Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)

2007-12-04 / 278. szám, kedd

6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 4. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Többletet mutat a költségvetés Pozsony. Az év első 11 hónap- ja után az állami költségvetés 290,35 milliárd korona bevétel és 284,9 milliárd korona kiadás mellett 5,45 milliárd korona többletet mutat, ami ugyan 1,45 milliárddal kevesebb, mint ok­tóbervégén, azonban azt is figye­lembe kell venni, hogy az idei büdzsé éves szinten összesen 38 milliárd koronás hiánnyal szá­mol. Akedvező pénzügyi helyzet annak köszönhető, hogy idén eddiga bevételek 10,7%-kal nőt­tek, a kiadások viszont csak 5,9%-kal. (s, ú) Drágul a gáz Csehországban Prága. A cseh piacon megha­tározó RWE Transgas tegnap be­jelentette, 2008 januárjától át­lagosan 7,4%-kal emeli a veze­tékes lakossági földgáz árát. Ez azt jelenti, hogy azok a háztartá­sok, ahol gázzal fűtenek, főznek, vizet melegítenek, havi átlagban 132 cseh koronával fizetnek majd többet. Azok a háztartások, amelyekben a gázt csak főzésre használják, a havi növekmény mindössze 12 korona lesz. A kis­fogyasztók számára (ide tartoz­nak például az egyéni vállalko­zók) az árugrás 8,7%-os, a köze­pes nagyságú fogyasztók számá­ra pedig 7,4%-os lesz. (ČTK) Felvillanyozó áremelés Pozsony. A legnagyobb hazai cégeknek nem tetszik a villany­energia árának az emelése. Szakmai szervezetük, a Klub 500 az Európai Bizottsághoz fordul, mivel szerinte az árszabályozási hivatal továbbra is lehetővé teszi az Európai Unió által tiltott ke­resztdotációkat. Tibor Gregor, a Klub 500 ügyvezető igazgatója szerint míg a lakossági villany­árak az elmúlt két évben alig vál­toztak, addig a cégek folyamato­san többet fizetnek. Gregor sze­rint a cégek számára jövőre 25-41% közötti áremelést java­sol a hivatal, miközben a háztar- * tások átlagosan csak 2,86%-kal fizetnek többet. (SITA) Nálunk is többet internetezünk Pozsony. Az Európai Unió or­szágaiban az idei év első felében a háztartások 54%-ának volt inter­netes kapcsolata - derül ki az Eu­rostat, az Európai Unió statiszti­kai hivatalának jelentéséből. Az internet leginkább Hollandiában (a háztartások 83%-a), Svédor­szágban (79%) és Dániában (78%) van elterjedve. A sereghaj­tók Bulgária (19%), Románia (22%) és Görögország (25%). Az említett időszakban Szlovákiá­ban a háztartások 46%-ban volt bevezetve az internet, míg tavaly ez csak 27% volt. Szélessávú in­ternetes kapcsolata a háztartások 27%-ánakvolt. (SITA) Jövőre még drágább élelmiszer New York. Az ENSZ Élelme­zési és Mezőgazdasági Szerveze­te szerint az élelmiszerárak remelkedés jövőre is folytatódik: a búza esetében talán az ideinél kisebb mértékben, a kukorica és a rizs azonban az ideinél valószínűleg jobban fog drágul­ni. A búza ára jelenleg 50-65%-kal magasabb. Abarom- fi ára tízéves csúcson tetőzött idén augusztusban, a tej a két­szeresére drágult. Az árak emel­kedését az okozta, hogy a keres­let vüágszerte gyorsan nő. (MTI) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam Valuta EMU-euró 33,251 Lenqyel zloty 9,194 Anqol font 46,786 Maqyar forint (100) 13,136 Cseh korona 1,267 Svéd korona 3,547 Bolqár leva 17,002 Román lei 9,480 Japán len (100) 20,534 Svájci frank 20,084 Kanadai dollár 22,639 USA-dollár 22,660 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 32,28-34,28 21,87-23,53 1,24-1,30 12,49-13,79 OTP Bank 32,43-34,12 22,07-23,29 1,24-1,30 12,66-13,63 Postabank 32,35-34,15 22,01-23,31 1,24-1,30 12,14-14,14 Szí. Takarékpénztár 32,43-34,10 22,06-23,22 1,23-1,30 12,55-13,73 Tatra banka 32,42-34,16 22,12-23,30 1,24-1,30 12,63-13,67 Dexia Banka 32,39-34,12 22,07-23,25 1,23-1,30 12,79-13,48 Általános Hitelbank 32,39-34,11 22,10-23,28 1,23-1,30 12,54-13,72 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A Focus szerint a lakosság ötödé nem költ kétezer koronánál nagyobb összeget a karácsonyi ajándékokra Főleg fűnyírót kérnek a magyarok Az angyali gyermeknek szép játék jár a karácsonyfa alá. Ami a felnőtteket illeti, a következő a legvonzóbb ajándékok sorrendje: ruházat, szórakoztató elektronika, kocsi-kiegészítők, számítógépek, kozmetika, sportfel­szerelés, ékszerek, órák, könyvek. (SITA-felvétel) Pozsony. Elképzelésünk sincs, hogy mit vegyünk szeretteinknek karácsony-» ra? A Focus közvélemény­kutató intézet napokban közreadott elemzése épp ebben próbál meg segíteni. Eszerint többségünk már­kás ruházatra vágyik, a szlovákiai magyarok nagy része azonban a hobbiter­mékeknek is örülne. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Focus elemzése szerint telje­sen mindegy, hogy hány éves, vagy milyen iskolai végzettsége van an­nak, akinek ajándékot szeretnénk venni, a többség legszívesebben ruhaneműt látna a karácsonyfa alatt. Van persze egy-két olyan cso­port, amely az elemzés szerint eset­leg másra vágyik. A szlovákiai hiva­talokban például kiugróan magas a nők aránya, így nem csoda, hogy a hivatalnokok többsége kozmetikai cikkekre vágyik. A Focus által meg­kérdezettek vállalkozók nagy része elektronikai cikkeket látna a kará­csonyfa alatt, míg a diákok új szá­mítógépre vágynak. Az elemzés kü­lön megemlíti a szlovákiai magya­rokat is, akik a Focus szerint a hazai átlagnál nagyobb mértékben vágy­nak az olyan hobbitermékekre, mint például a fűnyíró. A szlovákiai átlagot tekintve sorrendben a kö­vetkező termékek a legkeresetteb­bek karácsonyra: ruházat, szóra­koztató elektronika, kocsi-kiegé­szítők, számítógépek, kozmetika, sportfelszerelés, ékszerek, órák, könyvek. A lakosság nagy része szerint a szép ajándékra nem kell sok pénzt költeni. A Focus adataiból kivilág­lik, a lakosság negyede nem sze­retne ötezer koronánál nagyobb összeget fordítani az ajándékokra, 20 százalékuk azonban még ennél is kevesebbet, vagyis alig 2 ezer koronát költ az ajándékokra. Tíz­ezer koronánál nagyobb összeget ugyanakkor a lakosság alig 3 szá­zaléka szeretne elkölteni. A legkevesebbet a diákok és a 18-24 év közötti fiatalok kívánják költeni az ajándékokra. Ezekben a célcsoportokban elsősorban a fér­fiak azok, akik a legalacsonyabb összeget kívánják fordítani a sze­retteikre. Több mint tízezer koro­náért vásárolnak ajándékokat ugyanakkor a középkorosztályhoz tartozó, főiskolai végzettséggel rendelkezők és a vállalkozók egy része is. A lakosság karácsonyi be­vásárlásait egy-egy régió gazdasági háttere is befolyásolja. Szlovákiá­ban a leggazdagabb régiónak Po­zsony számít, így nem csoda, hogy a 10 ezer koronánál nagyobb kará­csonyi kiadások elsősorban a fővá­rosban lakókra érvényes, míg a Kassai kerületben átlagosan ezer koronás kiadással is beérik a csalá­dok. A legrosszabbul mégis az Eper­jesi kerület áll, ahol sokan egyálta­lán nem vásárolnak ajándékot. A legalacsonyabb kiadásokkal a havi 8-10 ezer koronánál kevesebbet keresők és nyugdíjasok számolnak. Az időleges pénzhiány miatt a karácsonyi időszakban jelentős mértékben megugrik a hitelt igénylők száma is. A pénzügyi elemzők szerint elsősorban a rövid futamidejű kölcsönök iránt van igény (ez az átlagosnál magasabb kamatterhet jelent), sűrűbben ve­szik igénybe a banki ügyfelek azonban a hitelkártyáikat is. A legnagyobb hazai pénzintézet, a Szlovák Takarékpénztár szerint a karácsony előtti időszakban a harmadával nő a hiteligénylők száma az év többi hónapjához ké­pest, az Általános Hitelbank pedig arról számolt be, hogy októberhez képest már novemberben 40 szá­zalékkal megugrott a fogyasztói hiteligénylések volumene. Az igazi roham persze csak most kezdődik, ám arra ügyeljünk, a szeretet ün­nepe ne okozza a családi kassza összeomlását, (hn, mi, t) Míg 1993-ban ötre, mára 4 személyre jut egy autó A kocsi már nem luxuscikk KOKES JÁNOS Prága. Észak-Morvaországban a hét végén átadták a forgalomnak az Ostrava-Bohumín autópálya (D47) első, 17,2 kilométeres sza­kaszát. Ezzel a csehországi autópá­lyák hossza 1002 kilométerre nőtt - közölte Martina Vápeníková, a csehországi útkezelőség szóvivője. A 17,2 km-es szakasz építése 16,2 milliárd koronába került, s ez az egyik legdrágább csehországi sztrádaszelvény. A lengyel határ­hoz (Al-lengyel sztráda) vezető második szakaszt 2010-re kell be­fejezni. A D47-es autópálya teljes hossza 80 km, az ára mintegy 60 milliárd korona lesz. A pályát jól érzékelteti, hogy az első szakaszon 44 híd van, amelyek együttes hossza több mint hat kilométer. „Ez az autópálya nagyon fontos, mert befejezése után naponta mintegy 40 ezer autós fogja igény­be venni” - jelentette ki a szóvivő. Csehországban (Csehszlovákiá­ban) négy évtizede kezdték el épí­teni az első autópályát, a mai ül­ést, amely Prágát kötötte össze Po­zsonnyal. A mai D47-es a befejezés után a Dl-es autósztráda része lesz. A Prága-Brünn-Ostrava-len- gyel határ nyomvonalú autópálya a maga 377 kilométerével a leg­hosszabb cseh autósztráda lesz. Nyugati szomszédunk jövőre re­kordnagyságú, 90 milliárd koro­nát fordít a közlekedési infrastruk­túra fejlesztésére. A cseh sztrádák tervezett teljes hossza 2180 km, kétharmadának 2013-ig kellene elkészülnie - állítja Martin Rimán ipari és kereskedelmi miniszter. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az elmúlt évek gazda­sági növekedésének köszönhetően egyre többen engedhetik meg ma­guknak az új autó vásárlását, a ke­reskedők szerint azonban a kívána­tosnál továbbra is többen hoznak be külföldről használt gépkocsit. Szlovákiában 1993 óta az évente eladott járművek száma csaknem a háromszorosára nőtt, tavaly így már 78 557 ezer autó kelt el. A sta­tisztikai hivatal elemzése szerint 1,33 millió gépkocsi fut szlovák rendszámmal, ami csaknem egy- harmaddal több, mint 1993-ban. Ezek szerint míg 1993-ban öt em­berre jutott egy kocsi, mára négy személyre jut egy autó. A statiszti­kai hivatal elemzése szerint na­gyobb visszaesésre az elmúlt évek­ben csak 2004-ben került sor, ami­kor az új rendszámok bevezetése miatt többen inkább kivonták az öreg kocsijukat a forgalomból. A Szlovák Autóipari Szövetség sze­rint azonban továbbra is gondot je­lent számukra a kelleténél nagyobb használtautó-behozatal, emiatt hamarosan Nyugat-Európa „roncs­telepévé” válhatunk. Mindezt az uniós csatlakozásunk is elősegítet­te, aminek köszönhetően külföld­ről egyre könnyebb és olcsóbb be­hozni az autókat. Nálunk még min­dig a Škoda a legkedveltebb márka, még ha csökken is a piaci részese­dése: míg 1993-ban ez 69%-os volt, mára 27%-ra csökkent. Ugyanak­kor míg 1993-ban 34 hónapot kel­lett dolgoznunk egy Škoda Fabiára, a mai átlagbérek mellett erre 18 hónap is elég. (č, mi, s) A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2007. december 2-től) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül Privatbanka 1,15 1,25­1,35­3,50 0,20 OTP Bank 1,60 1,80 1,80 2,05­2,10 0,45 Istrobanka 2,20­­3,25­3,50 0,50 Volksbank 1,40 1,50­1,70­1,70 0,50 UniCredit Bank­0,80­1,00­1,00 0,10 Poštová banka 1,00 1,10­2,80­2,90 0,10 Dexia banka 1,00 1,00 1,00 1,00­1,00 0,40 Tatra banka­­­­­­0,50 Slovenská sporiteľňa­­­­­­­Všeobecná úverová banka 1,75 2,30 2,30 2,70­2,70 0,10-2,40 A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2007. dec. 2-től) Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossági folyószámla ČS0B 0,10-0,30 1,00-1,60 1,50-2,00 2,20-2,50 2,80-3,00 1,45-1,65 0,10 Privatbanka 0,30 1,60-1,75 2,00-2,30 2,40-2,70 2,90-3,20­0,10-0,50 OTP Bank 0,50 1,50-1,80 1,60-1,90 2,20-2,50 2,70-3,00 2,60-2,90 0,00-0,65 Istrobanka 0,90-1,05 1,50-1,80 2,10-2,40 2,30-2,60 3,50 3,50 0,10 Volksbank 0,45 1,20-1,60 1,80-2,00 2,30-2,50 2,80-3,00 2,80-2,90 0,10-0,30 UniCredit Bank­0,85-1,00 1,00-1,20 1,70-1,90 1,80-2,00­0,00-0,10 Dexia banka­1,20 2,00 2,00 2,50 2,00 0,10 Tatra banka 0,30 1,40-1,60 1,80-2,00 2,35-2,55 3,00-3,20­0,10 Slovenská sporiteľňa­1,40-1,60 1,80-2,00 2,40-2,60 2,90-3,10 2,80 0,10-1,10 Všeobecná úverová banka­1,20-1,70 1,45-2,05 1,80-2,60 3,25 3,50 0,10-5,00 Poštová banka 1,30 1,40-1,60 1,80-2,00 2,30-2,50 2,70-3,00 2,30-2,50 0,10-0,60 A cseh autópályák hossza túllépte az 1000 kilométert Prágától a lengyel határig

Next

/
Thumbnails
Contents