Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)

2007-11-15 / 263. szám, csütörtök

5 ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 16. www.ujszo.com A különbözőség összeköti a különböző kultúrákat 5. Colourfest Vágsellyén VAGSELLYE A világ különböző tájain különbözők a kultúrák. Min­denütt mások az énekek, mások a táncok. Ám éppen ez a másság az a kapocs, amely a nagyvilág egymástól távoli részein élő embereket összeköti. Ennek élő bizonyítéka a Co­lourfest, amelyre a vágsellyei kul- túrházban kerül sor 2007. novem­ber 16-án és 17-én immár 5. alka­lommal. A hagyományos fesztiválon Vágsellyén az eddigiek során már 36 együttest, 11 egész estét betöl­tő filmet, 20 dokumentumfilmet, 9 táncegyüttest és 5 kiállítást mu­tattak be a közönségnek. Bolygónk kontinensein a nézők többek között ilyen módon megis­merkedhettek a zsidó, az ir, a kel­ta, a spanyol, a kubai, az ausztrál, a magyar, a szlovák, a román, a szerb és az orosz kultúra mellett a karibi és dél-amerikai énekekkel, táncokkal, valamint több ázsiai nemzet és az afrikai Nigéria kul­túrájával. A Colourfest 2007 palettáján 7 zenekar szerepel Szlovákiából, Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból és Kubából. Többek között balkáni dalla­mokban, flamencóbán, világzenei elemekkel feldolgozott magyar folklórban, kubai zenében, etno- rock zenében, valamint folk- rockban gyönyörködhet a nézősereg. A fesztivál része egy fotókiállí­tás is, amely Mongóliát mutatja be, valamint filmvetítések is sze­repelnek a programban (nagyjá­tékfilmek és dokumentumfil­mek). A COLOURFEST 2007 PROGRAMJA 2007.11.16. (péntek) 18.30 - Ünnepélyes megnyitó Moziterem - filmek 10.00 - program középiskolá­soknak 17.30 - Afrikai szeretők (német)- dráma, 126 perc 20.00 - ROMing (cseh, román, szlovák) - komédia, 105 perc 23.00 - Véres gyémánt (ameri­kai) - dráma/thriller, 143 perc Esztrádterem - koncertek 19.00 - Martin Bies a Flamenco Clan (SK) - flamenco 20.30 - Lakatos Róbert és a RÉV (HUN/SK) - folklór-,könnyűzene-, jazz és worldmusic elemekkel 22.00 - Azucar Cubana (CUBA)- eredeti kubai trió egyenesen Havannából 23.30 - Multi Kulti Party (SK) - etno & worldmusic disco Moziterem előcsarnoka- fesztiválteázó Esztrádterem előcsarnoka 18.30 - Fotókiállítás megnyitója- Mongólia - kiállítók: Francisti László és Mórocz Gyula -Különböző nemzetek ételei és italai (olasz és ázsiai konyha, rum- és likőrkóstoló) 2007. 11. 17. (szombat) Moziterem 17.00 - dokumentumfilmek 18.00 - Brasileirinho (brazil, finn, svájci) - dokumentumfilm, 90 perc 20.00 - Gipsy Swing (francia, ja­pán) - zenei komédia, 90 perc 22.00 - Darwin rémálma (oszt­rák, belga, francia) - dokumen­tumfilm, 107 perc Esztrádterem 17.30 - Capre zo Šály (SK) - et­no,' worldmusic 19.00 - Družina - Szlovák folk­lór kicsit másképp - etnofolk, folk-rock 20.30 - Ahmed má hlad (CZ) - balkán és kelet-európai zene 22.00 - Folkoperacja (PL) - beszkidi muzsika funky stí­lusban Moziterem előcsarnoka- fesztiválteázó Esztrádterem előcsarnoka 17.30 - Fotókiállítás - Mongólia kiállítók: Francisti László és Mó­rocz Gyula- Különböző nemzetek ételei és italai (olasz és ázsiai konyha, rum- és likőrkóstoló) Fekete János Magyarház - Vágsellye 2007.11.18. (vasárnap) 17.00 - „Világfalu” - Kepes An­drás dokumentumfilmjének ve­títése 17.30 - Fényképes élménybeszá­moló egy mongóliai utazásról (Francisti László, Mórocz Gyula) A VÁGSELLYEI MOZI MŰSORA - 2007. NOVEMBER 18. - 20.00 24., 25. - 17.30 Kick'n Rush Vígjáték a fiatalok világának re­alitásairól. Dán film - 96 perces 12 éven felülieknek CSILLAGPOR A történet a fantázia szülemé­nye. Csillaghullással kezdődik... Amerikai film -127 perces 12 éven felülieknek 21., 22. - 20.00 24., 25. - 20.00 WHOLETRAIN Graffiti és hip-hop. Két dolog, amelyekért élni és meghalni ér­demes. Német film - 85 perces 12 éven felülieknek THE MESSENGERS Bebizonyították, hogy a gyere­kek érzékenyebbek a paranor- mális jelenségekre, mint a fel­nőttek. Amerikai film - 84 perces 23. - 20.00 29., 30. - 20.00 Day Watch/Dnevnoy dozor A trilógia második része, amely a jelenlegi Oroszországban ját­szódik. Orosz film - 130 perces 15 éven felülieknek ÉBREDŐ SÖTÉTSÉG Csak ő képes ellenállni a sötét­ségnek, hogy a világot meg­mentse... Amerikai fűm -100 perces 12 éven felülieknek RÉG1ÓPRESS - GALÁNTAI ÉS VÁGSELLYEI JÁRÁS TALLÓZÓ A fiatalok elégedetlenek a küllemükkel Egyre korábban kezdenek el elé­gedetlenkedni a fiatalok - különösen a lányok - a testalka­tuk miatt, ami súlyos egészségi problémákhoz vezethet - számol be a The Global and Mail Kana­dában. Egy felmérés is készült, amely során 10-14 éves lányokat kérdeztek meg, akik közül több mint 2200-an válaszoltak az ét­kezési szokásaikkal kapcsolatos kérdésekre. Az újság ezt írja: „A lányoknak kevesebb mint 7 szá­zaléka volt túlsúlyos, de több mint 31 százaléka tartotta magát „túl kövérnek“ és 29 százaléka a felmérés időszakában éppen fogyókúrázott.“ Miért akarnak ezek az egészséges lányok lefo­gyni? Az újság szerint túlnyo­mórészt a felnőttek példája miatt, akik maguk is folyton fo­gyókúráznak és kicsúfolják azo­kat, akik túlsúlyosak. „A médiának is nagy szerepe van a tizenévesek magatartásának formálásában azzal, hogy min­duntalan rettentő vékony példa­képeket állít eléjük“ - jelenti ki az újság.Az egyik kutatóorvos rámutat, hogy mind a gyerme­keknek, mind a szülőknek és ta­nároknak fel kellene ismerniük, hogy „a súlygyarapodás normá­lis és szükséges olyankor, amikor a gyermekek serdülőkorba lé­pnek“. Mennyit sziesztázzunk? „A tudósok szerint a divatjamúlt szieszta eredményesebbé teheti az embert“ - jelenti ki az auszt­rál Sydney Morning Herald. Szá­mít viszont, hogy mennyit sziesztázunk. Miután megfigyel­te a hosszabb rövidebb szieszták hatását, Leon Lack alvásszakértő professzor, kijelentette: „Az egy­perces szieszta után egyáltalán nem vettünk észre javulást. Az ötperces alvás már jót tett néhá­ny embernek, de az eredmény nem volt átütő. A tízperces alvás után azonban szinte minden mért adat jelentősen jobbnak tűnt.“ Ezzel szemben a hosszabb ideig - 20-30 percig sziesztázók - azt mondták, hogy utána még egy órán át fáradtak voltak. Több autó, több gond „Kína a biciklik királyságából lassan autós társadalommá vá­lik” - írja a China Daily című újság. Jelenleg minden 1000 kí­naira 20 kocsi jut, világviszony­latban pedig minden 1000 em­berre 120. Azt mondják, Kíná­ban ugrásszerűen megnő majd a gépkocsik száma. Az Államta­nács Fejlesztési Kutatóközpont­jának igazgatója, Csen Csuej-taj úgy vélte, hogy a járműtulajdo­nosok számának növekedésével sok ember élete kényelmesebbé válik. A várható nehézségekről így nyilatkozott: „A városokban a szennyezés nagy részét nem a szén, hanem az autók okozzák majd, hacsak nem találnak vala­milyen hatékony módszert a ki­pufogógázok kibocsátásának korlátozására.” Néhány kínai városban már most is a járművekből származik a szén-monoxid és a nitrogén-oxi- dok legnagyobb része. Még a 2008-as pekingi olimpia előtt igyekeznek mérsékelni a szen­nyezést. A vitaminkészítmények és a rák A szakemberek 14 vizsgálat eredményeinek az átnézése után - melyek 170 ezer ember bevo­násával készültek - megállapí­tották, hogy a vitaminkészítmé­nyek nem nyújtanak védelmet a torok, gyomor, máj, bél és has­nyálmirigy elrákosodása ellen. A Deutsches Arzteblatt című orvo­si lap szerint az antioxidánsok- nak - a béta-karotinnak meg az A-, C- és E-vitaminoknak ­nemcsak hogy nincs hasznuk, de még valamelyest növelhetik is a rák kockázatát. Dr. Richard Sul­livan, a Brit Rákkutató Központ munkatársa kifejti: „A bélrák megakadályozására nem létezik egyszerű megoldás. A kockázat csökkentésének legegyszerűbb módja az egészséges táplálkozás és a dohányzás mellőzése.“ A görögök egészségesen táplálkoznak A Harvard Egyetem és az Athéni Egyetem Orvostudományi kará­nak tudósai csaknem négy éven át követték nyomon 22 043 görög étkezési szokásait, és me­gállapították, hogy a Földközi­tenger vidékén fogyasztott éte­lek legalább 25 százalékkal csökkentették a rák, illetve a szívbetegség okozta halál koc­kázatát. Minderről a Readers Di­gest számol be, kifejtve, hogy a görögök bőségesen fo­gyasztanak dió- és mogyorófélé­ket, hüvelyeseket, gabonaféléket és olívaolajat. Sok halat, kevés vörös húst esznek, és óvatosan bánnak a tejtermékekkel és az alkohollal. A mediterrán vidék hagyomány­os ételeiről már sokan megjegy­ezték, hogy milyen egészsége­sek. Cs. Bohák Viola Közép- és Nyugat-Európa csaknem egészében megszűnnek a határok december 21-én Végleges megegyezés a schengeni határok bővítéséről BRÜSSZEL A GALANTAI MOZI MŰSORA 17., 18. - 19.00) The messengers Amerikai film - 84 perces 20., 21. - 19.00 Hajlakk Amerikai film -117 perces musical 24., 25. - 19.00 Aranyvirág átka Hong-kongi-kínai film -114 per­ces 27., 28. - 19.00 roming Cseh film -117 perces Ami tizenvalahány éve elké­pzelhetetlennek tűnt, az mára valósággá vált. Külföldi út során- a schengeni övezet kivételével- végleg elmaradnak a határát­lépéskor megszokott macerák. A Európai Unió külügyminiszterei döntöttek úgy, hogy idén decem­ber 21-től megszüntetik az el­lenőrzéseket a határon. Pontosab­ban mondva kibővítik a schengeni övezetet kilenc közép- és kelet-eu­rópai tagállammal, beleértve Szlovákiát és a környező EU tagál­lamokat is. A kissé idősebb korosztály előtt még elevenen élnek az emlékek azokról az időkről, amikor a szomszédos baráti országba is csak két határátlépést engedélyeztek évente a hatóságok. Mindez azon­ban már történelemnek számít. Ez hát egy újabb állomása az 1985-ös kezdeteknek, amikor Né­metország, Franciaország és a Be- nelux-államok találkozásánál fekvő luxemburgi faluban tették meg az első lépést ebben az irányban a közösség tagállamai. Érdemes tudni, hogy a schengeni „klub“-nak nem tagja az Egyesült Királyság és Írország valamint egyelőre Bulgá­ria, Románia és Ciprus sem - ők még nem teljesítették az ehhez szükséges feltételeket. Persze, teljesen biztossá csak december 6-án válik a dolog - ekkor hagyják jóvá hivatalosan az egyes tagállamok belügyminisz­terei a döntést. cs ELVEZZE ZENE MELLETT Thalia már 249 900 koronától LS OKEY már 299 900 koronától 0 liftu — ..« ~ á m Clio Storia már 258 900 koronától Ötajtós LS OKEY már 299 900 koronától Hovoríme po slovensky! Szlovákul beszélünk! OKey A korlátozott darabszámú OKEY sorozatnak köszönhetően most az új Renault csillaghoz gazdag felszerelést is kap. A PIONEER MOSFET 50 W x 4, GD- és MP3-lejátszós autórádióval, klímaberendezéssel, ABS-szel, 2 légzsákkal elektromos elülső ablakzáróval és a 0%-os fiitelszorzós finanszírozással igazi előkelőségnek érezheti magát. Az akció 2008.1.30-áig vagy a készletek erejéig tan. Áfás árakat tüntetettünk fel. A képen ábrázolt kocsik csak ülusztrációk. A 0%-os hitelszorzójú finanszírozás a Renault Finance igénybe vétele esetén 30%-os akontációnál, 36 hónapos futamidőnél érvényes, THM 2,60%-tól. Cüo Storia, fogyasztás: 3,6-10,01/100 km; C02-kibocsátás: 110-174 g/ km; Thalia, fogyasztás: 4,0-9,91/100 km; C02- kibocsátás: 120-165 g/km. V RENAULT TRNAVA 917 01, Nitrianska cesta 20, 033/59 133 44 NITRA 949 01, Bratislavská cesta 19, 037/65 034 34 SENICA 905 01, Hurbanova 1409/44, 034/65 451 85 BP -7-14542

Next

/
Thumbnails
Contents