Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-13 / 261. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 13. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG A szabad és biztonságos szülésért fellépő tíz orvos nyüt levélben állt az otthon szülés szabályozása mellé, melyben diszkréciót kémek az otthon szülést vállalóknak - írta a tegnapi Népszabadság. Nemzetközi adatok bizonyítják, hogy a tervezett otthon szülés biztonságos, ha a várandósság „alacsony kockázatú”. A levél aláírói szerint szükség van rá, hogy a közeli kórházban haladéktalanul ellássanak minden anyát, aki szülését otthon kezdte meg. De arra is, hogy az ellátást megkezdő szakemberek is elkísérhessék az anyát és gyermekét, sőt ellátásukban részt vegyenek. „Mi nem biztatunk senkit arra, hogy otthon szülje meg a gyermekét, de elvitathatatlannak tartjuk azt a jogot, hogy ezt mindenki maga döntse el, mint azt, kit hív segítségül szüléséhez” - írják az orvosok.- Lehet, hogy nemsokára emberszámba vesznek bennünket, és a kormány tőlünk kér tanácsot, hogyan lassítsa az áremelést az üzletekben (Peter Gossónyi karikatúrája) Hugo Chávez kemény szavakkal illette Jósé Maria Aznar volt spanyol kormányfőt Dél-Amerika megosztott A santiagói ibér-amerikai csúcson bekövetkezett pengeváltás a spanyol küldöttség és Hugo Chávez venezuelai elnök között jól illusztrálja azt a törést, amely fennáll az antiliberá- lisok és a konzervatívok között egy, egyenlőtlenségektől szenvedő, ám gazdasági növekedése teljében lévő régióban. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A 17. csúcs, amelyen Latin- Amerika, valamint Spanyolország és Portugália 22 állam- és kormányfője vett részt, szombaton ért véget. Ezen kiderült, hogy a latin-amerikai kontinens ma kettészakadni látszik a Hugo Chávez venezuelai elnök és szövetségesei, a bolíviai Evő Morales, a nica- raguai Dániel Ortega, a kubai Fidel Castro és kisebb mértékben az ecuadori Rafael Correa által vezetett antüiberális blokk és Latin- Amerika többi része között. A régió országainak többsége, köztük Pem, Kolumbia vagy Mexikó, liberális gazdaságpolitikát folytat, míg Chilére, Argentínára és Brazíliára a balközép politika jellemző. Hugo Chávez a csúcs kezdetétől kemény szavakkal illette Jósé Maria Aznar volt konzervatív spanyol kormányfőt, „fasisztának” nevezve őt. A venezuelai vezető gyakran bírálja a spanyol politikust azért, mert támogatta George Bush amerikai elnököt az iraki háború ügyében. Azért pedig különösen neheztel a volt spanyol miniszterelnökre, mert ő volt az első, aki támogatta az Egyesült Államokat abban a puccskísérletben, mely 2002-ben rövid időre megdöntötte az ő hatalmát. Még a láthatóan ideges I. János Károly király sem tudta Még az ideges 1. János Károly sem tudta Chávezt leállítani, amikor e szavakkal fordult hozzá: „Miért nem hallgatsz már el?” Chávezt leállítani, amikor e szavakkal fordult hozzá: „Miért nem hallgatsz már el?” Chávez nemcsak azzal borzolta a kedélyeket, hogy Aznar ellen rendezett kirohanást, hanem a spanyol vállalatokat is támadta. Evő Morales bolíviai elnök, az ország első indián származású elnöke, nem habozott igazat adni „Chávez elvtársnak”, és elmondta: Aznar őt a „bennszülött-politika hívének és rasszistának nevezte”. Utána Dániel Ortega nicaraguai elnök kifakadt: „Az ibér-amerikai csúcsból észak-déli csúcs lett, miután Spanyolország és Portugália az Északhoz tartozik”. Később a baloldali vezető hozzátette: „Ez a csúcs nem alkalmas semmire, az igazi csúcs a Népek Csúcsa”. Az utóbbi névre hallgató ellencsúcsot is Santiagóban, egy kerékpárstadionban tartották, a résztvevők Che Guevarát, Salvador Allendét, az 1973-as Pino- chet-puccsban meggyilkolt chilei elnököt, valamint Castrót és Chávezt éltették. Utóbbi az összejövetel csúcspontján személyesen is megjelent, és kétórás beszédet mondott. Ennek során még azzal is elkápráztatta hallgatóságát, hogy, miután odanyújtottak neki egy mobiltelefont, közölte: „Fidel van a vonalban, és azt mondja nekem, hogy lerója tiszteletét a hősi chileiek előtt, akik a zsarnokság elleni harcban haltak meg”. A 17. ibér-amerikai csúcs mérlege mégsem tűnik túlságosan rossznak. A résztvevők által elfogadott határozatok, amelyek az idén a „társadalmi kohézió” témája körül forogtak, mindenekelőtt a szociális biztonság, az oktatás, az egészségügy erősítése, az adóemelések és az erős állam létrehozása mellett foglaltak állást. A „santiagói nyilatkozat” azt ajánlja a tagállamoknak, hogy vegye erőteljesen kezébe a szociális fejlődést egy olyan régióban, amely 2007-ben több mint ötszázalékos gazdasági növekedést mutatott fel, ugyanakkor a Világbank és az ENSZ mellett működő Cepal (Latin-Amerikai és Karib- tengeri gazdasági bizottság) adatai szerint a szegénység 220 millió embert, azaz a lakosság 40 százalékát sújtja. Spanyolország, amelynek e csúcs latin-amerikai kirakatként szolgál, és amelyet nagymértékben finanszíroz, úgy döntött, több mint egymilliárd eurós hitelt nyújt 2008-ban a dél-amerikai kontinensnek. A szóváltások azonban felélesztették az egykori gyarmatosító elleni gyűlöletet: „Ä spanyol hódítás minden idők legszömyűbb népirtása volt” - jelentette ki Chávez a Népek Csúcsa 5000 résztvevője előtt, majd hozzátette: „Sajnálom, ha egyes európaiakat megsértettem ezzel, de az igazat mondtam, és a jövőben is ezt fogom tenni”. Pakisztán törzsi rendszerben élő része csúszott ki egyre jobban a hadsereg ellenőrzése alól Kettős sakkjátszma Pakisztánban JARÁB1K BALÁZS Enyhén szólva is politikai káosz uralkodik Pakisztánban. Pedig csak Musarraf szeretne elnökként „uralkodni” - továbbra is. Ha törik, ha szakad, amit a rendkívüli állapot bevezetésével, no meg az abból fakadó káosz kezelésével pontosan kifejezésre jutott. Washingtonból, vagy Londonból nézve ez a káosz igazán aggasztó. Pakisztánnak ugyanis olyannyira komoly nukleáris arzenálja van, hogy csak a gondolat, hogy a Talibán-szerű kormány üljön ezeken a fegyvereken elég az amerikai vagy a brit biztosíték kiveréséhez. Nem csoda, hogy az amerikai és a brit diplomácia kéz a kézben dolgozik, hogy mentse, ami menthető. Ami paradox módon éppen annak a Musarrafnak a politikai megmentéséhez vezethet, aki Amerika „darlingjaként” tulajdonképpen a válság kirobbantásáért felelős. Pedig Musarraf számára teljesen egyértelmű volt, mit kellene tennie. Levetni a mundért (mármint lemondani a pakisztáni hadsereg katonai vezetéséről), és megnyerni a közelgő elnökválasztásokat. Csak a dolgok állása nem arra utalt, hogy ezt könnyen megteheti a magát anno katonai puccsal hatalomra juttató generális. Elsősorban Pakisztán délnyugati, máig törzsi rendszerben élő része csúszott ki egyre jobban a hadsereg ellenőrzése alól és került egyre inkább a radikális iszlámisták hatása alá. A helyzet odáig fajult, hogy Musarraf kénytelen volt - amerikai és brit nyomásra - kiegyezni azzal a Benazir Butiéval, akit annak idején éppen ő száműzött az országból. Bár a rendkívüli állapot és Butto pár napos házi fogsága miatt teljes a mosolyszünet, a két politikus azért előbb vagy utóbb magára talál. Természetesen egy kis amerikai, meg némi brit segítséggel. Mind a hazai kettősnek, mind az amerikai-brit kettősnek most arra lenne igazán szüksége, hogy Butto visszahódítsa a szíveket, Musarraf meg ura maradjon a pakisztáni hadseregnek, amely a helyzet kulcsa az országban. Egyre több hír érkezik arról, hogy a hadseregben bomlik az erkölcs - szintén az iszlám hatására. Természetesen az amerikai és brit kettős erőfeszítései arra (is) irányulnak, hogy a politikai káoszt a januári választásokig visszavezessék a demokratikus intézmények és az alkotmány keretei közé. Nem is tehetnek nagyon mást, ha elsősorban a pakisztániakkal szeretnék elfogadtatni a januári választás eredményét. Egyértelmű, hogy Musarraf inkább a hadseregben, mintsem a voksokban bízik. Ezért a külföldi kettősnek nem szabadna elfogadni a bíróverést (nem futball a politika), illetve lecserélését a hadsereg által. Ez ugyanis csak gerjeszti az amúgy is meglehetős indulatok az országban. A sakkjátszmát, még ha kettős is, a szabályok szerint kellene játszani. Még Pakisztánban is. KOMMENTÁR Hallgass már el, Chávez! GÁL ZSOLT Lehet király, akkor sem hallgattathat el engem. Tőle is megkövetelem a tiszteletet, hiszen én is államfő vagyok- dörögte Hugo Chávez venezuelai elnök a spanyol királynak, miután az rendre intette Latin-Amerika legnagyobb hordószónokát. A történet úgy kezdődött, hogy a szociális kohéziónak szentelt, 22 országot érintő ibér-amerikai csúcson - amelyen a latin-amerikai államfők, Spanyolország és Portugália képviselteti magát - Hugo Chávez szokásához híven a külföldi nagyvállalatokat tette felelőssé az országában tapasztalható szegénységért. S nem felejtett el belerúgni a volt spanyol miniszterelnökbe, Jósé Maria Aznarba, lefasiztázva őt. Úgy folytatta, hogy még a kígyók és a tigrisek is humánusabbak, mint egy fasiszta vagy egy rasszista (értsd Aznar). A felszólalásra a spanyol miniszterelnök, Jósé Luis Rodriguez Zapatero védelmébe vette Aznart (egykori legnagyobb politikai ellenfelét), mondván, őt a spanyol nép demokratikusan juttatta a hatalomba, az ország legitim kormányfője volt. Még ha a másik politikai táborból való is, nem kell ilyen hangnemben beszélni róla. Chávezt nem hatotta meg az ilyen európai finomkodás, bár a mikrofonját kikapcsolták, bekiabálásokkal zavarta a spanyol kormányfő beszédét. A Zapatero mellett ülő spanyol király nem bírta tovább cérnával, és a diplomáciában egy királytól szokatlan módon ráförmedt Chávezre: Miért nem hallgatsz már el! A Venezuela élethossziglani diktátora posztra pályázó Chávez aligha fog elhallgatni. Mivel a média főleg a politikusok hülyeségéből él, továbbra is biztos kenyeret ad az újságíróknak. A Chávezhez hasonló hordószónokok meg a nép hülyeségéből élnek. Uralmukat csak az zavarhatná meg, ha országuk szavazói kiebrudalnák őket a hatalomból-amíg lehet. Mert amikor már jól bebetonozták magukat, lehetetlen. És Venezuelában valószínűleg ez fog történni. Chávez megingathatalan és örök hatalmat épít ki, mert a szegény és tudatlan néptömegek (a lakosság többsége) őt támogatják. Azért, mert valamit javított a nélkülözők szociális helyzetén, és elérhetőbbé tette számukra az egészségügyi ellátást, meg az oktatást. A szegény néptömegek csak azt nem értik, a helyzetük nem azért javult, mert a jóságos Chávez, a „nép fia” van hatalmon, aki „egy közülük” és ezért szereti őket, hanem azért, mert a nyersolaj ára kilenc év alatt a kilencszeresére nőtt. Mivel Venezuela a térség legnagyobb olajexportőre, nem kellett hozzá nagy hókuszpókusz, hogy javuljon az állami gondoskodás. Ilyen helyzetben akár egy majom is ülhetett volna az elnöki székben, akkor is nőnének a költségvetési bevételek és a szociális kiadások. A Chávezt ünneplő, hataloma emelő és uralmának bebetonozását boldogan megszavazó többség azt sem érti, hogy neki csak morzsákat lök a hatalom az olajbevételekből. A többit kínai fegyverek vásárlására, kubai és bolíviai elvbarátainak a pénzelésére meg saját meggazdagodására pazarolja. És ami a legfontosabb, nem értik, hogy az életkörülményeik rövidtávú javulásának az ára a hosszú távon bebetonozott diktatúra és szegénység lesz. Mert minden népszerű hordószónokból lett diktátor előbb vagy utóbb tönkreteszi országa gazdaságát, és szegénységre ítéli azokat, akik hatalomba emelték. Legfeljebb a jelentős nyersanyagkincsekkel rendelkező államokban ez a folyamat kicsivel tovább tart. Kiabálhat tehát a spanyol király, vagy Chávez hazai ellenzéke, a venezuelaiak szegény többségét aligha fogják megakadályozni abban, hogy a saját nyakukra kössenek hurkot. JEGYZET 'smmmmmmmmgmimmmmmmmmmmMmmmmmmmmim Se autóbusz, se vonat JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Magyarországon 38 szárnyvonal betiltása ellen tiltakoznak a vasutasok. Avasutasok, mert az ott lakók mintha már beletörődtek volna a dolgok menetébe. A minisztérium ugyan cinikus maga- keUetéssel felajánlotta az ön- kormányzatoknak, hogy megvehetik az érintett vasútvonalakat, s kistérségi vonalként működtethetik, de kineklesz arra pénze? Aszárnyvonalaktöbbsé- ge azországlegszegényebbvi- dékein húzódik. Ha most mindent bezárnánk, ami veszteséges, akkor egész Magyarországot bezárhatnánk-mondja a tiltakozók egyike. Nálunk eztalé- péstpáréwelezelőttmegtette a Dzurinda-kormány, s azóta a sí- nekjelentős részét is elhordták. Hogy ezekről a hitehagyott területekről az emberek hogyan jutnak el munkába, orvoshoz vagy a munkaügyi hivatalba, az már senkitsem érdekel. Egyik ismerősöm most hagyta ott a füleki munkahelyét, mert nem bírta fizetni az éjszakai taxizást. Délután még csak be tudottjutni a munkahelyére, bár már két órával kezdés előtt a városban téb- lábolt, este viszont csakaszom- szédfaluigjutott, ami öt kilométerre van tőlünk. Amíg többen jártak, ki tudták fizetni a taxist, de most, hogy mindenki lemorzsolódott mellőle, már drágább a leves, mint a hús. Kénytelen volt a felmondás mellett dönteni. Nem csak a helyi közlekedés ritkult meg. A távolsági járatokat is drasztikusan csökkentették. Nemrég még Rimaszombatból Kassára óránként közlekedett busz, maegészdélelőttcsakegy megy, az is csupán hétköznap és átszállással. Ebben sincs sokköszönet, ugyanis a járat minden fűzfabokomál megáll, a sofőr pedig olyan mogorva, hogy az utas riadtan menekül a busz hátsó szegletébe. Amenetrendet böngészve veszem észre, megszűnt a Losoncról a Magas-Tát- rába napi egy alkalommal közlekedő, mindig túlzsúfolt busz is. Bár arra már rájöttem, hogya menetrendneknem mindig szabad hinni, Besztercebányán például mást mutatott a nagy falitábla, minta felszállóhelynélki- rakott menetrend. Tízperceseltéréssel j élezték ajárat indulását. Persze, egyikükneksem lett igaza, a busz ugyanis nemes egyszerűséggelnemjött. Nem baj, itt volt az ideje, hogy felfedezzem a város nevezetességeit.
