Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-09 / 7. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 9. Régió 5 Besorolták az új osztálytípust az iskolahálózatba Hatosztályos gimnázium Az igazgató testületi döntésre hivatkozva záratta be az irodát; a képviselők ilyen határozatot nem hoztak Tájékoztatás nélkül maradtak a Komáromba látogató turisták Egy hete ráccsal lezárt ajtó fogadja a városba látogató turistákat (Vas Gyula felvétele) Komárom. Január másodika óta zárva van a városközpontban, a Megye utcában található Idegenforgalmi és Tájékoztató Iroda (Tu- ristiská informačná kancelária-TIK). V. KRASZNICA MELITTA Az idelátogató turisták csupán Ľuboš Velký, megbízott igazgató szlovák nyelvű értesítőjét olvashatják a berácsozott ajtón. Eszerint az igazgató a városi képviselő- testület két határozata (224/2007 és 373/2007) alapján döntött az irodabezárásáról. Az alapítólevélből kimaradt a TIK Az előzményekről tudni kell, hogy a TIK eddig a város járulékos szervezeteként működő Városi Idegenforgalmi Vállalat (VÍV) ré-' szét képezte. Mivel ez a vállalat az elmúlt két évben veszteséges volt, a törvények értelmében fel kellett számolni. A testület döntése értelmében eddigi tevékenységét 2008. január elsejétől három társaság között osztották fel: a Viator Kft. a fürdőt, a Panoráma szállót és a kempinget működteti, a Calor Kft. néhány tömbház és lakóház fűtését végzi, a Comorra servis járulékos szervezet hatáskörébe pedig elsősorban a városi sportlétesítmények kezelése, valamint az oktatási intézmények épületeinek karbantartása tartozik. A testület arról is döntött, hogy a VÍV jogutódja a Comorra servis lesz. Mindhárom új társaság esetében versenypályázatot írtak ki az igazgatói posztra, és annak lebonyolításáig Ľuboš Veľkýt, a VÍV korábbi igazgatóját bízták meg a Comorra servis vezetésével. A TIK bezárására vonatkozó kérdésünkre Ľuboš Velký elmondta, ő csupán a testületi határozatok alapján járt el. „A képviselők hagyták jóvá a Comorra servis alapító- levelét és szervezési rendjét is, amelyben azonban sehol nem szerepel a TIK - mutatott rá. - így én, mint megbízott igazgató, igazán nem tudom, mi alapján működtethetném az irodát. Nem az én hatáskörömbe tartozik az sem, hogy az iroda sorsával kapcsolatban bárminemű javaslatot dolgozzak ki.” Ľuboš Velký egyébként már megnyerte a Calor Kft. igazgatói posztjára kiírt verseny- pályázatot, tehát ott folytatja tevékenységét. A Comorra servis élén csupán addig tölti be a megbízott igazgatói posztot, míg itt is le nem zárul a pályázat. Nem született döntés a TIK bezárásáról Az esettel kapcsolatban megkérdeztük Stubendek Lászlót, a képviselő-testület idegenforgalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős bizottságának elnökét, aki állítja: a testületben nem született döntés a TIK bezárásáról. „Éppen ezért nem értek egyet Ľuboš Veľký lépésével - mondta. - A testületi határozatban csupán az szerepelt, hogy a TIK eddigi tevékenységét a 2003-ban a város által alapított Pro Castello Coma- romiensi Közhasznú Társulás veszi át, az iroda bezárásáról viszont egyáltalán nem volt szó.” Az említett társulás viszont nem folytathat vállalkozói tevékenységet - a TIK-ben ugyanis különböző emléktárgyakat vásárolhattak a turisták, bevételük származott a vállalkozók szórólapjainak terjesztéséből stb. Erre a tényre Ľudovít Gráféi, a társulás igazgatója a december 21-i testületi ülésen fel is hívta a képviselők figyelmét. A téma egyébként azért merült fel, mivel Stubendek László és Novák Tamás képviselők az iroda bezárására vonatkozó szóbeszéd miatt tájékoztatást kértek az azzal kapcsolatos tervekről. Bastrnák Tibor polgármester akkor megígérte, ő is utánajár a történteknek. A polgármester jelenleg szabadságát tölti, ezért tőle nem tudtunk információt kérni. Szabó Béla alpolgármester viszont megerősítette Stubendek László azon állítását, hogy a testület nem határozott az iroda bezárásáról. „Valószínűnek tartom, hogy a VÍV megszüntetését és új szervezetek létrehozását szabályozó határozatok teljesítéséről szóló beszámolót követően a testületnek ismét foglalkoznia kell a kérdéssel - mondta Szabó Béla. - Ha a TIK tevékenységét valamilyen jogi vagy gazdasági okból kifolyólag nem veheti át a Pro Castello - mint ahogyan azt az eredeti határozat megszabta -, akkor más megoldást kell találni. Az iroda bezárása azonban mindenképpen elhamarkodott lépés volt az igazgató részéről.” A komáromi iroda tagja az AICES-nek A komáromi TIK egyébként tavaly óta tagja a tájékoztató irodák legrangosabb hazai szakmai szervezetének, a Szlovákiai Információs Központok Asszociációjának (AICES); a Nyitrai kerületben csupán három városban, Nyitrán, Léván és Komáromban működik ilyen minősítésű iroda. A gazdasági minisztérium idegenforgalmi főosztályának tavaly júliusban kelt levelében arra hívta fel a város vezetőinek figyelmét, hogy az AI- CES-irodák jelentős szerepet töltenek be az ország idegenforgalmi népszerűsítése terén, és kiemelt figyelmet érdemelnek. Mivel elsősorban ingyenes szolgáltatásokat nyújtanak, támogatásra szorulnak főleg az önkormányzatok részéről. Mint megtudtuk, az iroda három dolgozója jelenleg szabadságát tölti. Komáromban ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. Az oktatási tárca 2008 szeptemberétől besorolta az iskolahálózatba a Selye János Gimnázium által kérvényezett hatosztályos oktatási formát. Az erről szóló határozatot december közepén kapta meg az iskola vezetése. Ezzel végleg elhárult minden akadály a tagozat beindítása elől - tájékoztatta lapunkat And- ruskó Imre iskolaigazgató, aki pozitívan értékelte fenntartójuk, a Nyitra megyei hivatal hozzáállását is. Szeptemberben tehát a négy négyéves osztály mellett egy hatéves tagozat nyílik a Selye János Gimnáziumban, az igazgató reményei szerint 28 tanulóval. Márciusban nyílt napokat tartanak, ahol a diákok és szüleik megismerkedhetnek az új oktatási formával. A jelentkezési lapokat április elsejéig kell leadni az alapiskolák igazgatóinál. „Szeretném hangsúlyozni, hogy a hatosztályos gimnáziumba a most hetedikes tanulók jelentkezhetnek - mondta az igazgató. - így megszűnik az az ellentmondás is, hogy a nyolcosztályos gimnáziumot választó tanulók 12 (4 alapiskolai és 8 gimnáziumi), míg a négyosztályos gimnáziumot látogató tanulók 13 évig (9+4) j árnak iskolába, míg eljutnak az érettségiig. A hatosztályos gimnáziumot végzők szintén 13 évig tanulnak majd.” Andruskó Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy a minisztérium honlapján található jegyzékben még nem szerepel a hatosztályos képzés - mivel az a 2007/2008-as évre vonatkozó adatokat tartalmazza. A Selye Gimnáziumban beindítandó hatosztályos képzés szakirányzat nélküli oktatási formával számol, ahol már elsőtől két idegen nyelvet tanulhatnak a diákok, 4+2 óraszámban. Az igazgató tájékoztatása szerint nagy hangsúlyt fektetnek majd a differenciált tehetséggondozásra is. (vkm) Több tervezett beruházást is el kell halasztani a költségvetési provizórium miatt Biztonságosabbá akarják tenni az érsekújvári lakótelepeket A munkaterápiás műhelyeket látogató fiatalokat nemrég Jaroslava Kreškócióvá fotóművész mutatta be érsekújvári tárlatán (Képarchívum) Támogatók nélkül nem működne az intézmény Bécsi segélyből fizetik a rezsiköltséget Major Róbert, a városi rendőrség parancsnoka kevesli a térfigyelő kamerákat, elsősorban a lakótelepekre szeretne újabbakat helyezni (Csuport István felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. A tavalyi évhez hasonlóan idén is költségvetési provizóriummal, tehát az előző gazdálkodási időszak büdzséje szerint kezdi az évet a város. Emiatt több tervezett beruházás megvalósításával várni kell. „Másfél millió koronát kértünk a várostól, hogy újabb térfigyelő kamerákat vásároljunk a meglévő kilenchez. Biztonságosabbá kell tennünk a Sziget parkerdő és a Híd utcai alapiskola udvarát, ahol csavargók és kábítószerezők tanyáznak, továbbá az egyre veszélyesebbé váló Nyitra-parti lakótelepet. SajIngyen hívható telefonszám A pszichológusokkal és a munkahivatal dolgozóival a városi rendőrök eddig is hatékonyan együttműködtek az iskolakerülő és italozó fiatalok lefülelésénél. Közösen szeretnék létrehozni az ingyenesen hívható vonalat, hogy az iskolai erőszak - zsarolás, fenyegetés, verés - áldozatai szükség esetén fel tudják venni velük a kapcsolatot. nos ezekkel a tervekkel a provizórium miatt vámunk kell” - mondta Major Róbert, a városi rendőrség parancsnoka. Az említett lakótelepen, a Nyitra part vashídjánál nemegyszer támadás is érte a késő délután és éjszaka hazafelé tartó kerékpárosokat. Az egyik új térfigyelő kamerát ide helyeznék el. Ezen a szakaszon járnak át a lakótelepen élők a város ipari negyedébe, ahol a kétezer embert foglalkoztató Osram Slovakia Részvénytársaság található. Egy évvel ezelőtt a híd közelében egyetlen éjszaka alatt hat autót gyújtottak fel ismereden tettesek, abban az időben három hét alatt három komoly gyújtogatás történt ugyanitt. Sebességmérő berendezés beszerzésére- további 700 ezer koronára lenne szüksége a városi rendőrségnek, és erősítésre szoml az állomány is. A 42 ezres járási székhely közbiztonságára csupán 36 rendőr ügyel. „Néhány évvel ezelőtt megszűnt a Kollár utcai óvoda, ezt az épületet szeretnénk bérbe venni a várostól, ahol kihelyezett munkahelyet hoznánk létre. Az első idei munkatalálkozónkon tájékoztattam Gejza Pischinger polgármestert arról, hogy a Híd utcai - sportiskolaként is emlegetett - alapiskolában a felső tagozatos tanulók számára új tantárgyat szeretnénk bevezetni, közbiztonság-önvédelem néven” - tette hozzá Major. A fiatalok a kihelyezett munkahelyen megismerkednének a rendőrök munkájával, megtekintenék azokat a térfigyelő kamerával készült felvételeket, amelyek segítségével autórongálók, zsebtolvajok, ittas és kábítószerező fiatalok kerültek rendőrkézre. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Érsekújvár. A nem megyei fenntartású járulékos szociális intézmények, amelyek a legtöbb esetben nonprofit szervezetként működnek, a szociális ellátásról szóló törvény értelmében támogatásért folyamodhatnak a megyéhez. A Nyitrai kerületben az előző választási időszakban az érintett intézmények megkapták az egy ellátottra jutó támogatást, később azonban a lehetséges összegnek csupán a 61, majd pedig csak valamivel több, mint 40 százalékát kapták meg a rászorulók. Az intézményeket fenntartó nonprofit szervezetek emiatt állandó anyagi gondokkal küzdenek. Az értelmi fogyatékkal élő fiatalok életkörülményeinek jobbá tétele érdekében Bécsben már másodszor rendeztek a ferences testvérek jótékonysági koncertet, amelynek a teljes bevételét az érsekújvári székhelyű Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás (MSST) védencei kapták. ,A kapott összegből fedezni tudjuk az egész éves rezsi- költségeinket. Munkaterápiás intézményünket jelenleg hét tizenöt évnél idősebb páciens látogatja Érsekújvárból és a közeli falvakból. A legtöbben heti három alkalommal érkeznek a Ferences barátok kolostorába” - tudtuk meg Klaudia Rajtárovától, a 2006 októberében létrehozott munkaterápiás központ vezetőjétől. Az intézmény, amely felkarolta azokat a beteg fiatalokat, akiket máshol nem tudnak gondozni és foglalkoztatni, tavaly márciusban Mosoly nonprofit szervezet néven önállósult. A MSST emellett még egy heti bentlakásos intézményt is működtet a járási székhelyen, a Mosoly szociális otthonban állandó gondozásra szoruló betegekkel foglalkoznak, és nemrég nyitották meg a város központjában az au- tisták iskoláját, magyar és szlovák gyerekek számára. „Egyéni és csoportterápiás foglalkozások keretében természetes anyagokkal, üveggel, agyaggal, szövetekkel dolgozunk. Támogatóink jóvoltából ma már szövőszékünk és agyagozó korongunk is van. A legutóbb negyvenezer koronát utalt át a számlánkra Ondrej Ondrušek vállalkozó - aki a Pro űrbe díj mellé kapott jutalmát megduplázta, és felét az Újszülött Alapítványnak, másik részét nekünk adományozta. Intézményünknek lehetősége lesz újabb nyersanyagot vásárolni, hogy szebbnél-szebb alkotások születhessenek a műhelyeinkben” - egészítette ki az elmondottakat Klaudia Rajtárová. (száz) Hajléktalanok a régi óvodában A vasúti pályaudvar közelében található Sziget parkerdőben a régi óvoda épületét hajléktalanok vették birtokba. A városi rendőrök azt tervezik, egy 16 méter magas oszlopot helyeznek a közeli Híd utcai alapiskola udvarába és erre erősítik fel a térfigyelő kamerát. Biztonságosabbá válna az érsekújváriak kedvelt kirándulóhelye. Hordozható kamerát helyeztek el a Murgaš utcai szociális lakások egyikének bejáratához is, ahol állítólag a hivatalosan bejelentett lakosoknál jóval többen laknak, (száz)