Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-22 / 268. szám, csütörtök
6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 22. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Lemaradunk a reformokban Pozsony. Az idei első félév a gazdasági reformok szempontjából teljes mértékben sikertelen volt - derül ki az Ineko intézet HESO gazdaságkutató elemzéséből. Az intézet ötven szakembere által összeállított reformindex a jelenlegi kormány hivatali ideje alatt folyamatos csökkenést mutat. Az első negyedévben 4,9, a másodikban 7,6 ponttal esett vissza. A leginkább negatív intézkedéseknek a munkajogi törvények módosítása és az árszabályozási hivatal állami ellenőrzése számítanak. (SITA) Marad az Albert és a Hypernova Pozsony. A Hypemova és Albert üzleteket üzemeltető holland Ahold társaság a korábbi jelzésekkel szemben mégsem zárja be szlovákiai üzleteit. Lenka Juríková, a társaság szlovákiai szóvivője szerint a szlovákiai piac jól teljesít, így a kiskereskedők az elkövetkező években is további növekedésre számíthatnak. Az Ahold egy éve még arra készült, hogy bezárja szlovákiai üzleteit. (SITA) Ismét csúcson a kőolaj ára London. Száz dollárhoz közelít az olajár. Tegnap reggel újabb történelmi csúcsra emelkedett a kőolaj ára a szabadpiacon, amit elemzők szerint legfőképpen a spekuláció okoz: a dollár gyengülésével spekulatív tőke áramlik az olajpiacra. Hozzájárult az áremelkedéshez az is, hogy hidegre fordult az időjárás az Egyesült Államok északkeleti vidékén, amely a világ legnagyobb fűtőolaj-felhasználó térsége. A nyugati féltekén irányadó amerikai olajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, januári határidőre tegnap hordónként (159 liter) 98,63 dollár volt a New York-i árutőzsdén. (MTI) Made in EU az agráriumban Brüsszel. „Made in the EU” feliratot vezetne be az Európai Bizottság az unióban előállított élelmiszereknél és italoknál. A december végén nyilvánosságra kerülő javaslat szerint minden olyan terméket ellátnának a jelzéssel, aminek végső előállítása az EU-ban történik, még ha az alapanyagokat importálják is az unióba. Az egészségügyi biztos által előkészített tervezet egyedül a húskészítményeknél tenne kivételt, ahol továbbra is az előállító ország nevét tüntetnék fel. A páneurópai jelzés tervével már 2004-ben előállt Brüsszel, akkor Nagy-Britannia, Németország és Hollandia ellenállásán megbukott ajavaslat. (MTI) Uniós pénzek a régióknak Pozsony. Az Európai Unió strukturális alapjai és a szlovák költségvetés ezekre kötődő támogatásai a megyei önkormányzatok adatai szerint 2004 és 2006 között elérték a 22,001 milliárd koronát. A legnagyobb összeget a Besztercebányai kerületben merítették, összesen 6,229 milliárd koronát. A Nyit- rai kerületnek 3,046, a Nagyszombatinak 2,575, a Kassainak 2,053 milliárd korona jutott. A Pozsonyi kerület 1,337 milliárd koronás támogatást kapott. (SITA) Közelítünk Amerikához Brüsszel. Az Európai Unió közelített az Egyesült Államokhoz az elmúlt két évben a termelékenység növekedésében - állapította meg a brüsszeli bizottság. Az EU a 90-es években és az ezredfordulót követően teret vesztett az USA-hoz képest a termelékenységnövekedésében. 2005 közepe óta azonban jelentős mértékű a közeledés. 2006-ban az unióban a termelékenység 1,5%-kal nőtt, szemben az USA- ban mért 0,9%-os növekedéssel. Főleg a német magánszektor javuló teljesítményének köszönhető a termelékenység újabb gyorsulása, Németországban ugyanis 2,7%-kal nőtt 2006-ban a termelékenység. (MTI) Nem mindenki kap támogatást Pozsony. Az Állami Lakásfejlesztési Alaphoz november elejéig 1667 lakástámogatási kérvényt nyújtottak be, 4,598 milliárd koronát igényelve az alaptól. Az állam ugyanakkor erre a célra 4,394 milliárd koronát szán, vagyis idén sem képesek minden igénynek eleget tenni. A legnagyobb érdeklődés ezúttal is a bérlakások építése és a lakásfelújítások támogatása iránt mutatkozott. (SITA) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU-euró 33,442 Lengyel zloty 9,066 Angol font 46,468 Magyar forint (100) 13.053 Cseh korona 1,249 Svéd korona 3,591 Bolgár leva 17,102 Román lei 9,434 Japán ien (100) 20,776 Sváici frank 20,425 Kanadai dollár 22,862 USA-dollár 22.569 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 32,41-34,41 21,70-23,36 1,22-1,28 12,39-13,69 OTP Bank 32,54-34,24 21,89-23,10 1,22-1,28 12,56-13,52 Postabank 32,54-34,34 21,92-23,22 1,22-1,28 12,05-14,05 Szí. Takarékpénztár 32,53-34,20 21,88-23,03 1,21-1,28 12,45-13,62 Tatra banka 32,48-34,22 21,90-23,06 1,22-1,28 12,51-13,53 Dexia Banka 32,57-34,31 21,98-23,16 1,22-1,28 12,71-13,39 Általános Hitelbank 32,69-34,17 21,99-23,11 1,22-1,28 12,72-13,38 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A brüsszeli agrárreform-tervezet az új piaci kihívásokhoz igazítaná a támogatási rendszert Lecsípnek a nagygazdák pénzéből? Pozsony/Brüsszel. Az Európai Bizottság kedden nyilvánosságra hozta az EU közös agrárpolitikájának (KAP) korszerűsítésére irányuló tervét. A tervezet célja, hogy ésszerűbbé váljon az EU-s mezőgazdasági források fel- használása. A hazai gazdák ellenzik a felvetéseket. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az uniós agrárpolitika (KAP) úgynevezett „állapotfelmérése” alkalmassá kívánja tenni a közös agrárpolitikát arra, hogy szembe tudjon nézni 27 tagú EU-ban megjelenő kihívásokkal. A leendő reformtervezetnek eszerint három fő kérdés mentén kell körvonalazódnia: 1. Hogyan lehet a közvetlen támogatási rendszert hatékonyabbá és egyszerűbbé tenni? 2. Hogyan lehet az eredetileg hattagú közösségre kidolgozott piactámogatási eszközöket a mai viszonyokhoz igazítani? 3. Hogyan nézzünk szembe az olyan új kihívásokkal, mint az éghajlatváltozás vagy a biológiai sokféleség megóvása? A dokumentum konkrét javaslatokat is tartalmaz. A legfontosabbak közé tartozik a nagy gazdaságok támogatásának csökkentése. E szerint megvonnák az évi 100 000 eurónál nagyobb összegű támogatásban részesülő gazdaságok közvetlen kifizetéseinek egy részét, és ezt a pénzt a vidékfejlesztési költségvetésbe helyeznék át. A bizottság növelné a támogatás és a termelés szétválasztásának arányát is azokban az országokban, amelyek egy sor gazdálkodási ágazatban a támogatás és a termelés közötti kapcsolat fenntartása mellett döntöttek. A tervezet továbbá javasolja a brüsszeli támogatás kötelező feltételeként teljesítendő kölcsönös megfeleltetési előírások felülvizsgálatát is. Ez azt is jelentAz új uniós agrárpolitika lehűtheti a nagygazdák kedélyä. A nagy Jarmok támogatásának csökkentése Szlovákiát hátrányosan érintheti. (CTK-felv.) heti, hogy el kell hagyni a szükségtelen követelményeket, de újabbakat kell meghatározni az olyan új kihívások miatt, mint a vízgazdálkodás javítása vagy az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése. A dokumentum szerint az EUnak el kell gondolkodnia a piactámogatási politikája módosításán is. Felteszi a kérdést, hogy a gabonaféléknél - kivéve a kenyérbúzát - nem csökkenthető-e nullára az intervenció, illetve, hogy nem kellene-e a tejkvótákat mostantól fokozatosan emelni, hogy a 2015-re tervezett teljes eltörlésük ne okozzon túl nagy megrázkódtatást a tejágazatnak. A brüsszeli bizottság szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy az ener- gianövény-támogatásra még mindig szükség van-e, tekintetbe véve a bioüzemanyag-termelés olyan új ösztönzőit, mint a kötelező bioenergia-célkitűzések és a magas árak. Mariann Fischer Boel mező- gazdasági és vidékfejlesztési biztos szerint az általa javasolt változtatások pozitív hatással lesznek a gazdálkodók, a fogyasztók és az adófizetők szempontjából, mert lehetővé teszik a KAP számára, hogy reagáljon az új kihívásokra. Az agrárbiztos úgy véli, nagyobb hangsúlyt kell fektetni az éghajlatváltozás elleni küzdelemre, a hatékonyabb vízgazdálkodásra, a bioenergiában rejlő lehetőségek jobb kihasználására vagy a biológiai sokféleség megóvására. Ennek finanszírozását a vidékfejlesztési politikán keresztül lehet a legjobban megoldani, ezért a közvetlen kifizetések csökkentésével egyidejűleg nőne a vidékfejlesztési támogatások összege. Ivan Oravec, a szlovák agrárkamara elnöke azonban határozottan ellenzi a felvázolt reform- csomagot. Leginkább a nagy farmokat sújtó támogatáscsökkentést tartja hátrányosnak, ugyanis Szlovákia az unió élén jár a gazdaságok kiteijedése terén. A 2004 óta csatlakozott tagországok gazdái nem részesülnek teljes összegű brüsszeli támogatásban, ennek ellenére a közvetlen kifizetések csökkentése őket is érintené. A Brüsszel által közölt reformcsomag egy hat hónapos széleskörű konzultáció elindítását szolgálja. A konkrét jogszabályok kidolgozása jövő tavasszal indulna. A miniszterek a tervek szerint 2008 végéig jutnának megállapodásra, az új előírások ezután léphetnének hatályba, (czk, eu) Tegnap letették Szlovákia legmagasabb toronyházának, a 135 méteres Panorama Citynek az alapkövét Új városnegyed épül meg —i---------—;------------ÚJ S ZÓ-TUDÓSÍTÁS A Duna szalagjában és a Kárpátok karéjában gyönyörködhet az, aki 2011-ben beköltözhet a 135 m magas Panorama City 450 lakásának egyikébe (A J & T fantáziaképe) Pozsony. Tegnap letették Szlovákia legmagasabb épületegyüttesének, az új Szlovák Nemzeti Színház mellett megvalósuló Panorama Citynek az alapkövét, a két toronyház egyenként 135 méter magas lesz - közölte Peter Korbačka, a kivitelező, a J 8c T Real Estate igazgatótanácsának elnöke. Az összesen 140 ezer négyzetméter alapterületű, 450 lakást (ezek a 6. és a 36. emelet közötti részt foglalják majd el), 7300 négyzetméternyi üzlethelyiséget, 6500 négyzetméternyi irodahelyiséget, egy 4 csillagos, 174 szobás szállodát, valamint wellnessközpontot és egy 25 méteres medencét magába foglaló ingatlankomplexumot 2011-ben adják át. Az összesen 9 milliárd koronát felemésztő nagy- beruházás - amelynek előkészületei az év májusa óta tartanak - két ikertornya mellett elhomályosul a tőszomszédságában álló, Pozsony jelenlegi magassági rekorderének számító Tower 115 (a korábbi Presscentrum) 115 m-es toronyház, ami szintén a J 8cT nevéhez fűződik. Ľuboš Kaštan, a J 8cT Real Estate projektmenedzsere közölte, a jelentős belső terű, a jövőben igazodási pontnak számító 37 emeletes Panorama Cityt 1150 autót befogadó parkoló teszi teljessé. A monumentális épületegyüttes tervezését a rangos spanyol építészre, Ricardo Bofillre bízták, aki korábban a Christian Dior, a Cartier luxusipari cég és a J. P. Morgan bankház központját álmodta meg. Andrej Ďurkovský, Pozsony főpolgármestere az alapkőletétel alkalmából kifejtette: a lassan összefüggő építkezési területté változó, a dunai kikötőhöz közeli városrész a toronyházak negyede lesz. A főváros ingatlanépítési bo- omjára jellemző, hogy a főpolgármester szerint 2010-ig összesen 1,2 milliárd euró értékű beruházás valósul meg. A Panorama City, az új némzeti színház, valamint a megújult Tower 115 csupán az első fecskék, hiszen ezeket rövidesen körbeöleli a Duna parti Eurovea városnegyed, valamint a Nivy buszpályaudvar arculatát gyökeresen megváltoztató, a Rabló ipamegyed helyén megvalósuló Twin City. Emellett a cseh-szlo- vák J 8c T befektetési csoport ingatlanépítési ága, a J 8c T Real Estate az elkövetkező 5 évben Csehország és Szlovákia (főleg Pozsony és a Tátra) területén 1,3 milliárd eurós nagyságrendű beruházásokat valósít meg. A már folyamatban lévő invesztícióik egyik ékköve a Duna partján 150 ezer négyzetméteren 180 millió euró ráfordítással épülő River Park lakópark és üzleti negyed, benne a 231 szobás, 5 csillagos Kempinski Hotellel (50 millió euró), valamint a pozsonyi vár tövében ugyancsak 150 ezer négyzetméteren megvalósuló Zu- ckermandel lakó- és irodanegyed (180 millió euróért). A főváros Duna partját újrarajzoló beruházások egy részét már jövőre átadják, a végleges befejezés 2010-re várható, (shz)