Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)
2007-12-05 / 279. szám, szerda
www.ujszo.com UJ SZÓ 2007. DECEMBER 5. Pihenő 19 MIT SiiSSttKK Ml? Mogyorós kenyér Hozzávalók: 30 dkg búzaliszt, 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 2 maréknyi mogyoró, 1 csomag szárított élesztő, 1 teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 1 csipetnyi őrölt kar- dámom mag, 1 csipetnyi őrölt fahéj, 2,5 dl tej, 3 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj. Elkészítése: Szóljuk a liszteket egy dagasztótálba, adjuk hozzá a szárított élesztőt, a sót, a cukrot, az őrölt fűszerekét és a megtisztított mogyorót. Csorgassuk rá az olívaolajat, majd kapcsoljuk be a dagasztógépet. Kis adagokban öntsük hozzá a fellangyosí- tott tejet, és addig keverjük, míg a tészta a dagasztó edény falától el nem válik. Tegyük az edényt a tésztával együtt langyos helyre, takarjuk be tiszta konyharuhával és kelesszük kétszeresére. A megkelt tésztát borítsuk liszttel meghintett deszkára, gyúrjuk át jól, majd osszuk három egyforma darabba. Sodorjuk ovális cipókká, tetejét éles késsel vágjuk be, majd tegyük egy sütőlemezre. Hagyjuk még további 20 percig kelni, majd tegyük előmelegített sütőbe, és 180 fokon süssük 40-45 percig, míg ropogós piros nem lesz. (o) Ha önnek, kedves olvasó, van olyan receptje, melyet szívesen készít el családja számára, írja meg nekünk az Új Szó - Pihenő, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 címre vagy a piheno@ujszo.com e- mail címre. A receptet közöljük, és a beküldők között havonta egy kötényt sorsolunk ki. Brad Pitt amerikai színész hétfőn bejelentette, hogy környezetbarát otthonok felépítését kezdeményezi a Katrina hurrikán sújtotta New Or- leansban. Az első 150 ház jövő nyárra készül el. (o) (Képarchívum) SZÍNHÁZ POZSONY: SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ (új épület): Hétköznapi történet (a moszkvai Tabakov Színház vendégjátéka) 19.00 A tudatlan és az őrült 19,00 KASSA: THÁLIA SZÍNHÁZ: Angyalkövet 14.00 KOMÁROM: JÓKAI SZÍNHÁZ: Karamazov testvérek 19.00 MOZI POZSONY AUPARK - PALACE: Az ügynökség - The Good Shepherd (am.) 20.10 Beowulf-Legendák lovagja (am.) 16.30,18.00,19.00,20.20, 21.20 Agyő, nagy O! (am.) 16.50, 19.20, 21.40 Next - A holnap a múlté (am.) 17.10 Elizabeth: Az aranykor (ang.) 14.20,18.40,19.30, 21.001408 (am.) 16.10,18.20,20.40 Gyávák és hősök (am.) 21.50 A kaptár 3. - Teljes pusztulás (fr.-auszt.-ném.) 13.40, 16.00 ISTRO- POUS CINEMA CENTER: Az ügynökség - The Good Shepherd (am.) 14.00, 17.10, 20.20 Beowulf - Legendák lovagja (am.) 14.10, 16.20, 17.20,18.45,19.45,21.00 Elizabeth: Az aranykor (ang.) 13.30,15.50, 18.10.20.30 Breakout (svájci) sz., v. 17.00,19.00 Agyő, nagy Ő! (am.) 16.10,18.30,20.50 Next - A holnap a múlté (am.) 19.20,21.20 Invázió (am.) 14.30, 20.40 Superbad - avagy miért ciki a szex? (am.) 16.30 Ébredő sötétség (am.) 15.00 Csillagpor (ang.-am.) 14.50 CHARLIE CENTRUM: Gyávák és hősök (am.) 18.00, 20.00 A forrás (am.) 18.15,20.15 Shortbus (am.) 18.30,20.30 KASSA DRUŽBA: Beowulf - Legendák lovagja (am.) 17.00, 19.30 CAPITOL: Agyő, nagy Ő! (am.) 16.00,18.00, 20.00 ÚSMEV: Hatalmas szív (am.-ang.) 16.00,18.00, 20.00 DÉL-SZLOVÁKIA ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Wholetrain (ném.) 17.00, 19.30 VÁG- SELLYE - VMK: Felkoppintva - Knocked Up (am.) 20.00 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Az utolsó légió (am.) 19.00 LÉVA - JUNIOR: Démonok (szí.) 18.30 GYŐR PLAZA: Agyő, nagy Ő! (am.) 13.15,15.30,17.45, 20.00 Beowulf- Legendák lovagja (am.) 13.30,15.45,18.00,20.15 Ébredő sötétség (am.) 13.30 Egon és Dönci - Mindenütt jó, de legjobb otthon (magy.) 13.00,13.45,14.30,15.15,16.00,16.45,17.30,19.00 Elizabeth: Az aranykor (ang.) 15.15, 17.30, 19.45 A falka (am.) 16.00, 20.30 Gyávák és hősök (am.) 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 13.45, 17.15 Invázió (amerikai) 13.00 A kabalapasi (am.) 15.45, 17.45, 19.45 Megy a gőzös (magy.) 15.30,20.15 1408 (amerikai) 17.15 PLUSZ EGY POÉN Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A megmaradt szavakból Rejtő Jenő egyik művének a címét állíthatja össze. 2: AZ, DO, LA, MO, TE 3: ÁNO, BIL, DER, DOB, EDO, ÉLE, EU, ELZ, EPE, ESŐ, KLÍ, NIM, OHT, ÓLT, ÓDI, ŐSÓ, RAM, ÚTÉ 4: DIOR, FÉLŐ, KŐTŐ, LELŐ, SRÉG, ZART 5: ATÓLE, ELBUS, EREDŐ, ÉTERI, FUTÁR, IRODA, LOIRE 6: ESZEDE, ETANOL, LOHOLÓ, ODATUD 8: BELÉMTEP, BEMESÉLŐ, BEREZELŐ, ELLOPOTT, ELŐSZEDÉ, ÍRÓGÉPEM, KISRUTIN, KITALÁLÓ, LEBORULÓ, ROBOTOLÓ, TELEPEDŐ Tegnapi feladványunk megfejtése: kakukktorma. GONDOLKODÓ - HETENTE ÚJ VERSiNYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne 6 2 9 4 8 5 1 3 7 1 3 4 6 2 7 8 9 5 5 8 7 9 1 3 6 2 4 3 5 1 8 9 6 4 7 2 4 9 2 7 3 1 5 8 6 8 7 6 5 4 2 3 1 9 9 1 3 2 5 4 7 6 8 7 4 8 3 6 9 2 5 1 2 6 5 1 7 8 9 4 3 4 5 9 2 1 4 9 1 8 9 5 6 8 3 9 7 5 2 3 7 3 2 9 5 6 7 4 7 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Ha tilosban jár, ügyeljen minden apró részletre. Elég egy elöl felejtett mobiltelefon, és máris megvan a lebukás. Vigyázzon, mert meggondoladanul belesétálhat egy olyan csapdába, amit a vetélytársa állított! Bika (IV. 20.-V. 19.) Kényelmetlen helyzetbe kerülhet, még akkor is, ha csak a barátjának próbál segíteni. A környezetében lévők zavaros pénzügyei önre is kellemetlenül hatnak. Különösen akkor, ha valamelyiküknek írás nélkül adott kölcsönt! Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Lelki problémái az önbizalom hiányában gyökereznek. Ezek táplálják a féltékenységét. Nagy elhatározásokkal vág neki a napnak, majd egyre fogy lelkesedése. Pedig ha most visszakozik, a szakmai hitelét teszi kockára. Rák (VI. 21.-VII. 21.) Ha most elnézi a pátja botlását, azzal egy életre lekötelezi, és magához láncolja. Viszont, ha hisztizni fog, azzal erősíti benne, ön mellől menekülni kell. Nem a felkészültségétől, inkább bátorságától függ előmenetele. Oroszlán (VII. 22.-VIII. 22.) Bár csak megszokásból kedves, üres flörtnek szánja szavait, ám akinek mondja, komolyan veszi, és egyre kellemede- nebb helyzetekbe sodorja. Pénzügyi ödetei csak akkor kivitelezhetek, ha tőkeerős társat talál. Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) Társával és szűkebb családjával is egyre feszültebbé válik a viszonya, mert még a tréfáival is fájdalmas sebeket ejt rajtuk. Ne halogassa tovább lezáratlan ügyeit, mert a másik fél arra játszik, hogy „szabotálja” a dolgokat. Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Bőkezűségét párja értékelni fogja. Főleg, ha a drága ajándék mellé egy romantikus hétvégi programot is mellékel. A csábító lehetőségeket érdemes meghallgatnia, s reményei továbbra is a megvalósulás hányába haladnak. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Recseg-ropog a szilárdnak hitt szerelmi kapocs. És lehet, hogy az a bizonyos harmadik nem is hús-vér személy, csak egy vágy. Kellemeden vádaskodásokra számíthat munkatársai részéről, ha tempójával kilóg a sorból. Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Sokat segíthet társának, ha meghallgatja problémáit. Voltaképpen már azzal, hogy elmondja, ő maga is rájön a megoldásra. Ne becsülje le az akadályokat, mert a végén még a rutinfeladatokkal is meggyűlik a baja. Bak (XII. 21.-1.19.) Ha valaki, hát ön igazi munkamániás. Sokkal könnyebben is eljuthatna a célhoz, ha nem csak a rutinmegoldásokhoz ragaszkodna, hanem merne kockáztatni. Családi természetű problémával kell szembenéznie! Vízöntő (I. 20.-II. 17.) A szerelemről alkotott véleménye radikálisan megváltozik. Ne siesse el döntéseit, most nincsenek jó ödetei, s főleg nincs annyi pénz a dologban, hogy azért érdemes lenne átvernie a főnökséget. Jól gondolja meg! Halak (II. 18.-III. 20.) Tűrje .el, ha pátja felforgatja a lakást, vagy a már régen eldöntött hét végi programot az utolsó pillanatban lemondja. Ha ellenszegül, abból tartós veszekedés alakul ki. Munkahelyén viszont dicséretre, elismerésre számíthat.