Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)

2007-11-10 / 259. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 20Ô7. NOVEMBER 10. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ Neue Zürcher Zeitung Identitásválságban a magyar szocialisták címmel közölt írást a svájci újság a magyar- országi belpolitikai helyzet­ről. Az elemző szerint Gyur- csány reformjai nemcsak az el­lenzékből váltottak ki felzú­dulást, hanem sok szocialistá­ból is, akik „ideológiai árulást szimatolnak”, ám nekik apró lázadásnál többre nem futja. A szerző összevetette a lengyel és a magyar politikai tájképet. Magyarországon a szocialis­ták követnek szigorú takaré­kossági irányvonalat, a nem­zeti-hazafias Fidesz a kisem­berek szószólója. Lengyelor­szágban a Kaczynski fivérek nemzeti konzervatív] ainak programja hasonló, mint a magyar szocialistáké, klien­túrájuk azonos összetételű a Fideszével.- Kolléga úr, önt is állandóan zargatják a nyugdíjasok, hogy megkapják-e tőlünk a karácsonyi nyugdíju­kat? (Peter Gossányi karikatúrája) HÉTVÉG(R)E A változás szükségességéről Változás állt be az ellenzék működésében a héten. Vál­toztatna a nyelvtörvényen a kulturális tárca. Változnak az élelmiszerárak. Változtatna az art-rock együttesek felál­lásán a rendőrség. Változás, csupa változás. Néha kell. KOCUR LÁSZLÓ Pozitív imidzskampányba kez­dett a belügyi tárca. Mivel az utóbbi időben a rendőri szervek sorozatos balfogásai alaposan megtépázták a mundér voltaképpen sohasem túl magas tekintélyét, úgy döntöttek, nyitnak az egyes szubkultúrák felé, felajánlva együttműködésüket. Az egyik túlbuzgó rendőr egyenesen odáig ment a lojalitásban, hogy egy nyitrai koncerten saját puskatusát helyezte a fuvolás szájába, hogy próbáljon meg abból is valamilyen hangot kicsalogatni, hátha az fel­dobja az összhangzást. A szeren­csétlen flótásnak a durva eszköz felrepesztette a száját. Nem baj, másodszorra biztos jobban sikerül. Tegnap ugyanezen az oldalon-a szintén Nyitrán élő - Molnár kollé­ga vont párhuzamot az ország ve­zetői és a rendőri vezetés között, ar­ra jutva, hogy az alkalmatlan kor­mány csak alkalmatlan rendőri ve­zetést tud kitermelni. Ján Stark a Komáromi Járási Rendőrkapitány­ságot egész jól elvezette, vagy leg­alábbis botrányoktól mentesen. Komáromban nem voltak „nagy ügyek”, nem feszültek látványosan egymásnak szervezett bűnözői csoportok érdekei, viszonylag rit­kák voltak az autótüzek és nem ma­síroztak neonáci menetoszlopok a négysávos utat háromsávosra zár­va, azt kiabálva: Miénk az utca! Ugyanez a „szlovák városok anyjáról” nem mondható el. Lehet, hogy a kerület túl nagy falat volt Štarknak? Lehet, hogy a nyitrai helyzet (szemlélet) váltfozjásért kiált? Dániel Lipšic igazságügy-mi­niszterként igyekezett erélyesnek mutatkozni. Úgy látszik, ellenzéki szerepkörben erélyessége - e sorok írója számára nem bizonyosan nyilvánvaló okokból, de egészen nyilvánvaló módon - izgágaságba ment át. Legutóbb azzal, hívta fel magára a figyelmet a „heves ifjú”, hogy bejelentette: a Keresztény- demokrata Mozgalom csak a Szlo­vák Keresztény és Demokratikus Unióval fog egyeztetni a közös el­lenzéki köztársaságielnök-jelölt személyéről, az MKP-val nem. Valószínűleg nem a politikai erők nevébe - bizonyos szempontból a szavazatszerzés érdekében - be­emelt „keresztény” főnév mentén bekövetkező ideológia azonosulás volt az, ami e súlyos szavak kimon­dására ösztönözte az egy időben (rendkívül előnytelen) szakállvise- lettel is próbálkozó fiatal politikust. Egyre inkább úgy tűnik, a KDH ber­keiben is előszeretetteljátszanak a magyar kártyával, valószínűleg Ján Slota nemzeti párti szavazóinak egy részére ácsingózva, mert a na­cionalizmus a szlovák klérustól nem áll annyira távol, mint azt el­várhatnánk, tisztelet a csekély számú kivételnek. Azonban Slota szavazóbázisa - ha éppen egy, és nem három-négy nemzeti párt van - megingathatatlanul stabilnak mondható, hiába gondolja úgy Vladimír Palkó, hogy nemzeti ber­kekben teremhet babér a KDH-nak is, ahogy a bukott doktriner megfo­galmazta politikai vízióját. Nem te­rem, hacsak Pavol Hrušovský, eset­leg František Mikloško nem fog nyílt színen vizelni, vagy trágár ki­fejezéseket használni, amint elő­bukkan egy mikrofon. Mert Slota szavazóit csak Slota módszereivel lehet megszerezni. Ez pedig ahhoz vezethet, hogy éppen a mérsékelt, normális, tisztes, vidéki, templom­járó szavazók - azaz a fő szavazó- bázis - fognak tőlük elfordulni, oszt' akkor majd jól megnézhetik magukat. Még szerencse, hogy Lipšic nyilatkozatát saját alelnöke és az SDKÚ prominense is elutasí­totta. Azaz vélhetően hárompárti egyeztetés lesz az elnökjelölt sze­mélyéről. Ettől valószínűleg e két párt nem fogja jobban szeretni a magyarokat annál, mint ahogy ed­dig szerette, de csitulj, te szív, mert ez elsősorban észkérdés. Naivan szeretném hinni, hogy a politikai döntésekben inkább ez utóbbi do­minál, de látva a Fico-kormány másfél éve tartó, zsigerekre ható, a racionalitást gyakran mellőző in- dulatpolitizálását, s a témátlan, re­akciókényszerben szenvedő ellen­zék hasonlatos válaszlépéseit, ezt legfeljebb az óvodai nagycsoport­ban lehet komolyan gondolni. Változtatna a nyelvtörvényen a kulturális tárca. Helyes, hisz az eredeti verziót még 1995-ben fo­gadta el Vladimír Mečiar harmadik kormánya, épp a napokban 12 éves az első SNS-kormánytagság szel­lemi gyermeke, felső tagozatos már, ideje, hogy korához méltóan viselkedjen. A jelenlegi - kisebb­ségbarátnak éppen nem mondható - nyelvtörvény mutánsa szlovákból vizsgáztatná a hivatalnokokat. A közszolgálati sajtóban is csak nyelvvizsga után kaphatna állást újságíró. A leghumorosabbnak vi­szont azt a részt találta e sorok író­ja, mely szerint az iskolásoknak nyelvművelő előadásokon kellene részt venni. Előbb talán az iskolák­ban kellene őket tisztességesen megtanítani a szlovák nyelvre, arra a törvény által oly bőszen követelt irodalmira. S itt nem csak a magyar nebulókra gondolok. Nem is be­szélve arról, hogy az irodalmi- nyelv-használat erőltetése a regio­nális köznyelvi változatokkal szemben már korántsem mondha­tó modemnek. Nekünk már azt ta­nították az egyetemen, hogy a táj­szólásban beszélő diákot nem sza­bad cseszegetni. Kíváncsi vagyok, hogy szerezne érvényt Maďarič kultuszminiszter a törvénynek mondjuk az Erdőháton vagy Északkelet-Szlovákiában. Mert­hogy ott nem az irodalmi nyelvet beszélik, az holtbiztos. Majd kül­denek oda Pozsonyból irodalmi nyelven beszélő hivatalnokokat? Változnak az élelmiszerárak is. A változás ilyen esetekben a legrit­kábban jelent csökkenést. Árkor­rekció. Az átkosban így harangozta be a Magyar Televízió bemondója az áremeléseket. Az üzletláncok szerint a világpiaci tendenciák, Ro­bert Fico szerint viszont elsősorban a gonosz multinacionális üzletlán­cok kegyetlen profithajszája emeli az égbe a mindennapi betevő árát. Remélem - a piaci működés szabá­lyait megcáfolva - miniszterelnö­künk felelősen be fog avatkozni, és móresre tanítja a gonosz üzletlán­cokat. Azok meg majd szétszedik könnyűszerkezetes épületeiket, és felállítják másutt. Ott, ahol kedve­zőbb a vállalkozói környezet, ahogy ők mondják. Mert Szlováki­ában egyre kevésbé az. Neve ma már csak a pangás korát és a pártvezéreknek adott elvtársi csókokat idézi fel Huszonöt éve halt meg Leonyid Brezsnyev MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Huszonöt éve, 1982. november 10-én halt meg Leonyid Ujics Brezsnyev, 1964 és 1982 között az SZKP, a szovjet kommunista párt és a szocialista blokk vezetője, akinek neve ma a „pangás” korát és a többi pártvezérnek adott elvtársi csóko­kat idézi fel. Ukrajnában született 1906-ban, a pártba 1931-ben lépett be. A bol­sevik uralom korában nőtt fel. Gyorsan haladt előre a pártappará­tusban, ahol a sztálini tisztogatások következtében sok hely „szabadult fel”. Csillaga akkor kezdett mere­deken emelkedni, amikor pártfogó­ja, Hruscsov került Sztálin helyére. 1960-ban a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke lett, s egyre több lehetősége adódott külföldre utazni, ahol nagy kedvvel vásárolgatott márkás ruhákat és autókat. 1962 után kilépett Hrus­csov árnyékából, s amikor elődjét félreállították, 1964-ben ő került a párt élére. Nem nyilatkozott elíté­lően Sztálinról, sőt a náci Németor­szág legyőzésének huszadik évfor­dulóján dicsérően említette a gene- ralisszimuszt. 1965-ben nyíltan kimondta, hogy a Szovjetunió saját érdekövezetének tekinti a „baráti szocialista országokat” és kész azo­kat megvédeni a külföldi támadá­soktól. A Brezsnyev-doktrína ér­telmében ha valamelyik „testvér­országban” veszély fenyegetné a szocializmust, az közös ügy. Az el­vet az 1968-as prágai tavasz idején ültették át a gyakorlatba: az Ale­xander Dubček irányította cseh­szlovák vezetés „revizionistának, szovjetellenesnek” és a „liberaliz­mus irányába mutatónak” minősí­tett politikája miatt Brezsnyev el­rendelte a Varsói Szerződés tagál­lamainak intervencióját. Vezetésének utolsó éveit a pan­gás időszakaként emlegetik, a párt­főtitkár rohamosan romló szellemi állapota miatt a háttérben álló em­berek vették át az irányítást. A Szovjetunió 1979-ben bevonult Afganisztánba, ám ezzel olyan kilá­tástalan konfliktusba bonyolódott, amelyet már a kitüntetésekhez erőteljesen vonzódó vezető utó­dainak kellett megoldani. KOMMENTÁR Nemzeti liberalizmus BALLAD. KÁROLY Kis János, a magyarországi liberális párt, az SZDSZ alapítója és volt elnöke, aki évekkel ezelőtt kilépett a pártból, nemrég egy vitaesten úgy nyilatkozott, nem gondolja életképtelen ötletnek egy új liberá­lis formáció létrehozását. Véleménye összefüggésben van azzal, hogy az újabb közvélemény-kutatások szerint az SZDSZ támoga­tottsága 1-2 százalék, azaz, ha most lennének a magyarországi vá­lasztások, nem kerülne liberális párt a Parlamentbe. Holott a rend­szerváltás után, az 1990-es Országgyűlésben két markáns liberális alakulat is megmutatta az erejét: az ellenzéki SZDSZ a törvényho­zás második legnagyobb pártjaként lehetett a fiatal képviseleti de­mokrácia meghatározó tényezője, a „kis” Fidesz pedig, amely, talán mert az SZDSZ-szel ellentétben nem kötött paktumot a kormányzó MDF-fel, még nagyobb testvérénél is következetesebben képviselte a modem liberális elveket. Ismerjük a történet folytatását: 1994-re a Fideszben éles irányváltás történt, benyomult a jobbközépbe a kor­mányzása idején elhasználódott MDF helyére, azSZDSZ pedig koa- líciót kötött a korábbi főellenség, akádári MSZMP utódpártjával, az MSZP-vel. E két lépéssel meg is pecsételődött a magyar liberalizmus legújabbkori sorsa. A Fideszből nemcsak hogy kiveszett a liberaliz­mus, hanem a vezetése alatt álló jobboldal száján szitokszóvá vált, az SZDSZ pedig, a 2002-ben és 2006-ban is megismételt koalíciós házassága révén nemcsak hogy erodálódott a hatalomban, hanem a liberális gondolkodásúak- számuk Magyarországon ma kb. a lakos­ság 20%-a - többsége számára is elfogadhatatlanná vált. Érthető, hogy a népesség egyötödét kitevő szabadelvűeket mint célcsoportot talán csak egy új, tiszta lappal induló párt tudná megnyerni. Milyen is lehetne ez a politikai erő? Milyen liberalizmust kellene hirdetnie ahhoz, hogy markánsan megkülönböztesse magát a „piacorientált, globalista”stb. SZDSZ-től? Lehetne konzervatív liberális (ott a len­gyel példa!), de én személy szerint annak örülnék a legjobban, ha Magyarországon végre létrejönne egy igazi, modern nemzeti liberá­lis párt. A mai politikai közgondólkozásban ez a két fogalom kizár­ja egymást. A nemzeti eszmét jórészt kisajátította a konzervatív jobboldal, a liberalizmust pedig csupán az az SZDSZ jeleníti meg, amely nem találta meg (nem is nagyon kereste) az átjárást a „nép­ben és nemzetben” való gondolkodás felé, nem tudott hatékony és sokak számára elfogadható választ adni az összmagyarság kérdé­seire, nem tudta megfogalmazni a modem nemzeteszményt - nem is vált vonzóvá a nemzeti érzésűek számára. Éppen nekik, azok­nak, akik nem külsőségekben, hanem azon lényegében élik meg magyarságukat, ugyanakkor messzemenően liberális gondolko­dásúak, éppen nekik lenne szükségük egy ilyen tömörülésre. Úgy tűnik, arra bő másfél évtizede hiába várunk, hogy a nemzeti oldal hozza létre a maga liberális pártját. Vajon az ellenkező oldal felé több várakozással tekinthetünk? S bízhatunk-e abban, hogy ez lehetne az egyetlen ésszerű válasz a magyar politikai és köz­életben zajló, egyre kérlelhetetlenebb szellemi polgárháborúnak? JEGYZET Tudatlanul vendégségben TALLÓSl BÉLA Magyarországonjárva a minap Harold Pinter drámája, illetve a belőle forgatott film, az Idege­nek Velencébenjutott eszembe. Azamű, mely-írott ésmegfil­mesített formában - egy fiatal angol házaspár történetét meséli el. Ók azért utaznak Velencébe, hogy egy megkésett nászúttal megpróbáljákrendbehozni megromlott kapcsolatukat. Ám egy titokzatos idős házaspár hipnotikus érzelmi hálójába ke­rülnek, s egyre inkább elveszítik önakaratukat. Azt hittem, otthon vagyok odaát. Úgy alakult, hogy diákkoromban a Napfény expresszel többször is megtehettem a Budapest-Szeged távot. Később az is megadatott, hogy kedvenc színészem miatt felültem a Déli pályaudvaron egy gyorsra, és meg sem álltam Pécsig. Sopron és Győr sosem volt távolság szá­momra. És Tata, a tóváros sem. Mesésen szép hely. Észak, nyu­gat, dél valamelyest megvolt hangulatilag. Kelet valahogy kimaradt. Szerencsére fotós kol­légámmal gyakran vállalkozunk hallatlan távolságok megtételé­re- amelyek világléptékben nem is olyan nagyok, csak abban a re­lációban, hogy egyetlen nap alatt gyűrjükleőket. Jöhetett hát Miskolc, amikor meghívót kap­tunk az ottani Munkácsy-kiállí­tásra. Nagy várakozásban róttuk a kilométereket, ám olyan érzés fogott el az acélváros főutcáján, mintha idegen helyen lépked­nék. Mintha nem azon a Ma­gyarországon járnék, amelyet addig ismertem. Más volt a „filing”. Legutóbbi nagy utunk célj a Az igazi da Vinci volt. A szenzációnak számító kiállítás a debreceni MODEM Modem és Kortárs Művészeti Központban. A cívis város pulykakakasával él mélyen bevésve a tudatomban. És tanulmányaim során mint a kálvinista Róma központjáról is hallottam már róla. Ä művészeti központsajtósakedvesenés készségesen vezetgetett ben­nünket Leonardo varázslatos vi­lágában, s közben a városról is megpróbált valamilyen képet festeni számunkra. Hálás köszö­net érte. Ám ahogy soroltaa ne­vezetességeket, szégyenkeztem, mennyire nem ismerem a helyet. Hogy semmit sem tudok róla, s ígytiszteletlenségvendégségbe érkezni. Próbáltam hát kivágni magam, s kiviláglani a mély szel­lemi homályból, ezért nagy bi­zonytalansággal kinyögtem: úgy rémlik, Debrecenben van a Cso­konai Színház... (Holis lehetne másutt Csokonairól elnevezett teátrum, hanemaszülőhelyén!) „Magukjó messziről jöhettek! ”- jegyezte meg vendéglátónk egyikmunkatársa. Enmegcsak égtem. Igen, messziről, egészen Pozsonyból. S már bántam is, hogy kitettem a lábam otthon­ról. IdegenneklenniVelencé- ben ugyanis nem nagy kunszt. Na, de Debrecenben!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents