Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)

2007-12-07 / 281. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 7. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ WASHINGTON TIMES A magyar és szlovák rendőr­ség által elfogott uráncsempé­szek kapcsán a The Washing­ton Timesban egy szakértő ar­ra figyelmeztet: a drága, mo­dern technológiák bevezetése mellett nem szabad megfe­ledkezni a hagyományos rendőrségi módszerekről. Az uránpor csempészéséért le­tartóztatott férfiak ügye miatt nemzetközi vizsgálat indul, miért nem működött a bizton­sági szűrő ott, ahonnan az anyag kikerült. Az is fontos, hogyan fedték fel az esetet a hatóságok. Az USA dollármil- liárdokat fordít korszerű tech­nikák fejlesztésére, amelyek hasadóanyagok felderítését szolgálják. Ám az uráncsem­pészek ügye arra figyelmez­tet, a régimódi módszerek is fontosak a nukleáris terroriz­mus elleni küzdelemben. Szöveg nélkül (Peter Gossányi karikatúrája Koszovóval kapcsolatban Szerbia további halasztásban bízik Tévelygések birodalma Vihar előtti szélcsend - nagy­jából ez jellemzi a mai Szer­biát. Természetesen min­denki izgatottan várja, mi történik december 10-én, hétfőn, meg a következő na­pokban, hiszen a déb tarto­mány tényleges elszakadása immár véglegesnek tűnik. S1NKOV1TS PÉTER A négy hónapos tárgyalások le­zárultak, s mint várható is volt, minden különösebb eredmény nélkül. Most az egyeztető csoport­nak kell javaslatot formálni, a vég­ső döntés pedig az Egyesült Álla­mok, az Európai Unió és Oroszor­szág megállapodásán múlik. Belgrád persze ügyeskedni pró­bált, újabbnál újabb ötletekkel állt elő (Hong Kong-i, majd skandináv modell), ám mindezzel elkésett. Néhány esztendővel ezelőtt - vagy talán még az idei év legelején is - Pristina talán még belement volna egy ilyen játékba, mára azonban a koszovói albán vezetők egyedül a teljes függetlenségben látják a megoldást. Már csak azért is, mert (utóbb) ezt ígérték népüknek. Eh­hez mindenképpen hozzájárult a szerb politika merev magatartása, amely nem volt képes határozot­tan hátat fordítani a korábbi, vég­zetesen tévesnek bizonyuló mód­szereknek. Nem véletlen, hogy egyes nyugati megfigyelők mos­tanság úgy vélekednek, Szerbia alig különbözik korábbi önmagá­tól, amikor még Milosevics volt uralmon. Világos lapok helyett ugyanis Belgrád továbbra is a ha­logatás, csűrés-csavarás meg az erődominancia módszeréhez fo­lyamodott. Amikor látta, hogy a déli tartomány végképp elveszett, bedobta a boszniai kártyát (az ott élő szerbek elszakadási lehetősé­gét vetítve), aztán bojkottra szólí­totta fel nemzettársait a koszovói parlamenti és helyhatósági válasz­tásokon (ezzel is jelezvén az együttműködési készség teljes hi­ányát), majd amikor Szerbia la­kosságának bölcsebbik (remélhe­tően nagyobbik) része nem muta­tott kellő érdeklődést és honfi buzgalmat a történések iránt, hor- dozgatni kezdték a katonai behí­vókat (Nyugat-Bácskában a ma­gyaroknak is). Drágán Sutanovac védelmi miniszter a Magyar Szó­nak adott interjújában ugyan egy korábbról beindult átszervezési fo­lyamatra hivatkozik, mondván, ez nem mozgósítás (bár a személyek immár hadi beosztást kapnak), va­lamintTadics államfő szavaira em­lékeztet, hogy „nem fogunk hábo­rúzni, Koszovó nem katonai, ha­nem jogi-politikai kérdés”. Suta­novac ugyanakkor megtámadja Pásztor Istvánt, a Vajdasági Ma­gyar Szövetség elnökét, aki szerin­te „pontatlan adatokat hangoztat, félrevezetve a nyilvánosságot, nemcsak hazánkban, hanem Bu­dapesten is”. A (legalább) kéthan- gú szerb politika ékes megnyilvá­nulásaként hadd idézzünk még egy mondatot (szintén a Magyar Szó című napüapból), mely szerint Aleksandar Szimoyics (ő Kostuni­ca miniszterelnök tanácsadója) így fogalmaz: „Ha más jogi eszköze nem lesz már Szerbiának Koszovó megőrzésére, a háború is törvé­nyes eszköznek tekinthető”. Belgrádnak persze mutatkozik még egy esélye az időhúzásra. Ja­nuárban esedékes a köztársasági elnök megválasztása, s nem kis eséllyel rajtol a radikálisok vezér- egyéniségeként Tomiszlav Niko- lics. Koszovó elvesztése pedig mindenképpen az ő pozícióját erő­sítené. Előfordulhat tehát, hogy a nagyhatalmak még néhány heti türelemre intik a pristinai vezető­ket, akik amúgy szinte rögtön kiki­álthatják függetlenségüket. (Va­lószínűsíthető egyébként, hogy a A klímakonferencia tízezernyi résztvevője növeli az üvegházhatást Menteni, ami még menthető MTl/AP-ÖSSZEFOGLALÓ Soha ennyien nem gyűltek össze, hogy megpróbálják meg­menteni a Földet a globális felme­legedés katasztrofális hatásaitól: több mint tízezren utaztak az in­donéziai Balba, miniszterektől aszály sújtotta gazdákon át Nobel- díjasokig. Ám bírálóik szerint in­kább az általuk megoldani kívánt probléma súlyosbításához járultak hozzá.„Senki sem vonja kétségbe, hogy ez fontos esemény - így Chris Goodall, a Hogyan éljünk kevés széndioxiodot kibocsátva című könyv szerzője. - De a sok ember közlekedik, és az általuk okozott gázkibocsátás nagyobb, mint egy kis afrikai országé.” A klímaváltozás iránti érdeklő­dés nagyobb, amióta A1 Gore volt amerikai alelnök és ENSZ-szakér- tők egy csoportja Nobel-békedíjat kapott, amiért felhívta a figyelmet a felmelegedés, a gleccserek olva­dása, a minden korábbinál súlyo­sabb aszályok és áradások, a hőség okozta halálesetek veszélyeire. Felmerülhet a kérdés, e sorscsa­pás nyomán egyfajta „gyógytu- rizmus” van-e kialakulóban. Ezt Yvo de Boer, az ENSZ klímaválto­zási konferenciájának végrehajtó titkára cáfolja. „Bárhol tartjuk is, az embereknek oda kell utazniuk - mondja. - A kérdés talán az, szük­ség van-e erre? A válaszom: igen. Ha nem ültetjük tárgyalóasztalhoz az Egyesült Államokat, a nagy fej­lődő országokat és az Európai Uniót, hogy keressék a megoldást, semmi sem történik, és a tudósok­nak az üvegházhatású gázok nö­vekedő kibocsátására és annak kö­vetkezményeire vonatkozó prófé­ciája valósággá válik.” Az ENSZ becslései szerint a 12 napos konferencia alatt 47 ezer tonna széndioxid és más szennye­ző anyag kerül a levegőbe főként a repülőgépekből, és a tengerparto­kon álló ötcsillagos szállodák klí­maberendezéseiből. Ha a számítás pontos, ez Goodall szerint megfe­lelne egy 1,5 milliós lélekszámú nyugati nagyváros, például Mar­seille napi kibocsátásának, bár szerinte a tényleges mennyiség ennek a duplája lesz, több mint százezer tonna, ami megközelíti az afrikai Csád egyévi szennyező­anyag-kibocsátását. A szervezők mindent megtettek a mellékhatások kiküszöbölésére. Indonézia - ahol a világon az egyik legmagasabb az erdőirtások ará­nya - bejelentette, az elmúlt né­hány hét alatt 79 millió fát ültetett a szigetországban, kétszáz kerék­párt ajánlottak fel a résztvevőknek a konferencia helyszíne körüli köz­lekedésre, és „környezetbarát” pa­pírból készült dokumentumokat osztottak ki a résztvevők között. Külön gyűjtőedényeket helyeztek el a papír- és műanyag hulladék számára. finn diplomata által korábban el­készített tervezet lesz a befutó, amely ellenőrzött függetlenséget irányoz elő. A vajdasági magyar pártok egyébként minden jel szerint kö­zösjelöltet állítanak a szerbiai köz- társaságielnök-választáson, bár ez az alkalmi koalíció meglehetősen törékenynek tűnik. Különösen, miután a VMSZ - eléggé rejtélyes indokokkal - a Kostunica által irá­nyított Szerbiai Demokrata Párt­hoz kezd közeledni, amely alka­lom adtán a szocialistákkal és a ra­dikálisokkal is szót tud érteni. A legtekintélyesebb itteni magyar párt ezen lépése egyelőre sokak­ban megütközést és ellenérzést váltott ki. Az ország amúgy éli „rendes” életét. Tart a pedagógusok sztrájk­ja (csökkentett időtartamú órák több mint ezer iskolában), csatla­kozott hozzájuk a közszolgálati foglalkoztatottak egy része is, a földművesek meg útlezárásokkal fenyegetőznek. A Koszovó körüli bizonytalanságot megsínyli a di­nár is, amely eddig jól tartotta ma­gát, az utóbbi napokban azonban zuhanásszerűen veszíti értékét. Mindenki látja és sejti: rövidesen zárul (ismét) egy szakasz, és kez­dődik valami új. A derűlátók abban reményked­nek, hogy a báli találkozó révén in­tenzív kétéves tárgyalási folyamat kezdődik meg a kiotói jegyző­könyvet felváltó egyezményről. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kere­tegyezményének Kiotói Jegyző­könyve, amely előírja az üvegház­hatású gázok kibocsátásának át­lagosan ötszázalékos csökkenté­sét az 1990-es szinthez képest, 2012-ben lejár. „Nem arra van szükségünk, hogy csak beszéljenek, beszélje­nek - mondta Ursula Rakova, a pápua új-guineai Carteret-szige- tek 43 éves lakója, aki elmondta, hogyan pusztította el az emelkedő tengervíz egykor termékeny föld­jét Huene szigetén. - Pénzre van szükségünk, hogy földet bérel­jünk, iskolákat, rendelőket építsünk” - mutatott rá, s elmond­ta, több földművessel és halásszal hajóval, autóbusszal és repülővel utazott el Balira. KOMMENTÁR Világ proletárjai... MOLNÁR IVÁN A nagyvilágban ma csak úgy hemzsegnek az elvtelen, magukat pragmatikusnak nevező kormányok, amelyek szóban elítélik ugyan az olyan népnyúzó diktatúrákat, mint Líbia, Kuba vagy Fe­héroroszország, titokban azonban virágzó gazdasági kapcsolato­kat tartanak fenn ezekkel a rezsimekkel. Szlovákia jelenlegi veze­tése nem sorolható közéjük. Az első pozitív hír a Fico-kormányról? Sajnos nem. Robert Fico minisztereivel és a köztársasági elnökkel karöltve ugyan rendkívül szerényen szintén azt állítja, hogy a diktatúrákban tett látogatása­ikkal szigorúan az ország gazdasági érdekeit tartják szem előtt, va­lójában azonban nagyon is elvhű politikát folytatnak. Az igazság az, hogy a szlovák politikai vezetésben ma az elmúlt rendszerben karriert csinált ügyvédek, diplomaták, cégvezetők és volt szövet­kezeti elnökök vannak többségben, akiknek a vezetés átvétele után automatikusan beugrottak a régi reflexek, és még legalább egyszer az életben szeretnének nosztalgiázni. Bizonyára az előző rendszer minden volt magas rangú tisztvise­lőjének gyorsabban vert a szíve és furcsa meleget érzett a mell­kasában, amikor a köztársasági elnökünk a legmagasabb állami kitüntetést tűzte ki volt elvtársának, a kazah népvezémek a mel­lére, miközben az elnöki palota előtt a szlovák rendőrök épp egy kazah ellenzéki újságírónőt tuszkoltak a rendőrautóba. Könny­ben úszhatott a szemük a boldogságtól azonban akkor is, amikor Fico egyik első külföldi útja az előző rendszer egyik legjobb ba­rátjához, Kaddafi líbiai elnökhöz vezetett, akivel a szlovák mi­niszterelnök szinte mindenben egyetértett. A fényes látogatások sorát e héten Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter folytatta, akire a kubai elvtársak bizonyára már régen vártak. Jahnátek és Rubén Gomez kubai földművelésügyi államtitkár megegyezett abban, hogy „a két ország között korábban fennállt hagyomá­nyosan jó kapcsolatokra szeretnének építeni”. „Fel kell támasz­tani a befagyott kapcsolatainkat. Ez a mi missziónk. Beindítani ezeket a folyamatokat, és később új dinamikát adni nekik” - tette hozzá Raul da la Nuez Ramirez kubai külkereskedelmi miniszter. Kuba szelleme valószínűleg a szlovák gazdasági tárca sajtóosztá­lyát is megigézte, hiszen a látogatásról kiadott jelentésük nagy valószínűséggel a szigorúan cenzúrázott kubai lapokban is prob­léma nélkül megjelenhetne. Ám az elvtársi látogatásoknak ezzel még nincs vége, hiszen a gazdasági államtitkárunk még most decemberben ellátogat Fehéroroszországba is. Persze szigorúan csak a gazdasági kapcsolatainkat erősíteni. Fico egyik nagy ál­ma teljesül ezzel, hiszen Szlovákia mára szinte a világ összes bűnöző rendszerével felvette a kapcsolatot. A szlováldai elvtár­sak teljes elégedettségéhez azonban még mindig hiányzik va­lami. Fico egyelőre hanyagolja az észak-koreai elvtársakat, pe­dig a távol-keleti országgal valóban virágzó gazdasági kapcso­latokat építhetnénk ki. Szlovákia szögesdrótot szállíthatna a koreai koncentrációs táboroknak, Észak-Korea pedig cserébe elkészíthetné nekünk az első szlovák atombombát. Ami késik, nem múlik. Egy azonban már most biztos, Fico elvtárssal fényes jövő vár ránk. JEGYZET Ötödik sebesség GRENDELÁGOTA Száguldozó kerekesszékest stoppolt a rendőrség Német­országban. A férfi talán ott követett el nagy baklövést, hogy megszegte a sebesség- korlátozást. Attépve és átlépve minden korlátot, 64 kilométe­res sebességgel száguldott. Elképzelem, ahogy lobog a ha­ja a szélben, élvezi a gyorsa­ságot, mert nyilván nem azért tuningolta föl közlekedőesz­közét, hogy továbbra is úgy cammogjon, ahogy a rendes, gyári székkel lehetséges. Va­jon volt-e rajta bukósisak? Vagy a kerekesszék nem a mo­torkerékpárok vagy kerékpá­rok kategóriájába tartozik? Pedig oda kellene besorolni, hiszen csak két kereke van, nem négy, mint a kabriole- teknek, amely, ha lecsukják a tetejét, olyan, mint a szauna, tető nélkül viszont enyhén szólva is huzatos. Nálunk bi­zonyára végleg kivonnák a forgalomból, nem szabványos. A német úr megúszta egy kis pénzbüntetéssel, igaz, a ti­zenötezer korona, amit kirót­tak rá a rendőrök, itt maga­sabb, mint az átlagfizetés, te­hát a tuningolt kerekesszéket nálunk csak a legmagasabb néposztály - amely tulajdon­képpen már nem is néposz­tály, mert a nép fölött áll mint krém - engedhetné meg ma­gának. Még a legegyszerűbb motoros kerekesszék is luxus, nyugati útjaimon néztem cso­dálattal vegyes irigységgel, mennyivel könnyebb a volt vasfüggönyön túl lakóknak, akik már képtelenek kilométe­reket gyalogolni, súlyos bevá­sárlótáskákat cipelni, vesznek egy jó kis motoros kerekes­széket, és szép nyugodtan jönnek-mennek az utcán, bot, emberi segítség nélkül. Több is az önbizalmuk, mivel nem szorulnak rá senkire. Egyszerűen önellátók. (Ha itt­hon kerekesszéket látunk, au­tomatikusan beugrik a meg­nevezése: tolószék. Mert álta­lában valaki tolja. Legföljebb a mozgássérült vagy más miatt járásra képtelen ember maga taszigálja magát, forgatja a szék kerekét, míg el nem vásik kezén a bőr, hiszen a szegény egészségügynek nincs annyi pénze, hogy támogassa a rá­szorulókat.) Persze, lehet, hogy a berlini száguldónak éppen a túlzott önbizalom lett a veszte. Addig tuningolt, amíg túllépte a megengedett sebességet, s a járművét is el­kobozták. Csak azt tudnám, hogyan ment haza. Vagy még most is ott ül a járda szélén?

Next

/
Thumbnails
Contents