Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-10 / 8. szám, csütörtök

Pihenő 15 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 10. MIT FŐZZÜNK MA? Téli minestrone Hozzávalók: 2 szál sárgarépa, J fej vörös­hagyma, fél darab zellergumó, 2 evőkanál olívaolaj, 2 gerezd fok­hagyma, 2 db burgonya, 2 evőka­nál paradicsompüré, 4 szem pa­radicsom, 1 doboz fehérbab kon­zerv, 10 dkg kifőzött spagetti, 20 ■ dkg sütőtök, 40 dkg kelkáposzta, só, darált bors, 1 db zöldségleves kocka. Elkészítése: Vágjuk kisebb darabokra a megtisztított sárgarépát, a zel­lergumót, a vöröshagymát, majd tegyük egy konyhai gyorsvágó gépbe. Tegyük hozzá a fokhagy­magerezdet, majd kapcsoljuk be és aprítsuk finomra. Egy nagy fa­zékban forrósítsuk fel az olíva­olajat, tegyük bele a felaprított zöldségeket, és közepes lángon, állandóan kevergetve pároljuk 5-6 percig. Kanalazzuk rá a pa­radicsompürét, és még pároljuk vele két percig. Öntsük fel körül­belül két liter vízzel, majd ízesít­sük a sóval, a zöldségleves koc­kával és darált borssal. Tegyük hozzá a kis kockákra felvágott burgonyát és sütőtököt, a hideg vízben lemosott babkonzervet és az öszszevágott káposztát. Kis lángon, párszor megkevergetve főzzük addig, míg a burgonya puha nem lesz. Mi­előtt levennénk a lángról, keveijük hozzá az ugyan­csak kis kockákra feldarabolt paradi­csomot is. Forral­junk rajta még egyet, majd kever­jük bele a kifőzött spagettit. Azonnal, forrón tálaljuk leve- ses tálkákba, (o) Eljegyezte a barátja, Josh Duhamel Fergie-t, a Black Eyed Peas együt­tes énekesnőjét; azt még nem tudják, pontosan mikor tartják az es­küvőt (AP-felvétel) SZÍNHÁZ POZSONY: SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ (új épület): Pillangókis­asszony 19.00 Össztánc 19.00 ASTORKA: Baltás gyilkosság Szent­péterváron 19.00 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Furcsa pár 19.00 KOMÁROM: JÓKAI SZÍNHÁZ: Anyám azt mondta, hogy ne! 19.00 MOZI POZSONY AUPARK-PALACE: Gimi (cseh) 10.40,11.50,12.50,14.00,15.00, 16.10, 17.10, 18.20, 19.30, 20.30, 21.40 Once (ír) 14.30, 21.00 Le­genda vagyok (amerikai) 12.00, 14.10, 16.20, 18.30, 19.40, 20.40, 21.50 Este (amerikai) 12.30, 18.00 Sicko (amerikai) 15.30, 20.20 Harminc napig tartó éjszaka (amerikai) 18.50, 21.10 Agyő, nagy Ő! (amerikai) 20.00 Mézengúz - Bee Movie (amerikai) 11.00, 13.10, 15.20,17.30 Az arany iránytű (amerikai) 14.20,16.40,19.00,21.20 Ratatouille - Lecsó (amerikai) 15.50 TMNT - Tini Nindzsa Teknőcök (amerikai) 15.10 Amerikai gengszter (amerikai) 16.00,1700,19.10, 20.10 Felezési idő (szlovák) 16.30, 18.40 Hitman - A bérgyilkos (francia-amerikai) 1720,19.20,21.30 CHARLIE CENTRUM: A fene­vad (cseh) 18.15,20.15 Felezési idő (szlovák) 18.30,20.30 A faun la­birintusa (mexikói-spanyol) 20.00 KASSA DRUŽBA: Gimi (cseh) 15.45, 1745, 19.45 CAPITOL: Amerikai gengszter (amerikai) 16.00, 19.00 ÚSMEV: Mézengúz - Bee Movie (amerikai) 16.00, 1745 Once (ír) 19.45 IMPULZ: A leggyorsabb Indian (új-zélandi-amerikai) 16.15,19.30 PÉL-SZLOVÁK1A SZENC - MIER: Wholetrain (német) 18.00 VÁGSELLYE - VMK: Ki­adatás (amerikai) 20.00 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Breakout (ameri­kai) 19.00 LÉVA - JUNIOR: A munkás halála (osztrák-német) 19.00 GYŐR PLAZA: Alvin és a mókusok (amerikai) 15.30,1730 Az arany iránytű (amerikai) 15.15,17.30,19.45 Bűbáj (amerikai) 16.00,18.00, 20.00 Casting minden (magyar) 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 Golyózápor (amerikai) 13.45 Hideg nyomon (amerikai) 15.30,1745,20.00 Kas­szandra álma (amerikai-angol) 1715 A király nevében (német- kanadai-amerikai) 14.30,19.30 Legenda vagyok (amerikai) 16,30, 18.30, 20.30 Macskafogó 2 - A sátán macskája (magyar) 14.45, 16.45, 18.45, 20.30 A nemzet aranya - Titkok könyve (amerikai) 15.45,18.00,19.15,20.15 P.S. I Love You (amerikai) 1700,19.30 NY0LCIRANYU Keresse meg az ábrában a kö­vetkező kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húz­za át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derék­szögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva össze­olvassa, eljut a megfejtéshez. RELLA RITA RIZA ROXÁNA RÓZA ROZÁLIA ROZAL1NDA ROZANNA ROZINA ROZITA ROZMARÍN ROZVITÁ RÓZSA RUBÍNA RUDOLFINA RUFINA RUSZLÁNA R U D O L F I N A R U U R O Z V I T A O B A S A R O Z A N Z I Z R Z R E L L N M N r O ľ E I L A L I A A A R K R N r A A N Z R S A R I T A N D O I Z A F R O X r A A R N r o U R O Z r A L I A R R o Z I N A T I Z O Tegnapi feladványunk megfejtése: denevérpoloska. G0ND0LK0D0 - HOLNAP UJ VERSENYFELADVANY Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kije­lölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepel­nie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 6 7 8 4 2 9 1 3 5 5 1 9 7 6 3 8 2 4 4 2 3 8 1 5 7 6 9 8 9 2 3 4 6 5 1 7 3 4 1 5 9 7 2 8 6 7 6 5 2 8 1 4 9 3 9 8 6 1 7 4 3 5 2 1 3 7 9 5 2 6 4 8 2 5 4 6 3 8 9 7 1 1 6 4 9 8 9 6 2 1 7 8 9 3 5 1 4 7 8 4 5 2 8 3 5 5 9 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com H0R0SZK0P Kos (III. 21.-IV. 19.) Megint nagy lendülettel vág bele a dolgokba, előretör, átnézi a ruhatárát. Munká­jában és pénzügyekben is szerencsés lehet. Később viszont főleg anyagi helyzetével lesz elfoglalva. Nem kell félnie! Minden rendben van! Bika (IV. 20.-V. 19.) Sok szempontból szeren­csés lehet. Munkahelyén előreléphet, anyagi helyze­te is kellemesen alakul. Egyre na­gyobb lendülettel tör előre, fontos lesz önnek a jó benyomás keltése, a kellemes megjelenés. Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Elég sok az akadály az életé­ben, ami a munkájában és a kapcsolataiban is megnyil­vánul, ezért sokszor bonyolódik vi­tákba. Éppen emiatt van főleg mun­kájával elfoglalva. Később szívesen elmegy barátaival, lazítani egy kicsit. Rák (VI. 21.—VII. 21.) Ideje az anyagi helyzetével is foglakoznia. Bár az uta- ( zás, a tanulás vagy valami­lyen külföldi ügy lehet még lényeges. Nagy energiákat fordít az ügyei inté­zésére, de néha azért szüksége van pihenésre is. Oroszlán (VII. 22.-VIII. 22.) Időnként adódhatnak ne­hézségek, de ezek inkább a környezetében lévőket érin­tik - családtagjai és partnere is segít­ségre szorulhatnak. Lehetőségeihez mérten segítsen, de ne vigye túlzás­ba! Önnek sem árt a pihenés. Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) Sok türelem és mértékletes hozzáállás szükséges most, hogy elélje céljait, Munká­ban és anyagiakban is adódhatnak nehézségek, sok lehet a váratlan vál­tozás, kiadás. Figyeljen jobban a pén­zére, nehogy ráfizessen! Mérleg (IX. 22.-X. 22.) RRH Szívesen megy el valahová I szórakozni, keresi a társasá­got. Később inkább anyagi helyzetén gondolkodik, terveket sző, de alkalmas az idő valamilyen ezote­rikus témában való elmélyedésre is. Legyen óvatos, ne vigye túlzásba! Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Nagy lelkesedéssel dolgo­zik, de egészségére nagyobb gondot kellene fordítania. Fontos a lakás szépítése, amire úgyis régóta várt. Az egyedülállók párra találhatnak, a meglévő kapcsolatok is kellemesen folytatódnak. Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Most inkább otthonülő, nyu­galomra vágyik. Családi ügyeit intézi, vagy lakását szépítgeti. Később előtérbe kerülhet a vállalkozása is, ahol sok szerencsé­re számíthat, sikeres lehet, élvezheti az életet. Megérdemli! Bak (XII. 21.—1.19.) Fontos az anyagiak kérdése, mind a pénzkereset, mind a költekezés vonatkozásában. Bár sikeres lehet, érdemes óvatosan kezelni a pénzügyeket, kerülni a koc­kázatot. Nem kell mindennek bedől­ni! Döntés előtt kéijen tanácsot! Vízöntő (I. 20.—II. 17.) Mozgékonyság, tettvágy jel­lemző a jegy szülötteire. Fá­radhatatlanul tevékenyke­dik, igyekszik mindent elvégezni. Si­kerülhet régi vágyait, álmait is teljesí­teni. Munkájában előrelépésre szá­míthat. Örüljön neki! Halak (II. 18.-III. 20.) Munkahelyi ügyei vegyesen alakulnak. Bár már jobban ki tud állni saját érdekeiért. Szerelmi életében viszont szerencsés lehet, új ismeretségeket is köthet. Ké­sőbb az anyagi kérdések kerülnek a középpontba. Legyen óvatos!

Next

/
Thumbnails
Contents