Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-22 / 268. szám, csütörtök
ISKOLA UTCA 4 4 2007. november 22., csütörtök 4. évfolyam 37. szám Keresztyén értékrendű, tudásalapú nevelés Nyílt nap a lévai egyházi gimnáziumban Újvári, füleki, pozsonyi, ekecsi és dunaszerdahelyi diákok a Tudok 2008 döntőjében Diáktudósok seregszemléje Pék László, az SZMPSZ elnöke és Hecht Anna alelnök, a verseny főszervezője kiváló munkájának eredményeként sikerült elérni, hogy az oktatási tárca hivatalosan is országos versennyé nyilvánította a rendezvényt, amelyet anyagilag is támogatott (Ozogány Ernő felvétele) AJÁNLÓ A Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnáziumban ma nyílt napot tartanak az alapiskolák végzősei és azok szülei számára, ahol az érdeklődő fiatalok megismerkedhetnek az iskola működésével, érdekköreivel, hitéletével és kiváló eredményeivel. Az oktatási intézmény 2001-ben nyitotta meg első évfolyamát. Az ekeit időszakban immár három évfolyamunk érettségizett, közülük a döntő többség egyetemi felvételt nyert Szlovákiában, Magyarországon, Angliában, Csehországban. „Iskolánk fő célkitűzése a keresztény-keresztyén értékrendű, tudásalapú, sze- retetközpontú nevelés. A 21. század kihívásainak, az egyetemek elvárásainak megfelelően készítjük tanulóinkat a továbbtanulásra. Ugyanakkor fontosnak tartjuk a hagyományok, nemzeti identitás ápolását, a kultúra művelését is. Ebben segítségünkre van a nyelvi és informatikai szaktanterem, a kémiai és fizikai laboratórium. A gimnáziumban általános műveltséget nyújtó oktatás folyik, ebben az angol és német nyelv, az informatika oktatása is kihangsúlyozott. Kiemelt szerepe van a szakköri tevékenységnek, énekkar, sportkör mellett lehetőség nyílik a spanyol nyelv tanulására is“ - mondta el lapunknak Hajtman Béla, a gimnázium igazgatója. Kis iskola lévén erősségük a jó közösség, az egymásra való odafigyelés, a remek hangulat. Büszkék eredményeikre (csak néhány közülük): Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny országos 1. díj, Szép Magyar Beszéd országos 1. díj, Bocskai István Kárpát-medencei Műveltségi Vetélkedő - Halásztelek, Magyarország: 1., 2. és 3. díj, Oroszlányi Irodalmi vetélkedő - Magyarország : 1. és 2. díjak, Kincskeresők - helytörténeti pályázat és prezentáció - országos 2. és 3. díjak, Angol és német olimpiák -járási 1. és 2. helyek. Az oktatási intézmény címe: Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium, ul. Sv. Michala 38, 934 01 Levice, telefonszám, fax: 036/6334230, weblapcím: www.- mtegl.edu.sk, e-mail: riaditel- @mtegl.edu.sk. (ú) Dunaszerdahely. A Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Középiskolában és a Vámbéry alapiskolában rendezte meg a természet- tudományi diákmunkák versenyét a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. B. JÓZAN MÓNIKA A Kárpát-medencei Tudok 2007 versenybe Pozsonytól Ki- rályhelmecig több mint 110 alap- és középiskolás diák kapcsolódott be fizika-földrajz, természetvédelem-biológia, orvostudomány, agrártudomány és számítástechnika szakon. Ez az egyetlen természettudományi diákverseny, melyen nem szimpla tantárgyakból, hanem kutatásból, megfigyelésből, dolgozat vagy tanulmányírásból és előadásból is jeleskedni kell. „Hihetetlen lehetőség ez diáknak és tanárnak egyaránt a tehetség és egyéniség felfedezésére” - mondta Fibi Sándor, a versenynek otthont adó Vámbéry alapiskola igazgatója. Az ünnepélyes megnyitót a mezőgazdasági középiskolában tartották. Majd a diákoknak szakmai zsűri előtt kellett prezentálniuk és megvédeniük a dolgozatokat. A legjobbak díjakkal tértek haza, és a zsűri a jövő tavasszal Gödöllőn megrendezendő döntőbe is javasolt továbbjutókat. A Vámbéryből idén nem, de a Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Középiskolából többen is részt vettek a versenyen, ráadásul négy diákjuk is megméretteti magát a jövő tavasszal megrendezésre kerülő gödöllői döntőben. Még egy csallóközi község, Ekecs alapiskolájának három diákja is bekerült a döntőbe, ami azért is figyelemreméltó, mert iskolaválasztás idején a szülőknél gyakran döntő érv a nagyobb, vagy a városi iskola, holott a gyakorlat és az eredmények kisebb létszámú iskolákban is magukért beszélnek. A szalagavató pillanatai (Képarchívum) A továbbjutók Fizika-földrajz: Ürge László (Czuczor Gergely AI, Újvár), Csontos Edina (Czuczor Gergely AI, Újvár); Műszaki tárgyak, számítás- technika: Sipos Péter (Gimnázium, Fülek), Singlár József (Gimnázium, Fülek); Agrártudomány: Bóžing Tibor (Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola, DS), Takács Attila (Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola, DS); Kémia és környezetvédelem: Karim Aziz Dávid (MTAG, Pozsony, Duna utca), Balázs Judit és Karim Aziz Dávid (MTAG, Pozsony, Duna utca), Pintér Zsuzsanna (Arany János AI, Ekecs); Biológia-természetvédelem: In- czédy Lilla és Puzsér Tamás (Arany János AI, Ekecs), Bugár Bernadett és Varga Éva (Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola, DS). (jóm) Tudok 2007 A verseny célja a diákok tehetségének kibontakoztatása a természettudományokhoz kapcsolódó területeken, és a tudományos diákkörök működtetése. Magyarországon a verseny díjazottjainak eredményei beszámítódnak az egyetemi felvételi pontszámokba is. Szlovákiában másodszor rendezték meg a versenyt, de amíg a tavalyi az érdeklődés felmérésére szolgált, idén már a hivatalos verseny regionális fordulóját szervezte meg a két dunaszerdahelyi iskola és a SZMPSZ. Támogatójuk volt Dunaszerdahely önkormányzata, a Kalligram és Lilium Aurum kiadók, a Panta Rhei könyvesbolthálózat és az Amicus könyvesbolt, (jóm) A PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL Járjanak külföldi iskolába? A férjem két évre külföldre utazik dolgozni. Két gyermekünk van, mindketten alapiskolások. Kételyeim vannak, utazzunk-e el a férjemmel ésafiaimjárjanakkülföl- dön iskolába, mert nem tudom, hogy viselik majd a más nyelvi és kulturális környezetet. Mit tanácsol a pszichológus? Jelige: Utazás Egyik megoldás sem mondható kielégítőnek, mindkettőnek megvan az árnyoldala. Nem tudom, külföld alatt mit ért, valószínűleg olyan országot, amely kultúrájában, nyelvében eltér a mienktől. Akkor ez valóban nagy megpróbáltatás lenne a fiúknak, mert a nyelvet is majdhogynem tökéletesen el kell sajátítani, s ráadásul azon a nyelven kell a különféle tantárgyakat megérteni, megtanulni, ami nem kis erőfeszítést követel. Ráadásul most tanulják az életre szóló alapokat az iskolában. Könnyebb dolguk lesz barátot találni, mint önöknek, felnőtteknek. Az viszont már egyéni beállítottságuktól és érdeklődési körüktől függ, mennyire tudják majd elviselni azt, hogy még szabad idejükben is csak idegen nyelven értekezhetnek, s előre azt sem tudjuk megmondani, mennyire lesznek toleránsak másokkal szemben, és mennyire tudják majd elfogadni a más kultúrát. Ez viszont óhatatlanul magával hozza a saját kultúrától való eltávolodást. Nem lesznek napi kapcsolatban az otthon történtekkel, s lehet, anyanyelvűk szókincse is silányabbá válik majd a két év leforgása alatt. Mivel még csak alapiskolások a fiai, nagy szükségük van a férfi példaképre. A pár hónaponkénti találkozás nem pótolhatja a mindennapok együttlétét. Sok olyan probléma is adódik, amelynek megoldása nem várhat heteket, hónapokat, amikor gyors döntésre van szükség. Ilyenkor nagyon jó, ha együtt van a család. Sok mindent képes egy anya megoldani, s bár ismerünk olyan családokat, ahol egyedül nevelik gyermekeiket az anyák, mert megözvegyültek, de ilyen esetekben is jó, ha a gyerekek nevelésében jelen vannak férfiak is, legyen az tanár, tréner, lelkész vagy nagybácsi. Két év a gyerekek életében és fejlődésében óriási idő. Sok minden történhet ennyi idő alatt, s bár lehet, az anyagiakban való dús- kálás sok mindent feledtethet, nem biztos, hogy éppen ez az, ami után a fiúk éppen vágyakoznak. Ha úgy döntenek, a család nélkül utazik külföldre az apa, használják ki a modem technikai eszközöket a kapcsolattartásra, gondolok itt a telefontól az internetig. Nem ártana, ha naponta beszámolnának a fiúk apjuknak arról, hogyan telt a napjuk, mivel foglalkoztak, mi okozott gondot, problémát az életükben. így azután fontos döntéseikhez kikérhetik apjuk tanácsát, hogy úgy mondjam, teljes értékű családfő maradhat, hisz mindenről tud, mindenről tájékoztatják, s mindenhez hozzáfűzheti véleményét. Bár fizikailag nem lesz jelen, de mégis érezni fogják a jelenlétét. Ha a fiúk érezni fogják, apjuk a távolból is figyelemmel kísér mindent, ők is másképpen fognak viselkedni az édesanyjukkal szemben is: szófogad óbbak lesznek, s ha esetleg kedvük támadna ellenszegülni neki, mégsem fogják tenni, mert érezni fogják azt, hogy nincs egyedül, az apjuk a háttérből neki ad igazat. A másik fontos dolog, hogy úgy legyen távol az apa, ha valami komoly probléma adódik, azonnal haza tudjon jönni. Ha ezt a fiúk is tudni fogják, hogy bár nincs idehaza, de ha igazán szükség lesz rá, akkor szinte azonnal haza tud jönni, nekik is biztonságérzetet nyújt. Ez egy olyan biztos pont lehet az életükben, ami a mindennapok bizonytalanságában biztos pontnak tűnik. Más oldalról közelítve meg a témát, tartást is ad a fiúknak, gerincességet, ha nem csak úgy lógnak a nagy semmiben, de komoly atyai érdeklődés követi életüket. A kortársak néha nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymáshoz, olyan igazságokat vágnak egymás fejéhez, hogy néha beleremeg még az idős, tapasztalt ember is, hogy mire képesek. Vannak, akik egyedül is képesek megbirkózni az ilyen, és ehhez hasonló problémával, de vannak olyanok is, akik csak akkor képesek rá, ha támaszt éreznek a hátuk mögött. Ilyen kis csúfolódások oda vezethetnek, hogy pszichoszomatikus betegségeket produkál a gyerek, s ezek mögé bújva igyekszik kikerülni a problémát. Bár semmilyen betegség nem jó, de az már kiváltképpen nem, ha valamilyen lelki zavar keveredik ki belőle. Lám, egy egyszerűnek tűnő probléma - jelen esetben az apa külföldi munkavállalása - mi mindent hozhat magával: nemcsak jót, hanem rosszat is. Remélem, hogy önöknek sikerül majd úgy irányítani az eseményeket, hogy azok a család minden tagjának anyagi és lelki gazdagodást hozzanak. Dr. Hadas Katalin pszichológus 4 4 4 4 4 4 4 4 4 i i 4 4 I I 4