Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-16 / 264. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 16. Vélemény És háttér 7 1989 novembere (Lőrincz János felvétele) Szlovákiában a hatalmi elit a demokrácia lényegét még mindig a többség uralmában véli felfedezni 1989 novemberének mérlege November tizenhetedikén felnőtté válik a demokrácia Szlovákiában. Bár elérte a tizennyolc éves kort, még ki kell állnia az érettség próbáját. Ez, beismerem, nem túlságosan eredeti hasonlat, és nyilván mások is „elsütötték” már. PETŐCZ KÁLMÁN Hogy mégis hozzá folyamodom, annak az oka abban rejlik, hogy van összehasonlítási alapom. Ugyanis a lányom majdnem napra pontosan akkor született, amikor kitört a „bársonyos forradalom” Csehszlovákiában. Namármost, ha végignézek a lányomon és a szlovákiai demokrácián, fejlettségük közti különbség szembeötlő, és ezt nem csak az apai elfogultság mondatja velem. Tizennyolcadik születésnapjára a szlovákiai demokrácia mégis kapott egy szép ajándékot az Európai Unió Tanácsától. December 21-én Szlovákia területén is életbe lép a Schengeni Egyezmény. Szabadon, ellenőrzés nélkül utazhatunk - az Egyesült Királyság és Írország kivételével - az Európai Unió összes tagállamába, sőt, Norvégiába és Izlandra is. Az érdem ezért elsősorban azokat illeti meg, akik tizennyolc évvel ezelőtt meghirdették a „Vissza Európába” jelszavát, akik 1989 előtt is fel merték emelni a szavukat az emberi jogok és az igazság védelmében, meg azokat - és nem voltak kevesen -, akik az utóbbi másfél évtizedben a visszarendeződést kívánó erőkkel szemben mindvégig kitartottak a demokratikus értékek mellett. A szlovákiai magyarok ide tartoztak. Ilyen valóban történelmi pillanatban ildomos mérleget vonni az eltelt időszakról. A mérlegvonás persze nem lehet öncélú, hanem útmutatóul kellene szolgálnia a jövőre nézve is. 1989 novemberének egyik legnagyobb vívmánya az volt, hogy a három legnagyobb államalkotó nemzeti közösség reprezentánsai képesek voltak együttesen fellépni a rendszerváltás érdekében. Prágában megalakult a Polgári Fórum, Pozsonyban pedig a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (Verejnosť proti násiliu - VPN). Ez biztató jel volt és előrevetítette annak a reményét, hogy a nemzetiségi kérdést viszonylag gyorsan meg lehet oldani Csehszlovákiában. Főleg azok után, hogy a tömegek nyomására a kommunista párt már december elején lemondott vezető szerepéről. Az FMK elfogadta azt a tételt, hogy a kisebbségi kérdés érdemi kezeléséhez először ki kell alakítani a demokratikus intézmény- rendszer és a jogállamiság struktúráit. Viszonzásul a VPN elismerte, hogy a nemzeti kisebbségeket önigazgatás illeti meg minden olyan kérdésben, amely kizárólag őket érinti. (Az FMK és a VPN 1990. január 21-én keltezett közös nyilatkozata.) Az elkövetkező időszak azonban bebizonyította, hogy ez a gesztus igazából csak egy lehetőség Azok az államok gazdagok, ahol jelentős a felhalmozott szellemi tőke, ahol támogatják az egyéni kezdeményezést. felvillanása volt. A hatalomra került szlovák politikai elit többsége teljesen tájékozatlan volt a magyar követelések részleteiről, lényegéről. Igazából az eltelt tizennyolc év szlovák politikájának egyik meghatározó jegye a hungarofóbia lett. Sokszor a „magyar kártya” kijátszásával álcázzák a hatalommal való visszaéléseket. Életbevágóan fontos reformok - mindenekelőtt a közigazgatási, az oktatásügyi és a régiófejlesztési - maradnak félbe a „magyariszony” miatt. A schengeni övezethez való csatlakozás önmagában nem hozza el az etnikai feszültségek automatikus feloldását. Itt van példának Belgium, amely az Európai Unió szívének mondható, mégis majd szétfeszítik a nemzetiségi indulatok. Továbbá, az Európai Unión belüli, valamint a globális folyamatok következményeként egyszerűen elkerülhetetlen, hogy etnikailag még vegyesebbé váljék az ország lakosságának összetétele, mint most. Hogyan képzeli el a szlovák elit a romák, a muzulmánok, meg egyéb nációk integrálását, ha saját őshonos állampolgárait ötödik hadoszlopnak tekinti? Persze, a magyar politikai elit is közrejátszott a dolgok összekuszálásához. Nem a Beneš-dekré- tumok bírálatával meg az önigazgatás követelésével: ezek az egyébként jogosan felvetett kérdések elsősorban a nacionalistákat meg a tájékozatlan embereket irritálják. Hanem például a megyei meg helyi kiskirályok nemzeti köntösbe bújtatott ba- sáskodásával. Meg azzal, hogy 2002-ben az MKP csúnyán elbánt szegény Ján Langošsal és František Šebejjel - két olyan politikussal, aki valóban őszinte megértést mutatott a magyarokkal szemben -, mert hetekig hitegette őket, hogy befutó helyen felkerülhetnek a párt választási listájára, amiből persze a végén semmi sem lett. Az sem volt szerencsés, hogy különféle pozíciók betöltésénél a párt nem mindig a jelölt szakértelmét helyezte előtérbe, hanem egyéb szempontokat, ami néha a kommunista idők káderezését idézte vissza. Például, ki milyen nyelvű iskolába járt (többnyire önhibáján kívül). Meg hogy a gyerekének milyen az anyanyelve. Szlovákia sohasem lesz Svájc, ahol a nyelvi közösségek területi védelmet élveznek. A kettős identitásé személyek, valamint a vegyes házasságok száma valószínűleg nem fog csökkeni. Ezt a réteget viszont inkább taszítják, mint vonzzák a fent említett megnyilvánulások. Ugyanakkor Szlovákiában a hatalmi elit a demokrácia lényegét még mindig a többség uralmában véli felfedezni. Pedig a népszuverenitás igazából csak akkor tud érvényesülni, ha a hatalmi ágak egymástól el vannak választva, ha az igazságszolgáltatás szervei függetlenül, szakértelemmel és megvesztegethetetlenül végzik feladatukat, ha a polgári társadalom hatékony ellenőrzés alá tudja vonni a politikai hatalmat, ha a hatalom nem arrogáns az állam polgáraival szemben, és ha a többség felnő ahhoz, hogy a kisebbségeket is becsülje és tisztelje. Nem mondható, hogy ebben a tekintetben nem jutottunk ötről a hatra, de még nagyon sok a teendő. A hatalom arroganciájának vannak eklatáns példái - itt van a volt államfő fiának elrablása, Maiina Hedvig esete, vagy Ján Slota uszításának eltűrése. De ki ne tudna felidézni olyan eseteket, amikor ő maga, a rokona vagy egy közeli ismerőse vált a hivatali packázás szenvedő alanyává? Végül, de nem utolsósorban, szólni kell a gazdaság fejlődéséről és a szociális reformokról. Ezen a téren óriási az előrelépés. Elsősorban a rendszerváltás utáni néhány év, és az 1998-2006 közötti időszak politizálása segített hozzá ehhez az eredményhez. Ám egy ország fejlettségéről és gazdagságáról nem biztos, hogy a makro- ökonómiai mutatók tanúskodnak a legkifejezőbben. Meg a dúsgazdagok, kétes módon vagyonhoz jutók száma. Inkább azok az államok gazdagok, ahol jelentős a felhalmozott szellemi tőke, ahol támogatják az egyéni kezdeményezést és ahol a szegények és elesettek rétege a lehető legszűkebb, a középréteg pedig a lehető legnagyobb. Ebben a tekintetben Szlovákia nem áll nagyon rosszul, de jól sem, amit a Párkánytól Ágcsemyőig húzódó határsávban élő magyarok nagyon jól tudnak, hiszen a saját bőrükön tapasztalják. A piacgazdaság hatékonyabban működik, több javat tud felhalmozni, több jogot és szabadságot kínál, mint a kommunista tervgazdálkodás, ez egyértelműen bebizonyosodott a rendszerváltás óta. Azonban a piac sem tud automatikusan mindent megoldani. Mert elvben és hosszú távón igaz ugyan, hogy a szegénynek nem halat kell adni, hanem hálót, de amíg a hálót megtanulja használni, addig is csak élnie kell valahogy. Emberi módon. Minden demokratikus rendszerben - akár a felebaráti szeretet, akár a liberális humanizmus, akár a szociális szolidaritás ideológiája az alapja. KOMMENTÁR Hamis nosztalgia MOLNÁR NORBERT Felnőttkorba lépett a szlovák demokrácia. Noha 18 éves, még nem felnőtt. Kicsit még infantilis, pattanásos, néha még bevágja maga mögött az ajtót. Nem nőtte még ki a kamaszkort, későn érő típus. De már akár választhatna is, ha..., de nem tud, szerencsére. 18 éve kezdődött a bársonyos forradalom. Azt mégsem írhatom, hogy kirobbant, mert nem robbant. Mindenesetre azóta felnőtt egy nemzedék is, amelyik egyetlen percet sem élt a valós szocializmusban. Fiatalok, akiknek nem mond semmit a Pedro rágógumi, gőzük sincs arról, mi az órákat sorban állni banánért és egyéb alapélelmiszerért, hogy tízkor már nincs kenyér a boltokban. Mi az, három évet várni arra, hogyTrabanthoz jusson az ember. Akiknek fogalmuk sincs olyan korlátokról, hogy a gyalogpolgár csak kétszer utazhat évente Magyarországra, Jugoszláviába vízum kell, Nyugatra pedig csak szökni lehet. Hogy május elsején kötelezően kell integetni békegalambbal a színpadon összegyűlt szocialista elvtársaknak, akik nagy házakban laktak, mert kilopták a betont a közösből, mert nekik lehetett. Mi az, reggel kilépni a házból, s az Örök időkre a Szovjetunióval! feliratot olvasni. Minden áldott reggel. Elképzelni sem tudják, hogy csak négy tévéadást fognak. Mind a négy propagandaadás, mind azt próbálja elhitetni, hogynekünkjó, miközben tudjuk, hogy nem az. Ez a generáció nem sejt semmit arról, milyen érzés véleményünket magunkba fojtani: együttgondolkodás nincs, mert egy ellenvélemény akár börtönt is jelenthet. Nem tudja elképzelni, hogy a vallás bűn. Gondolkodni bűn. Márait olvasni bűn. Egy rendszer, amely a bűnön és a bűntudaton alapult. Már van egy generáció, amely ezeket - szerencséjére - nem ismeri. S talán, mert nem ismeri, s nem tapasztalta meg soha, izgatja a fantáziáját. Egy nemrégiben készül cseh felmérés szerint a fiatalokat vonzzák a totalitárius eszmék. Vagy a kommunizmus, vagy a fasizmus. Hogy ezek az eszmék ordasak, azoknak kellene róluk mesélniük, akik megéltek egy diktatórikus rendszert. Ha ők nem mesélnek róla, a fiatal generációnak a bulit jelenthetik. De ki meséljen nekik az elmúlt a rendszerekről, ha az azokat megél- teken is egyre inkább elhatalmasodik az álnosztalgia? Akik elfelejtik a fentebb felsoroltakat. Akik arról beszélnek, hogy a kifli 30 fillér volt, a kenyér meg 3 korona. Akik elfelejtik hozzátenni, hogy 1200 koronát kerestek. Aki visszasítja a szocializmust, annak egy kicsit megkopott az emlékezete. Elfelejti, hogy a kommunizmus az álszolidaritáson alapult. Az emberi irigység rendszere volt. Legyen mindenkinek rossz, s akkor az sem zavar, ha nekem is rossz. Éljen mindenki szarul, s akkor én is, szívesen. Dögöljön meg mindenki tehene. ÉljenaPedro! Éljen VeraMuhina! Mindörökre a Szovjetunióval! Biztosan? Tényleg biztosan? A miniszterelnök például nem ünnepli meg a demokratikus változásokat. Neki május elseje és a nemzetközi nőnap az ünnep. Pattanásos a demokráciánk. De legalább van. A miniszterelnök meg ünnepeljen, amit akar, ez legyen az ő sara. GLOSSZA KSlÉIIIŠ&SSeitlI^SKS^S^IBSSSSSSSSMSSSSSS^ÍB Füstbombás madarász MOLNÁR IVÁN „A madarász szerszáma a lépesvessző: vékony vesszőt erősen ragadó enywel kennek be, egy faágra helyezik vagy a földbe dugják s valami madáreledelt hintenek rá. A madárfogásnak ez a módja ma már inkább a gyerekek mulatsága..magyarázta a múlt század húszas éveiben a magyar nyelv jeles búvára, Kertész Manó a „lépre csal” szólás eredetét. Valószínűleg ő sem gondolt arra, hogy csaknem száz évvel később a gyerekek mulatsága az adófizetők által eltartott politikusok munkaidejének nagy részét kitöltő, „komoly elfoglaltsággá” fejlődik. Hogya Fico-kormány palimadaraknak tekinti a választóit, azt már rég tudjuk. Hatalomra lépése után több „lépesvesszőt” is elrejtett a szlovák politikai dzsungelben. Ki ne szeretne alacsonyabb benzinárakat, olcsóbb élelmiszereket, magasabb banki hozamokat, ki ne féltené a nyugdíját, és ne vágyna jobb egészségügyi ellátásra? A Fico-kormány ilyen és ehhez hasonló ígéreteket kevert a madáreledelbe, aminek a lakosság nagy része nem tud ellenállni. Most ott tartunk, hogy a palimadarak nagy része a madáreledelt habzsolja, és még nem tudja, hogy csapdába esett. Mi van azokkal, akiknem haraptak rá a lépre? Fico ellenük modernebb fegyvert kénytelen bevetni. A szlovák kormányfő eredeti módon kombinálja a lépesvesszőt a füstbombákkal. Beneš-dekrétumok, Hlinka-tör- vény, a neofasizmus tolerálása, Slota nacionalista orgiái - mind olyan füstbombák, amelyek a legjózanabb választók szemébe is könnyet csalnak, elvonva a figyelmet a kormány garázdálkodásairól. A füstbombák előnye, hogy az ellenzéki pártokat is teljesen összezavarják, ezek így- a kormány elleni hatékony fellépés helyett - a füsttől kicsípett szemmel egymás között marakodnak. Szerencsére Szlovákiában is élnek olyanok, akik felkészültek a füstbombákra, és képesek felderíteni, mit művel a kormány a füstfelhő mögött. A Szlovák Földalapnál kirobbant botrány, amely szerint az alap igazgató- helyettesének köszönhetően a HZDS-hez közeli vállalkozók milliárdos vagyonokhoz juthattak pár millióért, a jéghegy csúcsa. AFico-kormány eddigi tevékenységét ismerve azonban nagyon könnyen elképzelhető, hogy ez is csak egy újabb füstbomba, amellyel egy még nagyobb disznóságról próbálják meg elvonni a figyelmünket. Bárhogy van is, az ellenzéki pártoknak csak azt ajánlhatjuk, vegyenek a képviselőiknek gázálarcot. így végre ők is képesek lesznek felismerni a valóban fontos dolgokat, és nem bo- lyonganak kicsípett szemmel, egymást ütve a Fico által keltett füstfelhőben.
