Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)

2007-11-12 / 260. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 12. Sportvilág - régiófoci 15 A csenkeiek és a nagymagyariak régiórangadóját megelőzően összefüggő hótakaró borította a játékteret Szent Márton lova elintézte Szkurák Attila, a csenkeiek klubtitkára koradélelőtt még a zöld gyepen sétált, de ebéd után már hóta­karón csúszkált (Somogyi Tibor felvétele) DAC-LELÁTÓ üst homhhsIcc mmmimtnmmhh w.iguttm ■*- - hím Balszerencsés végjáték Dunaszerdahely. Sorozatban hat mérkőzésen őrizte meg ve­retlenségét a DAC, mely a pú- choviak elleni idényzáró végjá­tékában szakadt. „Ezúttal is a pontszerzés volt a cél. Jól kezd­tünk, egy perccel az első félidő befejezése előtt Bognár találatá­val előnyhöz jutottunk. A máso­dik félidő 70. percéig helyzetbe sem kerültek a hazaiak. Ekkor a bíró nagy megrökönyödésünkre Buka tiszta becsúszását kö­vetően, műesésért, büntetőt ítélt a vendéglátók javára” - elevení­tette fel az ominózus esetet Né­meth Krisztián a vendégek csa­patkapitánya. Az időközben tíz főre fogyatkozott hazaiak a hosszabbításban a győztes talá­latot is kicsikarták. „Lesgyanús helyzetből, némi szerencsével Holeščák kapunkba célzott. Saj­nos, nem csak a pontokat, ha­nem Horváthot, aki reklamálá­sért begyűjtötte második sárgá­ját és azonnyomban a pirosat is megkapta, is elvesztettük a bal- szerencsés túlórában” - nyilat­kozta lapunknak a vesztes csa­tát kommentálva Németh Krisz­tián, a DAC csapatkapitánya. Egyébként az őszi idényben négy DAC-futballistát (Kriss, Né­meth, Csölle, Horváth) állítottak ki a bírók, (ái) HÉTVÉGE Csenke. „Megdőlhet a nézőcsúcs” címmel haran­goztuk be a csenkeiek és a nagymagyariak régióranga­dóját, miközben nem gon­doltunk arra a régi magyar közmondásra, mely szerint „Ember tervez, Isten vé­gez”. ÚJ SZÓ-RIPORT A mérkőzés kezdetekor (13.30) ugyanis fél kezünkön meg tudtuk számolni, mennyien sürögtek a pálya körül. Hogy mi váltotta ki az érdektelenséget? Az öt centi­méternyi összefüggő hótakaró, mely tegnap, Márton napján, há­rom óra leforgása alatt hullott le a Felső-Csallóközben, ahová az oly sokat emlegetett Szent Márton valóban fehér lovon érkezett”. Ezáltal alighanem a fehér kará­csonyunk is veszélybe került, hi­szen egy magyar kalendáriumi megfigyelés szerint „Márton nap­ján, ha a lúd jégen jár, akkor kará­csonykor vízben poroszkál.” Nem pattant a labda A derbi kezdete előtt fél órával, sűrű havazás közepette mondták ki hogy a játéktér mérkőzésre al­kalmatlan. „Győzött a józan ész, hiszen ilyen körülmények között sérülésveszélyes játszani” - ma­gyarázta a döntést Benovič Ár­pád, a területi futballszövetség elnöke, aki egyben a mérkőzés el­lenőre is volt. „A szabályzat ki­mondja, hogy labdarúgó mérkőzésre csak abban az eset­ben kerülhet sor, ha a játéktér fe­lületének legalább hetven száza­léka elfogadható állapotban van. Itt pedig a pályát összefüggő hó­takaró borítja. Arról már ne is be­széljünk, hogy a labdának pattan­nia kellene, és a partvonalaknak is láthatóaknak kellene lenni­Komárom. A vendégek népes szurkolótáborának köszönhetően őszi nézőcsúcs és ógyallai siker került a jegyzőkönyvbe a Komáro­mi járást képviselő csapatok der­bijén a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportja szombati idényzáróján. A hazaiak támadásaival indult a párharc. Az 5. percben Kökénye- si senkitől sem zavartatva, mint­egy tíz méterre a kaputól lekezel­te a labdát, lövését azonban Ge- dai, a vendégek kapusa nagy bra­vúrral védte. Negyedóra elteltével Kökényesi újabb kísérletét hárítot­ta az ógyallaiak hálóőre. A 25. percben Untermayer célzott pon­tatlanul. Az első félidőben a sör­gyáriak csupán egyetlen alkalom­mal tették próbára Herkót. A fél­idei pihenőt követően nekibuz­dultak a vendégek. Ekkor már több ízben is akadt munkája a há­tik...” - tájékoztatta lapunkat Fiaska Lénárd, a mérkőzésre kine­vezett játékvezető. Összeszorított fogakkal „Szomorúak vagyunk, hiszen egész héten a nagy rivális elleni mérkőzésre készültünk. A futball- pályára tekintve azonban teljesen érthető a döntés, nincs értelme kockáztatni a játékosok testi épsé­gét” - nyilatkozta Mezei Ferenc, a csenkeiek csapatkapitánya. „Ve­gyes érzések kavarognak ben­nünk, hiszen az edzések is a slá­germeccs jegyében zajlottak, más részről viszont sok sérültünk van. Mindezek ellenére bekötött com­bokkal, bokával, összeszorított fo­gakkal is kiálltunk volna. Köszö­net a drukkereknek, akik a téli időben is elkísérték a csapatot” - summázta a fejleményeket Zsig- mond Attila, a nagymagyariak já­tékosedzője, akitől azt is megtud­zaiak portásának. A 65. percben Dudás szerezte az ógyallaiak ve­zető találatát. A végén a csereem­berek góllal hálálták meg edzőjük bizalmát. Előbb a 87. percben Ilon növelte csapat előnyét, hűrom perccel később Kürti állította be a végeredményt. Nagy pozitívum­nak számít, hogy a csúszós, felá­zott talajon sportszerű rangadó zajlott, a futballisták ügyeltek egymás testi épségére. KOMÁRNO-HURBANOVO 1:2 (0:0). Gólszerző: Kürthy (90.), ill. Dudáš (60.), Hon (85.). Sárga lap: Untermayer, ill. Pajtinka. Játékve­zető: Studený, 400 néző. Komárno: Herko-Untermayer, Bazinský Ágh, Sklnenár, Köké­nyesi, Mátyus, Zlaťohlávek, VI. Kosťukevič (85. Kürti), Slovák, Wilson. HURBANOVO: Gi- dai-Kmeť (85. Pšenák), Mayer, Tužinčin, Koša, Pajtinka, Dudáš, Polák, Tárnok (75. Ilon), Tubone- mi, Gelle, (ái) tuk, hogy a vendégek legfeljebb két cserejátékossal tudtak volna kiállni. Hiába hangoltak Nem lehet megfeledkezni a vendégszurkolókról sem, akik 13.20-kor érkeztek meg a sport­pálya elé, s ott szembesültek a szomorú valósággal. Dobokkal, zászlókkal, sálakkal és transzpa­rensekkel vonulva rándultak át Csenkére. Többen parókát is vi­seltek, s a közel 80 fős csoport szüntelenül azt skandálta: „Mi mindenhol ott vagyunk, a ’Ma­gyarnak szurkolunk!” Néhányuk- kal viszont nagyon nehéz volt megértetni, hogy elmarad a mérkőzés... Még idén pótolják? „Jó pár drukker maradt ma hoppon. Olyanok is készültek a Zselíz. Tegnap délelőtt előbb úgy tűnt, hogy az időjárás is ke­gyeibe fogadta a lévai területi baj­nokság rangadójának fősze­replőit, akik későőszi napsütés­ben kezdték a játékot. A második félidőre viszont már a sűrű hava­zás volt a jellemző. Az összecsa­pás közel félórás késéssel kezdődött, a számítógép meghi­básodása miatt ugyanis miatt nem tudták időben elkészíteni a szükséges nyomtatványokat. Az eset, úgy látszik, a hangosbemon­dót is kellőképpen megzavarta, hiszen a vendégcsapat edzőjeként azt a Gubík Lászlót nevezte meg, aki már hosszabb ideje más csa­patnál tevékenykedik. Az első le­hetőség P. Páchnik előtt adódott, akinek húsz méterről elvégzett szabadrúgása alig szállt mellé. A túloldalon Vidra sem célzott pon­tosan. A 22. percben Gabaš lövé­sét védte Barecz, majd Meňhard, illetve Zorád próbálkozásait ha­tálytalanította a kapus. A játéko­sok már a pihenőre összpontosí­tottak, amikor egy védelmi hibát kihasználva a szemfüles hazai gólzsák, Kokoška a vendégkapus lábai között megszerezte a mérkőzés egyetlen találatát. A fordulást követően a vendégek nagyobb fordulatszámra kapcsol­tak, előbb a csereként beállt Miloš Ármai fejese suhant el a jobb ka­pufa mellett. Az 53. percben Lau- ko fejese a felső lécen landolt, majd Valach és Kokoška célzott derbire, akiket különben nem nagyon hoz lázba a foci” - hang­zott Kunyi István, a nagymagya­riak klubelnökének és Lyžica Gá­bor, a csenkeiek edzőjének egy­behangzó véleménye. „Minden tekintetben fel voltunk készülve a találkozóra. Egyébként a ru­mos tea és a forralt bor is el volt készítve“ - árulta el mosolyogva Kvarda József, a csenkeiek pol- gármester-klubelnöke. „Ha az időjárás is kegyeibe fogad min­ket, akkor november 25-én pó­toljuk a mérkőzést” - nyomaté­kosította a csenkei foci első em­bere. A hazaiak azonban a fehér vasárnapon sem maradtak lab­darúgás nélkül. Vasárnap dé­lelőtt ifjúsági csapatuk még baj­nokit játszott, ezen 9:l-re hen­gerelte le a madiakat. „Zöldben kezdték a mérkőzést, de már fe­hérben fejezték be” - viccelődött Szkurák Áttila, a hazaiak klubtit­kára. (kb) pontatlanul. A 77. percben Vidra bombáját blokkolták a védők, majd kipattanó labdát Martinček a felső lécre fejelte. Hat perccel a befejezés előtt Bogdány egyedül tört kapura, de lövése elsuhant a jobb oldalsó sarok mellett. Želiezovce-Levice 1:0 (0:0). Gólszerző: Kokoška (42.). Sárga lap: P. Páchnik, Karko, ill. Zorád. Játékvezető: M. Štrba, 800 néző. Želiezovce: Barecz-Szalay, Kar­ko, P. Páchnik, Rotík, Kristofoli, M. Páchnik, Lauko (70. Bog­dány), Valach, Kokoška, Jam- riška. Levice: Ivanič-Zorád, Ko- zolka, Michal Ármai, Graus (46. Miloš Ármai), Fríbert, Meňhard (58. T. Krenčan), Martinček, Var­ga, Vidra, Gabaš. (áb) EDZŐI VÉLEMÉNYEK JÉÄÉÉfflfÉÉSSÉ Štuller István (Želiezovce): „Ha kihasználjuk a kínálkozó lehetőségeket, akár négygó­los győzelmet is arathattunk volna. Egyértelműen jobbak voltunk ellenfelünknél, sze­rintem a nézők is jól szóra­koztak.” Imrich Béres (Levice): „A ha­zaiak jobban alkalmazkodtak a felázott talajhoz, helyzete­ikből egyszer hasznot is húz­tak. A szünetben hiába figyel­meztettem védenceimet, for­dulás után sem tartották be a taktikai utasításokat.” (áb) (lapzártáig beérkezett eredmé­nyek) n. liga, Nyugati (A) csoport, 15. forduló: N. Mesto-Trnava B 2:0 (0:0), g.: Končitík (56.), Tuschel (90.); Slo­van B-Vrbové 0:0; Púchov-DAC 2:1 (0:1), g.: Náther (70. - 11- esből); Holeščák (90.), ill. Bognár (44.) - DAC: Košovan-Buka, Né­meth, Müan, Libič, Lelkes, Kubala, Horváth, Szkukalek, Uzola, Bognár (80. Genčúr); Topoľčany-Vráble 0:2 (0:1), g.: Pavelka (29.), Mi- kuška (73.); Rača-Pezinok 1:1 (0:1), g.: Bielčik (72.), ill. Gyurász (39.); Artmedia B-Dúbravka 0:1 (0:1), g.: Rihák (14. - 11-esből); Nemšová-Moravany 1:0 (1:0), g.: Belica (22.). A Nitra B-SFM Se- nec találkozót a rossz pályaviszo­nyok miatt elhalasztották 1. SFMSenec 14 10 1 3 25:13 31 2. Vráble 15 8 4 3 22:8 28 5. Nemšová 15 8 3 4 23:16 27 4. DAC 15 8 2 5 25:14 26 5. Artmedia B 15 8 2 5 27:23 26 6. Vŕbové 15 7 4 4 18:15 25 7. Puchov 15 6 6 3 23:19 24 8. N. Mesto 15 7 3 5 17:13 24 9. ŠKP Dúbravka 15 6 4 5 19:23 22 10. FC Nitra B 14 5 2 7 16:25 17 11. Slovan B 15 4 4 7 17:19 16 12. Moravany n/V. 15 4 3 8 18:24 15 13. Topoľčany 15 3 5 7 17:22 14 14. Sp, Trnava B 15 3 4 8 13:21 13 15. Rača 15 3 4 8 12:22 13 16. PSČPezinok 15 1 5 9 12:28 8 Keleti (B) csoport), 15. forduló: Lipany-Vranov 2:1 (0:0), Kizák (54., 86.), ill. J. Adam (64.); Sp. N. Ves-Žilina B 5:0 (2:0), g.: Čekovský (22.), R. Pavlik (35.), Stanislav (54.), Ondáš (84., 85.); Podbrezová B-Stropkov 1:0 (0.0), g.: J. Jelšic (63.); Prešov B-Rakytovce 2:1 (0:0), g.: Gašpar (52.), Eliáš (74.), iÚ. Valentíni (66.); B. Bystrica B-Žiar n/Hr. 0:0; Ružomberok B-D. Kubín 4:1 (2:0), g.: Dovičovič (14., 76.), Ďubek (27), A. Sloboda (73.), ill. Gonda (63.); Sabinov-L. Mikuláš 0:0. A Čadca-T. Teplice találkozót elhalasztották. 1. Ružomberok B 15 10 1 4 38:12 31 2. Žiar n/Hr. 15 9 3 3 26:16 30 3. Sp. N. Ves 15 8 4 3 18:8 28 4. L, Mikuláš 15 8 1 6 22:19 25 5. Prešov B 15 8 0 7 27:18 24 6. D. Kubín 15 7 2 6 23:25 23 7. Čadca 14 5 6 3 18:14 21 8. Vranov n/T. 15 6 3 6 20:30 21 9. B. Bystrica B 15 6 2 7 20:20 20 10. Turč. Teplice 14 6 2 6 20:23 20 11. Sabinov 15 5 5 5 20:24 20 12. Podbrezová B 15 4 4 7 17:22 16 13. Lipany 15 4 4 7 20:27 16 14. Žilina B 15 4 4 7 19:31 16 15. Rakytovce 15 3 4 8 16:21 13 16. Stropkov 15 2 3 10 14:28 9 IV. liga Nyugat-Szlovákia, 1. forduló: Ko­márno-Hurbanovo 1:2 (0:0), g.: Kürthy (90.), ill. Dudáš (60.), Ilon (85.); Tešedíkovo-Paláriko- vo 1:2 (1:1), g.: Mrázik (27.), ill. Fiala (37., 48.); Šahy-Demandi- ce 1:0 (0:0), Bodzsár (82.). A Vi- On B-Topofníky, Kolárovo-Vi- eska, Sereď-Močenok, I- meľ-Sládkovičovo, Horná. Krá- Fová-Pata találkozót a rossz pá­lyaviszonyok miatt elhalasztották. 1, Topoľníky 14 11 2 1 33:9 35 2. Palárikovo 15 10 2 I 2 24:11 33 3. Demandice 15 9 1 5 29:20 28 4. FCViOnB 14 8 2 I 4 25:14 26 5. Vieska 14 7 3 I 4 40:23 24 6. Sered 14 8 C I 6 24:16 24 7. Hurbanovo 15 7 1 7 28:25 22 8. Šahy 15 6 2 I 6 29:25 21 9. H. Kráfová 14 7 C I 7 13:19 21 10. Sládkovičovo 14 6 2 I 6 23:20 20 11. Kolárovo 14 5 1 8 21:28 16 12. Komárno 15 4 2 I 8 17:23 15 13. Tešedíkovo 15 4 2 I 9 17:29 14 14. Pata 14 4 1 9 25:40 13 15. Imeľ 14 4 C 1 10 16:39 12 16, Močenok 14 2 2 ! 10 10:33 8 III. liga Nyugat-Szlovákia, 1. forduló: Partizánske-N. Zámky 6:0 (2:0), g.: Škultéty (10., 53.), Šimončič (30.), Nižňanský (55.), Kundala (56.), Kompas (84.); Šamo- rín-Dubnica B 1:0 (0:0), g.: Amb­rus (84. - 11-esből); P. Bystrica-V. Ludince 3:0 (3:0), g.: Bednár (6.), Varhaník (8., 29.); L. Rovne-J. Bo- hunice 2:1 (0:0), g.: Bahno (52.), Ptáček (65.), ill. Tubonemi (75.); Štúrovo-Neded 0:2 (0:2); g.: Je- dinák (58.), Paštiak (90.). A Do- maniža-D. Vestenice, Myja- va-Galanta, Gabčíkovo-ČFK Nit­ra találkozót elhalasztották. IV. liga Nyugat-Szlovákia, 1. forduló: Komámo-Hurbanovo 1:2 (0:0), g.: Kürthy (90.), ill. Dudáš (60.), Ilon (85.); Tešedíkovo-Paláriko- vo 1:2 (1:1), g.: Mrázik (27.), ill. Fiala (37, 48.); Šahy-Demandi- ce 1:0 (0:0), Bodzsár (82.). A Vi- On B-Topolníky, Kolárovo-Vi- eska, Sereď-Močenok, Imeľ- Sládkovičovo, H. Kráľová-Pata találkozót a elhalasztották. V. liga Nyugat-Szlovákia, 1. forduló: Vrakúň-Trstice 11:0 (6:0), g.: Méhes T. (6., 34., 37, 39.), Kosa (28., 50., 75.), Turza (14., 78.), Simcsik (65.), 87. Lelkes (87); V. Meder-Váhovce 1:2 (0:0), g.: Csicsó (52.), ill. Borš (47, 67); Šaľa B-O. Potôň 2:1 (0:0), g.: Hrmo (67), Matušica (77), ill. Czucz R. (71.); Trh. Hradská-N. Život, Č. Voda-Jarok, V. Úľany-Ohrady, H. Po- tôň-Vlčany, Č. Brod-Baloň mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. EDZŐI VÉLEMÉNYEK Zdeno Kršteňanský (Komárno): „Már nem először fordult elő velünk az őszi idényben, hogy egy góllal vesztettünk. Az elején mi voltunk a jobbak, sajnos, kihagytuk ziccereinket, ami megbosszul­ta magát. Védenceim közül elsősorban Ágh, Kökényesi, Zlatohlá- vek teljesítményével voltam a mai meccsen elégedett.” Hulkó János (Hurbanovo): „Fordulás után nagyot javult véden­ceim teljesítménye. Ekkor mezőnyfölényünket sikerült gólokkal is kifejezésre juttatnunk. Megérdemelten zsákmányoltunk három pontot a komáromiak pályáján, ahol szurkolóink hazai környeze­tet teremtettek számunkra. Köszönet érte.” (ái) Komáromban otthon érezték magukat az ógyallaiak Szurkolói segédlettel ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Zselízi győzelem a derbin kis híján harminc év után Matott kapott a favorit ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Next

/
Thumbnails
Contents