Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)
2007-12-15 / 288. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 15. www.ujszo.com Szinkronban vagyunk a szlovák és a magyar nemzeti néprajzi bibliográfiákkal, hogy a nemzetköziekről már ne is beszéljek, sőt olykor-olykor meg is előzzük őket Tízéves a Fórum Intézet Etnológiai Központja .. ^ Acta Ethnologica Danubiana Az Etnológiai Központ E.v könyve Roceftk.i \ -tüíjírv- cetitv eurn ’vké eiw fI í!w$ogk 2006-2007 Ml FíVit-r Ki$eí6í3Sé#ul3SÖ IMftKK V Pillanatkép a számos szakmai konferencia egyikéről. Balról jobbra: Liszka József, Simon Attila, Görömbei András és B. Kovács István MISCELLANEA BIBLIOTHECAE HUNGARICAE Az Etnológiai Központ legfrisebb évkönyve SZLOVÁKIÁI MAGYAR NÉPRAJZI BIBLIOGRÁFIA (1999-2002) L. JUHÁSZ ILONA lILIUM AURUM „Nincs még egy magyar kisebbség, amelynek ilyen részletes és gazdag, több kötetes néprajzi bibliográfiája volna!" Egy nagy múltú intézmény történetében egy évtized talán nem sokat számít. De egy újonnan alakult életében, mint amilyen a komáromi székhelyű Etnológiai Központ, ez az időszak meghatározó. Erről beszélgettünk az intézet igazgatójával, Liszka József néprajz- kutatóval. JANKOV1C NÓRA A Fórum Intézet megalapítása után egy évvel alakult meg az Etnológiai Központ, mely nemrég ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Mikor mutatkozott meg először az igény egy néprajzkutatással foglalkozó intézmény létrehozására? Ha a gyökereket keressük, akkor legalább a két világháború közti időszakig kell visszanyúlnunk, amikor kialakult egy szlovákiai magyar tudományos intézmény létrehozásának az igénye. Ennek beteljesedésére akkor látszott először reális esély, amikor 1931-ben Masaryk elnök - a nyolcvanadik születésnapja alkalmából - a csehszlovákiai magyar kisebbségnek egy tudományos intézmény felállítására egymillió koronás pénzadományt juttatott. A Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (népszerű nevén Masaryk Akadémia) létrehozásával lett volna esély a komoly tudományos kutatómunka megszüárdítására. Noha a Masaryk Akadémia a belső klikkharcok áldozatává vált, a néprajzi kutatómunka területén kidolgozott irányelvek és célkitűzések Balogh Edgár megfogalmazásában olyan magas szakmai színvonalúak voltak, hogy némi kiigazításokkal tulajdonképpen a mai napig megállják a helyüket. A kommunista rendszerben a szlovákiai néprajzkutatás eléggé hátrányos helyzetbe került. Volt ebben az időszakban olyan szervezet, mely aktívan foglalkozott a hagyományőrzéssel? Az egyetlen szervezet a Csema- dok volt, mely ha nem is tudományos célzattal, de támogatta a néprajzot, a „haladó hagyományok” ápolását. A színpadi néptáncbemutatókhoz szüksége volt tudniillik autentikus néptáncanyagra, továbbá arra is, hogy a hagyományoknak megfelelő viseletbe tudják öltöztetni az előadókat. Gyűjtésekre volt tehát szükség, s így indult meg az 1950-es évek elejétől a szlovákiai magyarok népzenei, néptánc- és népviselet-kutatása. E téren akkoriban elsősorban (vagy tán azt is mondhatnám, hogy kizárólag!) Ág Tibor, Takács András és Méry Margit jeleskedett. A Csemadoknak ebből a szempontból igencsak sokat köszönhetünk, hiszen hatalmas adatmennyiséget sikerült megmenteniük. Mivel azonban a Cse- madok közművelődési szervezet volt, azzal, hogy színpadra vittek bizonyos folklóralkotásokat, bizonyos szempontból kárt is okoztak, hiszen a szlovákiai magyarság közfelfogásában az a téves elképzelés rögzült, hogy az, amit ők a színpadon látnak, egyenlő a népi kultúrával. Pedig világosan meg kell különböztetni a népi kultúrát attól a folklorizmustól, amit színpadon (vagy nem színpadon) mutat be, általában feldolgozva, de mindenképen válogatva, megszűrve néprajzi jelenségeket. Ez utóbbi már nem népi kultúra (hiszen az állandóan változó, alakuló, annak nincs egyszer s mindenkorra érvényes rögzült vagy rögzített formája!), hanem annak a színpadon történő reinkarnációja. Másrészt a népi kultúra jóval tágabban értelmezendő, mint az ünnepi szokások, a gyönyörű népdalok és táncok, a pompás viseletek. A népi kultúra az egész népélet, napos és árnyoldalaival együtt. S árnyoldalból, lássuk be, sokkal több volt... A rendszerváltás után hatalmas lendülettel kezdett bele a szlovákiai magyar tudományos néprajzkutatás megszervezésébe és magas szintre emelésébe a komáromi Duna Menti Múzeum falain belül. Miért vált szükségessé mégis egy külön központ létrehozása? A rendszerváltás után, még 1989-ben alakult meg a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, mely rövid időn belül igencsak jelentős eredményeket mondhatott magáénak, hiszen azon kívül, hogy kutatási programokat állított össze és szervezett meg, konferenciák és továbbképző tanfolyamok megrendezését vállalta fel, még rendszeresen jelentetett meg magas szintű szakmai publikációkat is. Ezzel az erős néprajzi háttérrel jött létre a komáromi Duna Menti Múzeumban a Szlovákiai Magyar Nemzetiségi Osztály, melynek az élére engem neveztek ki. Sajnos az a reményünk, hogy majd ebből idővel kifejlődik az első Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, politikai okokból eléggé tiszavirág-életűnek bizonyult, hiszen a harmadik Meciar- kormány idején a múzeum igazgatói székébe - finoman fogalmazva - szakmai szempontból nem a leg- kompetensebb személy került. így hiába jött létre és működött öt éven át ez az osztály, ahol kollégáimmal együtt arra törekedtünk, hogy a kutatómunka mellett magas színvonalú konferenciákat szervezzünk, nemzetközileg elismert kiállítások anyagát gyűjtsük össze. Sajnos az igazgató ezt nem csupán nem értékelte, de miután visszatértem egy év után Münchenből, ahová az Alexander von Humboldt Alapítvány kutatói ösztöndíjasaként jutottam ki, feleségemmel együtt még el is bocsátott az állásomból. Ezek szerint egy negatív politikai döntés következményeként alakult meg az Etnológiai Központ. Hogyan jött létre, és miért nem néprajzi központnak hívják? Mivel a múzeum keretei között nem volt többé lehetőség arra, hogy a szlovákiai magyarság néprajzát tudományos keretek közt kutassák, felmerült a kérdés, hogy akkor ez'hol és milyen formában lenne megoldható. Az előző évben, 1996-ban megalakult Fórum Kisebbségkutató (akkor még Társadalomtudományi) Intézet vezetőségével úgy döntöttünk, hogy az adott körülmények közt a lehető legjobb megoldás az, ha a Fórum égisze alatt hozunk létre egy néprajzkutató központot. Nem sokkal ezután 1997. október 1-jén indítottuk el, mindennemű állami támogatás nélkül, a komáromi székhelyű Etnológiai Központ működését, melynek a célkitűzése és feladata a szlovákiai magyar népesség népi kultúrájának tudományos igényű néprajzi kutatása lett. Azért nem Néprajzi Központnak kereszteltük el, mert magában az etnológia szóban egy kicsit benne van az összehasonlítás igénye is. A szlovákiai magyarság kultúráját nem lehet úgy kutatni, hogy közben ne törekedjünk arra, hogy megismerjük a velünk egy földrajzi területen élő népek, népcsoportok kultúráját. Értelmezni sem igazán tudjuk a saját népi kultúránkat az interetnikus kapcsolatok feltárása nélkül. Másrészt viszont ezzel a névadással egy kicsit szerettük volna hangsúlyozni vagy inkább csak érzékeltetni az intézmény tudományos jellegét is. A néprajztudomány mely területeivel foglalkoznak? A kezdeti szakaszban kidolgoztuk az Etnológiai Központ által koordinált kutatási programokat. A tudományos kutatómunkánk három fő irányvonala az interetnikus kapcsolatok vizsgálata, a szakrális néprajz kutatása, valamint a kultúra és társadalom változásainak etnológiai szempontú analízise. Emellett széles körű dokumentációs és publikációs tevékenységet is folytatunk. Új társadalomszerveződési formák létrejötte vagy felbomlása mindig nagy hatással volt a kultúrára is. A szlovákiai magyarság népi kultúrájára hosz- szú távon mely események hatottak leginkább? A kultúra és társadalom változásainak minden területét feldolgozni a mi körülményeink közt nehéz lenne, ezért jelenleg leginkább annak egy szegmensével foglakozunk. Volt egy tévhit a magyar néprajzkutatásban (ez a sokat kárhoztatott német nyelvsziget-néprajz öröksége), mely szerint a diaszpórák jobban őrizték saját archaikus kultúrájukat. A néprajzkutatók, akik a kereszténység előtti elemeket keresték a népi kultúrában, mindig a legöregebb embereket kérdezgették, a régi, archaikus kultúra morzsáit próbálták összeszedegetni, miközben arra nem figyeltek, hogy az adott népcsoport napjainkra hova fejlődött. Megítélésem szerint sokkal izgalmasabb kérdés, hogy az impériumváltozá- sok - kezdve 1918-cal - hogyan hatottak a népi kultúrára. Hiszen a szlovákiai magyarság ettől kezdve az iskolákban a csehszlovák oktatási rendszer tantervi követelményei szerint tanult, a kötelező katonai szolgálatot a csehszlovák hadsereg kötelékében abszolválták, és ezek mind hatottak az egyén személyiségére, viselkedésére. A csehszlovák könnyűipar fejlődésével pedig arányosan ment tönkre a szlovákiai magyar kézművesipar, melynek következtében megváltozott az itteni magyar népesség kultúrája. Mindegyik impériumváltozás után újabb és újabb hatások érték az itt élő magyarokat. Ma már, ha beszélünk egy Magyarországon született és élő magyarral, azonnal szembetűnik nekünk a kommunikációbeli különbség. Itt apró nüánszokról van szó, mégis mások, hiszen őket nem ugyanazok a környezeti és kulturális hatások érték, mint a trianoni döntés után leszakadt területen élőket. A vallási jellegű néprajzkutatás feltételei hogyan változtak a közelmúlthoz képest? A szlovákiai magyarság vallási néprajzát a rendszerváltásig ideológiai szempontból nem lehetett vizsgálni, holott nagyon fontos része a népi kultúrának. Ennek a hozzáállásnak a gyökerei azonban távolabbra nyúlnak. Amikor a 19. században kialakult a néprajztudomány, akkor a régit, a népit, a nemzetit keresték benne, és minden hiedelemről, szokásról, mely a kereszténység elteijedése után alakult ki, és nem a „pogány” kori hiedelemvilágból maradt ránk, azt . tartották, hogy voltaképpen új, és ezért érdemben nem is nagyon foglalkoztak vele. Még a Horthy-rend- szer idejében kiadott négykötetes Magyarság néprajzában is csupán három oldalt szenteltek a népi vallásosságnak azon egyszerű okból, hogy nem volt több feldolgozott, begyűjtött anyag erről a témakörről. A szlovákiai magyarság körében pedig a rendszerváltásig gyakorlatilag semmiféle kutatás nem folyt ezen a téren. Sajnos minden szempontból mi sem tudjuk feldolgozni, hiszen egy emberöltő is kevés lenne rá. Ezért egyelőre a szakrális kisemlékek (tehát képes fák, képoszlopok, út menti keresztek, szentek szobrai, kápolnák stb.) kutatásával foglalkozunk, egész Szlovákiában nincs ugyanis olyan intézmény, amely e fontos egyháztörténeti, néprajzi és művészettörténeti jelentőségű emlékcsoporttal foglakozna. Az Etnológiai Központba érkezőt agyonzsúfolt helyiségek fogadják. Mindenütt könyvek, irattartók, az intézmény dokumentációs tevékenységének velejárói. Milyen területeket érint a központ dokumentációs tevékenysége? A hatezerötszáz kötetet tartalmazó könyvállományunk törzsanyaga javarészt Morvay Judit és Barabás Györgyi néprajzkutató adományaként, valamint hagyaté-
