Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)
2007-12-07 / 281. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 7. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ WASHINGTON TIMES A magyar és szlovák rendőrség által elfogott uráncsempészek kapcsán a The Washington Timesban egy szakértő arra figyelmeztet: a drága, modern technológiák bevezetése mellett nem szabad megfeledkezni a hagyományos rendőrségi módszerekről. Az uránpor csempészéséért letartóztatott férfiak ügye miatt nemzetközi vizsgálat indul, miért nem működött a biztonsági szűrő ott, ahonnan az anyag kikerült. Az is fontos, hogyan fedték fel az esetet a hatóságok. Az USA dollármil- liárdokat fordít korszerű technikák fejlesztésére, amelyek hasadóanyagok felderítését szolgálják. Ám az uráncsempészek ügye arra figyelmeztet, a régimódi módszerek is fontosak a nukleáris terrorizmus elleni küzdelemben. Szöveg nélkül (Peter Gossányi karikatúrája Koszovóval kapcsolatban Szerbia további halasztásban bízik Tévelygések birodalma Vihar előtti szélcsend - nagyjából ez jellemzi a mai Szerbiát. Természetesen mindenki izgatottan várja, mi történik december 10-én, hétfőn, meg a következő napokban, hiszen a déb tartomány tényleges elszakadása immár véglegesnek tűnik. S1NKOV1TS PÉTER A négy hónapos tárgyalások lezárultak, s mint várható is volt, minden különösebb eredmény nélkül. Most az egyeztető csoportnak kell javaslatot formálni, a végső döntés pedig az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország megállapodásán múlik. Belgrád persze ügyeskedni próbált, újabbnál újabb ötletekkel állt elő (Hong Kong-i, majd skandináv modell), ám mindezzel elkésett. Néhány esztendővel ezelőtt - vagy talán még az idei év legelején is - Pristina talán még belement volna egy ilyen játékba, mára azonban a koszovói albán vezetők egyedül a teljes függetlenségben látják a megoldást. Már csak azért is, mert (utóbb) ezt ígérték népüknek. Ehhez mindenképpen hozzájárult a szerb politika merev magatartása, amely nem volt képes határozottan hátat fordítani a korábbi, végzetesen tévesnek bizonyuló módszereknek. Nem véletlen, hogy egyes nyugati megfigyelők mostanság úgy vélekednek, Szerbia alig különbözik korábbi önmagától, amikor még Milosevics volt uralmon. Világos lapok helyett ugyanis Belgrád továbbra is a halogatás, csűrés-csavarás meg az erődominancia módszeréhez folyamodott. Amikor látta, hogy a déli tartomány végképp elveszett, bedobta a boszniai kártyát (az ott élő szerbek elszakadási lehetőségét vetítve), aztán bojkottra szólította fel nemzettársait a koszovói parlamenti és helyhatósági választásokon (ezzel is jelezvén az együttműködési készség teljes hiányát), majd amikor Szerbia lakosságának bölcsebbik (remélhetően nagyobbik) része nem mutatott kellő érdeklődést és honfi buzgalmat a történések iránt, hor- dozgatni kezdték a katonai behívókat (Nyugat-Bácskában a magyaroknak is). Drágán Sutanovac védelmi miniszter a Magyar Szónak adott interjújában ugyan egy korábbról beindult átszervezési folyamatra hivatkozik, mondván, ez nem mozgósítás (bár a személyek immár hadi beosztást kapnak), valamintTadics államfő szavaira emlékeztet, hogy „nem fogunk háborúzni, Koszovó nem katonai, hanem jogi-politikai kérdés”. Sutanovac ugyanakkor megtámadja Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, aki szerinte „pontatlan adatokat hangoztat, félrevezetve a nyilvánosságot, nemcsak hazánkban, hanem Budapesten is”. A (legalább) kéthan- gú szerb politika ékes megnyilvánulásaként hadd idézzünk még egy mondatot (szintén a Magyar Szó című napüapból), mely szerint Aleksandar Szimoyics (ő Kostunica miniszterelnök tanácsadója) így fogalmaz: „Ha más jogi eszköze nem lesz már Szerbiának Koszovó megőrzésére, a háború is törvényes eszköznek tekinthető”. Belgrádnak persze mutatkozik még egy esélye az időhúzásra. Januárban esedékes a köztársasági elnök megválasztása, s nem kis eséllyel rajtol a radikálisok vezér- egyéniségeként Tomiszlav Niko- lics. Koszovó elvesztése pedig mindenképpen az ő pozícióját erősítené. Előfordulhat tehát, hogy a nagyhatalmak még néhány heti türelemre intik a pristinai vezetőket, akik amúgy szinte rögtön kikiálthatják függetlenségüket. (Valószínűsíthető egyébként, hogy a A klímakonferencia tízezernyi résztvevője növeli az üvegházhatást Menteni, ami még menthető MTl/AP-ÖSSZEFOGLALÓ Soha ennyien nem gyűltek össze, hogy megpróbálják megmenteni a Földet a globális felmelegedés katasztrofális hatásaitól: több mint tízezren utaztak az indonéziai Balba, miniszterektől aszály sújtotta gazdákon át Nobel- díjasokig. Ám bírálóik szerint inkább az általuk megoldani kívánt probléma súlyosbításához járultak hozzá.„Senki sem vonja kétségbe, hogy ez fontos esemény - így Chris Goodall, a Hogyan éljünk kevés széndioxiodot kibocsátva című könyv szerzője. - De a sok ember közlekedik, és az általuk okozott gázkibocsátás nagyobb, mint egy kis afrikai országé.” A klímaváltozás iránti érdeklődés nagyobb, amióta A1 Gore volt amerikai alelnök és ENSZ-szakér- tők egy csoportja Nobel-békedíjat kapott, amiért felhívta a figyelmet a felmelegedés, a gleccserek olvadása, a minden korábbinál súlyosabb aszályok és áradások, a hőség okozta halálesetek veszélyeire. Felmerülhet a kérdés, e sorscsapás nyomán egyfajta „gyógytu- rizmus” van-e kialakulóban. Ezt Yvo de Boer, az ENSZ klímaváltozási konferenciájának végrehajtó titkára cáfolja. „Bárhol tartjuk is, az embereknek oda kell utazniuk - mondja. - A kérdés talán az, szükség van-e erre? A válaszom: igen. Ha nem ültetjük tárgyalóasztalhoz az Egyesült Államokat, a nagy fejlődő országokat és az Európai Uniót, hogy keressék a megoldást, semmi sem történik, és a tudósoknak az üvegházhatású gázok növekedő kibocsátására és annak következményeire vonatkozó próféciája valósággá válik.” Az ENSZ becslései szerint a 12 napos konferencia alatt 47 ezer tonna széndioxid és más szennyező anyag kerül a levegőbe főként a repülőgépekből, és a tengerpartokon álló ötcsillagos szállodák klímaberendezéseiből. Ha a számítás pontos, ez Goodall szerint megfelelne egy 1,5 milliós lélekszámú nyugati nagyváros, például Marseille napi kibocsátásának, bár szerinte a tényleges mennyiség ennek a duplája lesz, több mint százezer tonna, ami megközelíti az afrikai Csád egyévi szennyezőanyag-kibocsátását. A szervezők mindent megtettek a mellékhatások kiküszöbölésére. Indonézia - ahol a világon az egyik legmagasabb az erdőirtások aránya - bejelentette, az elmúlt néhány hét alatt 79 millió fát ültetett a szigetországban, kétszáz kerékpárt ajánlottak fel a résztvevőknek a konferencia helyszíne körüli közlekedésre, és „környezetbarát” papírból készült dokumentumokat osztottak ki a résztvevők között. Külön gyűjtőedényeket helyeztek el a papír- és műanyag hulladék számára. finn diplomata által korábban elkészített tervezet lesz a befutó, amely ellenőrzött függetlenséget irányoz elő. A vajdasági magyar pártok egyébként minden jel szerint közösjelöltet állítanak a szerbiai köz- társaságielnök-választáson, bár ez az alkalmi koalíció meglehetősen törékenynek tűnik. Különösen, miután a VMSZ - eléggé rejtélyes indokokkal - a Kostunica által irányított Szerbiai Demokrata Párthoz kezd közeledni, amely alkalom adtán a szocialistákkal és a radikálisokkal is szót tud érteni. A legtekintélyesebb itteni magyar párt ezen lépése egyelőre sokakban megütközést és ellenérzést váltott ki. Az ország amúgy éli „rendes” életét. Tart a pedagógusok sztrájkja (csökkentett időtartamú órák több mint ezer iskolában), csatlakozott hozzájuk a közszolgálati foglalkoztatottak egy része is, a földművesek meg útlezárásokkal fenyegetőznek. A Koszovó körüli bizonytalanságot megsínyli a dinár is, amely eddig jól tartotta magát, az utóbbi napokban azonban zuhanásszerűen veszíti értékét. Mindenki látja és sejti: rövidesen zárul (ismét) egy szakasz, és kezdődik valami új. A derűlátók abban reménykednek, hogy a báli találkozó révén intenzív kétéves tárgyalási folyamat kezdődik meg a kiotói jegyzőkönyvet felváltó egyezményről. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének Kiotói Jegyzőkönyve, amely előírja az üvegházhatású gázok kibocsátásának átlagosan ötszázalékos csökkentését az 1990-es szinthez képest, 2012-ben lejár. „Nem arra van szükségünk, hogy csak beszéljenek, beszéljenek - mondta Ursula Rakova, a pápua új-guineai Carteret-szige- tek 43 éves lakója, aki elmondta, hogyan pusztította el az emelkedő tengervíz egykor termékeny földjét Huene szigetén. - Pénzre van szükségünk, hogy földet béreljünk, iskolákat, rendelőket építsünk” - mutatott rá, s elmondta, több földművessel és halásszal hajóval, autóbusszal és repülővel utazott el Balira. KOMMENTÁR Világ proletárjai... MOLNÁR IVÁN A nagyvilágban ma csak úgy hemzsegnek az elvtelen, magukat pragmatikusnak nevező kormányok, amelyek szóban elítélik ugyan az olyan népnyúzó diktatúrákat, mint Líbia, Kuba vagy Fehéroroszország, titokban azonban virágzó gazdasági kapcsolatokat tartanak fenn ezekkel a rezsimekkel. Szlovákia jelenlegi vezetése nem sorolható közéjük. Az első pozitív hír a Fico-kormányról? Sajnos nem. Robert Fico minisztereivel és a köztársasági elnökkel karöltve ugyan rendkívül szerényen szintén azt állítja, hogy a diktatúrákban tett látogatásaikkal szigorúan az ország gazdasági érdekeit tartják szem előtt, valójában azonban nagyon is elvhű politikát folytatnak. Az igazság az, hogy a szlovák politikai vezetésben ma az elmúlt rendszerben karriert csinált ügyvédek, diplomaták, cégvezetők és volt szövetkezeti elnökök vannak többségben, akiknek a vezetés átvétele után automatikusan beugrottak a régi reflexek, és még legalább egyszer az életben szeretnének nosztalgiázni. Bizonyára az előző rendszer minden volt magas rangú tisztviselőjének gyorsabban vert a szíve és furcsa meleget érzett a mellkasában, amikor a köztársasági elnökünk a legmagasabb állami kitüntetést tűzte ki volt elvtársának, a kazah népvezémek a mellére, miközben az elnöki palota előtt a szlovák rendőrök épp egy kazah ellenzéki újságírónőt tuszkoltak a rendőrautóba. Könnyben úszhatott a szemük a boldogságtól azonban akkor is, amikor Fico egyik első külföldi útja az előző rendszer egyik legjobb barátjához, Kaddafi líbiai elnökhöz vezetett, akivel a szlovák miniszterelnök szinte mindenben egyetértett. A fényes látogatások sorát e héten Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter folytatta, akire a kubai elvtársak bizonyára már régen vártak. Jahnátek és Rubén Gomez kubai földművelésügyi államtitkár megegyezett abban, hogy „a két ország között korábban fennállt hagyományosan jó kapcsolatokra szeretnének építeni”. „Fel kell támasztani a befagyott kapcsolatainkat. Ez a mi missziónk. Beindítani ezeket a folyamatokat, és később új dinamikát adni nekik” - tette hozzá Raul da la Nuez Ramirez kubai külkereskedelmi miniszter. Kuba szelleme valószínűleg a szlovák gazdasági tárca sajtóosztályát is megigézte, hiszen a látogatásról kiadott jelentésük nagy valószínűséggel a szigorúan cenzúrázott kubai lapokban is probléma nélkül megjelenhetne. Ám az elvtársi látogatásoknak ezzel még nincs vége, hiszen a gazdasági államtitkárunk még most decemberben ellátogat Fehéroroszországba is. Persze szigorúan csak a gazdasági kapcsolatainkat erősíteni. Fico egyik nagy álma teljesül ezzel, hiszen Szlovákia mára szinte a világ összes bűnöző rendszerével felvette a kapcsolatot. A szlováldai elvtársak teljes elégedettségéhez azonban még mindig hiányzik valami. Fico egyelőre hanyagolja az észak-koreai elvtársakat, pedig a távol-keleti országgal valóban virágzó gazdasági kapcsolatokat építhetnénk ki. Szlovákia szögesdrótot szállíthatna a koreai koncentrációs táboroknak, Észak-Korea pedig cserébe elkészíthetné nekünk az első szlovák atombombát. Ami késik, nem múlik. Egy azonban már most biztos, Fico elvtárssal fényes jövő vár ránk. JEGYZET Ötödik sebesség GRENDELÁGOTA Száguldozó kerekesszékest stoppolt a rendőrség Németországban. A férfi talán ott követett el nagy baklövést, hogy megszegte a sebesség- korlátozást. Attépve és átlépve minden korlátot, 64 kilométeres sebességgel száguldott. Elképzelem, ahogy lobog a haja a szélben, élvezi a gyorsaságot, mert nyilván nem azért tuningolta föl közlekedőeszközét, hogy továbbra is úgy cammogjon, ahogy a rendes, gyári székkel lehetséges. Vajon volt-e rajta bukósisak? Vagy a kerekesszék nem a motorkerékpárok vagy kerékpárok kategóriájába tartozik? Pedig oda kellene besorolni, hiszen csak két kereke van, nem négy, mint a kabriole- teknek, amely, ha lecsukják a tetejét, olyan, mint a szauna, tető nélkül viszont enyhén szólva is huzatos. Nálunk bizonyára végleg kivonnák a forgalomból, nem szabványos. A német úr megúszta egy kis pénzbüntetéssel, igaz, a tizenötezer korona, amit kiróttak rá a rendőrök, itt magasabb, mint az átlagfizetés, tehát a tuningolt kerekesszéket nálunk csak a legmagasabb néposztály - amely tulajdonképpen már nem is néposztály, mert a nép fölött áll mint krém - engedhetné meg magának. Még a legegyszerűbb motoros kerekesszék is luxus, nyugati útjaimon néztem csodálattal vegyes irigységgel, mennyivel könnyebb a volt vasfüggönyön túl lakóknak, akik már képtelenek kilométereket gyalogolni, súlyos bevásárlótáskákat cipelni, vesznek egy jó kis motoros kerekesszéket, és szép nyugodtan jönnek-mennek az utcán, bot, emberi segítség nélkül. Több is az önbizalmuk, mivel nem szorulnak rá senkire. Egyszerűen önellátók. (Ha itthon kerekesszéket látunk, automatikusan beugrik a megnevezése: tolószék. Mert általában valaki tolja. Legföljebb a mozgássérült vagy más miatt járásra képtelen ember maga taszigálja magát, forgatja a szék kerekét, míg el nem vásik kezén a bőr, hiszen a szegény egészségügynek nincs annyi pénze, hogy támogassa a rászorulókat.) Persze, lehet, hogy a berlini száguldónak éppen a túlzott önbizalom lett a veszte. Addig tuningolt, amíg túllépte a megengedett sebességet, s a járművét is elkobozták. Csak azt tudnám, hogyan ment haza. Vagy még most is ott ül a járda szélén?
