Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)

2007-11-26 / 271. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 26. Egészségünkre Vll Szlovákiában a felnőtt lakosság 38 százaléka dohányzik, ami 8 százalékkal kevesebb mint 2000-ben Miért ne gyújtsunk rá? A legújabb tanulmányok azt mutatják, hogy a nikotin ugyanolyan ártalmas ke­mény drog, mint a kokain. Már ez is elég indok lenne a leszokásra. Pedig a dohá­nyost körülvevő taszító bűz­ről még nem is szóltunk. A dohányosok kétharmada szeretne leszokni, egyhar- mada minden évben meg is próbálja, de csak 2 száza­léknak sikerül. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A dohány füstje nagyon sok ká­ros vegyi anyagot tartalmaz, hogy csak a három legfontosabbat említ­sük: nikotint, szénmonoxidot és kátrányt. A nikotin noradrenalint szabadít fel, amely növeli a pulzust, a vér­nyomást, szívritmuszavart okoz, hozzájárul a szabad zsírsavak el­szaporodáshoz a vérben, megnöve­li a vérlemezek tapadását, ami vér­rögök képződéséhez vezet. A kátrány bizonyítottan rákkel­tő. A legismertebb összetevője a benirén és a benzantracén. Néhány más anyag a dohány égésekor szabadul fel, mint pl. az izoprén, továbbá a szterolok. Feltételezhető, hogy a rádiokatív polónium is be­kerül a tüdőbe, és elősegíti a daganat kialakulását. A szén- monoxid hatástalanítja a hemoglo­bint, a vérfestéket, amely az oxi­gént szállítja az egyes szövetekbe és szervekbe. A dohányzás abbahagyása után az elvonási tüneteket több módon enyhíthetjük: nikotin rágógumival, tapasszal, s egyéb nikotintartalmú preparátumokkal. Már Szlovákiá­ban is kapható a vareniklin ható­anyagú gyógyszer azoknak, akik végleg szeretnének megszabadulni e káros szenvedélytől. A vareniklin az agyban ugyanazokra a recepto­rokra hat, mint a nikotin, így csök­kenti a nikotinéhséget és enyhíti az elvonási tüneteket. A tanulmányok azt mutatják, hogy a dohányosok 44 százaléka, akik ezt a gyógyszert szedték, 12 hét alatt képesek voltak lemondani a nikotinról. Szlovákiában az elmúlt évben a felnőtt lakosság 38 százaléka do­hányzott, ami 8 százalékkal keve­sebb, mint 2000-ben. Ez örvende­tes, de az már nem, hogy egyre több fiatal, főleg lány gyújt rá. A szakemberek véleménye megegye­zik abban, hogy a korábban említett kedvező fejlődés nem an­nak köszönhető, hogy törvényt fo­gadtak el a nem dohányzók védel­mére és megemelték a dohányipari termékek árát. Csak remélni lehet, hogy egyre többen ismerik fel, mi­lyen sokat ártanak egészségüknek a nikotinnal. Az említett dohányzás ellenes törvényről még nem sokan tudnak, nem ismerjük a benne rejlő lehetőségeket. így kevesen veszik a bátorságot, hogy figyelmeztessék a közterületen dohányzót arra, tör­vényt sért, s ezért akár 2000 koro­na bírság is kiszabható. A Stop fajčeniu polgári társulás felmérése szerint a megkérdezet­tek 49 százaléka mondta, hogy tud a törvényről és csak 8,7 százalék ismeri minden részletét. „Az em­bereket legjobban a vendéglőkben és az autóbuszmegállókban zavar­ja a füst. Ám kevés dohányos fo­gadja el, hogy ezeken a helyeken tilos a dohányzás. A törvény betar­tásának alacsony színvonaláról ta­núskodik, hogy a megkérdezettek 94,9 százaléka azt mondta: nem tud arról, hogy valamikor valakit megbüntettek volna azért, mert közterületen cigizett” - mondta a Stop fajčeniu igazgatója, Peter Šťastný. Születőben van a nem dohá­nyosok védelmét szolgáló még szigorúbb törvényjavaslat. „Nem célunk a dohányzók megkülön­böztetése, hanem a nem dohány­zók védelme. A lakosságnak több mint a fele - dohányosok és nem dohányosok - hajlik arra, hogy teljesen tiltsák meg a do­hányzást a vendéglőkben és a bevásárló központokban. Az em­bereket ezeken a helyeken nem­csak zavarja, hanem veszélyezte­ti is a füst. A passzív dohányzás következté­ben Szlovákiában évente 512 em­ber hal meg. A Pfizer gyógyszertár­saság egyik célja, hogy felhívja a fi­gyelmet a dohányzás ártalmaira és segítse a leszokást. A jövő év janu­árjában szénmonoxid-mérést szervez azok számára, akik újévi fogadalomként szeretnének le­szokni a dohányzásról. November közepén volt a füst­mentes világnap. Az ebből az al­kalomból tartott tájékoztatón a szakemberek egyebek között be­számoltak arról is, hogy milyen eredménnyel zárult a parlamenti képviselők tüdővizsgálata. A megvizsgált 15 képviselő 11,2 szá­zaléka volt nikotinfüggő. A vizs­gált személyek 27 százalékánál komoly elváltozásokat fedeztek fel a kis légzőutaknál. - Hétnek javasoltuk, hogy minél előbb kere­sse fel a szakorvost - mondta Dušan Smolka tüdőorvos, (ki) Elrettentő adatok ♦ Évente 5 millió ember hal meg a dohányzás következményeiben. ♦ A dohányzás 2,3-szor emeli a hirtelen szívhalál esélyét. ♦ 2,8 szorosára emeli az alsó végtagok aszimptomatikai betegségé­nek kockázatát. ♦ A halállal végződő agyi érkatasztrófák 12-14 százaléka összefüg­gésbe hozható a dohányzással. ♦ A napi 15-24 cigarettát elszívó nők körében 2,9-szer nagyobb az agyi érkatasztrófa esélye. ♦ A dohányzók körében nyolcszor gyakoribb a hangszalagrák. ♦ Növeli a gyomor-, gége- és hasnyálmirigyrák kialakulásának koc­kázatát, ♦ a húgyhólyag- és veserák esélyét. ♦ Négyszer gyakoribb a dohányosok körében a recehártya öregkori degenerációja. ♦ A 20-30 cigit elszívók 8 évvel rövidebb ideig élnek. ♦ A daganatos betegségek 30, a szív- és érrendszeri betegek 20, a krónikus légcsőhurut 75 százalékát okozza. ♦ A dohányos nők nehezebben esnek teherbe, könnyebben vetélnek el, kisebb magzatot hoznak világra. Figyelmébe ajánljuk a jövő héten A szédülésről részletesen A rendelőkben ez az egyik leg­gyakoribb panasz: szédülés, szak­szóval vertigo. Bár okozhaiják be­tegségek is, általában nem jelent komoly veszélyt. Ha olykor úgy érezzük, nem szilárd a talaj a lá­bunk alatt, annak oka legtöbbször az, hogy agyunk egyszerre több irányból, egymásnak ellentmon­dójelzéseket kap. Ezek a téves in­formációk megzavarják térérzé­kelésünket, bizonytalanná vá­lunk. Öt betegség, ami hidegben támad Bőrbetegség, fel- és megfázás, depresszió, ízületi fájdalmak - csupa olyan probléma, ami akkor jelentkezik, amikor lehűl az idő, és elbújik a nap. Valahogy kibír­juk nyárig, de nem mindegy, ho­gyan. Télen magasabb lesz a vér­nyomásunk, legalábbis ezt állít­ják amerikai kutatók a legújabb eredményekre hivatkozva. Nem a hidegnek, vagy a kevesebb nap­sütésnek lehet ehhez köze, ha­nem a táplálkozásnak: ilyenkor több zsíros, fűszeres ételt veszünk magunkhoz. Abíbortetűés a kozmetikum A szépészeti termékek előállítá­sához évszázadok, sőt évezredek óta használnak különböző állati származékokat, mint amilyen a mósusz, a lanolin vagy az ámbra. Lássunk néhány példát arra, hogy mi mindent kentek magukra ős­anyáink - na meg ősapáink. A bí- bortetű nemcsak a kelmék színe­zésére szolgált, de a kezdetleges „rúzsok” is ettől az állatkától kap­ták színüket. MIT TANÁCSOL AZ ORVOS? Kellemetlenül izzadok „50 éves nő vagyok és még sohasem kértem tanácsot, de most rá vagyok kényszerülve, mert irgalmatlanul izzadok akkor is, amikor nincs meleg. Kérem, segítsenek, írják meg, mi lehet ennek az oka, és ho­gyan lehetne rajta segíteni? Várom válaszukat.” Az izzadás bizony nagyon kel­lemetlen tünet és sok oka lehet. Pl. a klimaxba került nők nagyon intenzíven izzadnak, de lehet rajtuk segíteni. Sok, ágyhoz kö­tött beteg izzad, és azért olyan gyenge, ha kikerül a kórházból, mert a sok izzadással eltűnnek a szervezetből a fontos ásványi anyagok. A kálium kiürülésével gyengül az idősek szíve. A felizgatott ember tenyere, iz­zad, mert túlfeszül a vegetatív (az akarattól független, automa­tikusan működő) idegrendszer. Két része van: a szimpatikus, amely inkább nappal aktív és emeli a vérnyomást, fokozza a feszültséget; és a paraszimpati­kus, amely inkább éjjel működik, mindent nyugtat, de a testned­vek képződését fokozza. A para­szimpatikus rendszer a szimpati­kussal ellentétben működik és a kettő egyensúlya biztosítja - aka­ratunktól függetlenül - a két el­lentétes funkció egyensúlyát. Ez az egyensúly testünk minden sejtjére hat. Ä cukorbetegek és a kövérek is túlságosan izzadnak. Van, aki lábizzadásra panaszkodik. Az üyen emberek számíthatnak ar­ra, hogy bőrgombát kapnak. Meg kell találni az izzadás okát, és ezt kell kezelni. Ha a változókor okozza, ak­kor orvosi zsályával (100 g) kell gyógyítani, mégpedig a követ­kezőképpen: 1 evőkanálnyi mennyiséget 5 percig főzzünk 2,5 dl vízben, majd 10 percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és 3 naponta igyuk. A tea elfogyasz­tása után 2 órával kezd hatni és hatása három napig tart. A má­sik izzadás elleni gyógynövény az orvosi izsóp (ám ezt minden nap kell inni). Pajzsmirigy-túltengés esetén segít a vasfű. A benne lévő iridoid hatóanyag az agyalap külső lebenyét tompítja, és ezál­tal csökkenti a pajzsmirigy túl­működését és így az izzadást. Az izzadást fokozza a feszültség, üyenkor idegerősítőt, nyugtató és altató gyógynövényeket kell alkalmazni. Az izzadást kezelni kell, mert nemcsak a víztől szabadul meg a szervezet, hanem a fontos ásvá­nyi anyagoktól is. Aki sokat iz­zad, az általában legyengül. Gyógyítani külsőleg és belsőleg is kell, hogy helyreálljon a rend, és az izzadás megszűnjön. Izzadás esetén olyan gyógynö­Dr. Nagy Géza ___jB.__ természetgyógyász vé nykivonatokat teszünk a für­dővízbe, amelyek sok cserző­anyagot tartalmaznak. Ilyen gyógynövényfőzet, amelyben a lábainkat áztatjuk este lefekvés előtt, a tölgyfakéreg, a diólevél, a diókopács, a málnalevél, földi- szederlevél és az orbáncfű. Olyan hidratáló krémeket is al­kalmazhatunk, amelyekben sok cserzőanyag van. Ha a hónaljun­kat tölgyfakérget és apróbojtor­jánt tartalmazó krémmel kenjük be, nem fogunk izzadni. Recept: 100 g tölgyfakérget, 100 g fűzfakérget, 100 g orbánc­füvet, 100 g apróbojtoijánt, 50 g diólevelet és 50 g orvosi zsályát keverjünk össze. 2 evőkanálnyi mennyiséget 15 percig főzzünk 2 1 vízben, majd szűrjük le. Napon­ta egyszer 30 percig áztassuk benne a lábunkat. A lábizzadás gyógyítása: 1-2 maroknyi gyógynövényt a felso­roltak egyikéből, vagy a keveré­kükből 5-15 percig főzzünk 2-3 liter vízben, majd szűrjük le, s an­nyi langyos vizet engedjünk hoz­zá, hogy a lábunkat ellepje. Na­ponta áztassuk így a lábunkat 20 percig. Utána kenjük be az előbb említett gyógynövények kivona­tát tartalmazó krémmel. fsgeszsegunkre@ujszo.comI Kedves Olvasó, kíváncsiak vagyunk véleményére! A hagyományos postai forma mellett e-mail címünkre is vár­juk észrevételeiket, ötleteiket. Mostantól minden hónapban felteszünk Önöknek egy aktuális kérdést, amelyre igennek vagy nemmel, esetleg bővebben is válaszolhatnak. A beérkezett vála­szokat havonta egyszer kiértékeljük. Novemberi kérdésüni Nővén, iberi ké rdésünk: Elégede ítt-e kön ieti orvosánál k munkájával? n Ne m * A szavazók közül egy olvasónknak ajándékot küldünk.

Next

/
Thumbnails
Contents