Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)

2007-12-31 / 298. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 31. 15 ÉVES SZLOVÁKIA 9--------------------------------------------------------------------------------------------------m--------------------------­Az európai uniós tagság olyan távlatokat és kibontakozási lehetőségeket nyit meg, amelyek felülírják a kis szlovákiai provincializmusokat Szlovákia tizenöt éve és két arca A tizenöt éves Szlovák Köz­társaság történetéből há­rom meghatározó ese­ményt fontos kiemelni: az állam megalakulását ma­gát, az 1998. évi parlamenti választást, és az ország csatlakozását az Európai Unióhoz 2004-ben, aminek folyománya a schengeni övezetbe való belépés is. PETŐCZ KÁLMÁN Szlovákia megalakulásának az a szépséghibája, hogy egy gépeze­tet, amely rosszul indul, és amely­nek alkotóelemei kapkodva van­nak összerakva, rendkívül nehéz optimális ritmusba hozni, ha köz­ben állandóan a működési zava­rok helyreállításával kell bajlódni. Tény, hogy az államot életre hívó politikai garnitúrát és ennek ér­telmiségi háttérbázisát a demok­ratikus külföldi és belföldi közvé­lemény szemében meglehetősen hiteltelen személyek és csoporto­sulások alkották. Továbbá, a Szlo­vák Köztársaság alaptörvénye, az 1992-ben, tehát még az ország tényleges létrejötte előtt elfoga­dott alkotmány nem felelt meg a szükséges és elvárható nívónak. Formailag ugyan minden benne volt, aminek egy alkotmányban benne kell lennie: tartalmazta a hatalmi ágak leírását és ezek egy­más közti viszonyának meghatá­rozását, továbbá az alapvető em­beri, polgári és politikai jogokat. Kétségkívül ügyesen volt összeol­lózva az alkotmány szövege, hi­szen profi jogászok készítették. Ám e jogászok (és politikai meg­rendelőik) és például az amerikai alkotmány megszövegezői között volt egy lényeges különbség: utóbbiak meggyőződéses demok­raták voltak, akik nemcsak hogy hittek abban, amit leírtak, hanem mélyen át is érezték, és összefüg­géseikben teljes mértékben átlát­ták az egyes cikkelyek tényleges következményeit az államra és egyes polgáraira nézve. Egy modern európai liberális demokráciában a képviseleti de­mokrácia intézményeit és mecha­nizmusait (szabad választások, törvényhozó, végrehajtó, igazság- szolgáltató hatalom, helyi és regi­onális önkormányzatok) kiegészí­tik a részvételi demokrácia intéz­ményei és mechanizmusai. Ezek arra szolgálnak, hogy a választá­sok közötti időszakokban is bizto­sítsák a hatalom polgári ellenőr­zését - ide tartoznak a döntésho­zatalban való rézvételt szavatoló szabadságjogok: például a társu­lási jog, a gyülekezési jog, a petí- ciós jog, az információhoz való jog, a véleményezési jog. Ezeket Szlovákia történetének nagyob­bik szakaszában a hatalom pusz­tán formálisan értelmezte. Leg­jobb példa erre az a nem régi eset, amikor egy állampolgári petíció megtárgyalását a parlament csak azután vette napirendre, amikor már a petíció tárgyát képező tör­vény el lett fogadva. A másik oldalon gyakran a poli­tika él vissza populista módon a polgárokat megillető részvételi demokrácia mechanizmusaival, amikor fentről kezdeményez olyan petíciókat vagy népszava­zásokat, amelyek aláássák a libe­rális demokrácia alapelveit. Ilyen kezdeményezések mindig a nem­zeti populista erőkhöz kapcsolha­tók. Kezdődött mindez a kilencve­nes évek elején azzal az indít­vánnyal, hogy népszavazás útján tiltsák ki a magyar nyelvet a köz­életből. Mečiarék meghiúsították a köztársasági elnök intézményé­ről szóló népszavazást 1997-ben, miközben az egész folyamatot összezavarták egy olyan kérdés beiktatásával, amely nem volt korrekt. (Az atomfegyverek tele­pítését Szlovákiában eleve tiltja az Atomsorompó Egyezmény). Mečiar 2000-ben és Fico 2004- ben a választási ciklus lerövidíté­séről kezdeményezett népszava­zást, mellyel menet közben pró­bálták megkérdőjelezni a Dzurin- da-kormányok legitimitását. Mindezek fényében óriási ered­ményként kell elkönyvelni azt, hogy 1998-ban az européer politi­kai erők - beleértve a szlovákiai magyarság politikai reprezentán­sait - támogatva a civil szervező­dések nagy részével, képesek vol­tak felülkerekedni a nemzeti po­pulista erőkön, választást tudtak nyerni, és ezzel gyakorlatilag be­juttatták az országot az Európai Unióba és a NATO-ba. Ugyanak­kor azt is látni kell, hogy Dzurin- da mindkét „választási győzelme” részben szerencsés véletlenek közrejátszásának köszönhető. Mindkét esetben ugyanis egy lé­nyegében véve populista, a Mar­kíza tévé által kreált pártnak (az SOP-nak és az ANO-nak) köszön­hette azt, hogy végül is kormányt tudott alakítani. Napjainkban, a schengeni rend­szerrel együtt járó nyitást az ál­lam ismét azzal akarja kompen­zálni, hogy megszorításokat pró­bál foganatosítani az elkötelezett polgárok civil szerveződéseinek hálózata, valamint a magyar ki­sebbséggel szemben, tehát azok­kal szemben, akiktől a hatalmát félti. (Lásd az egyesületekről szó­ló törvénytervezetet, amely a je­lenlegi formájában gyakorlatilag lefejezné a civil szektort, illetve a nemzetiségi iskolákon folyó okta­tás és nevelés új koncepcióját.) Sikerreljárhatnak-e vajon ezek a próbálkozások? A szlovákiai po­litikának továbbra is két arca van: az egyik európai, reformer, dina­mikus, a másik provinciális, kishi­tű, fóbiákkal teli és rövidlátó. Saj­nos, a demokratikus, européer pártok is kétarcúak: amikor a ha­talom kontrolijáról és a magyar kérdésről van szó, akkor minden­Mikuláš Dzurinda a 90-es évek ele­jén. Ki hitte volna akkor, hogy ő lesz a leghosszabb ideig regnáló szlovák kormányfő? (Képarchívum) képpen. Ezért a magyar veszély felemlegetésével és populista messianizmussal lehet még Szlo­vákiában választásokat nyerni, és valószínűleg Robert Ficót is, ugyanúgy mint Vladimír Mečiart és Mikuláš Dzurindát összesen nyolc évig fogjuk élvezni. Ám az európai uniós tagság olyan távlatokat és olyan kibonta­kozási lehetőségeket nyit meg, amelyek felüh'rják a kis szlovákiai provincializmusokat. A fejlődést nehezen lehet megállítani, ezért hosszú távon az állam hatalmá­nak kiszélesítésére tett igyekezet nem jár sikerrel. A hosszú távú garanciákat azonban már egy új, az EU-ban felnevelkedett politikai nemzedék fogja kivívni. Mečiar és Klaus megpecsételik Csehszlovákia sorsát (Képarchívum) MIT IS ÍRT AZ ÚJ SZÓ AZ ELMÚLT 15 ÉVBEN? »ÉsaaÉáSBS .»• . • ■»' -v- '".v.”'" ....--.vu.'<> »•< \ „Az , hogy az SZNT elfogadta Szlovákia szuverenitási nyilatko­zatát, az 1968-as kommunista al­kotmányba foglalt abszurditások többé-kevésbé ironikus következ­ménye, és jogi szempontból nincs különösebb következménye” - mondta Václav Klaus cseh kor­mányfő. 1992. július 18. Mi, szlovákiai magyarok baljós előjelekkel követtük az esemé­nyeket. Mert a történelemben eddig úgy volt, hogy amikor be­végeztetett Csehszlovákia sorsa, akkor Európában tragikus ese­mények következtek. Most vajon másképp lesz? Főszerkesztői kommentár, 1992. július 19., egy nappal a Szlovákia önállóságát kimondó parlamenti nyilatkozat elfogadása után A szlovák honatyák kedden 114 igennel, 16 nemmel és 4 tartózko­dással jóváhagyták a Vladimír Mečiar kormány által kidolgozott alkotmány tervezetét. Az Együtt­élés és a Magyar Keresztényde­mokrata Mozgalom koalíciójának képviselői a szavazás előtt testüle­tileg kivonultak a tanácsteremből. Rózsa Ernő ezt a lépést így indo­kolta: mivel az alkotmány nem vé­di a kisebbségeket és a polgári el­vet, ők nem tudják megszavazni, noha nem ellenzik a szlovák nem­zet önrendelkezési törekvéseit. 1992. szeptember 3. Tegnap végre mikrofonhoz lé­pett a szlovák parlamentben Vla­dimír Mečiar kormányfő, aki ellen bizalmatlansági indítványt ter­jesztett be az ellenzék. Többszöri képviselői felszólítás ellenére csak délben szánta rá magát arra, hogy válaszoljon Michal Kováč államfő bírálatára. A késő délutáni titkos szavazással megvonták a bizalmat a miniszterelnöktől. Roman Hof­bauer közlekedési miniszter sze­rint a külföld rossz szemmel tekint majd Szlovákiára az államfő rá­galmazó és gyalázkodó kijelenté­sei miatt. Az elnöki diktatúra ve­szélyeké figyelmeztetett. Szólt a magyar pártokról is, csodálkozva azon, hogy az MKDM még az Is­tent is magyarnak tartja. A levál­tott miniszterelnök azonnal el­hagyta a parlament épületét, ahol néhány száz fős tömeg fejezte ki iránta érzett rokonszenvét. Bugár Bélának és Csáky Pálnak a hátsó kijáraton kellett távoznia, miután a békésnek nem mondható tünte­tők ököllel fenyegették rfleg őket. 1994. március 12. A parlament bizalmát elvesztett kormány a legvégső pillanatig ra­gaszkodott hatalmához. A kabinet legutolsó ülésén még sietős dön­tést hozott a Pöstyéni Fürdők és több mint 100 gyógyszertár priva­tizálásának ügyében. Visszahívá­sát megelőzően a Mečiar-kor- mánynak még volt ideje egy má­sik, szinte hihetetlen terv jóváha­gyására: a Kelet-szlovákiai Vasmű Rt. Részvényeinek 9,52 százalékát eladta néhány magánszemélynek. Az 1,5 milliárd korona névértékű vagyont háromszázmillióért érté­kesítették, úgy, hogy az új tulajdo­nosoknak az első törlesztéskor an­nak csak a 15 százalékát kell kész­pénzben kifizetniük. 1994. március 17. Michal Kováč köztársasági el­nök számára nem marad más hát­ra, mint Vladimír Mečiart megbíz­ni a kormányalakítással. A har­minc százalékot meghaladó vég­eredmény mellett bármilyen spe­kuláció kizárt. 1994. október 3. Úgy tűnik, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tartja ma­gát az Aranyidán megfürdetett programjához, melynek értelmé­ben Vladimír Mečiar harmadszori visszatérése után mindent lehen­gerelnek. Ez a folyamat már a par­lament alakuló ülésén beindult, ám igazi lendületet a tegnap reg­gel küencig tartó rendkívüli ülé­sen kapott, amelyen a DSZM és egykori koalíciós partnere - a nemzeti honatyák -, valamint a Ján Ľupták vezette Munkásszövet­ség támogatásával kizárólag saját embereit juttatta pozíciókba. 1994. november 5. Horn Gyula magyar és Vladimír Mečiar szlovák kormányfő tegnap délután Párizsban aláírták a két ország közti alapszerződést. Juraj Schenk külügyminiszter elmond­ta, a szerződés mindkét fél számá­ra elfogadható, melyben a határ- problémákat is sikerült megolda­ni. Schenk nagyon fontosnak tar­totta azt a tényezőt, hogy a szerző­désből mindennemű autonómia­felvetések kiestek. 1995. március 20. Csütörtök délelőtt ismeretlen tettesek Szentgyörgy mellett elra­bolták, megkínozták és Ausztriába csempészték ifjabb Michal Ková- čot, a köztársasági elnök 34 éves fiát. Az eszméleüen áldozatra be­jelentés alapján a hamburgi rend­őrség talált rá, majd pedig a bécsi kórházban - állítólag az Interpol körözése alapján - az osztrák rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. Ľudovít Hudek belügy­miniszter bejelentette, az eset fel­derítésére szakértői csoportot hoztak létre, amely együttműkö­dik a Szlovák Információs Szolgá­lattal és a külügyminisztérium­mal. A Reuters és az APA brit, illet­ve osztrák hírügynökség az elrab­lás mögött kőkemény belpolitikai játszma körvonalait vélik felfedez­ni. „Ez az eset újabb árnyékot vet Szlovákia politikai képére” - írta a Reuter. 1995. szeptember 2. Egyre többen vannak, akik úgy vélik, hogy a hétfőn este Pozsony­ban felrobbant BMW-320 Tourist gépkocsi vezetője, Róbert Remiáš politikai gyilkosság áldozata lett. Ez a véleménye az áldozat munka­adójának, Jozef Šimuničnak, az ifj. Kováé-üggyel elsőként foglal­kozó vizsgálótisztnek is, aki leszö­gezte: Remiáš halálát gyilkosság­nak tekinti, mivel a kényelmetlen személyeket valamennyi diktátor eltávolítja. 1996. május 3. A parlament mentelmi és man­dátumvizsgáló bizottsága tegnap arra az álláspontra jutott, hogy František Gaulieder, a Demokrati­kus Szlovákiáért Mozgalom képvi­selője lemondott mandátumáról. Gaulieder cáfolta ezt. Szerinte a parlamenti választások előtt bian­kó nyilatkozatot írattak alá vele, s most ezt használják fel ellene. 1996. december 5. Két platformmal tegnap létre­jött a Magyar Koalíció Pártja. Csá­ky Pál szerint a párt létrehozását nemcsak a választási törvény mó­dosítása kényszerítette ki, hanem a választópolgárok részéről is érezhető volt ilyen irányú nyomás. A. Nagy László szerint az egyesü­lés vitatható körülmények közt jött létre, a mečiarizmus legyőzése kényszerítette ki. Az ülésről kizár­ták az újságírókat. A feszültség ta­pintható volt, a vezetők ötpercen­ként hagyták el az üléstermet. 1998. június 22. A leköszönő Vladimír Mečiar az SZTV szerda esti Hogyan tovább, miniszterelnök úr? című műsorá­ban mondott búcsúbeszédében ki­fejtette, nem hajlandó elfoglalni a parlamenti képviselői helyét, s megígérte, ez volt az utolsó nyilvá­nos szereplése. Ján Slota - bár elis­meri Mečiar elévülhetetlen érde­meit - soha „nem távozna ilyen módon.” „Mindenki pótolható, még a pápa is” - tette hozzá a nem­zetiek elnöke. 1998. október 2. A parlament szombaton elfo­gadta a kisebbségi nyelvhasználati törvény kormánytervezetét. Az MKP a törvény ellen szavazott. A párt rámutat: a törvény nem csök­kenti az államnyelvről szóló tör­vény negatív hatásait, és nem te­remt megfelelő alapot a nemzeti­ségi kérdés megoldásához, és tár­sadalmi feszültségeket gerjeszt­het. 1999. július 12. Egyetérthetünk Bugár Bélával, aki szerint a kormányprogram vázlata szintén jó kompromisz- szumnak minősíthető. Ugyanis az egyezség két áttörést helyez kilá­tásba: a magyar egyetem létreho­zását és a gazdátlan földek ügyé­nek rendezését. E tények ismere­tében bölcs dolog volt lemondani a választási eredmények és a szo­kásjog alapján mindenképpen a magyar pártot megillető házelnö­ki posztról. 2002. október 7. Nincs okunk bátortalanul be­lépni az EU ugyan csillogó, ám az erőt sugárzó homlokzata mögött némileg repedező és agyonszabá­lyozott épületébe. Történelmi ta­pasztalataink megtanítottak ben­nünket a túlélésre, szívósságra, az elmúlt 14 évben pedig a kapitaliz­mus csínját-bínját szintén elsajátí­tottuk. Olyannyira, hogy a térsé­günkben megvalósult radikális gazdasági reform, a nyugdíj-, az adó- és a szociális ellátórendszer átalakítása sok esetben példaként állítható a jólétben eltespedt, ru­galmatlan régi uniós tagok elé. 2004. április 30. A KDH elutasítja a miniszterel­nök arrogáns politikáját és hatal­mi visszaéléseit, Mikulás Dzurin­da elveszítette a bizalmukat. „Rossz az a kormány, amelyik nem tartja be az alapvető megállapodá­sokat. A KDH nem lesz tagja olyan kabinetnek, amelyik élén egy hit­szegő áll. Az ország további sorsá­ért Dzurindát terheli a felelősség” -jelentette ki Pavol Hrušovký, aki­nek pártja tegnap kivonult a szlo­vák kormánykoalícióból. 2006. február 8. Bár Pavol Rusko biztos megér­demelte azt, amit kapott, de hogy ehelyett hét képviselő három mi­nisztériumot kapjon, az már kicsit furcsa. Nem is nagyon tudta ezt senki megmagyarázni, de mintha nem is kellett volna. Dzurinda pár hónapja azt a filozófiát vallja, hogy minek neki többség, elég az, ha az ellenzék nem bír megegyez­ni, vagy a függetlenek táborát kell szaporítani. Es valóban működik a dolog. 2005. szeptember 10., pár nappal azután, hogy Pavol Rusko váltóbot­ránya miatt kizárták a kormányko­alícióból pártját, azANO-t. Fico előbb alázta meg leendő partnereit, mint a leendő ellen­zéket. Lenyomta a torkukon, hogy kettőjüknek együtt mind­össze öt miniszterük lesz, s a par­lamenti elnöki posztot sem kap­ják meg. De Fico megalázta az MKP-t is, amelyet az utolsó pilla­natig hitegetett, hogy beveszi őket a kormányba. Logikusnak is tűnt, hogy a HZDS-t hívja meg először kormányozni, majd bele­szorítja az MKP-t egy számára nem igazán kedvező pozícióba: vagy ti, vagy az SNS. 2006.június 30. A rendőrség tegnap leállította a nyitrai diáklány elleni támadás ügyében folytatott nyomozást. Robert Kaliňák belügyminiszter a kormányfővel tartott közös sajtó- értekezletén arról tájékoztatott, hogy a rendelkezésre álló bizonyí­tékok egyértelműen mutatják, semmilyen incidensre nem került sor. Robert Fico ezután arról be­szélt, hogy amint a nyitrai esetről kiderült, valójában meg sem tör­tént, úgy Ján Slota hírhedt, a prá­gai Lidové novinynak tett „állító­lagos” nyilatkozata (miszerint irigyli Csehországot, amiért meg­szabadult a szudétanémet kisebb­ségtől) sem hangzott el valójában soha. 2006. szeptember 13.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents