Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)

2007-11-10 / 259. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 10. Sport-régiófoci 21 A csenkeiek huszonkilenc év után holnap visszavághatnak nagymagyari riválisuknak a legutóbbi veresé­gért (Fogas Ferenc felvétele) Legutóbb 1978-ban találkoztak bajnokin a csenkeiek és a nagymagyariak Megdőlhet a nézőcsúcs Csenke/Nagymagyar. Szom­szédos települések, melyek 1993-ig közigazgatásilag egybe tartoztak. Holnap (13.30) azonban egymás­nak feszül a két falu csapata a dunaszerdahelyi területi bajnokság első osztályában, s elválik, mely kollektíva akatja jobban a győzelmet a presztízscsatán. Ehhez ha­sonlóra ugyanis 1978 óta nem volt példa. ÚJ SZÓ-ELŐZETES Bemer Vincétől, a nagymagyari­ak egykori játékosától azt is meg­tudtuk, hogy az 1977/78-as idény utolsó fordulójában, Csenkén talál­kozott a két együttes, s a vendégek 2:l-es győzelmével és bajnoki cí­mével zárult a bajnokság. „Bizakodva várjuk a rangadót, hiszen hazai környezetben a leg­jobb teljesítményünket tudjuk nyújtani. Bízom a csapatban és a jó szereplésben. Az utóbbi napok esőzései ugyan rontottak a pálya állapotán, de játékra teljesen al­kalmas körülményeket tudunk biztosítani” - ecsetelte a rangadót megelőző állapotokat Kvarda Jó­zsef, a csenkeiek polgármester- klubelnöke. „Most is, mint mindig, nagyon jó hangulat uralkodik az öltözőben. A nagyabonyiak elleni szerencsét­len, 5:3-as vereség ugyan rosszkor jött, de ezt el kell felejteni. Ezúttal a legerősebb összeállításban lé­pünk pályára” - örvendezett Ly­žica Gábor, a hazaiak edzője, aki egyébként nagymagyari lakos, rá­MECCSKALAUZ Táblázatsorok 5. FK Zl. Klasy 13 7 2 4 37:31 23 8. Čenkovce 13 5 2 6 26:25 17 Tavaszi eredmény Az előző idényben a csenkeiek még a területi II. osztályban szerepeltek. Tippünk A csenkeiek 3:2-es győzelmé­vel zárul a slágermérkőzés. adásul az FK korábbi sikerszérájá- nak (szereplés a II. nemzeti ligá­ban) oszlopos tagja volt. És mit kí­ván a vasárnapi presztízscsata előtt? „Fegyelmezett játékot, győzzön a jobbik, de azért egy ap­rócska góllal mi nyerhetnénk” - morfondírozott Lyžica Gábor. Nagymagyaron is gőzerővel ké­szülnek a derbire. „Figyelmeztetni fogjuk drukkereinket, hogy ne hagyják magukat kiprovokálni” - árulta el Kunyi István, a nagyma­gyariak klubelnöke. „Igazi hatpon­tos rangadó vár ránk, melyre állí- tólag több szurkoló kíséri el a csa­patunkat, mint ahányan a hazai mérkőzéseinkre kíváncsiak - hal­lottunk egy érdekes információt Zsigmond Attilától, a vendégek já- tékosed-zőjétől, aki korábban két ízben is irányította a csenkeieket. - Sok a hiányzónk. Jurák nálunk be­fejezte pályafutását, Lovász és Da­nis eltiltását tölti, Mikóczi, és Hol- lósi bokaszalagja rakoncátlanko- dik. Minden bizonnyal a csapa­tegység fogja eldönteni a régióran­gadót” - elmélkedett Zsigmond At­tila, aki kollégájához és egykori csapattársához, Lyžica Gáborhoz hasonlóan semmit sem árult el az előzetes taktikából, (kb) Lévai bíró vezeti a lévaiak idegenbeli mérkőzését? Riválisok rangadója ÚJ SZÓ-ELŐZETES Hétfőn kínáljuk Komárno­Hurbanovo (Nyugat-szlovákiai IV. liga, délkeleti csoport) Želiezovce­Levice (területi bajnokság, Léva) Čenkovce- FK Zl. Klasy (területi bajnokság, Dunaszerdahely) Zselíz/Léva. Őszi nézőcsúcsra számítanak a rendezők vasárnap (10.30) a lévai területi bajnokság zselízi járási rangadóján. Egy héttel ezelőtt a hazaiak 3:0-ás vereséget szenvedtek a listavezető tolmácsiak otthonában, lévai riválisuk ugyan­ilyen arányban győzte le hazai pá­lyán a gyengébb képességű fakóve- zekényieket. „Mindenki egészsé­ges, csupán Újvári Lászlót kell im­már hatodszor nélkülöznöm mun­kahelyi elfoglaltsága miatt. Szeret­nénk egy jó meccsel megajándé­kozni lelkes szurkolótáborunkat. Természetesen a győzelemre össz­pontosítunk, a lévaiak játékerejére való tekintettel azonban a döntet­lennel is kiegyeznék” - latolgatta az esélyeket Stuller István, a hazai­ak edzője. „Az elmúlt napokban csupán két-három játékos hiány­zott az edzésekről tanulmányi kö­telezettségek miatt. Sajnos, Tomáš Krenčan nem teljesen egészséges, de szakvezetőnk számít játékára. Remélem, a külföldről napokban hazatért erősségünk, az erőnléti problémákkal viaskodó Miloš Ár­mai is bevethető lesz. Ellenfelünk otthonában számítunk szurkolóink buzdítására is. Bajnoki elsőségre pályázunk, így természetesen há­rom pontért utazunk Zselízre” - nyilatkozta lapunknak Juhász Jó­zsef, a lévaiak klubelnöke. A szö­vetség részéről ismét nagy a titko­lódzás a játékvezető személyét ü- letően, értesüléseink szerint a tét­meccset a nyugat-szlovákiai III. li­gában közreműködő lévai Martin Štrba vezeti, (áb) MECCSKALAUZ wmšmmímgmmmmmmm Táblázatsorok 2. Levice 14 12 2 0 67:9 38 3. Želiezovce 14 12 0 2 51:20 36 Tavaszi eredmény Želiezovce-Levice 0:3 (0:1), g. Martinček 3. Tippünk Ádáz küzdelem után a ven­dégek 2:1 arányban nyerik meg a meccset. II. liga Nyugati (A) csoport, 15. for­duló, szombat, 10.30: Artmedia B-ŠKP Dúbravka (Bohun); 13.30: Rača-PSČ Pezinok (Prešinský), Topolcany-Vráble (A. Somoláni), Púchov-DAC (Hádek), Slovan Bratislava B-Vrbové (Panák), No­vé Mesto- Spartak Trnava B (Ka­pusta). Vasárnap, 13.30: FC Nit­ra B-SFM Senec (Doboš), Nemšo- vá-Moravany (Čižmár). Keleti (B) csoport, 15. forduló, szombat, 13.30: Lipany-Vranov nad Topľou (Leško), Spišská Nová Ves-Žilina B. Vasárnap, 10.30: Podbrezová B-Stropkov (Mriglot), Prešov B-Rakytovce (Anguš), Duk­la Banská Bystrica Bystrica B-Žiar nad Hronom (Horváth), Ružom­berok B-Dolný Kubín (Ronec), 13.30: Sabinov-Liptovský Mikuláš (Epeiješi), Čadca-Túrčianske Tep­lice (Ihring). III. liga Nyugat-Szlovákia, 1. forduló, szombat, 13.30: Šamorín-Dubni- ca B (Kalčík), Partizánske-Nové Zámky (Oselský). Vasárnap, 10.30: Považská Bystrica-Veľké Ludince (Otrubčák); 13.30: Do- maniža-Dolné Vestenice (Vyskoč), Lednické Rovne-Jaslovské Boltu­nké (Fehér), Myjava-Galanta (La­co), Gabčíkovo-CFK Nitra (Paulo- vič), Štúrovo-Neded (Frič). Kelet-Szlovákia, szombat, 13.30: Bardejov-Poprad (Bar- virčák). Vasárnap, 10.30: Loko­motíva Košice-Kráľovský Chl- mec (Onofrej), Nižná Myšľa- Svidník (Žulevič); 13.30: Giral- tovce-Vysoké Tatry (Firda), Žakarovce-Sobrance (Čech-Špi- rek), Topoľany-Veľký Šariš (Iva­nov), Turňa nad Bodvou-Brekov (Schlesinger), Barca-Spišské Podhradie (Maliňák). IV. liga Nyugat-Szlovákia, délkeleti csoport, 1. forduló, szombat, 13.30: Komárno-Hurbanovo (Stu­dený). Vasárnap, 13.30: FC ViOn Zlaté Moravce B/Volkovce-To- polnflcy (Vyskočil), Kolárovo-Vies- ka (Ábel), Tešedíkovo-Palárikovo (Ľ. Monček), Šahy-Demandice (Németh), Sereď-Poľnohospodár Močenok (Gádoši), Imeľ-Sládko- vičovo (Bojda), Horná Kráľová-Pa- ta (Pucher). Kelet-Szlovákia, déli csoport, 16. forduló, szombat, 15.30: Štít- nik-Nálepkovo (Počurek). Vasár­nap, 10.30: Rožňava-Vyšné O- pátske (Friga); 11.00: Rešica-Čier- na nad Tisou (a haniskái futballpá- lyán - Makeľ); 13.30: Slivník- Veľké Revištia (Kozák), Moldava nad Bodvou-Buzica (Mišenčík), Rudňany-Lastomír (Marušin), FOCIMENETREND Sečovce-Veľké Kapušany (Kriv- jančin), Rešica-Čiema nad Tisou (Pavlov), Krompachy-Haniská (Bančanský). V. liga Nyugat-Szlovákia, déli cso­port, 1. forduló, vasárnap, 13.30: Vrakúň-Trstice (Rosa), Trhová Hradská-Nový Život (Zigo), Veľký Meder-Váhovce (M. Šmidovič), Veľké Úľany-Ohrady (Kusala), Horná Potôň-Vlčany (Végh), Čier­ny Brod-Baloň (Bulko), Čierna Vo- da-Jarok (Hanek), Šaľa B/Veča- Orechová Potôň (Ďatko). Keleti csoport, 1. forduló, szombat, 13.30: Čaka-Šurany (Boledovič). Vasárnap, 13.30: Komjatice-Pribeta (Jančok), TVr- došovce-Okoličná na Ostrove (Nosál), Bánov-Zemianska Olča (Bašnár), Dvory nad Žitavou- Chotín (Belanský), Hontianska Vrbica-Kalná nad Hronom (Faltej- sek), Veľké Lovce-Tekovské Luža- ny (B. Hancko), Mojzesovo-Dolný Óhaj (Sárai). Kelet-Szlovákia, délkeleti cso­port, 14. forduló, szombat, 13.30: Strážske-Borša (Beliš). Va­sárnap, 13.30: Valaliky-Medzev (Roka), Čičarovce-Čaňa (Tome- ček), Tušice-Michaľany (E. Kočiš)) Cejkov-Sokoľany (Tomáš), Vin- né-Zalužice (Prokopovič), Plecho- tice-NacináVes (Kocúr). Délnyugati csoport, szom­bat, 13.30: Krásnohorské Pod- hradie-Gemerská Hôrka (Havia- rik). Vasárnap, 13.30: Jaklovce -Helcmanovce (Počatko), Spiš­ské Vlachy-Hrabušice (Jančár), Harichovce-Košická Nová Ves (Ferenc), Smižany-Veľký Folk- már (Žiga), Athletico Košice- Šaca (Ondík), Prakovce-Marge- cany (Papcun). Területi bajnokságok Dunaszerdahely, 14. fordu­ló, szombat, 13.30: Kráľovičove Kračany-Vydrany (Horváth). Vasárnap, 10.30: Holice na Ostrove-Rohovce (Ko­hút), Báč-Baka (Lelkes); 13.30: Čenkovce-FK Zlaté Klasy (Fias­ka), Janíky-Štvrtok na Ostrove (Lukács), Kostolné Kračany- Blatná na Ostrove (Sládeček), Okoč-Sokolec-Malé Dvorníky (Bíró), Veľké Blahovo-Lehnice (Ábrahám). Komárom, 13. forduló: va­sárnap, 10.30: Modrany-Marce- lová (Kovačic); 13.30: Nes- vady-Dulovce (Poništ), Moča- Zlatná na Ostrove (Chmela), Pa- tince-Šrobárová (Prágay), Hur­banovo B-Svätý Peter (Preple­taný), Búč-Bátorove KosihyfŠza- bó J.), Kameničná-Veľké Kosihy (Mészároš). Galánta, 15. forduló, szom­bat, 13.30: Galanta B/Hody-To- mášikovo. Vasárnap, 10.30: Vi­nohrady nad Váhom-Jelka; 13.30: Mostová-Matúškovo, Pusté Úľany-Kráľov Brod, Horné Saliby-Topoľnica, Dolné Sa- liby-Šoporňa, Veľká Mača-Ka- jal, Šintava-Sereď B. Nyitra-Vágsellye-Aranyosma- rót, 1. forduló, vasárnap, 13.30: Čierne Kľačany-Klasov (Pecek), Nová Ves nad Žitavou-Janíkovce (Tábi), Lehota-Selice (Kotrec), Chrenová-Zbehy (Fábry), Žita- vany-Čechynce (J. Kováč), Vino- dol-Topoľčianky (Brath), Sľa- žany-Rumanová (Uharček), Výča- py-Opatovce-Čeľadice (Bach­ratý). Léva, 15. forduló, vasárnap, 10.30: Želiezovce-Levice (nem hozták nyilvánosságra); 13.30: Žemberovce-Nový Tekov (Pál), Dolný Pial-Šarovce (nem hozták nyilvánosságra), Plášťovce-Ko- zárovce (Bakači), Nová Dedi- na-Starý Tekov (Lieskovský), Čajkov-Podlužany (Sekereš), Hronské Kľačany-Tlmače (Žir- ko), Plavé Vozokany-Horné Tu- rovce (Ďurovce). Kassa környéke, 14., fordu­ló, vasárnap, 13.30: Svinica- Košické Olšany (Savarij), Pop- roč-Ruskov (Bucko), Perín- Veľká Ida (ifj. Leško), Bidovce- Kokšov-Bakša (Štofka), Malá Ida-Ďurkov (Lipták), Tretené pri Hornáde-AC Jasov (Mihók), Čečejovce-Geča (Kožurko). Kalmáréknál játszik a Balla-alakulat Vásárút/Ulésháza. Holnap újabb csallóközi régiórangadó zajlik a vásárúti futballpályán, ahol a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoport­jának őszi zárófordulójában a Kalmár László vezette hazaiak a Bal­ia Béla játékosedző irányította illésháziakat fogadják. A mérkőzés pikantériáját az jelenti, hogy a vendéglátók trénere egyik sikeres tanítványát köszönti kollégaként. „Szeretném egykori tanítómeste­remnek, aki néhány évvel ezelőtt az illésháziaknál is tevékenyke­dett, megmutatni, hogy jó diák voltam, a gyakorlásokon sok min­dent megtanultam tőle. Erre most már nem csak futballistaként, hanem edzőként is lehetőségem kínálkozik. Idegenbeli győzel­münkkel némileg ellensúlyoznánk a legutóbbi nyékvárkonyi ku­darcot”-vélekedett Bállá Béla. (ái) TIPPELŐK ÚJ SZÓ-FOCILIGÁJA Jövő héten két oldalon közöljük az őszi verseny végeredményét A díjazottak első reakciói, észrevételei az Új Szó szerdai számában

Next

/
Thumbnails
Contents