Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)

2007-12-28 / 296. szám, péntek

2 Közélet OJ SZÓ 2007. DECEMBER 28. www.ujszo.com RÖVIDEN Megabírság a Slovak Telekomnak Pozsony. A szlovák versenyhivatal 525,8 millió koronás bírságot szabott ki a Slovak Telekomnak a verseny korlátozása miatt - nyilat­kozta Alexandra Bernáthová, a versenyhivatal szóvivője. Az 51 szá­zalékban a Deutsche Telekom tulajdonában lévő vezetékes szolgálta­tó az indoklás szerint 2004-ben és 2005-ben ingyenesen nyújtotta egyes szolgáltatásait, lehetetlenné téve az alternatív szolgáltatók pi­acra lépését. A Slovak Telekom fellebbez a döntés ellen - jelentette be tegnap Pavol Kukura, a társaság stratégiai elnökhelyettese, (ú) Egyre drágább a gabona Pozsony. Az elmúlt hónapban 11,4 százalékkal voltak drágáb­bak a mezőgazdasági termékek, mint egy évvel korábban - derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb elemzéséből. Míg az állatte­nyésztés árai enyhén visszaestek, a növénytermelők 28,5 százalé­kos árugrást könyvelhettek el. Leginkább a gabona és az olajosok ára nőtt, mintegy 56-57 százalékkal, 12 százalékkal drágultak azonban a zöldség- és gyümölcsfélék is. (ú) Újításokat tervez a védelmi tárca Pozsony. Új felszerelést kapnak jövőre a katonák - tájékoztatott František Kašický védelmi miniszter. Nem ez lesz 2008 egyetlen újdonsága, a tárca tovább folytatja a katonaiskolák rendszerének átalakítását is. A végső cél, hogy az oktatási intézmények összevo­násával végül csak egy, színvonalas katonai felsőoktatási intéz­mény maradjon az országban. (SITA) Még 551 dosszié hiányzik Pozsony. A belügyminisztérium 551 volt StB-ügynök dossziéjá­val tartozik még a Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN). A dosz- sziékat a 2002. szeptember 28-ától számított nyolc hónapon belül kellett volna a belügyi tárca levéltárából eljuttatni az intézetnek. Az intézet dokumentációs részlegének igazgatója, Ľubomír Morbacher az év végi értékelésében arról beszélt: „különös ellent­mondás, hogy az intézetnek nagyobb az áttekintése a cseh belügy­minisztérium archívuma felett, mint a hazai felett.” (SITA) Az elnök a szlovák-magyar viszonyról Pozsony. Kompromisszumok keresése, és nem a múltról, ha­nem a jövőről folytatott párbeszéd - így képzeli el Ivan Gaš- parovič köztársasági elnök a szlovák-magyar együttműködést. Az államfő szerint „a történelmet hagyjuk a történészekre.” „Most arra van a legnagyobb szükség, hogy mindkét fél - nem csak a szlovák - a pozitívumokat keresse egymásban” - így reagált Gašparovič Göncz Kinga magyar külügyminiszter kijelentésére, mely szerint nem egyértelmű a szlovák kormánykoalíció állás­pontja Magyarországgal szemben. Az államfő szerint nyilvánvaló törekvések vannak a szlovák-magyar történelmi sérelmek felele­venítésére: „ezt a tüzet nem hagyják kialudni, a szlovák politikai színtér képviselői szítják fel újra meg újra, leggyakrabban a Ma­gyar Koalíció Pártja.” (SITA) A volt kormányfő szerint Szlovákia első sikere a Duna elterelése volt Magyarveszélytől tart a KDH-s Ján Čarnogurský ián Čarnogurský (Somogyi Tibor felvétele) Pozsony/Budapest. Magyaror­szágot tartja a modern Szlovákiát fenyegető legna­gyobb veszélynek Ján Čar­nogurský volt kormányfő. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Csehszlovákia kettéválásának 15. évfordulója alkalmából nyilat­kozó kereszténydemokrata politi­kus szerint az 1993. január 1-jén megalakult Szlovák Köztársaság el­ső nagy sikere a bősi vízierőmű fel­építése, a Duna elterelése, később pedig a „Szlovákia győzelmét” je­lentő hágai ítélet volt. A Kereszténydemokrata Mozga­lom volt elnöke úgy véli, Csehszlo­vákia kettészakadása elkerülhe- teden volt, de Vladimír Mečiar olyan felelődén politikát folyta­tott, hogy az elszakadásra irányu­ló törekvésekkel nem lehetett azo­nosulni. Čarnogurský ezt nem is tette meg, mivel úgy gondolta, hogy Szlovákiának először Cseh­szlovákia részeként kell az Euró­pai Unió tagjává válnia, máskü­lönben Vladimir Mečiar akár Fehéroroszország vagy Szerbia sorsára is juttathatta volna az or­szágot. „Csehszlovákia garancia lett volna arra, hogy uniós tagok leszünk, az önálló Szlovákia a Mečiar vezette kormánnyal pedig csaknem garancia arra, hogy nem jutunk be az unióba” - idézi az aktualne.sk a Szlovák Sajtóügy­nökségnek nyilatkozó politikust. Az exkormányfő szerint ez Ma­gyarország számára olyan helyze­tet teremthetett volna, hogy „sza­badon támaszthatott volna igé­nyeket Szlovákiával szemben, amit meg is tett.” Ezért - fogalma­zott Ján Čarnogurský a TASR-nek az aktualne.sk szerint - az akkori Kereszténydemokrata Mozgalom következetes ellenzéki politikát folytatott a Szlovákiát a nemzet­közi elszigetelődés felé sodró Vla­dimír Mečiar ellen, máskülönben az ország kiszolgáltatott marad, nem lett volna, aki megvédje, így azonban sikerült elkerülni a nem­zetközi izolációt, és ezzel Szlová­kia megmenekült. Tizenöt évvel az önálló Szlovákia megalakulása után is a legnagyobb veszélyt a „magyar kihívásban” látja a kereszténydemokrata politikus. A magyar követelések a történelem során szerinte mindig akkor ütötték fel a fejüket, amikor a szlovákok egy kicsit is előbbre tudtak mozdulni. „Szlovákiának meg kell tanulnia, hogy ennek a nyomásnak ellenáll­jon” - fogalmazott Ján Čamogur- ský. Újságírói felvetésre, miszerint: „noha Szlovákia államhatárai csak­nem kilencven éve állandóak, egyes magyar politikusok megnyi­latkozásai hallatán az embernek mégis olyan érzése lehet, hogy még mindig azt gondolják, valamit el­oroztak tőlük”, a keresztényde­mokrata politikus azt felelte: „Mi semmit sem oroztunk el, de ha ilyen gondjaik vannak, akkor ezek az ő gondjaik.” A magyar külügyi tárca meglepőnek tartja Ján Čamo- gurský nyilatkozatát, és egyeden mondatban kommentálta: „a ma­gyar külügyminisztérium nem is­mer egyeden olyan politikust sem, aki területi igényeket támasztana Szlovákiával szemben, s ez vonat­kozik, mind a kormányzati, mind az ellenzéki pozícióban lévő politi­kusokra” - szögezte le lapunk meg­keresésére Szelestyei Lajos külügyi szóvivő, (sán, aktualne) A kereszténydemokrata szavazók a legpesszimistábbak Merre tart a társadalom? UJ SZO-H1R Pozsony. Majdnem annyian lát­ják optimistán a hazai társadalom jövőjét, ahányan pesszimistán - de­rül ld az IVÓ társadalomkutató inté­zet tegnap közzétett felméréséből. Az IVÓ a Focus közvélemény-ku­tató ügynökség által november ele­jén reprezentatív mintán elvégzett felmérés adatait értékelte ki. A fel­mérésben feltett kulcskérdésre, mi­szerint a szlovák társadalom jó vagy rossz irányba halad-e, a meg­kérdezettek 48%-a adott negatív választ, 44% szerint halad az or­szágjó irányba. Múlt év őszén még a megkérdezettek nagy része opti­mista volt, azóta a közhangulat vál­tozó tendenciát mutat. 2006 szep­temberében a válaszadók 54%-a szerint haladt jó irányba a társada­lom, és csak 36%-os volt azok ará­nya, akik pesszimistán látták az or­szág sorsának alakulását. Az egyes pártok szimpatizánsai közül a legnagyobb kormánypártot választók a leginkább optimisták. A HZDS szimpatizánsai fele-fele arányban látják rózsaszínnek és fe­ketének a jövőt. A legnagyobb pesszimistának a KDH szavazói bi­zonyultak, akiknek több mint két­harmada szerint halad rossz irány­ba a hazai társadalom. Az MKP vá­lasztóinak megítélése szülte azo­nos az SDKÚ szimpatizánsainak társadalmi jövőlátásával, (msz) Merre halad a társadalom? Teljesesen jó irányba halad Inkább jó irányba halad 2% 42% Inkább rossz irányba halad 39% Teljesen rossz irányba halad 9% Nem tudom 8% A válaszok pártpreferenciák szerinti megoszlása: jó irányba i rossz irányba halad nem tudja Smer 67 26 7 SNS 61 36 3 HZDS 44 44 12 Átlag 44 48 8 SDKÚ 39 57 4 MKP 36 59 5 KDH 23 69 8 (forrás: IV0) Több személy ellen garázdaság miatt indítottak eljárást a rendőrök Nyitrai tömegverekedés szentestén UJ SZO-OSSZEFOGLALÓ Nyitra. Tömegverekedés tört ki karácsony éjszakáján a Régi Pékség klub előtt. Az ismert szórakozóhe­lyen december 24-én nem volt ren­dezvény, de a klub nyitva tartott, a biztonsági kamerák az utcán rögzí­tették a tizenöt fős verekedő cso­portot. A városi rendőrök a helyszínen már nem találtak senkit, de a vasút­állomás közelében három személyt őrizetbe vettek. Parancsnokuk, Mi­loš Hajnovič azt mondta, a felvéte­lek alapján ők voltak a verekedés kezdeményezői. Nem sokkal a vá­rosi rendőrök után érkeztek a hely­színre az állami rendőrök, akik in­formációnk szerint további négy személyt vettek őrizetbe. Az inci­dens sérültjeit a nyitrai kórházban * látták el; három személyt fej- és kézsérülések, valamint zúzódások, egy 18 éves fiút pedig nyelőcsőre­pedés miatt bent tartottak. Azt, hogy kik és miért vereked­tek a Nyitrai Kerületi Rendőr-főka­pitányság szóvivője, Renáta Čuhá- ková nem árulta el, csak annyit mondott, több személy ellen ga­rázdaság miatt indítottak eljárást. Kérdésünkre, vannak-e a vádlot­tak között ismert nyitrai rasszis­ták, a rendőrségi szóvivő azt felel­te, a további nyomozás érdekében nem árulhat el részleteket. La­punk más rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a verekedők kö­zül hárman ott voltak abban a cso­portban is, amelyik október 19-én a Régi Színház előtt támadt diá­kokra. Akkor a rendőrség azt mondta, az eset meg sem történt, majd miután a szemtanúk jelent­keztek, hat elkövető ellen vádat emeltek garázdaság miatt. Köztük van az a Robert Benci is, aki a fan­tomkép alapján Maiina Hedvig megtámadásával gyanúsítható, és rasszista jelképek viselése miatt is folyt már eljárás ellene, de a rend­őrség szerint nem bizonyított, hogy ebben az esetben is szélsősé­ges indítékból verekedett. Nem ez volt az első verekedés a Régi Pékség klubban sem, a szóra­kozóhelyen október 6-án vertek meg - szemtanúk szerint bőrfejűek - cseh rockzenészeket. A rendőr­ség három hétig ragaszkodott ah­hoz, hogy az eset meg sem történt, majd november elsején letartózta­tott két verekedőt. A klubban dol­gozó, lapunknak név nélkül nyilat­kozó egyik pincér szerint a rasszis­ták azért járnak hozzájuk „va­dászni”, mert jól tudják, hogy ott gyülekezik az alternatív ifjúság. „Eddig csak a bejárat előtt vártak, és azt vágták pofon, aki kiment, de mostanában már be is jönnek és kötözködnek. Ha ez így megy to­vább, és a rendőrség nem tesz sem­mit, lassan bezárhatunk, mert sen­ki nem mer majd hozzánk jönni” - véli a pincér, aki maga is kapott már egy „fülesti’, mert kopaszra borotvált vendége nem volt elége­dett a kiszolgálással, (vrabec) Korábban a Maiina Hedvig megtámadásával gyanúsítható Robert Benci is ott verekedett a Régi Pékség klub előtt (SITA-felvétel) Lesz együttműködés? Hrušovský kontra Csáky Pozsony. A Kereszténydemokra­ta Mozgalom szerint a párt a jövő­ben nem fog tudni együttműködni a Magyar Koalíció Pártjával, ha az a jelenlegi politikáját folytatja, amely nem kompatibilis a KDH politikájá­val. „Sehol nincs megírva, hogy azokat a pártokat, amelyek valaha együtt kormányoztak, és most el­lenzékben vannak, elválaszthatat­lan kötelék fűzi össze, és senki más­sal nem kormányozhatnak” - jelen­tette ki Pavol Hrušovský. Szerinte az MKP tudta, hogyan vélekedik a KDH a Beneš-dekrétumokról, hogy elutasítja az autonómia bármilyen formáját, ennek ellenére ez a fajta politika elsődlegessé vált az MKP számára, fejtette ki a Keresztény- demokrata Mozgalom elnöke. Csáky Pál szerint a KDH elnökének inkább a saját pártjával kellene törődnie. „Ők verték szét a máso­dik Dzurinda-kormányt, ők voltak teljesen felkészületlenek a 2006- os választások utáni helyzetre, és nekik köszönhető az, hogy jelen­leg ilyen kormánykoalíciója van Szlovákiának. Úgy érzem, hogy Pavol Hrušovský ezekkel a nyüat- kozatokkal nyomást akar gyakorol­ni ránk, hogy az SDKÚ-val szem­ben a KDH köztársaságielnök-je- löltjét, őt magát támogassuk. Én azonban már többször is elmond­tam, hogy még egyszer az a hiba, amit František Mikloško jelölése kapcsán elkövettünk, nem fordul­hat elő. Ezek fölösleges üzengeté­sek a médián keresztül, komoly po­litikusok a tárgyalóasztalnál közlik a másikkal a mondanivalójukat” - nyilatkozta lapunknak az MKP el­nöke. (sán, sita) Pénzt ne adjunk neki! Megint jön a gázóra-leolvasó Pozsony. Mivel a Szlovák Gáz­művek (SPP) január elsejétől nem köbméterekben, hanem kilowatt­órákban méri a fogyasztásunkat, a vállalat alkalmazottai a jövő év első két hetében újra leolvassák a gáz­órákat - tájékoztatta lapunkat Da­na Kršáková, az SPP szóvivője. A le­olvasás több mint 1,3 millió háztar­tást érint, amit a vállalat két hét alatt képtelen lenne teljesítem, így az alkalmazottakon kívül külső munkatársakat is foglalkoztatnak majd. A vállalat képviselői szerint az új számlázási módszerrel objek­tívebben mérhetik fel a valós fo­gyasztást. A szakemberek ugyanak­kor arra figyelmeztetnek, hogy a ki­lowattórákban történő számlázás az alacsonyabban fekvő, vagyis el­sősorban a magyarok lakta régiók­ban élők számára lesz előnytelen. A magasabban fekvő területeken u- gyanis egy köbméternyi gázból több energiát lehet nyerni. Az SPP szerint a gázórákat a háztartási fo­gyasztók esetében január 2. és 15. között olvassák le. A leolvasás idő­pontjáról a fogyasztókat külön érte­sítik. „Ezért műiden érintett háztar­tást arra kérünk, hogy a megadott időpontban tegye lehetővé munka­társainknak a fogyasztás leolvasá­sát” - tette hozzá Kršáková. Az el­múlt időszakban több visszaélés is történt a gázórák leolvasásával kap­csolatban, amikor az SPP alkalma- zottaiként bemutatkozó egyének több ezer koronát csaltak ki a gya­nútlan ügyfelektől. „A vállalat ezért figyelmezteti az ügyfeleit, hogy az alkalmazottai külön kérésre kötele­sek felmutatni az igazolványukat. A gázórát leolvasó alkalmazottaknak nincs felhatalmazásuk arra, hogy bármilyen pénzt szedjenek be az ügyfelektől. Egyetlen kompetenciá­juk a gázóra leolvasása” - szögezte le a szóvivő, (dem, ú)

Next

/
Thumbnails
Contents