Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)

2007-11-12 / 260. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 12. Sportvilág - labdarúgó corgoň liga 17 Cuédé (Artmedia) bombája először talál utat a rózsahegyiek hálójába (SITA-felvétel) Hét meccs után szakadt meg a kassaiak veretlenségi sorozata; hízelgő szenei vereség a nagyszombati pályán Négyet kapott Putnocký Zsolnán Egyetlen változás sem tör­tént a táblázaton a labdarú­gó Corgoň Liga 16. forduló­ja után. ÖSSZEFOGLALÓ Tart az őszi elsőségre törő zsol­naiak és a ligetiek versenyfutása. Mindkét csapat osztálykülönbség­gel verte ellenfelét. A bajnok az utóbbi időben remeklő kassaiakat küldte haza egy négyessel. Put­nocký még így is több hazai lövést ártalmatlanított, de a kelet-szlo­vákiaiak hét mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatának végét már nem tudta megakadályozni. A ligeti pályán a rózsahegyiek ját­szottak nyűt sisakkal, két Kozák­szabadrúgás után azonban már az első félidőben megnyugtató előnyre tett szert a Weiss-legény- ség, s a szünet utáni hótakarón fo­lyó játék már nem hozott fordula­tot a rózsahegyieknek. Csak egyetlen góllal maradt alul a szenei tizenegy Nagyszom­batban. Vendégszempontból hí­zelgő az eredmény, de ebben a Spartak gyatra helyzetkihaszná­lása is közrejátszott, még a tizen­egyest is kihagyta a hazai csapat. Nem véletlen, hogy Mazura edző csalódottan állt fel a kispadról, legfeljebb csak a győzelem vigasz­talhatta. Dubnicán egy váratlan távoli lövés húzta ki a vendéglátókat a kátyúból. A megpattanó labda a Dukla kapujában kötött ki, s utá­na hiába próbálkozott a katona­csapat, egyetlen lökete sem talált utat a szervezetten védekező ha­zaiak hálójába. Még Salátát is előreküldték, de társai nem adtak elég labdát az alkalmi csatárnak. Gólt sem láttak a nézők Ara- nyosmaróton, pedig az újonc na­gyon fogadkozott, helyzetei is akadtak, ám az ősszel remekül kezdő nyitraiak végül egy ponttal távoztak a két szomszédvár csatá­járól. Örülhettek, hogy megúsz­ták vereség nélkül, (ű) Két hószünet, labdacsere a második félidőre Havas ligeti hármas SZABÓ KRISZTIÁN FORDULÓMOZAIK Pozsony. Hull a pelyhes fehér hó... Akár ez a kedves kis karácso­nyi dal is felvezethette volna a tegnapi Artmedia-Ružomberok (3:0) összecsapást. A ligeti fut- ballpályát a második félidőre tel­jesen elborította a hó, s inkább burleszkfilmekbe illő jeleneteket, mintsem labdarúgást láthattak a meccs végére csonttá fagyott szur­kolók. Potyogtak a játékosok, el­elcsúszott a játékvezető, volt két hószünet (a csíkozást kellett lát­hatóvá tenni), labdacsere a szü­netben, és egy harmadik gól (P. Ďurica) a ráadás perceiben. „Sze­rencsére már az első félidőben kétgólos előnyre tettünk szert” - mondta megkönnyebbülten a nagy játékkedvvel futballozó Ján Kozák. A hazaiak karmesterét a vendégek szoros emberfogással próbálták kivonni a forgalomból, a gólokat megelőző pontrúgások­nál azonban nincs ellenszer. Ko­zák kétszer is veszélyesen kanya- rított középre, Guédé és Čišovský köszönte. Utóbbinak ez volt a ne­A bajnokság állása 1. Žilina 16 12 2 2 40:18 38 2. Artmedia 16 12 1 3 42:18 37 3. Nitra 16 9 3 4 21:10 30 4. Košice 16 8 4 4 23:17 28 5. Trnava 16 7 5 4 27:19 26 6. Ružomberok 16 7 4 5 24:24 25 7. Dubnica 16 4 7 5 18:23 19 8. Slovan 15 4 3 8 19:23 15 9. B. Bystrica 16 3 5 8 17:22 14 10. Zl. Moravce 16 3 4 11 13:34 13 11. Trenčín 15 2 3 10 17:40 9 gyedik gólja az elmúlt három baj­noki során, de semmiféle boszor­kányság nem áll az eredményes­ség mögött. „Mostanában vala­hogy mindig megtalál a labda” - jegyezte meg Marián jókedvűen. Egyéni csúcsa eddig küenc gól egy szezon alatt. Jiŕí Novotný a vendégek, de ta­lán az egész bajnokság messze legrutinosabb játékosa. A prágai Spartával többszörös cseh bajnok szerint elsősorban ez volt a kü­lönbség a két csapat között. „Előttünk adódott az első le­hetőség, de nem éltünk vele. Ha­tározatlanok voltunk a pontrúgá­soknál, és ez azonnal megbosszul­ta magát. Az állítólagos les miatt érvénytelenített találatról inkább nem nyilatkozom. Csak felesleges büntetést kockáztatnék” - tette hozzá a harminchét éves hátvéd. A mérkőzés mondata azonban a szünetben hangzott el. A hangos­bemondó a fagypont körüli időben és hófúvásban kellemes ti­zenöt perces pihenőt kívánt a nézőknek. Utólagosan is még egy­szer köszönjük a figyelmességét. 12. Senec 16 1 5 10 13:26 8 Következik 16. FORDULÓ - november 12., hétfő, 20.05: Trenčín-Slovan. 17. FORDULÓ - november 23., péntek, 17.30: Senec-Dubnica. November 24., szombat, 13.00: Banská Bystrica-Zlaté Morav­ce, Trnava-Trenčín; 17.30: Ru- žomberok-Slovan, Košice-Art- media, Nitra-Žilina. Miért nem játszott Pinte? Nem találtuk a pályán a szombati Trnava-Senec mér­kőzésen a vendégek egyik kulcsemberét, Pinte Attilát. Mi­óta Szencen van, először for­dult elő, hogy kimaradt a csa­patból. Mi történt vele? „Meg­sérültem a trencséniek elleni bajnokin. Húzódásom miatt egész héten nem edzettem, de ott ültem a kispadon, és szorí­tottam a fiúknak” - mondta la­punknak a tapasztalt középpá­lyás, aki sereghajtó nagyszom­bati l:0-ás vereségéről megje­gyezte, hogy elkerülhető gólt kaptak, a bíró kitalált egy ti­zenegyest ellenük, de Slo- venčiak hárította, s a történtek alapján megérdemeltnek tartja a Spartak-győzelmet. „Jól jön a szünet a bajnokságban, leg­alább felépülhetek, hogy no­vember 23-án játszhassak a Dubnica ellen. Mert nyerni akarunk” - tette hozzá a so- moijai labdarúgó, (jmk) Négyen rövid ujjúban Négy vendégjátékost (No­votný, Zošák, P. Maslo, Sivák) a hideg és hószakadás sem aka­dályozott meg abban, hogy rö­vid ujjú szerelésben játsszák végig az Artmedia-Ružombe­rok találkozót. A hazaiak ré­széről senki sem volt ilyen har­cedzett, Čišovský nem szégyellt a meccs közben kesztyűt kérni, Borbély Balázst pedig a téli ala­pozásra emlékeztette a máso­dik félidő, (sk) Breška-tripla Zsolnán Mário Breška volt a bajnok zsolnaiak kulcsfigurája a kassai­ak kiütésében (4:0). A fürge lábú középpályás háromszor vette be Putnocký kapuját: először egy le­pattanót pofozott a hálóba, utá­na egy jó eltalált lövése kötött ki a felső sarokban, majd egy re­mek kiugratás után lőtt a kapus mellett gólt. A negyedik találat is az ő érdeme, hiszen lövése után a kassai kapusról kipattanó lab­da Školníkról vágódott a hálóba. Breška három találatával felzár­kózott a góllövőlistán a 7 gólo­sok közé. (jmk) Breška első gólját lövi a kassai­aknak (ČTK-felvétel) Kisüsti a toliforgatóknak Ivan Kmotrík, a ligeti Artme- dia futballklub teljhatalmú ura nem ápol éppen baráti kapcso­latokat az újságírókkal, ám a tegnapi, rózsahegyiek elleni győzelmet követően váratlanul figyelmes vendéglátónak bizo­nyult. A találkozó után a játéko­sokra várakozó átfagyott újság­írókat egy-egy testmelengető kupicával lepte meg. (sk) TÁBLÁZAT, MŰSOR JEGYZŐKÖNYV, 16. FORDULÓ Spartak Trnava-FC Senec 1:0 (1:0) Góllövő: Baréüc (8.). Játékvezető: Havrilla, 3566 néző. Sárga lap: Füipo- vics, ill. Marcin, Kuráň. TRNAVA: Rybanský-Pončák, Doležaj, Poljovka, P. Jakubička-P. Ďuriš, R. Michalik (80. Vido), Kopačka, Barčík-Kožuch (59. Filipovics), Bernáth (65. Tomčák). SENEC: Slovenčiak-Papaj, M. Drahno, Marcin, Pe- cha-Fűzik (76. Kitaš), Kuráň, Škrabák (66. Nemček), Gábriš (46. Augustín)-Ujlaky-Kozár. ZTS Dubnica-Dukia Banská Bystrica 1:0 (1:0) Góllövő: Bruško (42.). Játékvezető: Matúš, 1030 néző. DUBNICA: D. Per- niš-Pleva, Adámik, Nősek, Ond- ráš-Bruško (70. Držflc), L. Zápotoka, J. Zápotoka (65. Obert), T. Zápotoka (83. M. Filo)-M. Kuzma, Seye. BANSKÁ BYSTRICA: Boroš-M. Pančík, Kotrys, Saláta, Herda-M. Ďuriš, Marek Seman, Pečovský, Hučko (86. Medveď)-Semeník (61. Šulek), Vukovics (70. M. Palic). MŠK Žilina-MFK Košice 4:0 (1:0) Góllövők: Breška (15., 52., 87.), Škol­ník (89., öngól). Játékvezető: Smolák, 3574 néző. ŽILINA: D. Kuciak-Peka- rík, Vomáčka, Hubočan, V. Leitner-Zd. Štrba-Breška (90. + Poleť), Devátý, Jež, Tesák (67. Vladavic)-Štyvar (84. Lietava). KOŠICE: Putnocký-Kišš, Školník, Bašista, Roman Šimko (46. J. Novák)-Pavol Majerník, Cicman-J. Majoroš (55. Matic), Bicák (65. Piatka), Kolbas-Pavol Jurčo. Artmedia Petržalka-MFK Ružomberok 3:0 (2:0) Góllövők: Guédé (29.), Čišovský (41.), Pavol Ďurica (90.+). Játékvezető: Šipoš, 1700 néző. Sárga lap: Kucka, Pi- lár, Božok (mind Ružomberok). ART­MEDIA: Kamenár-Burák (57. Pavol Ďurica), Dosoudil, Pavol Farkaš, Čvirik-Guédé (90.+ Patrik Mráz), Borbély-Čišovský, J. Kozák, Fodrek-Halenár (89. Piroška). RUŽOMBEROK: Hajdúch (57. Savol)-Siva, J. No­votný, J. Maslo, Jurč-Zošák, P. Maslo (46. R. Števko), Kucka, De­meter, Božok-PUár. FC ViOn Zlaté Mravce-FC Nitra 0:0 Játékvezető: Fajčík, 2384 néző. Sárga lap: Hőzl, Juska, ill. A. Hesek, Grajciar. ZLATÉ MORAVCE: Brezina-Pavlenda, Klabal, Peter Farkaš, O. Číž-Hôzl-Ku- račka, Černák, Greguška (62. Choma), Juska-Chren (46. Miroslav Tóth). NITRA: Hroššo-Karlík, Martin Tóth, Janíček, Ďatko-Grajciar (90. Machovec), Šimončič, Babie (72. Čurgali), M. Farkaš (62. M. Kostoláni)-A. Hesek, Vrána. EDZŐMÉRLEG mm- r - * xmmssmmm JOSEF MAZURA (Trnava): „Ki­válóan fociztunk az első félidőben, de kimaradtak a helyzetek. Szünet után nem játszottunk jól, emiatt csalódott vagyok. Végül csak a há­rom pontnak örülök.” BRANISLAV KRIŠKA (Senec): „Az első játékrészben sok helyzete volt a hazaiaknak, de csak egy gólt adtak. Húsz perc elteltével kie­gyenlítettük a játékot, és a második félidőben is voltak helyzetek mind­két oldalon.” JURAJ BÚTORA (Dubnica): „Nagy kő esett le a szívemről. A győzelem igazi lendületet adhat a folytatáshoz. Nehezen mozogtunk az első félidőben, égi áldásként jött a gól. Örülök, hogy Bruško rúgta, hiszen ő volt a csapat motorja.” ŠTEFAN HORNÝ (Banská Bystrica): „Semmit sem ért a fölé­nyünk, mert nem voltunk veszé­lyesek az ellenfél kapujára. Hiá­nyoztak a gólpasszok, a meglepő húzások. Hajtás volt, igyekezet is, de a hazaiak kezükben tartották a mérkőzést, és nem engedtek ko­moly helyzetbe bennünket. A vé­gén előre küldtem Salátát, de nem kapott labdákat.” PAVEL VŔBA (ŽUina): „Egész meccsen aktívak voltunk, játékban felülmúltuk az ellenfelet. A kassai­ak szinte nem is rúgtak kapura, visszafogottan futballoztak, és a csak a hibáinkra vártak. Ez meg­bosszulta magát.” JÁN KOZÁK (Košice): „Az első félidőben védekezésben nem hi­báztunk, gólt kapusbaki után kap­tunk, támadásban azonban bátor­talanok voltunk. A második találat megnyugtatta a hazaiakat, és utá­na jót fociztak.” VLADIMÍR WEISS (Artmedia): „Mind az eredmény, mint a muta­tott játék kielégített. Szinte vala­mennyi párharcot megnyertük, mezőnyfölényben játszottunk. Vé­denceim átlagon felülit nyújtottak, futottak, éhesek voltak a gólra, mi­közben jól is védekeztek.” PŔEMYSL BIČOVSKÝ (Ružom­berok): „Aránylag jó színvonalú meccsen mindkét oldalon sok hely­zet akadt. A hazaiak kihasználták lehetőségeiket, mi nem. Ez a legna­gyobb gondunk az őszi idényben. Olcsó gólokat kaptunk, s utána már képtelen voltunk felzárkózni.” JÁN ROSINSKÝ (Zlaté Moravi- ce): ,Jóval több gólhelyzetünk volt. Nyerni akartunk, de lehetősé­geink kimaradtak. Szünet után küzdelemmé alakult a játék, nem szegődött mellénk a szerencse.” PAVEL HAPAL (Nitra): „Színvo­nalas első félidő után a második nem értékelhető. Legalább az egy pontnak örülök.” (sita)

Next

/
Thumbnails
Contents