Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-09 / 7. szám, szerda
32 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 9. www.ujszo.com Ján Frtús építész ingyen készítette el a terveket, az eredeti templom hiányzó részeit újrafalazzák - a kezdeményező a Patrimonium Servandi Polgári Társulás Ján Frtús tervei szerint a terület nemcsak szakrális hely lesz, de turistacsalogató látványosság is (Zoller Viktória felvétele) Hatvannégy év után lesz kálváriája a városnak Léva. Hat évtized után ismét szakrális hellyé és a város igazi büszkeségévé válhat a Kálvária-domb a Patrimonium Servandi Polgári Társulásnak köszönhetően. ÚJ SZÓ-HÍR A várral szemben található dombon a 18. század elején épült fel a Szent Kereszt-kápolna, melyet 1827-ben bővítettek kegytemplommá. Akkor hat állomása volt a keresztútnak, minden egyes kiskápolnában két kép kapott helyett. AII. világháború végén, 1944 decemberében Léva közelében állt a front három hónapig, ekkor ment tönkre a kálvária. A kiskápolnákat lőállásoknak használták, és találatot kapott a templom is. Amikor a háború véget ért, fontosabb is volt, mint a kálvária helyreállítása, sőt a szakrális építmények romjait építőanyagként hasznosították. A nyolcvanas évek elején, valószínűleg pontosan azon a helyen, ahol a keresztre feszített Jézus és a két lator szobra állt, távközlési tornyot emeltek. A kálváriatemplom maradványait 2006 szeptemberében tárták fel lelkes lévaiak, 2007 májusáig tíz alkalommal dolgoztak a helyszínen, kiirtották a gazt, eltávolították a romokat szinte teljesen beborító földréteget, konzerválták a falakat. 2007 elején a Besztercebányán élő neves építész, a Lévához közeli Podluzsány falucska szülötte, Ján Frtús látogatott el a helyszínre, és ingyen elkészítette a felújítási terveket. Az eltelt évtizedekben az eredeti utat nagyrészt beépítették, ezért 150-200 méteres szakasz áll rendelkezésre a stációk elhelyezésére, tehát tízméterenként követik egymást az állomások. Katarína Holbová néprajzkutató, az áprilisban alakult, 21 tagot számláló polgári társulás alelnöke ismertette a terveket. Az eredeti templom hiányzó falait újrafalazzák, hogy kirajzolódjon az épület alaprajza, az égetett téglapadlót is újra cserélik, és filagóriaszerűen tető kerül a maradványok fölé. A körülbelül 13 méter magas távközlési torony kilátótoronyként szolgál majd, körben csigalépcsőt alakítanak ki, a csúf vaskonstrukciót fémburkolattal takarják el, és a tetejére egy 7 méteres kereszt kerül. A keresztút mellett „civilösvény” is vezet majd a kálváriára. A kőoltár, a bejárat és egy kereszt alakú nyílással ellátott hátsó panel a híres lévai ónixból készül majd. A Patrimonium Servandi gyűjtést indított, egyelőre 120 ezer korona gyűlt össze, körülbelül 150 egyéni adakozótól. Léva városa nemcsak a projekt védnökének szerepét vállalta föl, de két részletben 90 ezer koronát is átutalt a társulásnak, a Tolmácsi Gépgyár (SES) 20 ezer koronával segített. A projekt összköltségei hozzávetőleg 6 millió koronára tehetők. 30 ezer koronát propagációra fordítottak, és befejeződtek az alapokat megerősítő betonozási munkák is, tavasszal folytatódik az építkezés. A téli időszakban intenziven keresik majd a szponzorokat, tárgyalnak az egyes cégekkel is, a remények szerint olcsóbban is megvalósíthatók a tervek. A kivitelező a nagykálnai Hydro- meliorácie Kft. Az ingatlan a lévai katolikus egyházközség tulajdona, s a civil szervezet meghatározatlan időre ingyen bérbe kapta a területet. Versenypályázatot írnak majd ki a stációk megfestésére. Egyelőre tíz, a régióban élő festőművészt szólítottak meg, hárman jelezték részvételüket. Velük személyesen is felveszik a kapcsolatot. A tervek szerint a fél város pusztulását okozó 1808-as tűzvész kétszázadik évfordulójára befejeződhetnek a munkák. A Patrimonium Servandi Polgári Társulás továbbra is válj a az adományokat, számlaszámúk: 26277 65946/1100. (fm) Gazdálkodtak, nyugodtan éltek, egy napon azonban magyar katonák és szlovák fináncok jelentek meg a parcelláikon, mint később kiderült, az új országhatáron Jancsi bácsi pusztája FARKAS OTTÓ A valamikor gazdaságilag ösz- szetartozó Medvesalja népe évtizedekig úgy érezhette, egy sohasem nyíló sorompó mellett felejtették. Az új határok születése után nemcsak rokonaiktól szakították el az ott élőket, hanem számos esetben vagyonuktól is megfosztották őket. A tajti Pál János édesapja az 1930- as években 120 hold földet vásárolt, hogy gyermekeinek „ne fújjon se a tarjám, se a füleki gyár”. A háború után ebből egy hektár és hatvan ár maradt, a többi elveszett, mert a határ túloldalára esett. Kik is tudnák hitelesebben felidézni a múltat, mint azok, akik megtapasztalták az új határok kijelölésével járó bonyodalmakat. A ki- lencvenkét éves Pál János élete nagy részét a Salgótarjánt Ce- reddel összekötő út mentén fekvő pusztán élte le. Édesapjával és hét testvérével 120 hold hektáron gazdálkodtak, az ott megtermelt javak biztos megélhetést nyújtottak a nagy családnak. Jancsi bácsi Cereden talált magának feleséget, 1940-ben megnősült. 1942-ben bevonult katonának, a háború vége Dániában köszöntött rá, vonatra ült, České Budejovicéig utazott, ahol amerikai fogságba került. Igazolások formájában felesége vitte neki a szabadulást. Hazabocsátot- ták, gazdálkodtak tovább, mintha közben nem is lett volna világháború. Ott kint a pusztán, a falvaktól távol évekig nem is éreztek semmilyen változást, egy napon azonban magyar katonák és szlovák fináncok jelentek meg a parcelláikon, mint később kiderült, az új országhatáron.- A fináncok megismertek bennünket, rendesek voltak velünk, nem minket figyeltek, hanem a csempészeket - magyarázza Pál János. - Kezdetben ott mehettünk át a határon, ahol akartunk, később „Sokat dolgoztunk, mégis csak egy gyerekünknek tudtunk babakocsit venni" bácsi feleségével kint maradt a pusztán, de ők sem mezőgazdaságból éltek, a családfenntartó ácsnak állt be és járta az országot. Egy évben egyszer kaptak határátlépési engedélyt, akkor meglátogatták a magyarországi rokonokat, felesége szüleit és hozzátartozóit. 1964-ben beköltöztek a faluba, Tajtira.- Életem nagy részét kinn a pusz- „Hogy a határ megnyitása mit jelent a számomra? - Hát már nem so- tán éltem le, nehéz volt megmaradtat. Most már késő" (A szerző felvételei) ni a faluban - emlékezik az idős csak a mezei utakon, az ötvenes évek elejétől pedig csak körben, Cereden keresztül. Ez nagyon megnehezítette a munkánkat, mert a falu hat kilométerre volt a tanyánktól. A határon túl eső földek után Salgótarjánban adóztunk. Ez meglátszik a nyugdíjon is, nagyon alacsony: csak huszonöt ledolgozott évet ismertek el, pedig kicsi gyerekkoromtól idős koromig robotoltam. Az 1,6 hektár földterület nem bírta eltartani a tanyasiakat, fokozatosan elköltöztek onnan. Jancsi ,A fináncok megismertek bennünket, rendesek voltak velünk, nem minket figyeltek, hanem a csempészeket" ember. - Gyakran mondtam a feleségemnek, hogy gombázni megyek, de a lábam mindig az egykori házunk felé vitt. Ő is sokat jött velem, együtt idéztük fel az ott töltött fiatalságunkat. Öregember vagyok, de még most is sokszor elballagok arrafelé, és nagy szomorúság tölt el, amikor látom a romos épületeket. Sokat dolgoztunk, de szép életünk volt: közel volt minden, gombát, fát szedtünk - hatvan hold erdőnk volt, az mind a magyar oldalra került. A Magyarországon maradt értékeinkért kértünk kárpótlást, de azt a választ kaptuk Budapestről, hogy nekünk nem jár, mert nem vagyunk magyar állampolgárok. Régi fotók kerülnek az asztalra, amennyi fénykép, annyi történet. Bobi, a hűséges kutya akkortájt szolgált, amikor Jancsi bácsi és felesége, Giza néni beköltözött a faluba. - Beköltöztünk a faluba, a kutya másnap reggelre eltűnt mondja Jancsi bácsi. - Napok múlva kiballagtam a pusztára, Bobi ott feküdt a régi ház mellett, megszokott helyén, és őrizte a magányos portát. Napok óta nem evett, nem ivott semmit. A látványtól még a könnyem is kicsordult. Hiába hívtam magammal, nem jött be velem a faluba, a kerítéstől visszafordult, és szomorúan nézte, hová megyek. A mindig szófogadó eb akkor nem hallgatott rám.- Ezen a felvételen - mutat egy megsárgult fényképet Giza néni - a legkisebb gyerekünk látható. Sokat dolgoztunk, mégis csak neki tudtunk babakocsit venni. Amikor ez a fénykép készült, még nem vették szigorúan a határt. A babakocsi magyar oldalon áll, az út az országhatár, a mi portánk a kerítéstől kezdődött. Hogy a határ megnyitása mit jelent a számomra? - Hát már nem sokat. Most már késő. Én már nem tudok sehová menni, Ceredre gyertyát gyújtani is csak Jancsi jár már az unokákkal. Persze nagyon jó,' hogy megnyílt, de hamarabb kellett volna. Imádkozgatom, hálát < adok istennek a szép korért, amit megértünk. Fiatal korunkban is vallásosak voltunk, mindig a hitünk adott erőt a nehéz helyzetekben. Hó, sár, dologidő soha nem tartott bennünket vissza attól, hogy ne vegyünk részt Egyházasbáston (a pusztától 8-10 kilométerre fekszik - a szerk megj.) az istentiszteleten. 2007. december 21-én éjfélkor, a Tajti-Cered határátkelő légiesítésekor arra kerestem a választ, miért nem határtalan az emberek öröme. ( A válasz egy része talán Giza néni mondataiban rejlik, a nyitásra való várakozás kioltotta az emberek igazi örömét. 1993. augusztus 12-én | Komáromban ugyanis megszületett a kormányhatározat a Tajti és Cered közötti határátkelő megnyitásáról, de erre is 2007. december 21-ig kellett várni. SZÜLŐFÖLDÜNK A mellékletet szerkeszti: Korpás Árpád és J. Mészáros Károly (sport) Levélcím: Szülőföldünk, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 426, fax: 02/59 233 469, e-mail: arpad.korpas@ujszo.com
