Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)
2007-12-15 / 288. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 15. Sport 23 Tízezren biztatják a franciákat a magyarok ellen Fel lehet rázni a lányokat? MTI-JELENTÉS Párizs. A magyar és a házigazda francia válogatott egyaránt csalódott a női kézilabda-világbajnokság elbukott negyeddöntője miatt, mindkét gárda egymás ellen bizonyíthatja, hogy ott van a helye a legjobbak között. Németh András szövetségi kapitány alakulata úgy kapott ki 36:35-re a címvédő oroszoktól, hogy mindkét félidőben már komoly előnye volt, míg a rendező hét góllal is vezetett a románokkal szemben, ám kétszeri hosszabbításban alulmaradt. „Kérdés, mennyire lehet felrázni a lányokat egy 5-8. helyért zajló összecsapásra. Abból a szempontból örülök, hogy a franciákkal játszunk, mert így legalább tízezer néző lesz a Bercy-csarnok- ban, és ez elég felemelő érzés. Ha meg tudjuk ismételni az oroszok elleni mérkőzés legjobb 50 percét, akkor legyőzhetjük a franciákat” - mondta Németh András. Szabó Edina, a francia válogatott menedzsere - aki korábban a székesfehérvári Cornexi-Alcoa edzője volt, férje, Borsos Attila pedig a vbVB-KRÓNIKA Negyeddöntő: RomániaFranciaország 31:34 (14:8, 24:24, 27:27). Helyosztók - a 11. helyért: Lengyelország-Macedónia 33:31 (14:17). A 9. helyért: Spanyolország-Horvátország - lapzárta után ért véget. A HÉTVÉGI MŰSOR Szombat Az 5-8. helyért, 10.00: Koreai Köztársaság-Angola; 12.30: Franciaország-Magyarország. Elődöntő, 15.00: Románia- Oroszország; 17.30: Norvé- gia-Németország. Vasárnap 9.00: a 7. helyért; 11.30: az 5. helyért; 14.00: a 3. helyért; 16.30: döntő. ről közvetítő Sport TV szakkommentátora - elmondta: annak ellenére bízik a jó, látványos csatában, hogy két fáradt, elkeseredett csapat találkozik majd szombaton. „Mind a magyar, mind a francia együttes kezében ott volt a lehetőség, hogy elődöntős legyen. Valószínűleg egyforma érzések kavarognak a játékosokban. A két negyeddöntő sok erőt kivett belőlük, ráadásul lelkileg is nyomasztó volt a vereségek miatt” - jegyezte meg Szabó Edina. A két együttes közel három éve, 2004. december 12-én találkozott egymással legutóbb, akkor a magyarországi Európa-bajnokságon, Győrben a hazaiak nyertek 14:12- es félidő után 32:23-ra. Azonban az a francia együttes már nyomaiban sem hasonlított a 2003-as horvátországi vb-döntőben a magyarokat drámai csatában, kétszeri hosszabbításban legyőző alakulatra. Nem ismételte meg a prágai játékát a Supler-csapat Újabb vereség Svájctól S1TA-JELENTÉS Poprád. Egygólos vereséget szenvedett Poprádon Svájctól a szlovák hokiválogatott. A tegnapi barátságos mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a helvétek ellen nem megy a szlovákoknak. SZLOVÁKIA-SVÁJC 2:3 (1:1, 0:1, 1:1). Gólütők: Melichárek (11.), Fabus (45.), ill. Plüss (4.), Fischer (33.), DiPietro (55.). Játékvezetők: Jonák, Ország (szlovákok), 2650 néző. SZLOVÁKIA: Krizan-Majesky, Starosta, Granák, Malec, Datelinka, Klepác, Vantro- ba, Grman-Melichárek, Fabus, Skladany-Spilár, Hlinka, Somík- Buc, Podkonicky, Huna-Kocák, Mi- kús, Hascák. A szlovákok jóval gyengébben játszottak, mint a prágai, Csehország elleni találkozón. „A sportszerűen játszó svájciak kiválóan védekeztek. Védenceim igykeztek, de ez kevésnek bizonyult” - mondta Július Supler szövetségi kapitány. Ma (17.00) Kassán találkozik a két csapat. Pluszban zárta a 2006-os évet a futballszövetség Nézik hétfőn a meccseket ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Nem történt semmi rendkívüli a Szlovák Labdarúgószövetség tegnapi értékelő közgyűlésén. A testület elfogadta az új alapszabályt, mely a rendes, illetve rendkívüli közgyűlés küldöttjeinek számát szabályozza. Az idei gazdasági eredmények még nem ismertek, 2006-ot viszont 42 milliós pluszban zárta a szövetség, miközben 35 milliót a válogatott meccsek bevételei tettek ki. A Szlovák Labdarúgó-szövetség továbbra is harcol a korrupció ellen, a mindenki által leginkább figyelt Wánke-ügyben azonban még nincs új fejlemény, folyik a nyomozás. Miklós Béla, a Sportprogress igazgatója megvédte a sokak által kritizált hétfői adásidőt - a hétfőn este közvetített focimeccsek 130 000-től 250 000-ig terjedő nézőszámmal dicsekedhetnek, ilyen nézettségi mutatói még a bajnoki hokimérkőzéseknek sincsenek, (sita) Nem került szlovák kézbe az FC Fehérvár Garancsi az új MTl-HÍR Székesfehérvár. A magyar futballban eddig semmilyen szerepet nem vállaló üzletember, Garancsi István érdekkörébe tartozó Futball Invest 2007 Zrt. megvásárolta a székesfehérvári labdarúgócsapatot működtető társaság üzletrészeinek 80 százalékát tulajdonolja. Az új tulajdonos a társaival, a Fehérvár FC menedzsmentjével és tulajdonos külső szakértők bevonásával jelenleg együtt dolgozik azon, hogy a klubot érintő licencügy megnyugtatóan lezáruljon. Szakembereivel megkezdte a klubot működtető gazdasági társaság cégügyeinek áttekintését, a hosszú távú döntésekhez szükséges információk összegyűjtését. Korábban az is felmerült, hogy Ivan Kmotrík, a ligeti Artmedia tulajdonosa érdeklődik a fehérvári klub iránt. (Reuters-felvétel) Cseh László (balról) kétnapi debreceni mérlege: két aranyérem, két világrekord Rövidpályás úszó Eb: a magyar kiválóság ismét világcsúccsal diadalmaskodott Cseh, a vegyesúszó-király Debrecen. Cseh László négy percen belüli világcsúccsal aranyérmet szerzett 400 m vegyesen a rövidpályás úszó Eb-n, ezzel már a második diadalát aratta Debrecenben. A szlovák Lubos Krizko 50 háton ötödik lett. MTl-TUDÓSÍTÁS Előző nap 200 m vegyesen módosította a rekordlistát a Kőbánya SC klasszisa, aki tegnap a hosszabbik vegyesszám eddigi legjobbját adta át a múltnak. Azt a 4:00.37-et, amelyet ő ért el 2005. december 9- én, Triesztben, az akkori rövidpályás kontinensviadalon. Cseh az első karcsapástól kezdve vezetett, növelte a tempót s a távolságot is üldözői előtt, s rövidesen csak az volt a kérdés: áttöri-e a négyperces álomhatárt. A beérkezéskor kiderült: sikerült a bravúr, második debreceni Eb-aranyát is világcsúccsal szerezte meg. Ezúttal azonban tévedett, mármint annyiban, hogy ő maga 3:59.99 percet ígért be előzetesen, ehhez képest 66 századdal jobbat úszott. Még mestere, Túri György is alábecsülte a kiválóság várható teljesítményét, tudniillik a szakember Cseh László nem csak úszásban kiváló, minden bizonnyal jósként is boldogulna azt követően, hogy századmásodpercre eltalálta előre, 1:52,99 másodperces világcsúccsal fog győzni 200 méter vegyesen a debreceni rövidpályás Európa- bajnokság nyitónapján. Miért éppen 1:52.99 másodperces időt tett borítékba, és adott oda Gyárfás Tamásnak, a Magyar Úszó Szövetség elnökének az Eb hétfői sajtótájékoztatóján? - kapta az első kérdést Cseh László a magyar újságírókkal folytatott csütörtök esti beszélgetésen. A brazil Pereira idén elért l:53,14-es világcsúcsa után edzőmmel, Túri Györggyel közösen tervezgettük az én időmet is az Eb-re, és jómagam arra jutot3:59,40-es világcsúcsra számított tanítványától. „Ez még jobb lett, mint amennyit tippeltem! Ennek a legfőbb magyarázata az, hogy sokkal jobban mentem mellen, mint korábban, ebben a úszásnemben fejlődtem a legtöbbet. Amúgy most ennyi volt bennem, szemernyivel se több, kiúsztam magam. De biztos, hogy nem ez volt az utolsó világcsúcsom, még gyorsabban is fogok úszni!” - nyilatkozott Cseh László. A finálé másik magyar szereplője, Kis Gergő sokáig a harmadik helyen haladt, a végén azonban be kellett érnie a negyedik hellyel, de ez is szép eredmény tőle. A péntek másik magyar érdekeltségű döntőjében, női 100 m háton Szetam, hogy 1:53 alá kellene kerülnöm. Az edzőm a mostaninál kilenc századdal jobb időt írt elő számomra, de én óvatos duhaj vagyok, és úgy voltam vele, hogy legyünk reálisak, s az 1:52,99 éppen az 1:53 alatt van. Azzal amúgy, hogy mindhárom számban leírtam a saját magamtól várt eredményt, egyszerűen csak az volt a célom, hogy az önbizalmamat erősítsem. Michael Phelps esetleg már gratulált? Nem... Egyébként nem mondanám, hogy ez az 1:52,99 nagyon nagyvilágcsúcs lenne. Nem akadt ellenfelem, és ha Phelps, Lochte vagy Pereira is itt van a medencében, akkor az egy nagy csata lett volna. A huszonöt méteres medencében elért világcsúcsa mennyit érne az ötven méteresben, és pesi Nikolett a hetedik helyen végzett. Csehen kívül mások is úsztak még magyar csúcsot: jelesül Bordás Beatrix és Verrasztó Evelyn, mindketten kétszer javították meg az eddigi legjobb eredményt. Verrasztó 100 m vegyesen a harmadik idő tulajdonosaként biztosítota a helyét a szombati döntőben. Ugyanez sajnos nem sikerült Bordásnak. Kitett magáért az egyetlen szlovák induló, Lubos Krizko is, aki a férfi 50 méteres hátúszás döntőjében 23,98-as új országos csúccsal (a középfutamban is rekordot úszott) ötödikként ért célba. A tegnapi zárószámban, a 4x50 m-es női gyorsváltóban a hollandok világcsúccsal nyertek. azt Phelps eredményéhez viszonyítva hol tartana? Ilyenbe nem szeretnék belemenni, ez az eredmény számomra csupán azt jelenti, hogy jelenleg nagyon jó formában vagyok. Az első nap után már van négy magyar érem. Mit gondol, vasárnap estére mennyi lesz? Erre nem mernék tippelni, mindenesetre nekem a 400 vegyes mellett még a 200 pillangó is hátra van. A 200 vegyesből azt szűrtem le, hogy jól megy a pillangózás, szóval ezt a számot illetően is bizakodó vagyok. A tavalyi budapesti Eb-n volt jobb a hangulat, vagy most jobb, Debrecenben? Budapesten is remek volt a hangulat, itt is az, de ez azért mégiscsak más verseny. Most négy nap alatt lemegy a teljes program, így ez az Eb sokkal pörgősebb. EGY MONDATBAN ♦ Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) tegnap hivatalosan bejelentette: Fabio Capello a válogatott új szövetségi kapitánya; az olasz szakember 4,5 esztendős szerződést kötött, s évente 6 millió fontot keres majd. ♦ A McLaren-Mercedes leigazolta a finn Heikki Kovalai- nent, aki ezáltal az előző szezonban ezüstérmes brit Lewis Hamilton csapattársa lesz a Forma-l-es istállónál. ♦ Oleg Blohin, volt ukrán szövetségi kapitány lett az FK Moszkva labdarúgócsapatának új vezetőedzője. NBA-KRÓNIKA mmmwmmmmwmmmmmmmmwmmmimmmm mm MIAMI-WAS - Wj H I N G T O N B 1 91:104, legjobb ilk. ShI dobók: Quinn 22, ill. Steven- son 26. LOS ANGELES LAKERS-SAN ANTONIO 102:97, Bryant 30, ill. B. Bowen 22. (sita) sporthíradó ♦ Férfi szuperóriás-műlesikló Világkupa, Val Gardena: 1. Cu- che (svájci) 1:36,62; 2. Miller (amerikai) 1:36,64 3. Büchel (liechtensteini) 1:36,66. A szakági Vk állása: 1. Cuche 184 pont, 2. Raich (osztrák) 161,3. Reichelt (osztrák) 135. Az összetett Vk állása: 1. Raich 441 pont, 2. Cuche 359,3. Albrecht (svájci) 332. ♦ Síugró Világkupa, Villach: 1. Morgenstern (osztrák) 249,5 (95,0+95,0); 2. Schlierenzauer (osztrák) 243,5 (92,5+93,0); 3. Ahonen (finn) 238,5 (91,0+94,0). A Vk állása: 1. Morgenstern 500, 2. Schlierenzauer 299, 3. Ahonen 244. ♦ Sakk Világkupa, döntő, Han- ti-Manszijszk - 2. játszma: Kamsky (amerikai)-Shirov (spanyol) 1:0, az állás: 1,5:0,5. ♦ Női kosárlabda Európa-kupa, a 16 közé jutásért (január 10., 17): Szeged-Ruzomberok. ♦ Női kosárlabda Extraliga, 11. forduló: Cassovia Kosice- Roznava 86:67. ♦ Férfi kosárlabda Extraliga, 16. forduló: Kosice-Inter 73:85. ♦ Opavai férfi tenisztorna, negyeddöntő: Beck (szlovák)-Schmölzer (osztrák) 6:1, 6:1. ♦ I. jégkorongliga, 27. forduló: Pov. Bystrica-FTC N. Zámky 4:2 (2:1,2:0, 0:1). SPORTFOGADÁS EUROMILLIÓK, a 50. játékhét nyerőszámai: 2, 6, 16, 17, 18, 24,28; pótszám: 3. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 111 721 korona (1 nyertes); 4. díj: 69 826 korona (2); 5. díj: 5586 korona (25); 6. díj: 1439 korona (97); 7. díj: 404 korona (483); 8. díj: 214 korona (1696); 9. díj: 134 korona (3332); 10. díj: 101 korona (6331). KENŐ: 2,3,6,8,14, 20, 21, 27, 28, 36, 37, 41, 42, 46,48,53,56,58,72,76. Kenő Plusz-szám: 72. (ú) EB-KRÓNIKA FÉRFIAK - 400 m vegyes: 1. Cseh László (magyar) 3:59,33 - vüágcsúcs; ... 4. Kis Gergő (magyar) 4:05,12; 100 m pillangó: 1. Csavics (szer) 50;53; 50 m hát: 1. Rupprath (német) 23,43;... 5. Lubos Krizko (szlovák) 23,98; 100 m mell: Falko (orosz) és Boriszik (ukrán) 58,57-58,57; NŐK, 50 m pillangó: 1. Kämmerling (svéd) 25;70; 4x50 m gyorsváltó: 1. Hollandia 1:34,82 - világcsúcs; 100 m hát: 1. 1. Mana- udou (francia) 57,34 -Európa- csúcs,... 7. Szepesi Nikolett (magyar) 59,51; 200 m mell: 1. Jefi- mova (orosz) 2:19,08 - Európa- csúcs; 100 m gyors: 1. Steffen (német) 52,20; 800 m gyors: 1. Friis (dán) 8:12,27, ... 13. Nagy Réka 8:38,52,... 16. Szeder Fanni (magyarok) 8:47,49. A magyar klasszis nem csak úszásban kiváló, bizonyára jósként is boldogulna Századra megjósolta világcsúcsát OR1GO