Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)
2007-12-05 / 279. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 5. Szülőföldünk 29 bűnösök ültek a vádlottak padján, nem a német nép; nem kollektiven, hanem ki-ki a maga személyében felelt a történtekért, a tetteiért mindenről, ami megtörtént, beszélnünk kell... szont az volt, hogy a magyarok nem németek, velük másképp kell tárgyalni. Beneš belátta, hogy komoly pártfogóra van szüksége - a Szovjetunióra. A nagy közeledésre 1943. decemberében került sor; miután ismertette a magyarok totális kitelepítésének a tervét, Gott- waldék megrettentek. Miért? Mert Szlovákia Kommunista Pártja tagságának a zömét a Dél-Szlo- vákiában élő kisparasztság és munkásság tette ki - s ezt szlovák történészek, például Jozef Jablo- nický vagy Viliam Plevza is kimondta. Gottwald mindenképp hatalomra akart kerülni, s rájött: legjobb kiindulópont a német- és magyar-ellenesség. A magyarok kitoloncolásának ellensúlyozására, de mégis azok eltávolítása mellett foglalva állást, vetette fel a lakosságcsere lehetőségét. Mi volt Nyugat válasza? A lakosságcsere ötletét a Nyugat elfogadta. Ezidőtájt ugyanis a Szovjetunió hatására egy olyan kelet-nyugati irányú, több millió embert érintő népvándorlás vette kezdetét, hogy pár százezer magyar áttelepítése alig nyomott valamit a latban. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a Nyugat kezdettől fogva ragaszkodott a paritás elvéhez, hallani sem akart az egyoldalú, teljes kitelepítésről. Beneš ekkor kidolgoztatta Londonban a magyar kisebbség kollektív bűnösségéről szóló elaborá- tumot, melynek alapelveit később beillesztették a kassai kormány- programba. Ismerte a korszak jogrendje a kollektív bűnösség jogi kategóriáját? Ha visszalapozunk a történelemben, azt látjuk, hogy egyes háborúk befejeztével mindig nagyobb csoportokat vontak felelősségre, büntettek... De én áttanulmányoztam a nürnbergi per jegyzőkönyvét, s ott az ügyész kifejtette: náci bűnösöket, illetve az általuk irányítva elkövetett bűntettek végrehajtóit kell felelősségre vonni. Nürnbergben a náci bűnösök ültek a vádlottak padján, nem a német nép. Nem kollektiven, hanem ki-ki a maga személyében felelt a történtekért. Az ENSZ 1950- es alapokmánya viszont már kimondta: nincs kollektív bűnösség. Ennek elvére hivatkozni az Európai Unióban 2007-ben az emberi tisztességnek egy olyan anomáliája, mely maximum a közép-afrikai törzsi háborúk világába illik bele. Ön többször hangsúlyozta, hogy a Beneš-dekrétumoknál sokkal károsabbak voltak a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletéi és azok végrehajtási utasításai. így van; például a magyarokat és németeket állampolgárságuktól megfosztó, a háborús bűnösség kategóriáját meghatározó elnöki dekrétumot négy hónappal megelőzte a SZNT 33/1945-ös rendelete, melynek értelmében mindenki, aki üdvözölte a Hor- thy-hadsereget, magyarnak vallotta magát vagy magyarul beszélt, már háborús bűnös volt. Vagy vegyük a reszlovakizációról szóló törvényt: az emberek azt hitték, hogy aláírnak, s minden marad a régiben - de nem ez történt. A gyerekeket beíratták szlovák iskolákba, majd az ötvenes évek elején ezek 75-80 százalékát magyar tanintézményekbe adták- de az itt maradt magyarok 20- 25 százaléka az önkéntes asszimiláció áldozata lett. Ez a korszak egyik legdöbbenetesebb ténye... Reálisnak tartja az anyagi kárpótlás lehetőségét? Ez egy roppant összetett kérdés- ha egy olyan köztársaságban élnénk, ahol mindenki mindenkinek jót akar, még akkor is kérdéses, milyen módszerrel lehet felkutatni több százezer vagy millió személy hagyatékát. Akiket a lakosságcsere értelmében telepítettek ki - mivel az nemzetközi egyezmény alapján történt -, a magyar államnak kellett volna kárpótolnia. A kényszerközmunkára behívott, távollétükben földjeiktől megfosztott, majd a csorbatói egyezmény értelmében nincstelenné tett embereket is kártalanítani kellene - annál is inkább, hogy a levéltári anyagokban név és település szerint fel van jegyezve minden. De hadd utaljak itt egy történelmi tényre, mely a társadalom mai hozzáállását is tükrözi: annak idején Gottwald kérdőre vonta Clementist a magyarok vagyona kapcsán, s amaz kifejtette: mivel a többségi lakosság ezt egyfajta arizációnak tekintette, a magyarok kiűzését követően a vagyont széthordták. De ez történt a fasiszta szlovák bábállam idején kiűzött zsidók vagyonával is. Csak éppen a csehek „kimosdatták” őket a háborús bűnösség gyanújából... Végezetül: mi a véleménye az erkölcsi jóvátételről? Szlovák kollégák és laikusok is feltették már nekem a kérdést, hogy mi a véleményem a magyarok szlovákokkal szembeni, 1938^14 közötti politikájáról. Elmondtam, hogy láttam az ide vonatkozó levéltári anyagokat, de azok a szörnyűségek, melyeket felrónak nekünk, dokumentálha- tatlanok. Nem tagadhatjuk, hogy történtek atrocitások; de az nem az állami politika része volt, és a gyűlöletet senki sem emelte kormányprogram szintjére. Viszont amit a háború után elkövettek a magyarokkal, az egy állam politikájának alaptézise volt. Ezen kívül: a magyarok még a nyolcvanas években, a Kádár-korszakban elismerték a nacionalizmust, s a történészek Hanák Péter és Ránki György vezetésével bocsánatot kértek. Most megint eljött az idő, hogy elhangozzék: mindez megtörtént, de többé nem történhet meg. Mert mindenről, ami a történelemben lejátszódott, lehet és kell is beszélnünk; csak ez vezet közös dolgaink rendezéséhez... Sorsfordító dekrétumok és rendeletek Az ENSZ egy 1950-ben ratifikált egyezménye alapján minden intézkedést, mely előre megfontoltan és szisztematikusan teszi tönkre etnikai csoportok életkörülményeit, továbbá amely népcsoportok teljes vagy részleges kiirtását célozza, népirtásnak kell tekinteni. Minden etnikai alapon folytatott diszkrimináció népirtás. Az idézett egyezmény szól a fizikai és mentális traumákat okozó, valamint a természetes szaporodást gádó és teljes értékű életet akadályozó intézkedések foganatosításáról is, szintén a népirtás kategóriájába sorolva ezeket. Mindezek fényében álljon itt néhány olyan rendelkezés, mely a második világháborút követően sorsdöntő lett a csehszlovákiai magyarok életében. Eduard Beneš 1945. évi 28. számú dekrétuma a németek, a magyarok és az állam más ellenségei mezőgazdasági földjének cseh, szlovák, valamint más szláv földművesekkel való betelepítéséről. „A kormányjavaslatára elrendelem: 1. § A németek, a magyarok, valamint a cseh és a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és sürgős elosztására vonatkozó 1945. június 21-én kelt 12. számú köztársasági elnöki dekrétum értelmében elkobzott mezőgazdasági vagyont, amely a Nemzeti Földalapot illeti meg, betelepítik, amennyiben nem osztják ki földjuttatások formájában [...] 2. § (1) Földjuttatást a telepítés keretében a cseh és a szlovák, valamint más szláv nemzet tagja kérhet, aki állami és nemzeti szempontból megbízható [...] 3. § A földjuttatásra elsőbbségi joguk van e dekrétum értelmében azoknak a jogosult igénylőknek, akik kitüntették magukat és érdemeket szereztek a nemzeti felszabadító harcban, főleg a katonáknak és a partizánoknak, a volt politikai foglyoknak és deportáltaknak, családtagjaiknak és törvényes örököseiknek, valamint a háborús károkat szenvedett földműveseknek. A földkiutalásra vonatkozó elsőbbségi jog feltételeit szabályszerűen igazolni kell.” 1945. évi 33. számú alkotmánydekrétum a német és a magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának rendezéséről: „A kormány javaslatára és a Szlovák Nemzeti Tanáccsal megállapodva elrendelem: 1. § (1) Azok a német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárok, akik az idegen megszálló hatalom jogszabályai értelmében német vagy magyar állampolgárságot szereztek, az ilyen állampolgárág megszerzésének napján elveszítették csehszlovák állampolgárságukat. (2) A többi német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár e dekrétum hatálybalépésének napján elveszti csehszlovák állampolgárságát [...] (4) Azokat a cseheket, szlovákokat és más szláv nemzetek tagjait, akik ugyanebben az időszakban nyomás vagy különösen figyelemre méltó körülmények kényszerítő hatására németelmek vagy magyaroknak vallották magukat, e dekrétum alapján nem tekintik németeknek vagy magyaroknak, amennyiben a belügyminisztérium jóváhagyja az illetékes járási nemzeti bizottságok (járási köz- igazgatás bizottság) által az említett tények vizsgálata alapján a nemzeti megbízhatóságról kiadott bizonylatot.” [...] Az SZNT 1944. évi 6. számú rendelete a német és a magyar nemzeti kisebbség oktatásügyének és istentiszteleti nyelvének rendezéséről: 1. § E törvényerejű rendelet hatálybalépésének napján megszűnik a szlovákiai német és magyar nemzeti kisebbség minden kategóriájú és fokú iskolája, kivéve az 1938. október 6. előtt létesített népiskolákat. 2. § E törvényerejű rendelet hatálybalépésének napjától tilos német és magyar nyelvű istentiszteletet tartani az állam által elismert és elfogadott mindazon egyházi testületekben, amelyek ezeket az istentiszteleteket 1938. október 6.- a után vezették be. [...] Pozsony, 1944. szeptember 6.” Végezetül egy parlamenti határozat ugyanabból a városból, hatvanhárom évvel később: „A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa kinyilvánítja, hogy 2. E. Beneš elnök és a Szlovák Nemzeti Tanács denacifikációs dekrétumainak a jelenkorban nincsenek diszkrimináló hatásai, s nem szolgálhatnak jogi követelések alapjául; 3. a belőlük fakadó jogi és vagyoni viszonyok megkérdőjelez- hetetienek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok.” 2007. szeptembere (la) Egyike azon plakátoknak, melyekkel a magyarországi szlovákságot csalogatták Csehszlovákiába. Sokan bedőltek... A Never Again - Soha többé kiállítás egyik panelje. A menekültek gyötrelmei (Fotók: a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára)
