Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)
2007-12-19 / 291. szám, szerda
28 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 19. www.ujszo.com Egy család és egy vállalkozó szervezi a rendezvényt Nyugdíjasok előkarácsonya ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nagymegyer-lzsap. Már legalább másfél évtizede hagyomány, hogy december derekán „megven- dégelésre”, azaz hangulatos elő- karácsonyi rendezvényre hivatalosak a közigazgatásilag Nagyme- gyerhez tartozó kistelepülés, Izsap egyedül élő és rokkantnyugdíjasai. A programhoz az önkormányzat is hozzájárul, de lényegében egy helyi család, valamint egy izsapi gyökerekkel rendelkező nagymegyeri vállalkozó szervezi a rendezvényt. Belucz Ida, a délután háziasz- szonya tömören fogalmaz: nem tudunk nagy dolgokat tenni, csak kicsiket, de azt szeretettel. Mint mondja, karácsony táján fontos gondolni azokra, akik az ünnepeket nem a szerető család körében, hanem egyedül, esetleg betegen töltik. Ezért rendezik meg évről évre ezt a rendezvényt a kicsi közösség legelesettebb tagjai örömére. Csütörtök délután az izsapi könyvtárteremben gyűltek össze a nyugdíjasok, akiket a nagymegyeri kereskedelmi akadémia és gimnázium, valamint az alapiskola diákjai köszöntöttek zenés ünnepi műsorukkal. A hagyományokhoz híven a megvendégelésen idén is részt vett Szabó András református és Bíróczi István római katolikus esperes, akik az ünnepre való lelki felkészülésben nyújtottak segítő kezet a résztvevőknek. A közös éneklés után előkerültek a szendvicsekkel, kalácsokkal, süteményekkel megrakott tálak is, valamint a gazdag ajándékcsomagok - ajándék azoktól, akiknek van, és jó szívvel tudnak adni, azoknak, akiknek minden segítség jól jön. Az izsapi nyugdíjasok köszönettel, hálásan fogadták a jókívánságokat. Halkan mondtak csak el még egy kívánságot: jó lenne, ha a faluban is akadna legalább egy olyan terem, ahol a hasonló közösségi programok alkalmával néhány tucatnyian elférnének. Ma ugyanis ilyen lehetőség nincs. Ladislav Rudický biztosította a jelenlévőket, hogy az önkormányzat igyekszik megnyugtatóan rendezni ezt a kérdést. (as) Az izsapi nyugdíjasok hálásan fogadták a jókívánságokat (Lakatos Krisztina felvétele) Érsekújvár főterén megnyitották a karácsonyi vásárt: a gazdag választékhoz puncs és gesztenye is dukál.. Érdemes ellátogatni a fából faragott betlehemhez Érsekújvár. Fából faragott, éjszakára ünnepi megvilágításban ragyogó betlehemet csodálhatnak meg a város főterére látogatók. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Ugyanitt egészen december 23- ig tart a hagyományos karácsonyi vásár. Az ostyaárusok hosszú sora mellett idén gesztenyesütő stand is található a sétányon. Hétfőn már a reggeli órákban forró kolbásszal és rumpunccsal szolgáltak a frissítőket kínáló sátorban. Azok, akik ajándékot keresni indulnak, a vásárban díszpárnákat, függönyöket, vesszőkosarakat vásárolhatnak. Az árusok a legtöbb helyen gondoskodnak a díszcsomagolásról, és akad, ahol ezért a szolgáltatásért fizetni sem kell. Gazdag a választék a fából faragott és bőrből készül ajándéktárgyakból, de kapható itt méhviaszból készült díszgyertya és ajándék mézes finomságok is. A vásárban képviseltetik magukat a kerámiakészítők, és törökmézből, mézeskalácsból sincs hiány. Mutatós, fából és üvegből készült karácsonyfadíszeket is láttunk, (száz) A fából faragott betlehemet a római katolikus plébániatemplom elé állították, amely több ünnepi hangverseny helyszíne lesz (Csuport István felvétele) Apró szépséghibákkal, gyerekbetegségekkel, de megrendezték az első karácsonyi vásárt Vágsellyén Drága a cigánypecsenye, de szinte minden kapható GAÁL LÁSZLÓ Vágsetlye. Első alkalommal rendeztek karácsonyi vásárt a Vág-parti városban. A városháza előtti Szentháromság téren péntek délután óta tíz fabódéban várják az árusok a vevőket. Néhány bódéban természetes anyagokból, fából, cserépből készült emléktárgyak kaphatók, egy- egy árus méz- és sajtkészítményeket kínál, de a legtöbb bódéban étel-ital, cigánypecsenye sültkolbász, forralt bor kapható. Szombaton délelőtt kísérő rendezvénye is volt a vásárnak, az első vágsellyei nyilvános disznóölés. Martin Alföldi polgármester a péntek délutáni ünnepélyes megnyitón elmondta, örül, hogy végre Vágsellye is felsorakozott a karácsonyi vásárt rendező városok közé. Két nap tapasztalatai után néhány árus és vevő bíráló hangon is szólt a szervezésről. Volt, aki azt hiányolta, hogy nem szól a vásár területén karácsonyi zene, meg hogy a sétálóutca alkalmasabb hely lett volna a bódék felállítására. Mások a harapnivaló árát sokallották, mondván, a 68 koronás cigánypecsenye drágább, mint a fővárosban. A vágsellyei karácsonyi vásár december 22-ig naponta várja a vásárlókat. Disznódarabolást is első alkalommal láthattunk a város főterén (Szőcs Hajnalka felvétele) 4 4 € I € 4 4 4 « I I i .Az ember, akit kishííján agyonlőttek a román katonák, aki minden évben kétszer ünnepelte a születésnapját - egyszer éppen karácsonykor A falu fekete karácsonya FARKAS OTTÓ Elharangozták az elsőt, Dobfenek népe a karácsonyi szentmisére készülődött. A nádastól szegélyezett völgykatlanban fekvő települést vallásos emberek lakták, minden vasárnap megtelt az Isten háza, jeles ünnepek alkalmával pedig alig fértek el a kis templomukban. 1944 karácsonyán dermesztő hideg köszöntött a tájra. A harangozó - miután elhangzott az első templomba hívó harangszó - sietett haza vasalt inget venni, ünneplőbe öltözni. Az elsőt általában viselőben szokta elharangozni, negyedóra múlva a másodikat már ünneplőben, a harmadikat pedig csak akkor, amikor Péterfaláról megérkezett a pap. A tiszteletes úrért télen hintóval jártak, nyáron gyakran egyszerűen csak átsétált a hegyen. A gazda a hintó elé befogta a lovakat és szólt a fiának, hogy indulhat a papért. Úgy gondolta, induljon csak el korábban a gyerek, inkább ő várjon a tiszteletesre, mint a pap a hintóra. A suhanc szeretett egyedül kocsikázni, nem először hozta misézni a tisztelendő urat. Amikor egy-egy lányos ház előtt elhajtott, kihúzta magát. 1944 karácsonyán is felült a bakra, megmarkolta a gyeplőt és indulni akart, amikor lélekszakadva rohant be egy gyerek a kapun. „Apám küldött, hogy ne menj sehová, mert jönnek az oroszok” - mondta sápadtan. Cserének nevezik azt a hegyet, amely Péterfala és Dobfenek határát képezi, a domb lejtőjén már látni lehetett, ahogy libasorban vonultak lefelé a katonák. Nem oroszok voltak, románok. Hamarosan megszólaltak az almágyi bányatetőn állomásozó magyar tüzérség ágyúi is, de rosszul céloztak, egy pajtát lőttek szét. Az istentisztelet elmaradt 1944 karácsonyán Dobfeneken. Az édesanyák lányaikat fekete ruhába bújtatták, hogy öregnek nézzenek íti. A faluba érkezett katonák azonnal elemózsia után néztek, kopogtatás nélkül rontottak be a házakba. Voltak közöttük rendesek, akik nem raboltak, kértek. Ezeknek szívesen nyújtottak át egy-egy darab szalonnát vagy sonkát a háziak. Az egyik családnál még hellyel is kínálták a fiatal román katonát. Szót nem tudtak váltani, mutogattak. A háziasszony a kenyér, a katona a lány lába felé mutogatott. A gyorsan felkapott fekete ruha alól kilátszott a tarka szoknya, arra figyelmeztette a katona az édesanyát. Az egyenruhások úgy zúdultak be a portákra, mint a sáska. Fenyegetőztek, ha nem kapnak ennivalót, felgyújtják a nádast. Az bizony nagy veszteség lett volna a falunak, hiszen már jóval korábban a nádasba vert cölöpök közé rejtették el az állataikat. Amikor a román katonák csillapították éhségüket, a lovaiknak hordták össze a szénát a pajtákból. A parasztember sok mindenhez hozzászokott a háború alatt, de ahhoz nem, hogy a legszegényebbeket fosztogassák. Élt a faluban egy özvegyasszony, akinek egyedüli támasza és segítsége a tizenéves lánya volt. A lány nyáron úgy suhintotta a réten a kaszát, mint a hasonló korú fiúk, akik persze saját munkájuk mellett sokat segítettek neki. Két román katona az özvegy pajtájában pakolta hamvasba a szénát (a széna hordására szolgáló vászonalkalmatosságot nevezik így arrafelé). A legények igyekeztek őket lebeszélni erről, de azok ügyet sem vetettek rájuk. Egy fiatalabb fiú a bíróért futott, de nem találta otthon a falu első emberét. Hogy a szénalopást megakadályozza, a szomszédságában lakó legényke villanyéllel úgy homlokon vágta a ga- rázdálkodót, hogy az nyomban hanyatt esett. Társa sípot húzott elő, belefújt, hamarosan fegyveresek árasztották el az udvart. A tizenkilenc éves fiút puskatussal leütötték, megkötözték, a parancsnok elé vitték, az udvaron álló kocsihoz kötözték és rúgták, ütötték. Akkor ért oda a bíró, akinek szavára a tiszt parancsot adott katonáinak, hogy hagyják abba a verést. A legénykét úgy, véresen a kocsira dobták és katonák kíséretében elhajtattak vele Csákányházára, a románok főhadiszállására. Hosszú volt az út Füleken át, késő este értek oda. Ott a tisztek már javában borozgattak a meleg szobában, amikor a két katona a vezérkar elé vezette a legényt. Hosszasan tanácskoztak, románul beszélgettek, csak sejteni lehetett, hogy miről. Az egyik román tiszt felállt, bort töltött egy pohárba és megszólalt magyarul. „Mosd le az arcodról a vért és igyál!” - mondta, kezébe nyomta a borral teli poharat és intett a katonáknak, hogy oldozzák el. - „Szerencséd van, karácsonykor nem ítélkezünk. Elmehetsz szabadon” - mondta és kinyitotta az ajtót. A fiú félve lépett ki az udvarra, nem tudta, mi történik vele odakint. Arra számított, orvul hátba lövik, vagy az udvaron kivégzik. Csak akkor hitte, hogy valóban megszabadult, amikor már messze járt a főhadiszállástól. Másnap reggelre ért haza, amikor a román katonák már elhagyták a falut. Amikor családot alapított, a karácsonyi vacsora után mindig elmesélte a fenti történetet és aztán együtt indult családjával az éjféli misére. « 4 « « SZÜLŐFÖLDÜNK A mellékletet szerkeszti: Klein Melinda és J. Mészáros Károly (sport) Levélcím: Szülőföldünk, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 426, fax: 02/59 233 469, e-mail: melinda.klein@ujszo.com
