Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)

2007-11-24 / 270. szám, szombat

Szalon - hirdetés 15 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 24. CD A SZALONBAN 1 DVD A SZALONBAN A makacs zongora CSEHY ZOLTÁN Parti Nagy Lajos egyik versében a hangszer nélkül, elméletben komponáló zeneszerzőt így írja le: „S mert énnekem nincs zongora, / ujjam billentyűzet/nélkül futkároz föl-le rajt, / nemzongorán nem ütve zajt, / csak pöttyösödik a hangszer­füzet.” Tonino Tesei (1961) olasz zeneszerző viszont épphogy a zon­gora megszállottja, s el sem tudja képzelni a pusztán teoretikus alko­tást: már tizenegy éves korától test­közelben kísérletezik a hangszer adta lehetőségek kortárs zenei hasznosíthatóságával. Nyilván rá is igaz, amit Michael Tippett mondott a komponálásról: „Szeretek úgy gondolni a komponálásra, mint fizikai tevékenységre. Komponá­lok a zongoránál és jóleső érzés, hogy a kezemmel dolgozom. ” Sei marchigiane című, 1997 és ’98 között komponált darabjában táncritmusok megidézésével állít emléket Marche tartomány zenei örökségének. A „marchegiana” így gyakorlatilag olyan közismert táncok sorába emelkedik nála, mint a padovana (Padua nevéből), a tarantella (Taranto nevéből) vagy a napolitana (Nápoly nevé­ből). A marchei népi és populáris zene erőteljes átszüremlése Tesei kompozícióin legalább olyan erő­teljes, mint Luciano Berio számára a szicíliai népzene (pl. munkadalok vagy ún. abbagnaték, azaz utcai árusok dallamkiáltásai) a Voci című alkotásában. Közös vonás lehetne talán az is, hogy mindkét műben hangsúlyos szerep hárul az imitáci­óra: Beriónál a központi szerepű brácsaszólam a népdalénekeseket imitálva szólal meg, vitatkozik, ug­rál, kalandozik, mesél, Tesei a mar­chei népi mulatságok és ünnepsé­gek tipikus, leginkább a harmoni­kára emlékeztető hangszerének ze­nei adottságait utánozza. A hat tánc „vidékiesáégét” az is hivatott felerősíteni, hogy a zene­szerző termékeny komponensként vetett számot gyermekkora amatőr muzsikusainak szenvedélyes-nosz­talgikus düettantizmusával is. A szenvedély, a tempó, a lendület, a tűz vérbeli sajátossága ennek a ze­nének, melyben csak látszatra ural­kodik a minimalizmus kiszámítha­tósága, e műveknek különös érzel­mi-érzéki töltetet sugárzó többlet­jelentésük van. A Tre valzer (Három keringő) című kom­pozíció az alap keringőritmus (3/4-es ütem) emelkedő és eresz­kedő bontásával játszadozik, s mindezt a csökönyösen ismétlődő alapritmus lassító-gyorsító, közelí- tő-távolító illúzióját megteremtve. A harmadik keringő egyenesen Arvo Párt Tabula rasa című művé­nek egy motívumára írt variáns­ként értelmeződik. Tesei sikerda­rabja a Preludi ostinati című 12 té­teles kompozíció. A prelűd (előjá­ték) változatos tartalmú jelentés­köre itt nem is annyira fontos, mint a jelző (ostinato = makacs, csökö­nyös isméüődés a zenében). A poli- ritmikus, rendkívül hatásos aszim­metrikus kompozíció jól felépített, zenei poénokkal alaposan ellátott rendszert teremt. A második egy­ség, ez az egyetlen, amelynek kü­lön címe is van (The Frivolous Blu­es) bizarr módon szülte csembalós hangzást imitál. Az első és a har­madik egység alapeleme ugyanaz a zeneszerzői gesztus: a két kéz vagy csak a fehér, vagy csak a fekete bü- lentyűkön játszhatja ugyanazt a ze­nei egységet. Az ötödik prelűd az ereszkedő kromatikus skála törme­lékeiből csinál zenét, s a reneszánsz zenéből jól ismert hemiola-érzetet kelti, a tizedik gyakorlatilag ennek higgadtabb, nyugodtabb, szenvte­lenebb variánsa. A kilencedikben munkáló arpeggio (hárfaakkordo- kat idéző) hatás különösen üde színfolt, de ez elmondható a tizen­egyedik egység úgynevezett bol­gár ritmusáról is. Megjegyzendő talán, hogy e ciklus Cage híres preparált zongorára írt szonátái­val és interlúdiumaival is szem­beállítható, de Tesei nem igényli körmönfont ezoterikus magyaráza­tok beemelésének szükségességét a műértelmezésbe. A cd rendkívül egységes, letisz­tult zeneszerzői világról ad számot, s ez ugyanúgy igaz Fausto Bongelli örömteli és szenvedélyes zongora- játékára is. Ismét Parti Naggyal szólva: „oda-odaütődik / tempózó zongorája / a messzeségek üvegé­hez.” (Tonino Tesei: Preludi osünati, New Albion Records, San Francisco, 2003.) (Fénykép: Reuters/Fred Prouser) H. NAGY PÉTER Se szeri se száma azoknak a - sokszor bibliai ihletettségű - törté­neteknek, melyek alapsémája sze­rint megszáll valakit egy - általá­ban gonosz - szellem (vagy idegen lény), s az illető ennek hatása alatt cselekszik mindenféle - általában gonosz - dolgot. A Constantine - A démonvadász című igen látványos fűm többszö­rösen él ezzel a klisével; mintegy felsokszorozza a sémát, hiszen a fikció szerint a szellemvüág határai leomlottak, így a címszereplőnek (Keanu Reeves) jócskán akad ten­nivalója a hívatlan betolakodók, pokolfajzatok ellen. (Illetve a film indító jelenetétől kezdve egy fon­tosnak tűnő kardot megtaláló, pi­ros tréningruhás mexikói figura rendüledenül viszi szerzeményét Los Angeles felé - nyüván meg­szállta valami...) A produkció DVD-kiadványának extra korongja részletesen körbejátja a hibrid munka összetevőit (pl. animáció­terek kidolgozása), ám most nem ezt fejtegetném, hanem azt, hogy a fenti séma nagy valószínűséggel visszavezethető valami másra. (A sok lehetséges magyarázat közül a továbbiakban csak az egyik legké­zenfekvőbbre utalnék.) Jöjjenek hát az élősködők. Az utóbbi években rendkívüli módon megnőtt az érdeklődés a paraziták iránt. Nem véletlenül, hi­szen az ide sorolható élőlények te­vékenységével jóval több biológiai folyamat áll kapcsolatban, mint ed­dig gondolták. Például a minde­nütt jelenlévő élősködők a manipu­láció mestereinek számítanak. Itt van mindjárt a nyelvtetű esete. Ez a parazita rák a halak szájüregében telepszik meg, elsorvasztja a gaz­daállat nyelvét, miközben átveszi annak helyét és funkcióját. A hal persze észre sem veszi, hogy „nyel­ve” nem csak továbbítja, hanem meg is csapolja a mindennapi bete­vőt. Ez az extrém szituáció azon­ban nem változtat a hal viselkedé­sén, legalábbis nem abban az érte­lemben, ami mindezt összekap­csolhatná kiindulópontunkkal. Nézzük tehát a kergekórt okozó lándzsás métely esetét. Ez a hangyákban és kérődzők­ben élő parazita ravasz módon jut át egyik gazdaszervezetből a má­sikba. A hangyákban kikelő egye- dei ugyanis teljesen átalakítják a rovar viselkedését. Szó szerint be­másznak az ideghálózatába, és ar­ra kényszerítik, hogy kimásszon a fűszál tetejére. Aztán megérkezik az éhes birka, a fűvel együtt lenyeli a hangyát, az élősködő pedig máris eljuthat úti céljához, a baka emész­tőrendszerébe. Kezdődhet is a kergetánc... (Ha nem érkezne meg a birka, akkor a mételyivadékok ar­ra kényszerítik a hangyát, hogy hű- söljön egy kicsit, majd a megfelelő hőmérséklet beálltával ismét mász- szon ki a fűszál tetejére. Vagyis a manipuláció valóban addig terjed, amíg a parazita el nem éri célját.) Napestig sorolhatnám a hasonló jellegű szórakoztató példákat, me­lyek ezek szerint arról szólnának, hogy egy parazita miként keríti ha­talmába és manipulálja a gazda- szervezetet. Már csak arra kell utal­ni, hogy bizony az emberi agyban is megtelepszenek paraziták, pl. úgy­nevezett toxoplazmák. Tudjuk, hogy ezek befolyással vannak az ember személyiségére, mentalitá­sára és reakcióira. A külső megfi­gyelő számára: mintha démon szállná meg az illetőt... Könnyen lehet tehát, hogy leg­alapvetőbb történetkliséink bioló­giai jelenségekkel hozhatók kap­csolatba, ezért nem árt olykor a filmesztétikának is a zoológiához fordulnia. Az ütóbbi jelen esetben is megerősítheti, hogy a képzelet számos, pl. a Constantine-féle mű­veket létrehívó erőfeszítése mögött nem feltétlenül szellem, hanem mindössze egy-egy parazita tevé­kenysége állhat. ÁRKÁD A Ml SZÜLETÉSNAPI AJÁNDÉKUNK VILÁGMÁRKÁK ELERHETO ÁRON kávézok & Éttermek • 1150 parkoló • nyitva: h-sz: 7-21, v: 7-19 ** MARKS& SPENCER ALEXANDRA j SATURN 1 BP-7-11066 Mindenható paraziták

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents