Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-23 / 269. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 23. Vélemény és háttér 7- Legénykoromban úgy vágytam az ilyen szép hölgyekre, mint ön, kisasszony, ahogy most a karácsonyi nyugdíjra (Peter Gossónyi karikatúrája) Fico nyeregben érezheti magát, akár előrehozott választással is fenyegetőzhet Helyzet van Szlovákiában TALLÓZÓ OROSZ LAPOK Vlagyimir Putyin azt tette, ami a dolga, hogy a lehető legnagyobb aktivitásra sarkallja a választókat, s a szerdai megnyilvánulását még hangosabb követi a napokban - vélekedett Vitalij Tretyjakov az államfőnek a Putyinért! mozgalom szerdai nagygyűlésén mondott beszédéről. A politológus Tretyjakov szerint olyan csattanósnak kell lenni a következő megszólalásnak, hogy utána mindenki siessen leadni szavazatát az Egységes Oroszország pártra, amelynek jelöltlistáját Putyin vezeti. Hogy ez további ijesztgetés lesz-e például azzal, hogy veszélyben a haza, vagy az államfő megnevezi utódját az elnöki székben, azt csak ő tudja - vélte a politológus a Komszomolsz- kaja Pravdában. Kommentárjában alap rámutatott, hogy a választási retorika nem lehet sikeres vad színekkel megrajzolt ellenségkép nélkül, és ritkán van köze a reális politi- kához. A probléma az, hogy egy felelős politikus még a választási feszültség közepette sem lépheti át a realitás határait. Márpedig szerdai beszédében Putyin legalábbis súrolta. A 90-es évek orosz vezetéséről mondottakkal nagyrészt egyet lehet érteni, de az elnök elfelejtette megemlíte- ni az olajárakat: ha azok az akkori szinten maradnak, a mai nagy fejlődésnek nyoma sem lenne. Nem mondható el, hogy ma kevesebb lenne a korrupciós ügy, mint akkor, és az oligarchák rendszerét sem sikerült legyőzni. A struktúra változadan, csak éppen ma nem az akkori, hanem a szép sorban létrehozott állami korporációk állami oligarcháiról van szó - írta a lap. A kommentár szerzője a legmegdöbbentőbbnek azt az állítást találta, hogy az Egységes Oroszország ellenségei az ország ellenségei. A Nova- ja gazeta ellenzéki újság Mitől félnek? című cikkében azt írta: a választási törvényt éveken át az elnök pártjának győzelme érdekében faragták át, s e szempontból ideálissá vált. A televízió információforrásból politika-technológiai eszközzé vált, itt is teljes a siker. A civil társadalmat szétzúzták... A nép rémülten lesi a minden sarokból elóbú- jó ellenséget, és retteg a stabilitás elvesztésétől. Vagyis minden kész a szuverén demokrácia össznépi diadalára. De minek ennyi pénzt és energiát elpazarolni, ha a hatalom pártjának győzelme előre eldöntött tény? Az ellenzéki lap szerint minden szinten van mitől tartani, még Putyinnak is. Egyrészt nyüván szeretné, hogy pártja alkotmányos többséget szerezzen, másrészt belesétált a csapdába, amelynek állításában maga is részt vett. Ha az elnök iránti bizalmi referendumról van szó, akkor az 50 százalékos részvételi arány elfogadhatadan, mert müyen nemzeti vezető az, akit a lakosság fele észre sem vesz? Ráadásul nem biztos, hogy a pártra is hajlandó szavazni az, aki az elnökre szavazna. Azaz mindenki idegeskedik, és az általános reszketés hullámai elérik a szavazópolgárokat is, akik enélkül talán észre sem vennék a választásokat - írta a Novaja gazeta. Az Európai Parlament szocialista frakciója szlovákiai tárgyalássorozatának nem az lett az eredménye, amit egyes szlovák politikusok talán vártak. PETŐCZ KÁLMÁN Hannes Swoboda és társai nem estek abba a csapdába, hogy két szélsőséges csoportosulás (a Ján Slota vezette SNS és a Csáky Pál vezette MKP) egymást provokáló és erősítő hatalmi játékaiban véljék felfedezni a szlovák-magyar viszony romlásának okát. Világosan kifejtették, hogy egy szocialista pártnak egyértelműen el kell határolódnia a xenofób, nemzetiségi gyűlöletet szító megnyilvánulásoktól. A kisebbségi problémák kezelését ki kell venni a nacionalisták kezéből. Szlovákia nemzetközi kisebbségpolitikai kötelezettségvállalásai nemcsak a „status quo” megtartásáról szólnak (ez tavaly óta már úgyis romlott), hanem az identitás fejlesztésének támogatásáról is.Ezjóhír. Ugyanakkor túlbecsülni sem szabad ezt a hírt. Megbizonyosodhattunk arról, hogy a szlovák politika nem nagyon szokott adni a külföld véleményére, főleg azóta, hogy az ország tagja lett az Európai Uniónak és a NATO-nak. Ékes bizonyítéka ennek két - jogi szempontból teljesen értelmetlen, ám politikai és erkölcsi szempontból jelzésértékű parlamenti deklaráció -, amelyet márciusban és szeptemberben, megható egyetértésben támogatott az összes szlovák párt. Koszovó státusáról és a Beneš-dek- rétumokról szóló nyilatkozatról van szó természetesen. A szocialista frakció látogatása napján közölték a hírügynökségek azt a felmérést is, mely szerint Csáky Pál „feltornázta” magát a legnépszerűtienebb szlovákiai politikusok sorába. Ez részben nyilván egy öntörvényű folyamat eredménye: a SMER és az SNS együttes népszerűsége pülanatnyi- lag egetverő, és ez fordított arányban tükröződik az MKP és elnöke népszerűtlenségében. Ennek az állapotnak a másik okozója pedig egy sikeresen a köztudatba ültetett misztifikáció az MKP állítólagos radikalizációjáról, amit talán a SME napilapon kívül minden szlovák pohtikus és médium kritikátlanul magáévá tett és terjeszt. A misztifikáció sikeréhez persze hozzájárultak az MKP-ban márciusban lezajlott hatalomváltás bizonyos körülményei, és ezek szerencsétlen kommunikálása a közvéleménynek. Ám ez önmagában nem lett volna elegendő. Kellett hozzá az is, hogy egynéhány szlovákiai magyar közszereplő ne legyen képes túltenni magát személyes sértődöttségén, és hogy a szlovák politikai elit ne kapva kapjon a helyzeten, bizonyítandó, ki a nagyobb szlovák nemzetvédő e honban. Mindez persze mit sem változtat azon, hogy az imázs nagyon rossz, ezzel pedig valamit tenni kell. A jelenlegi állapotok harmadik lényeges eleme a kormánykoalíci- ón belül kialakult válsághelyzet, amelyet az Állami Földalap botrányos döntéseinek medializációja okozott. Nyilvánvaló, hogy Robert Fico pillanatnyilag nyeregben érezheti magát, és akár az előrehozott választással való fenyegetőzésig is elmehet. Hiszen népszerűsége rendkívül magas, tehát egy esetleges választás után egyetlen koalíciós partner is elegendő lenne számára, hogy kormányt alakítson. A HZDS ebben az esetben valószínűleg a parlamentbe se jutna be és megmaradt választóinak nagy része átvándorolna a SMER- be, illetve az SNS-be. Robert Fico ezt a helyzetet kihasználhatná arra is, hogy megszabaduljon az SNS- tól. Ám a miniszterelnök problémája az, hogy az egyetlen politikus, akivel valóban bizalmi viszonyt épített ki az utóbbi hónapokban éppen Ján Slota, aki miatt pedig folyamatosan bírálják nyugati partnerei. Ján Slota nemrégen bevallotta, hogy rendszeresen egyeztet Robert Ficoval, ami a kormányfő és Vladimír Mečiar esetében nem érvényes. Továbbá ne feledjük, hogy a hungarofóbia Robert Fico zsigere- iben van, amit már 1998 novemberétől tudhatunk, hiszen éppen ő volt az, aki miatt majdnem meghiúsult az MKP részvétele az első Dzu- rinda-kormányban. Mindezek fényében az MKP-tól eléggé kockázatos lenne, ha azzal számolna, hogy egy esetleges kormányátalakításnál az SNS-t válthatná a kabinetben. így ennek az egész „szerelmi háromszögnek” jelenleg nem lehet más eredménye, mint hogy Mečiar előbb-utóbb behúzza a farkát és visszaáll a régi rend, miközben a HZDS vezére továbbra is megragad minden alkalmat, hogy ott harapjon és rúgjon, ahol tud. A negyedik fontos elem, amire figyelni kell, a lehetséges köztársa- ságielnök-jelöltek személyéről kialakult vita. Érthetetlen, miért kell annyira sietni az ellenzéki elnökjelölt vagy elnökjelöltek megnevezésével, amikor a választás csak 2009 áprilisában esedékes. Hiszen az eddig szóba jövő jelöltek mind közismert, régóta a közéletben szereplő személyiségek, akiket nem kell másfél évig futtatni ahhoz, hogy ismertté váljanak. Éppen a túl hosszú kampány üthet vissza ugyanúgy, mint Eduard Kukán esetéhen három évvel ezelőtt. Az sem egyértelmű, hogy a magyaroknak automatikusan valamelyik szlovák (ellenzéki) elnökjelöltre kellene szavazniuk. Az MKP nyugodtan állíthat saját jelöltet. Nem komolyabb megsértése ez az ellenzéki együttműködésnek, mint a Beneš- dekrétumokról szóló szavazás, meg a KDH és az SDKÚ folyamatos hangulatkeltése az MKP ellen. A szlovákiai magyaroknak világossá kell tenniük, hogy nem fogadják el az olyan demokráciát, ahol mások határozzák meg, egyáltalán kinyithatják-e a szájukat, miről és hogyan szabad beszélniük. Bugár Béla töretlen népszerűsége (a szlovákok között is) egy teljesen alkalmas jelöltté léptetik őt elő. Ha a szlovák européer pártok komolyan vallják, hogy a szlovákiai magyarokat nem tekintik másodrangú állampolgárnak, akkor támogassák meg ők Bugár Béla jelölését. Ez a lépés egyrészt segítene újból megteremteni a közös értékek és célok mentén való politizálást a magyar párton belül, másrészt jelzés lenne a szlovákoknak, hogy a magyarokat vegyék végre komolyan. Bugár Béla esetében még csak az a veszély sem fenyeget, hogy ha nem jut be a második fordulóba, ezzel a további politikai karrierét kockáztatja. Azért sem, mert - ha igazat mond, és miért ne mondana igazat -, a jelenlegi választási ciklus befejeztével már nem kíván szerepelni a napi politikában. Ha mégis meggondolná magát: nincs azért a szlovákiai magyarság körében annyi rátermett politikus, hogy bárkivel ne tudná eséllyel felvenni a küzdelmet bármilyen posztért. Sőt, az elnökválasztás második fordulójába való bejutása sem zárható ki teljes bizonyossággal. A legfontosabb az, hogy bármilyen tíz százalék körüli, vagy e fölötti eredménye egyértelműen újból helyzetbe hozná a szlovákiai magyarságot. Az elkövetkező napokban és hetekben Bugár Béla és Csáky Pál - akik tizennyolc évig sorstársak voltak és évek óta a szlovákiai magyar politikai népszerűségi lista csúcsán állnak - bebizonyíthatják, hogy politikusból valóban államférfivé értek. KOMMENTÁR Egy vezér öregkora CZAJL1K KATALIN Amikor ezeket a sorokat írom, még nem világos, Miroslav Jureňa agrárminiszter önként távozik-e posztjáról, vagy Robert Fico kormányfő javasolja-e leváltását a köztársasági elnöknél. Egy dolog azonban bizonyos: akárhogy végződik is a földalapnál történt visszaélések miatt kipattant botrány, annak egy biztos vesztese lesz: Vladimír Mečiar és a HZDS. Ha eddigi, semmiféle hibát be nem ismerő álláspontja ellenére visszahívja posztjáról földművelésügyi miniszterét, azért, ha ezt nem teszi meg - ami kevésbé valószínű -, akkor azért. Az első esetben a párt és vezére azon kívül, hogy elveszíti az arcát (már ha a HZDS esetében ilyesmiről egyáltalán még lehet beszélni), beismeri, végleg magatehetetlenné vált a kormánykoalícióban. A második esetben Mečiar két dolgot kockáztat: kiteszi saját parlamenti képviselőit Fico csábításának, akinek a kormánytámogatásáért cserébe van mit felajánlania, így elég nagy az esély a frakció kettészakadására; vagy, ha egységes marad a HZDS-frakció, alighanem megíija saját búcsúlevelét. Könnyen meglehet ugyanis, hogy az esetleges előrehozott választások a HZDS parlamenti pályafutásának végét jelentenék. Van tehát miről tanakodniuk a párt vezetőinek. Azt azonban meg kell hagyni, hogy a HZDS másfél évtizedes politikai pályafutása során lényegileg mit sem változott. Politikája középpontjában mindvégig önnön anyagi, gazdasági és hatalmi érdekei álltak, ami mindig erősebb volt, mint bárminemű ideológiai vagy értékrendbeli hovatartozás. Ha kellett, Mečiar nacionalista volt, máskor européer, hol erős szociális érzelmű, hol liberális. Mečiar szimbólum volt: az ifjú Szlovák Köztársaság jelképe, amely korai gyermekéveiben különös egyvelege volt a demokráciának és a diktatúrának, ahol a gazdasági átalakulás azt jelentette, hogy a kormánypárt a hozzá közel álló személyek kezére j átszotta a fél országot, s politikai ellenfeleit egyszerűen kirakta a parlamentből. Az a gond Vladimír Mečiarral, hogy egyszerűen csak hű önmagához. Tavalyi kormányra kerülése óta ott folytatta, ahol 1998-ban abbahagyta, igaz, ezúttal már csak nagyságrendekkel kisebb kon- cokjutottak neki. 2006-ban ugyan többen - nemcsak a Smer, hanem a három jelenlegi ellenzék párt is - elhitték, Mečiar megváltozott, ez a HZDS már nem az a HZDS. Tévedés volt. Mečiar ugyanis még most sem látja be, hogy ami a Szlovák Földalapnál történt, probléma. Ezen nincs mit csodálkozni, neki ilyen a hatalomfelfogása. Ha tehát Jureňát egy másik HZDS-es miniszter váltja, semmi okunk kételkedni abban, hogy minden úgy megy tovább, mint eddig. Ahogyan abban sem, hogy mindezzel tisztában van Dr. Robert Fico is. Ezért nem nevezhető még a miniszter menesztése sem másnak, mint puszta kozmetikázásnak. Robert Fico még győztesként kerülhet ki a történetből, az államalapító vezér arcán azonban már nem segít a smink. Tanulj tinó... MOLNÁR IVÁN A rossz politikus se a saját, se más hibájából nem tanul. Az átlagos politikus saját, a bölcs más hibájából okul. Eddigi viselkedéséből ítélve Robert Fico kormányfő egyelőre az első kategóriába tartozik, pedig rengeteg problémától óvhatná meg az országot, és még a népszerűségét is növelhetné, ha hallgatna Andrej Bajuk szlovén pénzügyminiszterre, aki ezen a héten járt Szlovákiában. Szlovéniában az euró bevezetése után kétszer gyorsabban drágultak az élelmiszerek, mint Európa többi országában. Bajuk ezt elsősorban azzal magyarázza, hogy országában nem eléggé kiélezett az üzletek közötti konkurenciaharc. Magyarul: ha több üzletlánc telepedik le egy országban, amelyeknek szavatolják a szabad versenyt, a kiskereskedelmi árak a konkurenciaharc miatt akkor sem nőnek drasztikusan, ha egyébként a termelők és a feldolgozók emelik az árakat. Mit kellene tennie a Fico-kormánynak annak érdekében, hogy elkerüljük a szlovénhez hasonló árvágtát? A válasz rendkívül egyszerű: semmit. Szlovákiában az elmúlt években gombamód szaporodtak az üzletláncok, amelyek között kiélezett konkurenciaharc dúl. Épp ennek köszönhetően az élelmiszerek világszerte tapasztalt drágulása Szlovákiában nem volt annyira drasztikus. Robert Fico azonban nem az a fajta pohtikus, aki képes lenne beletörődni a valóságba, hogy ebben a fránya piacgazdaságban esetleg valami jól is működhet. Hacsak az Európai Bizottság nem lép durván közbe, már jövőre életbe léphet az üzletláncok működését szabályozó törvény, amely csak a Fico-kabinet azon minisztereinek a fejéből pattanhatott ki, akik még az előző rendszer szocialista tervgazdálkodásában alapozták mega karrieijüket. A vörös betűkkel írt törvény Fico szerint a dolgozó népet védi a piszkos, kizsákmányoló, kapitalista üzletláncoktól. Hogy például a csirkék etetésére szolgáló gabona ton- nája a tavalyi 4 ezer koronáról idén 8 ezer koronára emelkedett? Hogy az élelmiszerek árából a legnagyobb tételek a feldolgozókat és a termelőket illetik? Kit érdekel? A népnek pontosan azonosítható ellenségre van szüksége, akibe bele lehet rúgni, akit büntetlenül lehet szidni. Fico bolsevik világnézete szerint erre az üzletláncok a legalkalmasabbak. Bolond lenne belerúgni a termelőkbe és a feldolgozókba, hiszen nagy részük hazai, vagyis potenciális választó. Az üzletláncok megregulázásával ugyanakkor a kormány szerint sokkal szebb lesz az élet. Csökkennek az árak? Azok nem, sőt búcsút inthetünk az „akciós” áraknak, így a két koronánál olcsóbb kiflinek is, hiszen a törvény megtiltja az ehhez hasonló kapitalista praktikákat. Cserébe azonban jó érzés tölthet el bennünket, hogy szeretett kormányfőnk újra eljátszhatta a népét védő nemzeti hős szerepét. 2009-ben pedig, amikor bevezetjük az eurót, és az árak - a piaci verseny gyengítése miatt - az egekig szöknek, talán azt is megérhetjük, hogy Fico rossz politikusból átlagos politikussá vedlik, és tanul a saj át hibájából. Egyben már most biztosak lehetünk, Fico tandíja mindannyiunknak nagyon sokba fog kerülni.
