye, így máig nem drágult érdemben a cigaretta, (ú) A nemzeti párt fegyelmi eljárást akar kezdeményezni az MKP elnöke ellen Megbüntetnék Csákyt Pozsony. Az SNS elnöke és alelnöke, Ján Slota és Anna Belousovová képviselők fe­gyelmi eljárást fognak kez­deményezni a parlament mentelmi bizottságánál Csáky Pál ellen. ÚJ SZÓ-HÍR Anna Belousovová szerint az MKP elnöke december 22-én Bu­dapesten valótlanságokat állított, megsértette a párt tagjait és szava­zóit, valamint a szlovák alkotmány és a törvények ellen is vétett, ami­kor szélsőséges és ultranacio­nalista pártnak titulálta a Szlovák Nemzeti Pártot. A párt alelnöke szerint Csáky ezekkel a mondatai­val megszegte képviselői esküjét. Belousovová szerint Csákynak a bi­zottság előtt kell magyarázatot ad­nia budapesti kijelentései miatt. „Ha az SNS szélsőséges párt, akkor Csáky úrnak lesz mit csinálnia, hogy ezt a bizottság előtt bebizo­nyítsa” -jelentette ki Belousovová. A pártalelnök szerint ez volt az „utolsó csepp a pohárban”, hisz az „SNS befeketítésével egyben Szlo­vákiát feketítik be.” „Nincs új a nap alatt. Az SNS tud­ja, hogy a magyarellenesség siker­hez vezet, és ezért újra megpróbál­ják kijátszani a magyar kártyád’ - nyilatkozta lapunknak Bárdos Gyu­la, az MKP frakcióvezetője. A képvi­selő véleménye szerint - aki egyben a törvényhozás mentelmi bizottsá­gának tagja is - a nemzetiek bead­ványa nem sok jóra számíthat. Bár­dos szerint verseny folyik a kor­mánykoalícióban arról, ,Jd mond nagyobb blődséget, ki lesz nagyobb szlovák”, s a tegnapi bejelentés is csak ennek része. A frakcióvezető szerint az SNS beadványa komoly­talan, és nem lesz sikeres. Az MKP sajtóközleményben rea­gált az SNS kezdeményezésére. A párt szerint a nemzeti párt ezzel a lépésével is csak a Smer Európa Szocialisták Pártja-beli tagságának árt. Csáky Pált lapzártáig nem sike­rült elérni. (MSz) Szent Istvánról is megemlékezne a KDH-s honatya Minárik sokat ünnepelne S1TA-HÍR A közlekedési minisztérium szerint a törvény nem sért alkotmányos jogokat Alkotmánybíróság előtt a telekügy Pozsony. A nemzeti ünnepeket, munkaszüneti napokat, évforduló­kat és emléknapokat érintő tör­vénymódosítást szeretne benyújta­ni Pavol Minárik parlamenti képvi­selő a parlament legközelebbi ülé­sén. A KDH képviselője azzal indo­kolja a lépést, hogy a különböző ünnepek között ezer év szünet van, holott Cirill, Metód és Ľudovít Štúr között eltelt időben is létezett a szlovák történelem. „Van mire büszkének lennünk” - tájékoztatott Minárik, aki az ország fennállásá­nak 15. évfordulója alkalmából szeretné az ezer éves űrt kitölteni. A törvénymódosítás szerint évente megemlékeznénk Szent Istvánról, Bél Mátyásról és Chatam Soferről, aki a 19. század híres zsidó rabbija volt. Olyan események is szerepel­nek a javaslatban, mint az Aca­demia Istropolitana, a nagyszom­bati egyetem, az eperjesi kollégium és a Selmecbányái bányászati aka­démia megalapítása és Mária Teré­zia pozsonyi megkoronázása. „Vé­leményem szerint megérett az idő, hogy Szlovákia vállalja saját törté­nelmét és kitöltse az ezeréves űrt. Van mire büszkének lennünk, a négy történelmi személyiség és a négy egyetem megfelelően képvi­seli az országod’ - mondta Minárik. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Alkotmánybíróságra adták az ellenzéki pártok az autó­pálya-építésekről szóló törvényt, mivel annak egy része szerintük ellentétes az alkotmánnyal. A ja­nuár elsejétől érvényes jogszabály szerint az autópálya-építés meg­gyorsítása érdekében a kormány akkor is építhet a polgárok telkén, ha azt nem vette meg. „A törvény lehetővé teszi az olyan telkeken való építkezést is, amelyek ma­gántulajdonban vannak. Vajon müyen hasznot élvezhet a földjé­ből az a hátrányos helyzetbe ho­zott tulajdonos, akinek a telkén autópálya-bekötőút vezet? - tette fel a kérdést Daniel Lipšic (KDH). Az előző törvény értelmében ezt már az építési engedély megkez­déséig el kellett végezni. Ľubomír Vážny közlekedési miniszter sze­rint azonban így nem lett volna tartható a kormány által kitűzött cél, mely szerint 2010-ig több mint 150 kilométer autópályát és gyors- forgalmi utat akarnak kiépíteni. Gál Gábor (MKP) kifejtette, az el­lenzék nem az autópálya-építés gyorsítását ellenzi, ezért nem is az egész törvényt támadták meg az alkotmánybíróságon, csak annak egy részét. Gál szerint létezik más módja is annak, hogy az állam hozzájusson a szükséges telkek­hez, ha nem tud megegyezni a vé­telárban a tulajdonossal. Ez pedig a kisajátítás, a parcelláért viszont a tulajdonos megfelelő kártérítést kap, mégpedig nem szakértői árat, hanem a piaci értéknek meg­felelő árat. A közlekedési minisz­térium szerint a törvény nem sért alkotmányos jogot. „Az autópálya­építések érdekében meghozott egyszeri rendkívüli intézkedések­ről szóló törvény véleményünk szerint összhangban van az alkot­mánnyal. Robert Fico miniszterel­nök szerint az ellenzék minden­áron meg akarja akadályozni az autópálya-építéseket, (sán, sita) Korai a 2009-es euróbevezetés Szlovákiában Klaus nem euroszkeptikus? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Merész lépésnek tartja Václav Klaus cseh államfő azt, hogy Szlovákia már 2009-ben bevezeti az eurót. A kétnapos szlovákiai lá­togatáson tartózkodó cseh elnök az Ivan Gašparovič szlovák köztársa­sági elnökkel való találkozója után kijelentette: közgazdászként túlsá­gosan merésznek tartja Szlovákiá­nak ezt a döntését, hozzátette, fel­tételezi, hogy a szlovák közgaz­dászok megfelelő számításokat vé­geztek és meggyőződésük, hogy az euró 2009-es bevezetése helyes lé­pés. Ivan Gašparovič szerint vi­szont Szlovákia gazdasága lehető­vé teszi, hogy az ország jövőre be­lépjen az euróövezetbe. (sán) Búcsúlátogatás (Pavol Funtál felvétele) A Speciális Bíróság fogja vizsgálni a Szlovák Gázművek magánosítását Már vizsgálják a privatizációt ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Dobroslav Trnka javas­latára tegnap eljárást indított a Speciális Ügyészség a Szlovák Gáz­művek (SPP) 2002-es magánosí­tásának ügyében - tájékoztatott tegnap Svedana Husárová, a fő­ügyészség szóvivője. A privatizáci­ót a gazdasági versenyhivatal is fe­lülvizsgálja. Az ügyészség Robert Fico kormányfő javaslatára indított eljárást, aki a kabinet szerdai ülé­sén bejelentette: a privatizációs ta­nácsadó kiválasztása öt évvel ez­előtt törvényellenes volt. Az SPP magánosításáról szóló elemzést Ľubomír Jahnátek gazdasági mi­niszter terjesztette a kormány elé, tartalmáról azonban nem tájékoz­tatta az újságírókat, arra hivatkoz­va, hogy üzleti titkokat is tartal­maz. Robert Fico kormányfő vi­szont bejelentette: „Megállapítást nyert, hogy a gázmüveket mélyen áron alul adták el, s hogy a privati­zációs tanácsadó 31 millió dolláros sikerdíjat kapott.” A kormányfő szerint a privatizációs tanácsadó ki­választása, majd megjutalmazása a fő probléma. A pénzügyi cég szá­mos egyéb kiadást is kiszámlázta- tott, több millió dollár értékben - néhány tételről pedig hiányzik az igazolás, bizonylat. Az SPP 49%-át a Dzurinda-kormány a német EON Ruhrgas és a francia Gaz de France alkotta konzorciumnak adta el. Fico azt állítja, hogy a végleges eladási árat, tehát a 2,7 milliárd dollárt a végleges kínálatba kézzel írták be. Ez szerinte arra utal, hogy a vevő tudott róla, hogy ők az egyeden je­lentkezők az SPP 49%-nak megvá- sáriására, ezért szándékosan nem ajánlottak többet. Ivan Mikloš volt gazdasági miniszter nem tudta ezt az információt alátámasztani, mi­vel saját bevallása szerint nem volt tagja annak a bizottságnak, amely kiértékelte az ajánlatokat. Azt, hogy a tender során törvényesen jártak el, azzal magyarázta, hogy a győz­tes konzorcium sokkal többet kínált annál, mint amennyit a tárca akkori értesülései szerint más külföldi cé­gek ajánlottak volna. (dem, s) Szüleitől tud magyarul Schuster az MKP-ról is Mezőkövesd. A szlovák és a ma­gyar politikusok viszonya azért meghatározó, mert az emberek vi­selkedését mindkét országban be­folyásolja a nagypolitika irányítói­nak kapcsolata - mondta Rudolf Schuster volt szlovák államfő csü­törtökön Mezőkövesden egy konfe­rencián. Rudolf Schuster számos anekdo­tával kiegészített beszédében fel­idézte, hogy szülőhelyén a bódva- völgyi Mecenzéfen (Medzev) ter­mészetes volt a szlovák, a magyar és a német nyelvismeret. Ő maga a Magyarországra szimpátiával te­kintő szüleitől tanult meg magya­rul és így alakult ki az országhoz fű­ződő pozitív viszonya. A volt állam­fő hangsúlyozta, hogy ezt az elvet követte a magyar-szlovák kapcso­latok terén a nagypolitikában is. Mindezzel kapcsolatban emlékez­tetett arra, hogy már a kassai vas­mű egyik vezetőjeként, majd Kassa főpolgármestereként, később pedig köztársasági elnökként is szorgal­mazta a magyar-szlovák együtt­működést. Jó barátságot alakított ki Göncz Árpáddal és felszólalt a magyar Országgyűlésben is. Ugyanakkor az uniós csadako- zás küszöbén, összhangban az Eu­rópai Bizottság véleményével, szorgalmazta a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) bevonását a szlovák kormányba, annak ellené­re, hogy a koalíciós tárgyalások több résztvevője ellenezte az MKP részvételét. Rudolf Schuster ezt annál is inkább szükségesnek tar­totta, mert az Európai Unió „sárga lapot” mutatott fel a megelőző szlovák kormánynak a magyar kö­zösséggel szemben folytatott poli­tikája miatt. (MTI) Három év Jegorovnak Pozsony. Három év feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélte tegnap Volodimir Jego- rovot a Pozsonyi Járásbíróság pénzmosás vétke miatt. Az ukrán-szlovák alvilág több­szörös gyilkossággal gyanúsí­tott volt vezetője 1999-ben megszervezte a főváros terü­letén ellopott luxusgépkocsik küldföldre szállítását. Az ügyészség négy év szabadság- vesztést javasolt, ám a férfi bünteden előélete miatt a bíró három évre csökkentette a büntetést. (SITA) Bárdos Gyula: az említett jogszabály csak egy azok közül, amelyekkel a kormány próbál nagyobb befolyáshoz jutni a közélet minden területén A civilek nyomására Kaliňák nem terjesztette be a törvénytervezetet ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Több mint 400 polgári társulás nyomására a belügymi­nisztérium nem teijesztette a kor­mány elé a civil szektor működését szigorító törvénytervezetet. Ro­bert Kaliňák, a tárca vezetője ígé­retet tett, csak azután terjeszti a kabinet elé a jogszabályt, miután a nonprofit szervezetekkel is egyez­ség született. Nagy Myrtill, a Fó­rum Információs Központ munka­társa lapunknak elmondta: ha a jogszabályt üyen formában fogad­ják el, körülbelül 1000 délvidéken tevékenykedő, nagyrészt magyar kulturális polgári társulás is ve­szélybe kerülhet. „A civü szektor nyomására sike­rült elérni, hogy a törvényt egészen január 18-áig lehet véleményezni. Létrehoznak egy munkacsoportot, melynek a polgári társulások kép­viselői is tagjai lesznek, így próbál­ják megtalálni a legjobb megol­dást” - pontosított Nagy Myrtill, aki a jogszabály több paragrafusát is rossznak tartja. „Ha üyen formá­ban fogadnák el a jogszabályt, ak­kor minden civü szervezet, amely az állami költségvetésből támoga­tást kap, köteles lenne kettős köny­velést vezetni, éves jelentést készí­teni, s mindezt egy könyvvizsgáló cégnek is hitelesítenie kellene. Ez körülbelül 30-40 ezer koronás ki­adást jelentene. Elég, ha egy szer­vezet 1000 koronás támogatást kap az államtól, már akkor is vonatkoz­na rá ez a paragrafus” - vélekedik Nagy Myrtill. Azt a paragrafust is érthetetien- nek tartja, mely szerint a polgári társulásoknak csak szlovák elneve­zésük lehetne. „Itt nem csak arra gondolok, hogy a jogszabály ha­tályba lépésével magyar elneve­zéssel nem jegyezhetnének be egy civü szervezetet, hanem arra is, hogy számtalan latin elnevezésű társulásnak is gondot jelentene en­nek a paragrafusnak a betartása” - tette hozzá az információs központ munkatársa. Bárdos Gyula, az MKP frakció- vezetője felháborítónak és példát­lannak nevezte a belügyminiszté­rium által kidolgozott törvényter­vezetet. Véleménye szerint az új jogszabály az 1989 után meghono- sult értékrend eüen irányul. „A tör­vény egyértelmű támadás a de­mokrácia egyik alappülére eüen, az egyesülésre való jog ellen. Ezért tartja pártunk alkotmány- ellenesnek” - szögezte le Bárdos. Ugyanakkor felszólította Ivan Gašparovič kormányfőt és Pavol Kandráč emberjogi biztost, határo­lódjanak el a készülő jogszabály­tól. „Ha az államfő szüntelenül azt hangoztatja, hogy minden áüam- polgár áüamfője, akkor nyütan til­takozzon a törvény ellen. Egyértel­mű, hogy a tárca azért dolgozta ki a jogszabályt, mert tart a civü szek­tortól. Egy standard demokratikus társadalomban a polgári aktivisták eüenőrzik az államot, a belügy vi­szont ennek ellentettjét akarja: hogy az áüam felügyelje a civü szektort” - tette hozzá Bárdos. Ugyanakkor elismerését fejezte ki a polgári szervezetek képviselői­nek, hogy tevékenységükkel képe­sek voltak rávenni a belügyminisz­tert arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön velük, s így még van remény arra, hogy sikerül megakadályozni a törvény elfogadását. Erik Tomáš belügyi szóvivő sze­rint az MKP bírálata nevetséges és hamis. „Már dötöttek arról, hogy míg a belügyminiszter nem egye­zik meg a polgári szervezetek kép­viselőivel, nem teijeszti elő a törvényt” - magyarázta Tomáš. Ugyanakkor megismételte, hogy a társulások költségvetésének szigo­rúbb eüenőrzését a terrorizmus el­leni harc miatt keü bevezetni. „Ez­zel is csak az Európai Unió követe­léseinek teszünk eleget, amely a terrorizmus eüeni harc érdekében a civü szektor működésének szigo­rúbb eüenőrzését követeli” - tette hozzá a szóvivő. A jogszabály például bevezetné, hogy az összes adományozóról jegyzéket vezessen a civü szerzet, még a magánszemélyeket is névvel és lakcímmel keüene feltüntetni. „Közismert, hogy a magán adomá­nyozók többsége kéri az anonimi­tást. Meggyőződésem, hogy pont ezért nagyon sok adakozó eláll at­tól a szándékától, hogy pénzt ad­jon egy szervezetnek, ami annyit jelent, hogy a belügyminisztérium egy újabb bevételi forrástól zárja el szervezeteked’ - tette hozzá Nagy Myrtül. Bárdos szerint az említett jog­szabály csak egy azok közül, ame­lyekkel a kormány próbál nagyobb befolyáshoz jutni. „Ugyanez a célja a kabinet eheti ülésén elfogadott sajtótörvénynek is, ületve az ál­lamfő elképzelésének az áüami médiáról. Mindezzel azt akarják elérni, hogy a politikai elit uralja a sajtót is. Ez eüen minden józan gondolkozásé embernek fel kell lépnie” - szögezte le az MKP frak­cióvezetője. A civü szektor képviselői tovább­ra is azt állítják, vissza kell vonni a törvényt. Bíznak benne, hogy a to­vábbi tárgyalások nem egy új jog­szabályt fognak eredményezi, ha­nem sikerül meggyőzni a szaktár­cát arról, hogy elég a jelenleg hatá­lyos törvény átdolgozása, (dem)

Next

/
Thumbnails
Contents