Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-23 / 269. szám, péntek
20 Panoráma-hirdetés ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 23. www.ujszo.com NAPTÁR November 23 EGY GONDOLAT „A mennykőcsapás szebb halált okoz, mint a lassú sorvadás.” Rippl-Rónai József NÉVNAP Kelemen, Klementina A latin eredetű nevek jelentése jámbor, szolid. A szlovák Klement nevűek szintén ma ünnepelnek. MAI ÉVFORDULÓINK 550 éve hunyt el V. László magyar és cseh király. 17 évesen meghalt, s így megnyílt az út a dicső Hunyadi Mátyás előtt. 80 éve hunyt el Rippl-Rónai József festő. Sokáig élt francia földön, s bár az ott nagy tekintélynek örvendő Munkácsy Mihály szívesen fogadta, nem tudta igazán elfogadtatni művészi törekvéseit. Mai szakértők szerint azért nem, mert Párizsban nagyon magyarosnak, otthon pedig nagyon franciásnak számított. Lassan a- zonban kivívta a megbecsülést. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 70 éves Szokolay Ottó színész. Keresztapja Habsburg Ottó, aki nem személyesen tartotta a keresztvíz alá, hiszen akkortájt a lábát sem tehette magyar földre. Mozifilmjei közül a Mici néni két élete emelkedik ki, amelyben fiatalon a felejthetetlen Kiss Manyi és Páger Antal partnere lehetett. O az egyik legkedveltebb magyar szinkronszínész. 85 éves Barta Gyula szlovákiai festőművész és illusztrátor. 35 éves Stubendek Katalin szlovákiai színésznő. Törőcsik Mari (1935) színésznő, a Körhinta, a Szerelmem Elektra, a Macskajáték és a Déryné hol van c. film főszereplője, a Nemzet Színésze. NAPI VICC Kiskatona kimenőt kér az őrmestertől:- Ha kitalálod, melyik szemem van üvegből, kapsz kimenőt. -A jobb! - mondja a katona.- Honnan tudod?- Abban csillog némi értelem... 0RV0SMETE0R0L0GIA Várhatóan csök- kennek az időjá- rás okozta pana- T szók, nagyobb lesz fizikai teherbírásunk. Enyhülnek a reumás fájdalmak. A szívbetegek ne terheljék túl magukat, és kerüljék a stresszhelyzeteket. Az alacsony vérnyomásúak fejfájásra és szédülésre számíthatnak. Éktelen haragra gerjesztette férjét a feleség Nincs sör? Akkor kecske sincs! IDEGENFORGALOM Drágulnak a síbérletek Ausztriában MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bécs. Az idei síszezonban átlagosan másfél százalékkal kerülnek többe a síbérletek Ausztriában, mint egy éve, ám az átlag nagy eltéréseket takar. Vannak olyan terepek, ahol a drágulás megközelíti a 14 százalékot, máshol viszont még alacsonyabbak is az árak a különböző kedvezményeknek köszönhetően - állapította meg az osztrák Konsument magazin legújabb számában. A vizsgálatból kiderült, hogy például a stájerországi Hohenta- uern síterepen 13,2 százalékkal drágultak a bérletek, máshol - például a felső-ausztriai Fos- teralmban vagy a salzburgi Sportwelt térségben - olcsóbbak lettek, elsősorban a különböző ifjúsági és gyermekkedvezmények révén. A magazin az összeállításban egy négytagú családot vett alapul, s e szerint a legolcsóbb és a legdrágább síterep felvonódíjai között a különbség elérheti akár a 200 eurót is. A családi kedvezményeket kínáló kiválasztott 50 síterep összehasonlításából kiderült például, hogy a legolcsóbb hatnapos családi bérlet - két felnőtt, egy ifjúsági, egy gyermek - 285 euró, a legdrágább 497 euró. A hatnapos bérletek egyébként az elmúlt négy évben átlagosan 18 százalékkal drágultak, az olcsóbb helyeken 13,5 százalékkal, a ffekventáltabb terepeken 8 százalékkal. MT1-PANORÁAAA Waupaca. Agyonlőtte családja egyik ölkecskéjét egy férfi az Egyesült Államokban, mert rettenetesen dühös lett a feleségére, aki nem vett sört estére. A 48 éves családfő eleve ittasan érkezett haza egy vadászatról, és lányával telefonon üzent feleségének, hogy hazafelé igyekezve sört mindenképpen vegyen. Az asszony semmiképpen sem vett, mert tudta, hogy félje már amúgy is túlitta magát a vadászaton. A feleség sörmentes hazatérte azután éktelen haragra gerjesztette a családfőt: kiment az udvarra és nyomban lelőtte az egyik kecskét. A család nőtagjai ezek után kihívták a rendőröket, akik őrizetbe vették a részeg kecskeölőt. A férfi ellen állattal való rossz bánásmód és lőfegyver ittas állapotban történő használata címén indult eljárás, egyelőre ezer dollár óvadék fejében szabadon engedték. EZEN A RENDKÍVÜLI ÁRON IGAZÁN MINDENKI ÉLVEZHETI AZ UTAZÁS SZABADSÁGÁNAK ÖRÖMÉT. O Zelená Unka mm mm www.renault.sk Az árat áfával tüntettük fel, és 2007. nov. 15-től dec. 31 -ig érvényes a Renault Finance finanszírozása esetén. Thalia: fogyasztás: 4,0-9,9 1/100 km, C02-kibocsátás: 126-168 g/km. RENAULT BP-7-14797 Nem találták a babát Megszülte, majd elégette Budapest. Megszülte, majd elégette gyermekét a kandallóban egy 36 éves sülysápi asszony - közölte a magyar rendőrség. Az asszony ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A mentőszolgálat még szerdán értesítette a Mo- nori Rendőrkapitányságot arról, hogy egy otthonában szült nőhöz hívták ki őket, azonban az újszülöttet nem találják. Az elsődleges adatgyűjtés és a tanúkihallgatások alapján megállapították, hogy a nő otthon megszülte a gyermekét és az újszülöttet a házban található kandallóba dobta. Ezt a helyszíni szemle és az ott elvégzett elsődleges orvosi vizsgálatok is alátámasztották. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte, ezért a rendőrség őrizetbe vette. (mti) KÉPZELJE! ♦ Százezer dollárért kelt el a legendás apacs törzsfőnök, Geronimo puskája egy vadnyugati relikviákból tartott árverésen az Egyesült Államokban. A puska Spring- field típusú, és feltehetően jó pár fehér ember életét kioltotta vele az apacsok törzsfője, mígnem megadta magát és börtönbe került. Az aukción gazdát cserélt az ugyancsak legendás seriff, Wyatt Earp kétcsövű puskája is, ez a fegyver 65 500 dollárért kelt el. 20 ezer dollárt adott valaki egy szablyáért, amely - állítólag - a sziúk ellen csatát vesztett Custer tábornoké volt. (mti) + Vasúti sínen aludt el egy férfi az egyesült államokbeli Fort Smith-ben, amire ráment a jobb katja. A 31 éves illetőnek pár órán belül ez már a második balesete volt. Előzőleg autóval karambolozott, és kórházba került, ahonnan orvosi tanács ellenére távozott. Hogy a vasúti sínekre miért került, és ott miért nyomta el az álom nem tudni. A férfira a rendőrség talált rá vérben fekve. Karját egy tűzoltó találta meg egy órával később. Az orvosok reménytelennek ítélték a visszavarrást, mert a kar túlságosan össze- roncsolódott. (mti) I ( 4 4 4 4 í 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com e-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (02/59233401, fax: 02/59233338) Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421) Főszerkesztő-helyettesek: Czajlik Katalin (02/59233449), SidóH. Zoltán (02/59233425) Felelős szerkesztők: Madi Géza, Holop Zsolt (02/59233440) Rovatvezetők: Lajos P. János - politika (02/59233438), Grendel Ágota - Vélemény (02/59233442) Molnár Iván mb. - gazdaság (02/59233424), Kocur László - fókusz (02/59233443) Mislay Edit - kultúra (02/59233430), Urbán Gabriella - panoráma (02/59233444), J. Mészáros Károly - sport (02/59233431), Klein Melinda - régió (02/59233426). A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 02/59233469 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos : 0907/773835, Kassa: 055/6002225,0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 031/5511323, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780879. Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30,81101 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. Marketing: 02/59233278, lapterjesztés, laprendelés: 02/59233403-405, fax: 02/59233339 Hirdetési osztály: 02/59233228,02/59233235,02/59233200,02/59233240, fax: 02/59233295 E-mail: reklama@ujszo.com . Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548,6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatja. © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó Jf\ fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ la és d cikkely) értelmében kizárólag ó jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. of arťulítions A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. 4