Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)

2007-12-29 / 297. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 29. Sport 23 Vicék Erik öt perccel a kihirdetés előtt tudta meg, hogy ankétgyőztes, nem számított az elsőségre, de megörvendeztette a szakma bizalma A kajakkirálynak nem hiányzik a korona Negyedik éve őt hirdetik ki az év kajakosának Szlováki­ában. Megszokta már az ez­zel járó közszereplést, de a nagyobb népszerűség nem repíti a beképzeltség ma­gaslataira. A komáromi Vicék Erik négyszeres ka­jakkirályként is olyan, mint korábban volt: szerény, szí­vós, a K4-es hajó egyik meg­bízható turbója. J. MÉSZÁROS KÁROLY Láttuk a tévében: egy szót sem szólt az év sportolója ankét ün­nepélyes eredményhirdetésén. Most nem ússza meg válaszok nélkül. Nyilatkoztam volna én is, csak nem engedtek a mikrofonhoz. Hát megvan a negyedik kajak­királyi korona is... Nagyon örülök, hogy ismét an­kétgyőztes lettem, hogy az edzők és az egész kajaktársadalom rám szavazott. Azért nagy a konkuren­cia köztünk. Mind a kajaknégyes tagjai, mind a feltörekvő fiatalok erre a babérra pályáztak. Akkor az is benne volt a pakli­ban, hogy nem Vicék lesz az első. Számolt vele? Nem olyan fontos számomra az ankétgyőzelem, hogy izguljak, vagy letoljon, ha nem én nyerek. Az összes egyéni eredményemet ki­cserélném egy közös jó helyezé­sért. Az év úgy alakult, hogy az első versenyről betegség miatt hiányoz­tam, utána pedig csak kétszer in­dultam: az egyiket megnyertem, a Idén csak kétszer indult hazai versenyen egyesben (SITA-felvétel) másikon második voltam, Riszdor- fer Misi mögött. Ezek után nem is számítottam arra, idén is én leszek az év kajakosa. Annál nagyobb a meglepetés, és ez picivel növeli az örömömet is. Csak a helyszínen értesült az elsőségéről? Öt perccel a kihirdetése előtt. Megkérdeztem a szövetség főtitká­rát, s ő elárulta. Müyen a fogadtatása egy ilyen ankétsikemek a kajaknégyes­ben? Ismerjük egymás képességeit. Szerintem az edzők tudják a leg­jobban eldönteni, ki a jobb köz­tünk. Ők egész évben velünk van­nak, s látják, mire vagyunk képe­sek. Más dolog az edzés, és más a verseny. Előfordul, hogy az edzé­sen jobbak a fiúk, de a versenyzés nekem sikerül jobban. A nézők, a kívülállók persze csak az utóbbit láthatják, az marad az emlékük­ben. Mi azonban tudjuk, kitől mit lehet elvárni a hajóban. Cukkolják az ankételsőt a né­gyesben? Nem. De Riszdorfer Ricsi előbb ide szólt: „Csak nyüatkozz pajtás, én addig eszek valamit”. Sport­szerűen vesszük az egészet, semmi veszekedés, vagy nézeteltérés nem alakul ki belőle. 2001-től csodálatos sorozata van a kajaknégyesnek, 2004 óta pedig Ön ül egyedül a honi ka­jakkirályi trónon, ami szintén nem akármilyen eredményes­ség. Mit őriz emlékezetében 2007-ből? Komoly év volt, hiszen a 2008-as olimpia felé kellett elindulnunk: duisburgi vb-harmadikként meg­tettük az első jelentős lépést Peking felé. Remélem, ellenfeleinkben is ott motoszkál, hogy mumusként a mi kajaknégyesünkre is kell számí­tani. Lélektani fegyverként is jó ha­tást keltene, ha ez felmerülne ben­nük. Versenyzőként is észrevett ma­gán valami változást ebben az évben? Nincs olyan esztendő, amikor nem fejlődnénk. «• Idén miben lépett előre? Gazdagodott a repertoárom, mind a versenyzés, mind a felkészü­lés terén. Keressük az ideális utat, újabb tapasztalatokból merítve. Történt a hajrában érkező „Hopp”-bekiáltásban is valami változás? Minden maradt a régi. Rám esik ez a szerep, de a futam előtt mindig megbeszéljük, nehogy elrontsam az egészet. Ki dönti el, hogy mikor kiált­son? Külső jeleket kap a társak­tól? Nem. A külső jelek az ellenfe­lektől érkeznek. Attól függően, hogy állnak a többiek, milyen az előnyünk meg hasonló. A pekingi előolimpián kipróbáltunk egy új taktikát, de úgy néz ki, nem a leg­ideálisabb, mert csak harmadikok lettünk. Korona is járna a kajakkirály­nak. Nem hiányzik? Nem vagyok nagy gyűjtő. Elég, ha marad egy serleg az emléktár­gyaim között. Hol tartja az érmeket, kupá­kat? Eddig a szüleimnél volt, de már külön lakom a barátnőmmel, s ké­szülök valami helyet csinálni az összes trófeának. Lesz mivel büszkélkednie. Egy szoba biztosan megtelik ve­le. Jégkorong Slovnaft Extraliga: újabb késmárki bravúr Dukla-fiaskó Szakokén ÖSSZEÁLLÍTÁS Sziporkázott a zólyomi és a szakolcai csapat a jégkorong Slovnaft Extraliga 36. fordulójá­ban: a Zvolen Liptószentmikló- son remekelt, a Skalica pedig a vendég Trenčínt iskolázta le. Az újonc késmárkiak telt ház, 3000 néző előtt bravúros győzelmet arattak a kassaiak ellen. A baj­nok és éllovas Slovan tegnap sza­badnapos volt. ŽILINA-POPRAD 3:1 (2:0, 0:1, 1:0), g.: Krajči (9.), Važan (15.), Pokrivčák (55.), ül. Halaj (36.). L. MIKULÁŠ-ZVOLEN 3:7 (1:1, 1:6, 1:0), g.: Róbert Huna (8., 43.), Lelkes (24.), ül. Lipiansky A zólyomi Viktor Kubenko nyolc perc alatt két gólt ütött (SITA-felvétel) (1.), Kubenko (21., 29.), Cibuľa (23.), Paciga (27.), Kopecký (31.), J. Čierny (40.). SKALICA-TRENČÍN 7:0 (5:0, 2:0, 0:0), g.: Zálesák (7., 9., 30.), Vlk (15.), Višňovský (15.), Pálffy (20.), Klučár (38.), KEŽMAROK-KOŠICE 3:1 (0:1, 3:0, 0:0), g.: Gajdoš (29.), Pav- ličko (32.), Fedor (36.), ill. Gron (20.). NITRA-MARTIN 1:4 (0:2, 0:2, 1:0), g.: Hronský (46.), ill. Pods- tavek (8.), Török (14.), Ŕíha (31.), Macho (33.). A bajnokság állása: 1. Slovan 36 24 4 2 6 132:85 80 2. Mattin 35 22 1 1 11 102:73 68 3. Trenčín 35 18 5 1 11 109:90 64 4. Košice 34 18 4 3 9 113:76 62 5. Poprad 35 17 4 2 12 105:87 59 6. Zvolen 35 17 3 4 11 119:97 57 7. Skalica 35 18 0 2 15 105:87 54 8. Kežmarok 34 13 2 4 15 94:103 43 9. Žilina 34 12 1 3 18 94:109 38 10. Nitra 35 10 2 3 21 84:121 34 11. L. Mikuláš 36 4 3 4 25 78:136 18 U20 22 1 1 1 19 29:100 5 MEGJEGYZÉS - balról az oszlo­pok: a mérkőzések száma, győze­lem hatvan perc alatt (3 pont), győzelem hosszabbítás vagy ráve­zetés után (2 pont), vereség hosszabbítás vagy rávezetés után, vereség hatvan perc után, pont­szám. Az U20-as válogatottat nem rangsorolják, ellenfelei magukkal viszik az eredményt. KÖVETKEZIK, 37. FORDULÓ - december 29., szombat, 17.00: Košice-Slovan (élőben közvetíti az STV 2). December 30., vasár­nap, 17.00: Kežmarok-Žilina, Trenčín-Nitra, Martin-L. Miku­láš, Zvolen-Poprad. (r-zsi) SPORTHÍRADÓ ♦ Labdarúgó Premier League, 19. forduló: Manchester C.-Blackburn 2:2, g.: Vassell (27.), Nelsen (30. - öngól), ül. R. S. Cruz (28., 84.). ♦ Jégkorong Spengler-kupa, Da­vos: Kanada-Davos 6:2, Pardubice -Davos 3:1. ♦ HoUand futballbajnokság, 17. forduló: Utrecht-Excelsior4:l, Bre- da-Amhem 1:2, Kerkrade-Heeren- veen 1:0, Ajax Amsterdam-TWente Enschede 2:2, Almelo-Tüburg 1:0. ♦ Alpesisí Vüágkupa, női óri­ásműlesiklás (Lienz - Ausztria): 1. Karbon (olasz) 2:02,73; 2. Mancu- so (amerikai) +1,28;... 45. Zuzulo- vá-nem jutott be a 2. futamba. ♦ Sífutó Vüágkupa, Tour de Ski (Nové Mésto na Moravé) - férfi 4,5 km: 1. Bauer (cseh) 11:15,6; 2. Te­ichmann (német) +1,0; 3. Hjelme- set (norvég) +3,3; ... 33. Bátory (szlovák) +28,7. Női 3,3 km: 1. Ku- itunen 9:22,8; 2. Saarinen (finnek) +0,7; 3. Kowalczyk (lengyel) + 1,9;... 42. Procházková (szlovák) +53,7. Néhány hét pihenő Frank Lampard megsérült London. Néhány hétig nem lép­het pályára Frank Lampard, a Chelsea angol válogatott labdarú­gója, aki az Aston Viüa elleni szer­dai bajnokin szenvedett comb- izomsérülést. „Egyelőre nem tud­juk, mennyit kell pontosan kihagy­nia, de óriási szükség lenne rá, így minél hamarabb meg kell kezde­nie a rehabüitációt” - áll a klub közleményében, (mti) Ma Komáromban a bajnok kassaiak kosaraznak Most Suja harcképtelen ÚJ SZÓ-ELŐZETES Komárom. Óévbúcsúztatóra készülnek a férfi extraligás Duna- parti kosarasok, akik ma (18.00) a bajnoki címvédő kassai Slávia TU együttesét látják vendégül. „A papírforma alapján mi vagyunk az esélyesek, hiszen az alaposan A MAI MŰSOR FÉRFI EXTRALIGA, 16. for­duló-szombat, 17.00: Prievi- dza-Sp. N. Vés; 18.00: Levi- ce-D. Kubín, Handlová-Pezi- nok, Komárno-Košice, Nit- ra-Lučenec. Korábban leját­szották: Inter-Svit 77:63. meggyengült kassaiak a pontva­dászat sereghajtói. Ebben a baj­nokságban viszont sohasem me­hetünk biztosra, így ma is a leg­jobb teljesítményünkre, valamint a szurkolók buzdítására lesz szük­ségünk” - vélekedik Paulík József, a Szlovák Kupa-bronzérmes csa­patának menedzsere. A sportve­zetőtől megtudtuk, hogy a bazini négyes tornán is jól teljesített a Štajger-legénység. Nagy érvágás viszont, hogy az elődöntőben egy durva belemenés következtében eltört Juraj Suja lába, aki legalább január végéig harcképtelenné vált. A szélső játékos így Igor Ma- jorošt váltja a maródiak listáján, hiszen az extraliga legeredménye­sebb játékosa teljesen felépült bo­kasérüléséből. (kb) Junior jégkorong-világbajnokság - Csehország Következnek a házigazdák ÖSSZEÁLLÍTÁS Szlovákia korosztályos váloga­tottja eddig mindkét mérkőzését elveszítette (Svédország 3:4, Ka­nada 0:2) a csehországi junior jég­korong-világbajnokságon. Štefan Mikeš edző legénysége ma délután sorsdöntő meccset játszik a cse­hekkel, s csak akkor marad esélye a playoff-sorozatba jutásra, ha legyőzi a házigazdákat. A csoport­küzdelmek zárófelvonásában a szlovákok a szerény képességű dá­nokkal mérkőznek. A CSOPORT: Csehország-Dá- nia 5:2 (3:0, 1:2, 1:0). A Svédor- szág-Dánia mérkőzés lapzárta után ért véget. 1. Kanada 2 2 0 0 0 5:0 6 2. Svédország 1 1 0 0 0 4:3 3 3. Csehország 2 1 0 0 1 5:5 3 4. Szlovákia 2 0 0 0 2 3:6 0 5. Dánia 1 0 0 0 1 2:5 0 B CSOPORT: Finnország-Svájc 4:3 - büntetőkkel (1:2, 1:0, 1:1 - 0:0, 1:0). Az Egyesült Álla- mok-Svájc találkozó lapzárta után ért véget. 1. Oroszország 2 2 0 0 0 12:8 6 2. USA 1 1 0 0 0 5:1 3 3. Finnország 2 0 10 1 8:10 2 4. Svájc 1 0 0 1 0 3:4 1 5. Kazahsztán 2 0 0 0 2 5:10 0 A MŰSOR - szombat, 16.00: Csehország-Szlovákia, Finnor- szág-Kazahsztán; 20.00: Kana- da-Svédország, Oroszország- USA. Vasárnap, 18.00: Szlová- kia-Dánia, Svájc-Kazahsztán. (ú) NHL-KRÓNIKA ATLANTA- FLORIDA 3:5 (0:2, 0:0, 3:3), g.: Kovalcsuk (41., 55.), Rec- chi (48), ill. Horton (9., 54.), Dvoŕák (11.), Šalej (44.), Bo- uwmeester (60.). TAMPA BAY-MONTREAL 2:5 (0:2, 0:1, 2:2), g.: Prospal (47), Hlaváč (60.), ül. Lapier- re (11.), Latendresse (13.), Ko- valjov (21.),'Markov (4L), A. Kosztyicin (42.). PITTSBURGH-WASHING­TON 4:3 (2:1, 0:2,1:0 - 1:0), g.: Taffe (13.), Armstrong (18.), Sydor (58.), Goncsar (62.), Ul. Brashear (16.), Pot- hier (26.), Ovecskin (39.). PHILADELPHIA-TORONTO 4:1 (1:0,1:1,2:0), g.:J. Carter (20.), Lupul (38., 48.), Briere (44.), Ul. Sundin (40.). VANCOUVER-CALGARY 5:3 (3:1, 1:2, 1:0), g.: Raymond (10.), D. Sedin (17), Salo (20.), H. Sedin (38.), Pyatt (47), Ul. Iginla (6.), Conroy (27), Lombardi (28.). EDMONTON-ANAHEIM 1:2 (0:0,1:1,0:l),Reasoner (25.), ül. Perry (33.), Weight (57). NASHVILLE-COLUMBUS 4:3 (1:0,1:2,2:1), Arnott (11.), Ra- dulov (31.), Tootoo (56.), Kois- tinen (59.), ül. Beech (25.), Výborný (39.), Novotný (55.). COLORADO-DETROIT 2:4 (1:2, 1:1, 0:1), g.: McLeod (19.), Svatoš (26.), ül. Füppu- la (13., 18.), Hudler (31.), Sa- muelsson (60.). OTTAWA-ISLANDERS 5:2 (0:0, 3:0, 2:2), Spezza (22.), Alffedsson (23.), Vermette (40.), Foligno (51.), Fisher (52.), ül. Guerin (49., 56.). PHOENIX-MINNESOTA 2:3 (0:1, 1:1, 1:1), g.: Perrault (24.), Lisin (58.), ül. Belanger (3.), Parrish (31.), Rolston (44.). (sita) NBA-KRÓNIKA DALLAS-CLE- V E L A N D 81:88, legjobb dobók: Nowitz­ki és Josh Ho­ward 19-19, ill L. James 24. LA CLIPPERS-PHOENIX 88:108, legjobb dobók: Mag- gette 21, Ul. Stoudemire 30. SEATTLE-BOSTON 96:104, legjobb dobók: Durant 25, ül. Pierce 37. (sita) SPORTMENÜ Kézilabda ELŐKESZÜLETI MÉRKŐZÉS, férfiak (Pozsony, pasienkyi sportcsarnok) - szombat, 10.30: Szlovákia-Ausztria. Szkander SZILVESZTERI KÉZ, Szene - vasárnap, 9.00. SPORTFOGADÁS EUROMILLIÓK: 7,11,14, 21, 29, 32, 35; pótszám: 1. NYE­REMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 37 377 Sk (3 nyerte); 4. díj: 17 520 Sk (8); 5. díj: 2459 Sk (57); 6. díj: 910 Sk (154); 7. díj: 358 Sk (548); 8. díj: 168 Sk (2162); 9. díj: 148 Sk (3028); 10. díj: 136 Sk (4712). EU- ROJACKPOT: 79 631 688 Sk. KENŐ: 1, 13, 19, 27, 28, 30, 33,34, 35, 36,38,47, 55, 57, 60, 63, 64, 65, 72, 73. Kenő Plusz-szám: 65. (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents