Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)
2007-12-19 / 291. szám, szerda
22 Szülőföldünk UJ SZÓ 2007. DECEMBER 19. www.ujszo.com Meglehet, hogy a határon túl is ismert zenésznek, Magalbert Péternek a híres betyár, Vidrócki vére folyik az ereiben Péter bácsi hegedűje Medveshidegkút. A község nevét ne keressük a Rimaszombati járás szövetkezetesítéséről szóló monográfiájában, az 1984-es kiadvány a falu nevét nem említi. FARKAS OTTÓ Mintha soha nem létezett volna ilyen nevű település. Pedig van, és ezt a kötet szerzői is jól tudták. Csak Medveshidegkút említésekor nyilván mindig az juthatott eszükbe, hogy az ott lakó gazdákat csak a hatvanas évek végén sikerült nagy nehezen a közösbe kényszerítem, amikor a szomszédos falvakban már több mint egy évtizede „virágzott” a szövetkezet. Ezért aztán szándékosan hagyták ki a könyvből Medveshidegkutat. Magalbert Péter szülei 1968-ig négy hektáron gazdálkodtak, ő gyerekként napközben libát őrzött, sihederként szecskát és rendet vágott, esténként pedig hegedült. Vasárnap és jeles ünnepek alkalmával vendégeket fogadtak vagy rokonlátogatásra indultak, de Tő- zsér Jánoshoz, a komához Péter- falára dologtalan hétköznapokon is betértek. Tőzsér János kiváló asztalosmester volt, szakmáját Amerikában is sikeresen gyakorolta. Amikor a tengerentúlról hazatért, sok mindent hozott magával, egyebek között egy hegedűt is. A hangolatlan ajándék- Jó szíve volt János sógornak, engem meg kimondottan kedvelt. A hangszert édesapámmal küldte el nekem ajándékba. - meséli Magalbert Péter. - Nem tudtam, mit kezdjek vele, nem volt felhangolva, nem szólt az, csak nyekergett. A faluba Ceredről járt libát őrizni egy pásztor, szólt neki egyszer apám, ugyan vegye már kezébe a szárazfát, és csináljon vele valamit. Felhangolta a húrokat, és elviselhetőbb lett a hangja. Édesanyám gyerekkoromban gyakran ültetett az ölébe, és énekelt nekem. Jó hangja volt, nagyon szeretett dalolni, sok betyár- és juhásznótát tanultam tőle. Ő maga is juhászcsaládból származott, végtelen sok nótát ismert. Amikor megkaptam a hegedűt, bátorított, játsszak neki valamit. Ő énekelt, én meg muzsikáltam, vígan teltek az esték. A libapásztor bejárogatott hozzánk, egészen addig, amíg ki nem csalta tőlünk a hegedűt - mondja búsan a 78 éves Péter bácsi. Gyerekfejjel még jobban búsult a hegedűje után, így hát édesanyja unszolására apja nemsokára vett neki egy másikat. Nappal dolgozott, esténként muzsikált. Szépen hegedült, tizennégy évesen már bandában játszott. Besorozták katonának. Hegedűjét nem vitte magával, de Karlovy Varyban a cseh fiataloktól megtanult harmonikázni. Leszerelt, prímás lett a medveshidegkúti zenekarban, de alkalomadtán kezébe vette a brácsát, a nagybőgőt és a harmonikát is. Amikor a gazdáktól a földet elvették, Magalbert Péter Füleken keresett magának munkát. Targoncavezető lett a gyárban, esténként és hétvégeken azonban szólóban vagy zenekarban játszott. A népzenekedvelők ismerik és szeretik Rimaszombatban, Pozsonyban, Budapesten egyaránt. Hegedült egyebek között a Magyar Állami Népi Együttessel, a tavaly augusztus 20- i vihar pedig éppen előadás közben érte egy budai színpadon. A műsor félbeszakadt, azt mondja, ő a színpad alatt várta meg, amíg a viharfelhők elvonulnak. A Budapesti Zenetudományi Intézet hangszalagon őrzi játékát. Amikor majdnem menősült A Magalbert család büszke volt a kiváló képességű muzsikusra, csak egy bánata volt a családfőnek, hogy a fia nem nősült meg. - Ha a muzsikálásból reggel hazamentem, apámnak az volt az első kérdése, találtam-e magamnak feleségnek valót - idézi az emlékeket Péter bácsi. - Olyankor kiosontam a házból, mert tudtam, hogy utána káromkodás kezdődik. De egyszer azért majdnem megnősültem. Ab- roncsosban muzsikáltunk, a hangszereket kocsin vitték át a hegyen. A pusztáról bejött mulatni egy szlovák család, két szép lányuk volt. Akkor harmonikás voltam, mondtam a prímásnak, hogy lemegyek táncolni. Felkértem a fiatalabb lánykát, megismerkedtünk, épp bemutatott az apjának, amikor verekedés tört ki a teremben. Előkerültek a bicskák, mindenki menekült, amerre tudott. Én szakadó esőben gyalog ballagtam haza az erdőn át. Másnap nem vártam meg, amíg apám szóba hozza a párválasztást, eldicsekedtem a lánykával. „Menjünk ki érte, fiam!” - mondta csillogó szemmel édesapám, de én nemet mondtam. Attól féltem, hogy megvernek a legények. Péter bácsi hegedűje a szekrény tetején pihen, de a vérbeli zenész minden alkalmat megragad, hogy a kezébe vegye. Mesélés közben óvatosan leemeli, kiveszi a tokjából és szinte beleborzong, amikor ujjai óvatosan végigfutnak a hangszer nyakán. „Nem tudom, az életemet, hol rontottam én el...” súja a hegedű, és az idős ember szeme könnyel telik meg. Azután vidámabb következik, betyámóta. Ezt is nagyon szereti. Honnan ered a Vidrócki ragadványnév? Azt mondják, Péter bácsiban Vidrócki vér folyik - jegyzem meg két zeneszám között, mire a muzsikus leereszti a hegedűt és huncutul mosolyog. - Péterfalán, ahonnan édesanyám származott, sok volt a Pelle nevezetű. Még vannak is Pelle Kiskovácsok, Pelle Nagykovácsok stb. Édesanyám nagyapját Pelle Vidrócki Marcinak hívták, neki az apja volt János. A ragadványnevet nem anyakönyvezték, de az iratokon édesanyám neve után mindenhol ott szerepel a Vidrócki név. Anyám büszke volt a ragadványnevére, lakodalmakban kiállt a zenekar elé és megkérdezte a zenészektől: „Tudjátok, kinek muzsikáltok? Vidrócki Julinak húzzátok.” Apó szerint a betyár bejárt Pelle Jánosékhoz, akik a falu szélén laktak, az erdő benyúlt egészen a házuk sarkáig. Pelle Jánost még nem nevezték Vidróckinak, de született egy fia, akit Marcinak kereszteltek, ő kapta először a Vidrócki ragadványnevet. És kapott egy pisztolyt is a betyártól, amit én találtam meg a régi ház padlásán a cserepek alatt. A múzeumnak ajándékoztam, ott a szakértő azt mondta, a fegyvert 1860- ban gyártották. Apó tagadta, hogy Marci „lopott” gyerek volt, de azt nem tudja senki megmagyarázni, hogy akkor a család későbbi tagjai miért kapták a Vidrócki nevet. Úgy gondolom, talán valóban a híres betyár után. ÉRDEKES Vidrócki Vecseklőn Magalbert Péter nem csak a betyámótákat kedveli, összegyűjtötte azokat a Vidróckiról szóló történeteket is, amelyek a Medvesalján fennmaradtak. Az alábbit is tőle hallottuk. Vecseklőn még ma is élnek leszármazottai annak az embernek, aki a híres betyár, Vidrócki cimborája volt Talán ezért, talán másért, gyakran megfordult a haramia arrafelé. Egy alkalommal a Medves hegységben legeltető juhásztól meghallotta, hogy egy tejfelesszájú pandúr azzal hencegett a faluban, lehet akármilyen híres betyár, ő majd elfogja Vidróckit. A fiatal pandúr hetykén belovagolt a faluba, lovát a kocsma mellé kötötte, és leült az ivóban. Bort rendelt és egyedül iszogatott. Megérkezett a faluba Marci, kiöltözve: inkább nézett ki kereskedőnek, mint betyárnak. A kocs- máros jól ismerte, yakori vendég volt nála. Leült a pandúrral szemben és bort rendelt. A pandúr nem is sejtette, ki telepedett az asztalához. Fél szemmel állandóan az ajtót kémlelte, azt várta, mikor toppan be egy kopott dolmányú, paraszt kinézetű ember, úgy képzelte, így nézhet ki egy betyár. Amikor Vidrócki megkapta amit rendelt, úgy tett, mint aki tölteni akar a pohárba, de nem azt tette. Kikapta a pisztolyát és a pandúr homlokának szegezte. „Te akarsz engem elfogni?” - kérdezte gúnyosan. A pandúr magasba emelte a kezét és reszketett a félelemtől Vidrócki azt mondta: „Nem bántalak, de arról a tervedről mondj le, hogy engem elfogsz, mert ha nem, legközelebb bizony nem leszek ilyen elnéző.” A faluban úgy tudják, a pandúr a borát se itta meg, úgy elfutott a faluból, mint a nyúl Csak annak örült, hogy a falu népe kint aratott a mezőn, nem nevettek rajta Egyvalaki mégis láthatta, mert a kocsmároson kívül még valaki mesélgette a hosszú téli estéken, hogyan ijesztett rá Vidrócki a tejfelesszájú pandúrra, (fo) Vannak, akik egyszerre hoznak és visznek Eredményes volt a gyűjtés ÚJ SZÓ-1NFORAAÁC1Ó A Felső-magyarországi Bányavárosok Szövetségének fél évezreddel ezelőtti megalakulására emlékeztek Az egykori dicsőség már csak emlék Nagymegyer. Idén is eredményesen zárult a nagymegyeri római katolikus egyház adománygyűjtése. Több tucat helybeli lakos vitte el feleslegessé vált tárgyait a plébánia mögött található, Betánia névre keresztelt közösségi terembe, hogy a rászorulókhoz eljussák azokat. Bíróczi István esperes elmondta, hetedik éve rendezik meg a gyűjtést. Hagyományosan Szent Erzsébet ünnepétől, azaz november 19-étől Mikulásig, tehát Szent Miklós napjáig várják az adományokat - a két szent élenjárt a jótékonyságban, a szegények segítésében. Az adománygyűjtéssel párhuzamosan fogadják az érdeklődőket, akik válogathatnak a felhalmozott dolgok között és elvihetik, amire szükségük van. A gyülekezetből néhány önkéntes segítő ebben az időszakban azzal foglalkozik, hogy a beérkezett dolgokat rendszerezze - túlnyomó többségében ruhaneműről van szó, de hoznak például játékokat is. Segíteni csak annak lehet, aki elfogadja - mondta az esperes, hozzátéve, hogy hét év alatt nagyot változott az akció elfogadottsága. Míg kezdetben sokan adtak, és kevesebben vállalták, hogy szükséget látnak, a két oldal mára kiegyenlítettebb képet mutat. Vannak olyanok is, akik egyszerre hoznak és visznek: például felajánlják a kinőtt gyerekruhákat, és nagyobbakat keresnek helyettük. A terem karácsonyig kiürül: ami megmarad, összecsomagolják, és a Vöröskereszt, valamint szociális, gyermek- és nyugdíjasotthonok kapják meg. (as) Az akciót a római katolikus egyház szervezte (Lakatos Krisztina felvétele) ÚJ SZÓ-HÍR Rozsnyó. A város a Bratstvo Gö- möri Bányászati Egyesülettel együttműködve, a gazdasági minisztérium védnöksége alatt konferenciát szervezett 520 éve alakult meg a Felső-magyarországi Bányavárosok Szövetsége címmel. A konferencián Gölnicbánya, Szo- molnok, Jászó, Igló és Rozsnyó képviselői vettek részt, Magyarországot Telkibánya és Rudabánya küldöttsége képviselte. 1487 decemberében ezek a települések Kassán kötöttek egyezséget arról, hogy a bányászati kérdésekben a Gölnicbányai Bányászati Jog szerint fognak eljárni. Ezek a középkorban kiemelkedő bányavárosok olyan szövetséget hoztak létre, amely abban az időben nagy jelentőséggel bírt. A szövetség a bányavárosok jogainak védelmezője volt, szabályozta a vállalkozásokat a bányászat terén, s nagy jelentősége volt a történelmi Magyarországon a gazdaság, a jogi szabályozás és közigazgatás fejlődése szempontjából is. A Kassai Statútum szabályozta a bányavárosok rangsorát és a bányamester hatáskörét is. „Első helyen állt Gölnicbánya, Igló a 7. helyet foglalta el. Ennek a legnagyobb jelentősége, hogy a hét bányaváros küldöttei összejöttek, és írásba foglalták azokat az alapszabályokat, amelyek alapján egyeztették a bányajogi előírásaikat és bírósági szervezeteiket. Ez a bírósági fórum szempontjából volt nagyon jelentős. Szabályoztak olyan bányajogi megoldásokat, például azt, hogy a tilosban bányászkodókkal szemben hogyan kell felépíti” - mondta Izsó Miklós bányamérnök. A konferencián részt vett Szlovákia összes jelentős bányavárosának, bányászati egyesületének és céhének képviselője, akik korábban, 2006. február 1-jén Rozsnyón nyilatkozatot írtak alá a szlovákiai bányászati örökség megmentése céljából. Rozsnyó város a bányászati egyesülettel közösen egy ideje azon fáradozik, hogy a megszüntetett Mária-bányát revi- talizálja, és bányaskanzen formájában vonzóvá tegye a turisták számára. A szakmai előadások a mai Szlovákia területét érintő késő középkori bányászattal, valamint a Selmecbányái Akadémiával, mint a bányászati és az erdészeti szakemberek képzésének bölcsőjével foglalkoztak. Érdekesnek bizonyult a Gölnicbányai Bányászati Jog kelet-szlovákiai térségben való alkalmazásának elemzése és a szlovákiai bányászat történetéről szóló értekezés is. A tanácskozáson részt vevő szakemberek rámutattak Szlovákia jelentőségére a bányászati iskolai képzés és bányászati berendezések fejlesztése terén, valamint Gömör fontosságára is, mint a történelmi Magyarország legjelentősebb nyersvastermelőjére. A konferencia alkalmából a résztvevők háromnyelvű, bronzöntvényből készült emléktáblát avattak az egykori Bányászati Kamara épületének falán. A város legrégebbi házára, a „lábas házra” helyezték a táblát, amelyben az akkori bányamester lakott, aki a főbíró után a második legfontosabb ember volt a városban. A tábla azt hirdeti, hogy itt székelt az 1417-1546-os években a Bányakamara, és az 1546-1866-os években a Bányabíróság, (kov) Mi a Bratstvo? A Bratstvo Gömöri Bányászati Egyesület 1999. április 30-án alakult. Tagjai a bányászati üzemek egykori és jelenlegi alkalmazottai, valamint a Gömör területén bányászati tevékenységet és geológiai kutatásokat végző vállalkozói szubjektumok. A Bratstvo küldetése a gömöri bányászhagyományok ápolása és fejlesztése, a bányászattal kapcsolatos ismeretek terjesztése, a bányászat történetének megőrzése. Az elmúlt évszázadok alatt nemes- és színesfémet bányásztak Gömörben, amiről 1170-ből származik a legkorábbi írás. A17. századtól a vasérclelőhelyek közelében új bányaüzemek alakultak, olvasztókemencék és hámorok, később magaskemencék és vasművek létesültek. Gömörben - Alsósajó kivételével - 1993-ban ért véget a vasércbányászat. Jelenleg a Bratstvo annak a tervnek a megvalósításán dolgozik, amelynek célja a bányászati emlékek turisztikai célú hasznosítása, (kov) „Nem tudtam, mit kezdjek a hangszerrel..." (A szerző felvétele)
