Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-27 / 272. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 27. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Hírszerző tűzoltók A terrorizmus elleni harcban már a tűzoltók is az amerikai kormány eszközeivé váltak, megsértik az állampolgárok magánszféráját - hívták fel a figyelmet jogvédők. Az USA- ban veszélyben van a tűzoltókról mint a helytállás és hősiesség jelképeiről alkotott kép. A nagyobb városokban ugyanis a kormány „szemévé” váltak, arra képezik ki őket, hogy mindenütt terrorizmusra utaló gyanús jelek után kutassanak - közölte az MSNBC amerikai televízió szerint az Amerikai Polgátjogi Szövetség (ACLU). A mentősök és a tűzoltók bírósági engedély nélkül vehetnek szemügyre épületeket. A kormány ezt kihasználva hírszerzési feladattal bízza meg őket, jelenteniük kell minden, terrorista tevékenységre utaló jelet. Az ACLU úgy látja: az amerikaiakat a kormány magánszférájuk jelentős részének feladására kényszerítette a 2001-es, USA elleni terrortámadások után a merényletek megelőzésére hivatkozva. Washington lehallgatja a telefonokat, elolvassa az e-maileket, megmo- toztatja a repülőre szálló utasokat, átvizsgáltatja a poggyászokat. Mike German, az FBI volt ügynöke, az ACLU szakértője figyelmeztet: a tűzoltók felhasználása vészesen közeh't George Bush 2002-es javaslatához. Az amerikai elnök akkor azt kezdeményezte: azoknak a közszolgálati alkalmazottnak, akik megfordulnak magánlakásokban - például a postásoknak vagy a telefonszerelőknek -jelenteniük kell az FBI-nak, ha gyanús magatartást tapasztalnak. A javaslat lekerült a napirendről, mert „az amerikaiak elborzadtak az ötlettől” - mondta a szakértő. A tűzoltók a biztonsági ellenőrzések során célirányosan „szétnéznek” a házakban. Nemcsak azt jelentik, ha vállról indítható rakéták hevernek egy pincében, hanem azt is, ha valaki bizalmatlan, az Egyesült Államokkal szembeni gyűlöletének, elégedetlenségének ad hangot. Figyelnek a ritka vegyszerekre, a videokamerákra, éjjellátó készülékekre, térképekre, rendőrségi kézikönyvekre, kiképzési anyagokra. Salvatore Cas- sano tűzoltófőnök elmondta: három éve képezik ki őket, hogy „segítsenek az embereken, néhány dolog már bejött, a módszer működik”. 6662 Vasárnap kisorsolták a 2010-es labdarúgó vb csoportbeosztását. Szlovákia ismét találkozik Csehországgal, Magyarország nehéz ellenfeleket kapott: Portugália, Svédország, Dánia kemény dió lesz, s ott szerepel még Albánia és Málta. Mekkora esélye van Szlovákiának és Magyarországnak, hogy részt vegyen a dél-afrikai vb-n? Válaszukat maximum 160 karakterben a következő formában küldjék: ujszo (köz) válasz (köz) név, telefonszám. Az sms-t a 6662-es telefonszámra küldhetik a T-Mobile vagy az Orange hálózatból. Az sms ára 3,- korona áfával. Basescu továbbra is szorgalmazza a romániai politikai elit kicserélődését Végtelen vita várható Traian Basescu továbbra is szorgalmazza a politikai elit kicserélődését, annak ellenére, hogy az egyéni választóke- rületes szavazási rendszer bevezetéséről kiírt népszavazás az alacsony részvételi aránymiatt érvénytelen volt. MT1-HÁTTÉR A román sajtó és a megfigyelők egy része vesztesnek tartja emiatt a román államfőt, aki maga jelentette ki, hogy ez a referendum „lecke” volt számára. Az urnáknál csupán 26,04 százalékos részvételi arányt regisztráltak, holott a szavazatijog- gal rendelkezők 50 százalékának plusz egy voksolónak kellett volna véleményt nyilvánítania. Az esemény utáni első megnyilatkozásában Basescu továbbra is szorgalmazta a politikai elit kicserélődését, szerinte a román állampolgárok is óhajtják. Az előrejelzések szerint ugyanis a voksolók elsöprő többsége igennel szavazott, vagyis a Basescu által javasolt választási rendszer mellett foglalt állást. Basescu kifogásolta a referendumtörvény által előírt, szerinte magas érvényességi küszöböt. Úgy vélte, ennek létjogosultságát is felül kellene vizsgálni. A bukaresti parlament számára a referendum eredménye csak konzultatív jellegű. A törvényhozó testületre nézve még akkor sem lett volna kötelező figyelembe venni az eredményt, ha a lakossági állásfoglalás esetleg eredményes lett volna. Emil Boc, a Basescut támogató Demokrata Párt (PD) elnöke ugyanakkor jelezte: a parlament elé terjesztik az államfő által javasolt kétfordulós többségi választási rendszerről szóló törvénytervezetet. Megfigyelők szerint a PD egyedül a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatására számíthat abban, hogy tervezetüket elfogadja a parlament. A PSD nélkül ugyanis a demokratáknak nincs elegendő erejük a választási rendszer módosítására. A parlament egyébként már elfogadta a kormány által beteijesz- tett korábbi választási törvénytervezetet, amely szintén az egyéni vá- lasztókerületes rendszer bevezetéséről rendelkezik, de eltér a Basescu által szorgalmazott rendszertől, ha a töredékszavazatok visszaosztását helyezi kilátásba. Ez a jogszabály most a román alkotmánybíróság elé került, mivel Basescu megtámadta a törvény egyik paragrafusát. A népszavazás előtti napokban egy televíziós műsorban az államfő jelezte: ha nem talál kifogást a taláros testület a kormány tervezetében, kénytelen lesz kihirdetni azt. Még nem lehet tudni, hogy a várhatóan jövő ősszel sorra kerülő parlamenti választásokon milyen elvek alapján választják meg a romániai törvényhozókat. Jelenleg a régi, listás szavazás van érvényben. Megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy nem fog változni a helyzet. Az egyéni választókerületes rendszer kétféle típusáról folytatott politikai vita ugyanis szerintük a végtelenségig elhúzódhat. Az amerikaiak London megkerülésével vizsgálják a BAE szaúdi ügyeit Rolls-Royce a hercegnőnek MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Az amerikai hatóságok az együttműködést megtagadó London megkerülésével folytatják a brit BAE Systems hadiipari csoport korrupciógyanús szaúdi ügyleteinek vizsgálatát - írta a tegnapi The Guardian. A vezető baloldali brit lap - amely jó ideje közöl tényfeltáró riportokat a BAE üzleteiről - úgy értesült: az amerikaiak a britek háta mögött, Párizson keresztül szinte átcsempésztek egy brit tanút az USA-ba, és a svájci hatóságok is készek átadni Washingtonnak a szaúdi királyi családhoz kapcsolódó pénzügyi adatokat. Az USA szeretné megszerezni azt a több mint egymillió oldalnyi dokumentumot is, amelyet a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit vizsgálati hatóság (Serious Fraud Office, SFO) foglalt le a BAE-től, a cég bankjától, a Lloyds TSB-től, valamint a brit védelmi minisztériumtól. Az amerikaiak e kérését eddig elutasították Londonban. Az SFO vizsgálatát tavaly decemberben, komoly nemzetközi visszhangot keltve, a brit kormány leállíttatta. Tony Blair akkori miniszterelnök „nemzetbiztonsági okokkal” magyarázta az intézkedést, de részleteket nem ismertetett. A brit sajtó azonban úgy értesült, Szaúd-Ará- bia a diplomáciai kapcsolatok felfüggesztésével, sőt megszakításával, emellett az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatos hírszerzési együttműködés beszüntetésével fenyegette meg Nagy-Britanniát, ha London nem hagy fel a szaúdi királyi családot is közvetlenül érintő korrupciógyanús ügy vizsgálatával. A Gripen vadászgépek keleteurópai exportjában is érdekelt BAE Systems két évtizede elnyerte a brit hadiipar eddigi legnagyobb megrendelését, egy 20 milliárd fontos, elsősorban katonai gépekre szóló, összetett szaúdi szállítási és szolgáltatási szerződést, amelynek örve alatt számos kapcsolódó megrendelést is kapott a brit cég. A szerződésláncolat összértéke meghaladja a 40 milliárd fontot. A brit sajtó három éve beszámolt arról, hogy a BAE Systems - korábbi nevén British Aerospace - 1989 és 2002 között 60 millió fontot költött a rijádi udvar befolyásos tagjainak megajándékozására, az üzlet megtartása érdekében. Az ajándéklistán állítólag szerepelt egyebek mellett egy 170 ezer font értékű aranyozott Rolls-Royce, amelyet egy szaúdi hercegnő kapott. A BBC televízió és a The Guardian nyáron olyan értesülést is megszellőztetett, hogy a BAE tíz éven át évente 120 millió fontot utalt át Szaúd- Arábia volt washingtoni nagykövete, Bandar bin Szultán herceg külön számláira, és egy Airbus repülővel is megajándékozta. A herceg - a szaúdi trónörökös fia - kulcsszerepet játszott a BAE szaúdi üzleteinek biztosításában. A The Guardian amerikai forrásai szerint FBI-ügy- nökök - miután London fél éve nem teljesíti Washington jogsegélykérelmét - kerülő úton vittek át az óceánon tanúvallomást tenni egy brit üzletembert, akinek „több doboznyi” számla van a birtokában; ezek állítólag a szaúdi királyi családnak kifizetett BAE-pénzek- ről szólnak. A lap szerint azonban az az igazán jelentős fejlemény, hogy az amerikaiak betekintést kaptak a svájci ügyészek által beszerzett adatokba. A BAE titkos kifizetőközpontok hálózatát állította fel Genfben, és minden ügyletét Svájcban bonyolította - idézi a lap. _________________ KOMMENTÁR Ma gyar kő JARÁB1K BALÁZS Leesett a magyar kő az erdélyi magyar és az anyaországi politikai elit szívéről. A felmérések alapján legalábbis mind az egyéniként induló Tőkés László, mind az RMDSZ listája sikerrel vette a 2,8 (egyéni jelöltek számára előírt), illetve az 5 százalékos (pártok számára előírt) küszöböt a vasárnap rendezett európai parlamenti választáson. A tét nem volt kicsi: először indult az erdélyi magyar szavazatokért két magyar politkai formáció. BárTókésnek egyénijelöltként eleve kevesebb kockázatot jelentett, mint egy új politikai formáció élén (igaz, így legalább volt esélye az EP-mandátum megszerzéséhez), az erdélyi jajveszékelés és annak budapesti visszhangja határozta mega kampány fő erővonalait. Most, hogy a magyar választók nagyobb arányú résztvétele mind a két indulót bejuttatta az EP-be, egy kicsit megpihennek a székely legények. Aztán minden kezdődik élőről. Szlovákiából nézve úgy tűnik, az erdélyi magyarság már eljutott odáig, hogy Románia EU- csatlakozása után kinyitotta a kérdést: maradjon-e a posztkommunista kisebbségi politikai formáció, vagy legyen nagyobb politikai pluralizmus Erdélyben. Még annak az árán is, hogy a következő román parlamentben esetleg nem ülnek magyar képviselők. Az RMDSZ felé az EP választási „malomkövet” ismételten Tőkés László dobta. Pedig Tőkésnek egyre inkább már csak ikonszerep jut Erdélyben, akit ügyesen használ a fiatal és radikális (abb, mint az RMDSZ) nemzedék. Bár általában a simán lenacionalistázott radikálisabb generációnak van mit mondani és azt is tudja, hogyan mondja. Elég az „Unió, Erdéllyel” Tőkés választási szlogenjére gondolni - ezt a politikailag kissé nehézkes Tőkés nem magától találta ki. De emlékezetesre sikerült a Tőkés világhálójára felrakott animáció is, amelyben a püspök úr (RMDSZ-es) svábbogarakon keresztüljut el Brüsszelbe. Hmmm. Mindenesetre a többségben élő székelyeknek ez bejön. Ezzel szemben van egy, a módszereiben sok mindenben poszt- kommunista pártra hasonlító RMDSZ, amely a többségi románokkal való egyeztetésben látja az erdélyi magyarság boldogulását. A szórványban élőknek (Erdélyben a többség) ezjönbe. Ugyanakkor megpróbálja a kisebbségi életet a saját kezében tartani (hát nem imerós! ?). Bár a vezetés magvát igazi politikai „gentoszauruszok” adják, Markó Bélával az élen, a fiatalítás azért folyik a pártban, elég az EP-jelöltek életkorát megnézni. Mindenesetre illő lenne az RMDSZ milliomosainak más, az erdélyi magyarság fellendítését szolgáló tevékenység után nézni, nem pedig az EP-választásokon használt „új honfoglalás” üzenetet forszírozni. Erdélyben csupán időt nyertek. A csata java most kezdődik. Bizony szlovákiai magyarként egy picit még irigylem is az erdélyi helyzetet. Repüljön az a kő, még akkor is, ha ki tudja, hol áll meg.... Ám erdélyi „testvéreinknek” előnyös lenne olyan harci eszközöket választani, amellyel nem veszélyeztetik a magyar parlamenti képviseletet. JEGYZET Cifra palota-ügy JUHÁSZ KATALIN Kassa egyik fő látványossága, a belváros jellegzetes, meghatározhatatlan stílusú épülete körül még mindig sűrű a homály és nagy a csönd. A Jakab-palota tulajdonjoga ugyanis továbbra sem tisztázott, elvüeg egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, hogy az ingatlan egy szemfüles öreg hölgy kezébe kerül. Annak ellenére, hogy a hölgy már nem is él. Az abszurd történet hat évvel ezelőtt kezdődött egy levéllel, amelyet a városi hivatalba vitt a postás. Egy nyugdíjas szólította fel benne Kassa vezetését, hogy haladéktalanul ürítsék ki az épületet, és adják át neki a kulcsokat. Volt is kacagás, ám a mosoly hamarosan a hivatalnokok arcára fagyott. Kiderült ugyanis, hogy a telekkönyvben a palota valóban a hölgy nevén szerepel, aki pár hónappal azelőtt jutányos áron, alig tizenhat millió koronáért vásárolta meg azt egy másik nyugdíjastól, az egykori tulajdonos lányától. Ä szülőket annak idején a zsidótörvény értelmében penderítették ki az épületből, a Prágában élő hölgy pedig a res- titúciós törvényre hivatkozva szerezte vissza, rejtélyes körülmények között. Aztán szépen eladta öreg barátnőjének, akinek ügyvédje a követelést egy közjegyző által hitelesíti okirattal nyomatékosította, mely szerint az ingadan ügyfele tulajdonát képezi. A városi jogászok köpni-nyelni nem tudtak a dokumentum láttán. Csak annyit bírtak kinyögni a mikrofonba, hogy a milliárdokat érő műemlék-épület vélhetően ügyvédi mesterkedés és hivatalnoki figyelmetienség folytán került egy magánszemély birtokába. Ájárási bíróság tavalyelőtt megerősítette e gyanút és nekik adott igazat, ám a kitartó asszony fellebbezett, az ügy tehát még mindig nyitott. Tovább bonyolítja a helyzetet az a sajnálatos tény, hogy az öreg hölgy nem sokkal a fellebbezés követően elhalálozott, a bíróságnak pedig a törvény ételmében szépen fel kellett kutatnia az örökösöket. Az egykori tulajdonos lánya, kinek lánya egyébként ügyvéd, szintén fellebbezett. Ő a per eddigi költségeit szeretné a várossal megfizettetni. A Jakab-palota mindeközben csendesen pusztul, mivel a város érthető okokból nem siet belevágni a teljes felújításba. Csupán a legszükségesebb állagmegóvó munkálatokra költenek és a rogyadozó tetőt cserélték ki néhány évvel ezelőtt, mintegy hatmillió koronáért. A többivel megváljék a jogerős bírósági döntést, nyilatkozta aggódó arckifejezéssel a vagyonkezelési ügyek illetékese. Mit mondjak, nem szeretnék sem az ő, sem ama bizonyos figyelmetlen földhivatalnok helyében lenni...- Drágám, a főjed közeledik. Azt hiszem, levált a szeretői posztról. (Peter Gossányi karikatúrája